2005
2005. július 25., hétfő
#4785
FERENCZ GYŐZŐ
TRAUMA ÉS KÖLTÉSZET – RADNÓTI KÖLTŐVÉ ÉRÉSE
Radnóti Miklós egész költészetére rávetül erőszakos halálának sötét fénye. Nem lehet úgy beszélni róla, hogy erről ne beszélnénk. De nem pusztán a halál ténye miatt, hanem azért is, mert életének szinte utolsó pillanatáig éber tudattal beszélt a haláláról, amelyet ezáltal műalkotássá formált. Költészete elválaszthatatlanul eggyé vált halálával. Ez súlyos művészetfilozófiai kérdéseket vet fel. Meg lehet-e esztétikai kategóriákkal ítélni azokat a verseket, amelyek valóságos, fizikai és lelki szenvedéseiről és végül haláláról szólnak? Érvényesek-e ezek a kategóriák, mit lehet segítségükkel elmondani a versekről? Különösen élessé válik ez a paradoxon, ha arra gondolunk, hogy Radnótinak mindennél fontosabb volt a mű. Egyik utolsó tábori lapján, a megsemmisülés küszöbére érkezve, 1944. augusztus 16-án azt írta feleségének: „Nagyon hiányzol Édes Egy, újabban mint kritikus is” .
Az elkerülhetetlen erőszakos halál tudata az évek előrehaladtával valósággal megszállta, 1936-os kötetétől, a Járkálj csak, halálraítélt!-től költészetének főszólamává vált. Egyre jobban fenyegetve érezte személyes létét. Ezt a fenyegetettséget a kor magyar költészetében leghamarabb és legmélyebben ő élte át. Nem szorul bizonyításra, hogy nem baljós előérzetről volt. Radnóti eszmélkedésétől kezdve olyan légkörben élt, ahol a naponta szembesülnie kellett a közbeszédből és a sajtóból áradó megbélyegző, kirekesztő, uszító, antiszemita megnyilvánulásokkal, amelyeket akkor is kénytelen volt magára vonatkoztatni, ha nem volt zsidó tudata. Hatályos törvények korlátozták a tanuláshoz való jogát, egyetemi évei alatt a szegedi zsidóverések potenciális áldozata volt, diplomával a kezében ugyancsak hatályos törvények korlátozták a munkához való jogát. Eközben magyarnak vallotta magát, sőt, pozitív értelemben vett magyar kultúrnacionalista volt, életében mindent annak a törekvésének rendelt alá, hogy magyar költő legyen.
Számos költőtársa osztozott vele ebben problémában. Ők is pontosan ugyanezeket a hátrányokat szenvedték el, de a fenyegetettséget mégsem engedték be költészetükbe olyan fokig, mint Radnóti. Vajon Nagy Zoltán, Füst Milán, Szép Ernő, Fenyő László, Zelk Zoltán, Vas István, Hajnal Anna, Forgács Antal vagy az ugyancsak Borban elpusztult költő, Lukács László miért nem artikulálták hasonló intenzitással erővel a növekvő veszélyt, amelyet ők is napról napra átéltek? Nem a tehetségükön múlott: az irányultságukon.
A válaszhoz hozzásegít Radnóti életrajzának jól ismert eleme: korai árvasága. A tényeket minden életrajz, monográfia említi, de viszonylag kevés szó esett arról, hogy mekkora traumát okozott a tizenkét éves fiú személyiségfejlődésében és hogyan befolyásolta költővé érését.
1921-ben Radnóti az V. kerület Markó utcai magyar királyi állami Bolyai főreáliskola tanulója volt. A második tanév utáni nyáron a család a nevelőanya váci rokonainál nyaralt, amikor az apa, Glatter Jakab júliusban agyvérzést kapott. Budapestre szállították, 1921. július 21-én, negyvenkilenc éves korában a Szabolcs utcai kórházban meghalt.
Radnóti némi hámyattatás után dédnagynénjéhez került. Itt tudta meg, hogy akit édesanyjának tartott, valójában mostohaanyja. Itt hallott először arról, hogy édesanyja belehalt a szülésbe , majd valamivel később arról, hogy születésekor ikertestvére is meghalt. Ez a trauma szakította föl benne az írás igényét. Radnóti költészetében kezdettől fogva jelen van a halál, sőt, költővé érését is a halál traumatikus élménye okozta. Pályájának első szakaszában ezt a traumát igyekezett feldolgozni. Ez a traumatikus élmény apja korai halála volt és az, hogy ennek nyomán késleltetve tudomást szerzett anyja haláláról. Apja halála elszakította nevelőanyjától és féltestvérétől. A tizenkét éves kiskamasz egyszerre kihullott a szerető családból. Amikor pedig biztonságot talált a szerelemben, közeli hozzátartozók halála figyelmeztette a lét törékenységére. Fanni sógora 1930-ban öngyilkos lett, unokahúga 1931-ben, nővére 1932-ben halt meg.
Radnóti költészetének vallomásos vonását tehát az magyarázza, hogy élete első nagy traumáját, amely életének természet adta jogosságába vetett hitét alapjaiban rendítette meg, irodalmi alkotásaiban kívánta feldolgozni. A feldolgozás során aztán maga az irodalmi alkotás lett létezésének indoka és célja. Ez magyarázza meg azt is, amint azt Vas István megjegyezte, hogy miért volt Radnótinak a költészet „mindenek fölött való”.
*
A trauma feldolgozása hosszú évekig tartott. Prózai írásaiban történetként beszéli el az eseményeket, verseiben elsősorban érzelmi reflexiókat kapunk. Költővé érésének folyamatát végigkíséri az a kísérletsorozat, hogy kiírja magából és túljusson szülei halálának sokkoló élményén. Radnóti költészete akkor teljesedett ki, amikor mintegy másfél évtizedes küzdelemben sikerült feldolgoznia traumáját. Ekkora azonban a születéséhez kapcsolódó és identitásépítését súlyosan megzavaró halálélmény egy másfajta haláltudatnak adta át helyét: a kor politikai-történelmi viszonyaiból fakadó haláltudatnak. Hogy Radnóti másoknál fogékonyabb volt a háború közeledésének jeleire és a fasizálódó ország uszító légköréréből áradó halálfenyegetésre, az gyerekkori traumájából is következik. Ezért történt, hogy mire gyerekkori traumáját lassan feldolgozta, költészetét immár saját halálának elkerülhetetlen tudata hatotta át. Meredek út című kötetében tettenérhető, ahogyan a kétféle halál váltja egymást. Ez a másik haláltudat, amelyre tehát gyerekkori traumájának bátor feldolgozása tette oly fogékonnyá, szólal meg kései verseiben a nagy költészet erejével.
*
Apja halálának körülményeit Radnóti két, az identitásépítés szempontjából kitűntetett életrajzi pillanatban dolgozta fel prózai elbeszélésben.
Először a felnöttéválás küszöbén egy egész novellát szentelt neki. A Halál című korai elbeszélés – a hagyatékában található bordó fedelű noteszben olvasható témavázlat datálása alapján – valószínűleg érettségije utáni nyáron írta és 1928. február 28-án, reichenbergi tartózkodása idején jelent meg a Mindnyájunk Lapja című diákújságban. A novella az apa halálát egyes szám harmadik személyben írja le.
Másodszor az 1939 augusztusában befejezett Ikrek havában. Az Ikrek havában az apa halála csupán az elbeszélés része és egyes szám első személyben beszéli el az eseményeket. Az apa halála itt csak egy epizód. De ez juttatja ahhoz a fájdalmas tudáshoz, amely személyiségfejlődése és költészete szempontjából olyan meghatározó fontossággal bír majd.
A kamaszkort épphogy maga mögött hagyva hárítja, eltávolítja, személyteleníti; érett férfiként már bátran szembenéz az eseménnyel. A prózai írásokban két fontos motívum jelenik meg. Az egyik a bűntudat – abban a jelenetben, amikor haldokló apja játszani küldi -, a másik az identitászavar. Mint az Ikrek havában már leülepedett szomorúsággal megírt jelenet elmondja, az ikertestvér halála komoly identitásproblémát okozott. Ki ő akkor, honnan tudhatja, hogy nem ő halt meg, hanem a másik, kérdezi: összezavarodott, elmosódtak benne személyiségének éppen szilárduló határai. Valószínűsíthető, hogy amikor személyiségvonásainak megképződésébe ez a két élmény is beleszólt, a világhoz való egész hozzáállását, így például saját zsidóságához és magyarságához való viszonyát is befolyásolta.
*
Összesen tizennyolc olyan verse van, amelyben szülei halálát dolgozza fel. Ezek nem mindegyike jelent meg nyomtatásban.
Radnóti legelső verseit 1925-től 1926 végéig egy sötétkék-fekete márványmintás keményfedelű, 16,5x20,5 centiméteres, nyolcvanlapos füzetbe írta. Egyik legelső fennmaradt verse – a füzetben ez a harmadik vers – az 1925. augusztus 24-én keltezett Apámhoz az égbe. Ez a tény is jól mutatja, hogy apja halála milyen súllyal nehezedett rá, és egyben azt is jelzi, hogy a költészethez azért fordult, hogy artikulálhassa problémáját. Ezt a verset, csakúgy mint sok más diákkori versét nem azért érdemes idézni, mintha a későbbi nagy költészet nyomait lehet föl lehetne fedezni benne. A költői konvenciók, amelyeket még mesterségbeli tudás híján alkalmaz, aligha sejtetik a későbbi költőt. De a kezdetleges megformáláson is átüt a fájdalom, és ami még meglepőbb, a kamasz költő képes volt megfogalmazni, hogy milyen veszteséget jelent az apahiány.
Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy ily korán meghaltál… Apám!
Sokszor, ha az élet rögös utjain,
Abba a gyakran emlegetett
Göröngyökbe botlik meg lábam…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy nem vagy velem… Apám!
Ha az élet zajgó tengerén –
Irányitó, erős kéz kellene…
Hányszor, de hányszor megcsókolnám
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,
Elgondolnám közben, hogy milyen kár…
Hogy árván hagytál – Apám!
Korai verseit később, 1926 augusztusától 1931. január végig egy kisebb méretű, 12,5x20 centiméteres, 95 lapból álló pepita fedelű füzetbe tisztázat le. Ennek a füzetnek a negyedik verse anyja haláláról szól, és az identitástudat megrendülésének lélektanilag pontos leírása. A Nem volt anyám című vers keltezése 1926. december 31. Szilveszter napján írta, számvetés:
Én nem ismertem az Anyámat
Aki nekem két életet adott…
Az enyémet s az Övét… az… Ö… vét… is.
Mert az Anyám meghalt, meg…
Meghalt, mikor a világra hozott…
Az én Anyám itthagyott engem…
Egy tébolyitó, veszett éjjelen…
Nékem talán nem is volt Anyám…?
Hisz az Anyám nem ismert engem…
Mert…meghalt… mikor én… élni kezdtem.
Ő meghalt mikor fia lett neki…
Nem szerette bennem a… fiát…
Az anyámnak nem volt fia…
S nekem nem is volt Anyám… A… nyám.
Engem az Anyám el… átkozott…!
Bi… bizo… nyosan… el… átkozott…!
Én megöltem az én Anyámat…
Én… az… Anyámnak a gyilkosa vagyok…
Én… terhelten jöttem… a… világra…
Hejh, rossz… nagyon rossz… csillag ragyogott
Azon a babonás május éjjelen.
Én az Anyámtól bocsánatot kértem…
Fel… ajánlottam neki az… életem…
És ő fájón kacagott… Hahhahaha…
Ahogy va… vajúdva, halva kacaghatott
Nem engedett… Hogy neki nincsen… fia.
S most támolyog a földön egy árva… va… hahaha
Aki csak… – hisz nem is volt Anyja…
Sohasem sirtam. Egyszer sírhattam
Ujszülötten… bűnösen, kínos nyafogással…
Mikor… Anyámat, a fiatalt vitték… temetni…
De ma nagyon sihi… rtam…
Mert ma elvesztettem az… árva… ságom.
Nem vagyok árva. Nem volt Anyám…
El… vesz… tettem ah… haz… Anyámat
Figyelemreméltó, hogy a tizenhét éves fiú milyen fájdalmas őszinteséggel néz szembe életproblémájával, azt ellentétes oldalakról körüljárja, hiszen úgy érzi, ellentétek szorításában vergődik. Sőt, ezt az ellentétet logikai-filozófiai abszurdításig fokozza, amikor a gondolatmenet végén eljut oda, hogy nem is árva, hiszen árva csak az elehet, aki elevsztette anyját, márpedig nem soha nem is volt anyja. Az a formai ötlet, hogy a zokogást a feldarabolt szavak szaggatottságával érzékelteti, olykor meglepően hatásos. Ez volt az első vers, amit a Haladás Kör nevű irodalmi diákegyesület egyik műsoros délutánján a hallgatóság között ülve Gyarmati Fanninak megmutatott. Gyarmati Fanni visszaemlékezése szerint a vers nagy hatással volt rá. De Radnóti sem ezt, se az Apámhoz az égbe című verset nem közölte nyomtatásban. Sőt, első publikációi között nincs egyetlen vers sem – csak a Halál című novella –, amelynek tárgya apja vagy anyja halála lenne. Pedig szülei halálának traumáját folyamatosan dolgozta fel magában. Igaz, a pepita füzetben a Nem volt anyám után ugyan jó ideig nem szentel neki teljes verset.
Legfőbb életproblémája ugyanis a pályaválasztás, legfőbb verstémája a párválasztás lett. De szerelmes verseiben több motívum is értelmezhető úgy, mint amellyel traumájára utal. Egy tanévet töltött Budapesttől távol, Reichenbergben. Hazatérve, munkába állva nagybátyja textilcégénel, vagyis új élethelyzetében Egyetlen Valami a Semmi című, 1928. november 28-án keltezett versében ismét apja emlékéhez fordult. Ezt is pepita füzet őrzite meg, nyomtatásban ez sem jelent meg.
Apám hét éve átkelt a Semmin;
a Semmi hajósa volt és
a Valamire itthagyott engem, aki
a Semmit imádom és akit környékez
nagy bánatdagályon, amit ölelek
zenés vágyaknak asszonyölén –
a Valami.
Hát éve a partján vagyok,
tudom, hogy csak a Semmi van,
a Bánat van és vannak
Asszonyölek és sárgán irigyelve
megfutott apámat, akinek a
bűne vagyok, bolond, nagy
Valami – bűne egyetlenül és
bosszútól tele ártatlan szőkén.
Irigylem az apámat; reggel
és este, árnyék alatt és
födetlen fényben a Semmit
imádom és környékez nagy
bánatdagályon a Valami,
mikor örökségem a sokszinű
ősöktől rámhagyott, gondosan
vigyázott egyetlen Valami a Semmi.
Ebben a versben két fontos elem van. Az egyik a vers címébe emelt metafizikus metafora: a „Semmi”. Ezzel apja halálának, amelyről vallomásos-személyes hangon beszél, minden korábbinál filozófikusabb jelentést ad. A másik ilyen elem, hogy apja halálát szerelmi élményéhez kapcsolja. Radnóti csehországi esztendejének nagy élménye a beteljesült szerelem volt. De ez érzelmi válságba is sodorta. Az „érzések zűrzavara”, ahogy a hasonló válságok személyiségfejlődésben betöltött szerepét Vikár György Az ifjúkor válsága című könyvében nevezi, hazatérve lassan letisztulni látszott. Az apa halála miatt érzett bűntudatra ebben a versben rávetült a szerelmi válság miatt érzett bűntudat is és az ebből fakadó frusztráció, amelyről a második versszak végén ír, önmaga ellen forduló bosszúvágyként jelentkezik. Az apja halála így lesz a vers szerint életének legfőbb tartalma, az egyetlen Valami, csakhogy ezt a Valamit a Semmi tölti ki, a halál. Radnóti későbbi haláltudatának lélektanilag fontos előzménye ez a vers. A megírás minősége persze még élesen elválik a kifejezni vágyott tapasztalat súlyától.
*
Radnóti első kötetében, a Pogány köszöntőben (1930) négy olyan verset találni, amelyben traumatikus veszteségével foglalkozik. A legkorábbi a Sirálysikoly, a kötet második ciklusának címadó verse. Alig néhány hónappal későbbi a Halál című elbeszélésnél: 1928. november 3-án keltezte. Ajánlása nevelőanyjának szól: „Élő anyámnak”.
Vészes sirálysikollyal ha fölsikoltok
nem hallja senki pedig
testvéreim
a milliók
sikoltanak akik meghalnak valahol
és milliók
akik helyett élek és szeretem árván
az adott asszonyt
s milliók
akik helyett álmodom az álmot
és támadok fel Krisztusként
A vers nem művészi értéke miatt figyelemreméltó, hanem azért, mert a versben több, a későbbiekben fontos motívumot kapcsol össze. Önmagában is szép gesztus, hogy első kötetében köszönetet mondott nevelőanyjának, aki akkor már évek óta Nagyváradon élt. Árvasága leküzdhetetlen magányként jelenik meg, de a fiatal költők jellegzetes romantikus szerepvállalásával azonnal kitágítja és sorsközösséget vállal az egész szenvedő emberiséggel. Anyja és ikertestvére halálát itt nem nevezi meg, az életrajz ismerete nélkül talányos marad az „Élő anyámnak” ajánlás, amely szemantikai ellentmondásban van az „árván” szóval, és ezt az ellentmondást nem oldja fel az „adott asszony” kifejezés sem. Szokatlansága azonban kimondatlanul is sejtet valamit a háttérből. Azonosulása Krisztussal – milliók helyett „támadok fel Krisztusként”, írja – magában hordja az áldozathozatal gondolatát. Az áldozat anyja és ikertestvére volt, Krisztussal való azonosulása azt jelenti, hogy úgy érzi, hasonló áldozatot kell hoznia, mintegy jóvátételképpen. Mindenkiért, az emberiségért – ezt pedig méltó költőszerepnek érezte.
A Sok autó jár itt (1928. október 12.) című, húgának ajánlott versben közös magányukról, egymásrautaltságuk életrajzi okáról vall:
Testvérem, látod ketten vagyunk: egy apa
álma és két anya kínja sikoltoz bennünk.
Feltűnő, hogy mindkét versben milyen hangsúlyosan szerepel az álom mint a költészet metaforája. Valójában azt mondja ezzel, hogy a gyerekkori trauma feldolgozásának, kimondásának az igénye indította el költővé érését.
Ugyanebben a versciklusban szerepel az „És szólt és beszélt vala Káin Ábellel”: című, 1928. október 26-i keltezésű vers is. Ez alatt a következő ajánlás olvasható: „G. D.-nek, bátyámnak”, a monogram nagybátyját és gyámját, Grosz Dezsőt rejti. Az ószövetségi testvérgyilkosság történetén keresztül vall saját bűntudatáról. Jól rekonstruálhatóan leírja a vershelyzetet is, ahogy – talán éjszaka, talán nappal – a gyötrő lelkifurdalás felébred benne:
Ábel, testvérem, tegnap fölkeltett az ősi bűn,
megöltem hófehér álmaidat és hajszoltam magam
kárhozottan a hiábavalóság éjjeli útján […]
Feltűnő az álom szó szerepeltetése ebben a versben is. Előbb a milliók álmát, majd apja álmát vitte tovább; most mint gyámja – jótevője – álmának gyilkosa jelenik meg, és ha nem igéri is, hogy azt is továbbviszi, a versírás ténye azt jelenti, hogy azt az álmot is neki kell majd beteljesítenie:
Te szent voltál és a fölajánlás áhitata lengett,
amikor megszülettél; az én régi napomon terhesen
zengett az ég, gyilkos nehezen szakadtam le
mint első levél az átkotnyögő keserű fáról.
Nem nehéz fölismerni ebben a képben, hogy itt is előző versben is említett szülési fájdalmakról beszél. Azzal pedig, hogy így folytatja: „És lettem Káin”, kimondja, hogy gyilkosnak tekinti magát: olyan terhet kell cipelnie, amelytől egész életében nem szabadulhat. Tudjuk, hogy a nagybátyjával kapcsolatban érzett bűntudat mögött életrajzilag mindössze annyi áll, hogy Radnóti egyetemre szeretett volna menni, Grósz Dezső viszont textilkereskedőnek akarta kiképeztetni. Mégis, a bűntudat olyan erős volt a fiatal költőben, hogy ennyire erős metaforát használt: gyilkosnak tekinti magát, mert szembeszegül annak az embernek az akaratával, akinek hálával tartoznék. Ezt konfliktusuk súlya nem indolkolja, csakis Radnóti felfokozott érzékenysége.
A bibliai testvérgyilkosság története nagyon mélyen érintette. Reichenbergben bordó noteszébe kimásolta Henri Barbusse Jézus című könyvéből az alábbi idézetet: „… kinyitotta száját, hogy azt mondja, amit Kain: Büntetésem nagyobb, semhogy elviselhetném. És mint Kain, mondá: De bélyeg van rajtam, mely élni kényszerít. Barbusse, Jézus X. 41” (Bordó notesz, 43) A szabadulás egyetlen útja az, amit a Sirálysikolyban vállal, hogy krisztusi jósággal, alázattal a szenvedőket szolgálja. Hogy jó lesz.
A Pogány köszöntőben még egyszer, méghozzá a kötet utolsó versében tér vissza traumájára. A Csöndes sorok lehajtott fejjel a korábbi versektől abban tér el, hogy itt minden áttétel nélkül beszéli el szülei halálát és saját intellektuálissá emelt árvaságának történetét. A négy vers közül ez a legkésőbbi, 1929. szeptember 28-án, közel egy évvel a Sirálysikoly után keletkezett.
Ugyanebből az időszakból származik még két, kötetbe nem sorolt verse. A Minden árvaság szomorú dicsérete (1929. június 16.) című, kevéssé jellegzetes költemény általánosságban, konkrét élerajzi utalás nélkül szól árvaságáról. Ez összegyűjtött versei között a zsengék között szerepel.
Kiadatlan maradt félévvel korábban, 1929. január 10-én írt Születés című verse. Ez is a pepita füzetben található, de fennmaradt róla egy gépirat is. Ez a vers sok motívumában rokon a Nem volt anyámmal, de annál érettebb, legalábbis merészebben kísérletezik a téma költői megszólaltatásával. A hosszú sorokból álló, a mondatokon belül a központozást mellőző szabadvers hajlékonyan tudja közvetíteni a vallomás érzelmi hullámzását. Ez azonban kísérlet maradt, Radnóti a későbbiekben nem próbálkozott hasonló formai megoldásokkal. Ugyanis nem áradó indulattal és nem a freudi terápia ellazult tudatállapotban létrehozott szövegfolyamában akarta kibeszélni magából traumáját, hanem fegyelmezett formában akarta művészetbe transzponálni. A Születés épp egyszeri kísérleti jellege miatt fontos dokumentum. A vers szinte leltárszerűen, pszichológia tankönyvbe illő pontossággal sorolja fel az anya halálával járó veszteségeket: a fizikai melegség- és biztonsághiányt, a szeretethiányt, amelyből a szeretet viszonzására való képtelenség fakad, elidegenedés önmagától, szorongás, bűntudat, halálfélelem, identitásválság. Az utolsó sorok életrajzi vallomása – nem tudni, mennyire hiteles – és pszichologizálása is figyelemreméltó:
Nagymellű sváblány szoptatott de sohasem csókolt meg engem pedig elvitte bimbóin a csókom nyomát.
Azt hiszem ő volt az első szerelmem.
*
Az Újmódi pásztorok éneke (1931) című kötetben csak a a Beteg a kedves című, 1930. szeptember 7-én keltezett versben említi a gyerekkori traumát. A kötet a Pogány köszöntőben meglévő bukolikus motívumokat fejleszti tovább, a vers pásztori szerepjáték. A pásztorokhoz fohászkodik, hogy gyógyítsák meg kedvesét, aki szintén az ő népükből való. Annál meglepőbb, hogy ebben a stilizált világban hirtelen valóságos életrajzi utalásokat tesz, megjelenik halott anyja és apja, sőt, apjával kapcsolatos gyermekkori emlékeket elevenít fel.
*
Következő kötete, a Lábadozó szél (1933) szintén egyetlen utalást tartalmaz, az 1932. október 6. című versben. Az életrajzi, vallomásos hangot a korábbiaknál sokkal merészebben használja benne. A vers számvetés, kísérlet emberi-költői identitásának meghatározására, érthető tehát, hogy helyet kap benne szülei halála. „Szülőanyád s apád meghaltak rég, egymástól / száz lépésnyire áradnak a földbe már.” És megerősíti azt is, amit korábbi verseiben mondott: hogy halálukkal elszakadt a családi kötöttségektől. A Csöndes sorok lehajtott fejjel „Az őseimet elefelejtettem”, a Beteg a kedves „elfajzottam tőled” sorának mondanivalója itt így jelenik meg: „Ritkán jársz ki a temetőbe s csak egy csokor / virágra telik. Felezni szoktad.”
Valamikor 1932-1933-fordulóján írhatta a kötetbe nem sorolt Mondogatásra való című verset. A vers első két szakasza tényszerűen elbeszéli árvaságra jutását –
Ikreket szült anyám,
meg is halt ott nyomban,
az öcsémmel együtt
nyugszik nyugalomban.
Meghalt az apám is,
a munka megnyomta
A vers ritmusa a címének megfelelően dalszerű, sőt, népdalszerű. Kétütemű hatszótagos sorokból áll, de a költő ekkor még technikailag nem tudta megoldani a magára vállalt feladatot. A vers ritmusa bizonytalan, rímelése kezdetleges, témája és hangja pedig emlékeztet József Attila Tiszta szívvel (1925. március) című versére. Az utolsó strófa hetykeségének előképe mintha a „Húsz esztendőm hatalom, / húsz esztendőm eladom” sorok lennének. Radnóti jó érzékkel mellőzte ezt a verset, népies hangütése a traumatikus élményt szerepjátékká stilizálta, így kimondását nem segítette, sőt, igazi viszonyát a lelki történésekhez elfedte önmaga elől.
Átsüt rajtam a nap,
kis ereje ha van,
egy dagadt is tegnap
pöszörödött rajtam.
Orcáján szánalom
rakódott lilára,
szeretőm tanítom
köpni a világra.
*
Az Újholdban (1935) két versben találni utalást szülei halálára. Az És kegyetlen (1933) rögtön ezzel kezdődik: „Az anyám meghalt, az apám és ikeröcsém is” , majd sorra veszi más hozzátartozók halálát: „asszonyom kicsi huga, nénje és annak a férje”. Életrajzilag ezek is hiteles tények: Gyarmati Fanni Rózsa nevű nénje 1932-ben, annak férje, Milch Edmund 1930-ban öngyilkos lett, Emma nevű lányuk, Fanni unokahúga 1931-ben halt meg. A vers persze nem ettől a tényszerű vallomásos hangtól válik jelentőssé a költő pályáján és nem is esztétikai erényei miatt. Hanem azért, mert a gyerekkori trauma itt nem önmagában vált témává, hanem nyitómotívum. a versben ebből olyan újabb motívummá fejlődik ki, amely Radnóti későbbi költészetében meghatározó lesz. A halál árnyékában is, mondja a költő, „Tisztán élünk különben és könnyű mosollyal”. Ennek már remekmívű, végérvényes megfogalmazása a Járkálj csak, halálraítélt!-ben olvasható: „Ó, költő, tisztán élj te most”.
Az Emlékező verset (1933. augusztus 4.) teljes egészében apja emlékének szentelte:
Ősz férfi fogta a kezemet ma s mondta, hogy
téged is ösmert és közben, ahogy nézett, – esteledett.
Tizenkét éve a temetőben fekszel apám
s hogy emlékeztünk, mondta, már ő is arrafelé tart
a fél tüdejével.
A vallomásos költészet jellegzetes módszerével pontosan tisztázza a vershelyzetet, vagyis hogy milyen alkalomból kerül sor az emlékezésre. Az ősz férfi szerepe a továbbiakban arra korlátozódik, hogy mintaként szolgál, milyen lehetett volna apja, ha megéri az öregkort: „Ha élnél, […] ősz haj / lengene a fejed ormán”. Az összehasonlítás középpontjába ezután maga a beszélő, a férfikorba ért, tehát apja szerepét átvevő költő kerül: „férfifiad rád úgy emlékezik immár, / mint társára a harcos”. A versnek két érdekessége van. Az egyik, hogy versben is megörökíti a Halál című novellában és az Ikrek havában is ábrázolt két jelenetet: ahogyan haldokló apjáról lombos faággal hajtja el a legyeket, és az éjszakai vonatútat Vácról a Keleti Pályaudvarra. Ez utóbbit itt átmetaforizálja, mint csatából megtérő harcos viszi a tragikus hírt:
Nagy csata volt bizony az!
hogy haldokoltál, a kisgyerek én,
nagy diófaággal hajottam rólad a halált s a
legyeket! s meghaltál mégis és én
egyedül tértem vissza, hírül hozni elested.
A harcos motívumát tovább is fejleszti a versben és saját halálát vetíti előre vele.
S bár mostani férfifiadnak már
asszony a gondja, sok gondja mögött
s göndör könnyekkel nem koszorúzza helyed;
tudja, hogy egyszer elveszti ő is a harcot és elesik
majd!
A harc és elesés gondolata láthatólag ekkor férkőzött kitörölhetetlenül Radnóti tudatába. Pár héttel később, 1933. augusztus 22-én keltezett Mint a bika című versében, amelyet az Újhold élére rakott, a csata szó helyett a küzd áll, de az elesik igét megismétli: „Így küzdök én is és így esem el majd”. (ÖVV, 81).
*
Valamennyi kötete közül a Járkálj csak, halálraítélt! (1936) az egyetlen, amelyben nem emlékezik meg gyerekkori traumájáról. Azonban ez az a kötet, amelyben a haláltudat kiteljesedik, amelynek huszonkét verséből tizenkettőben van szó halálról és háborúról. A gyerekkori halálélményt ekkor transzponálta egzisztenciális létélménnyé: ez a kötet a váltás pillanata.
*
A Meredek út (1938) két versében azonban még egyszer visszatér az élményhez, méghozzá a kötetet életrajzi-vallomásos keretbe fogó nyitó- és záródarabokban, a Huszonnyolc év (1937. szeptember 23.) és Huszonkilenc év (1938. május) című versekben. Az utóbbiban csak egy futó utalás erejéig, születésnapját mint „szörnyű forduló”-t említi meg. A Huszonnyolc év azonban teljes egészében anyja haláláról és következésképp a saját életéről szól. Valamennyi verse közül, amelyben ezt a traumát dolgozta fel, ez tűnik a legerősebbnek.
Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, – gyilkosod!
öcsémet halva szülted-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.
Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én,
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire.
Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen hűvös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én,
a gyermeket elrémitő,
nagy, hófehér pehely helyett.
Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é?
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Huszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifju nő,
komolykodó, tünődő.
Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska! véres szökevény!
Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba nőttem én,
erősen tűz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.
A szabálytalan hosszúságú, esetlegesen rímelő jambusi sorok és változó hosszúságú versszakok igen alkalmasan közvetítik és egyben fegyelmezik a költő megindultságát, indulatainak hullámzását. Sodró lendülettel kezdődik a vers, az életrajzi vallomás hitelességét növeli, hogy az adatok tekintetében van némi bizonytalanság, és erre a költő rá is kérdez. Hiszen a tényeket oly sokáig titkolták előtte, hogy bizonyosság csak a halál és a nyomában járó önvád. Az önvád itt a saját létének jogosságába vetett hit megingásként jelenik meg: a „győztes, kis vadállat”-nak tartja magát, akiben azonban semmi ragadozó hajlam nincs. „A két halál megérte-é?”, kérdezi, és nem tudja a választ, hiába, hogy „férfikorba nőttem én”. De tudni szeretné, megerősítést vár anyjától a síron túlról is, „hogy nem hiába élek én”.
Ez a vers foglalja össze és zárja le azoknak a verseinek sorát, amelyekben arról írt, hogy életének tragikus kezdete hogyan kötötte őt a halálhoz. A trauma kibeszélése tizenkét évig tartott. Többször nekirugaszkodott, időről időre visszatért hozzá, hogy túljuthasson rajta. A Huszonnyolc év tekinthető a legteljesebb, művészileg is legigényesebb változatnak. Azzal, hogy a Meredek út elejére helyezte, azt jelezte, hogy túljutott rajta.
A Meredek út következő verse, az Ez volna hát…Ez már a Járkálj csak, halálraítélt című kötetben a megkezdett tematikáját folytatja: saját halálának közelsége egyelőre még kérdés formájában fogalmazódik meg:
E ritkán szálló szó, e rémület,
ez volna hát a termő férfikor?
E korban élek, árny az árnyban;
kiáltottam? már nem tudom mikor.
A „vadnál vadabb világba” vetett költő számára a szerelem az egyetlen menedék. Valóban egyetlen, mert a harmadik versszakban, ahol más csak közvetetten utal gyerekkori halál-emlékeire, emlékezetes sorokban panaszolja el áthatolhatatlan magányát:
Ó mennyi társ, s a fájdalomban
legtöbbje mégis úri vendég;
emlékeim közt fekszem itt hanyatt,
hamar halálra növő növendék.
Ebbe a versbe már csak annyi fér a gyerekkori traumából, amennyit a versszak utolsó két
lakonikusan sora közöl: emlékei a halálhoz kötik.
*
Traumájának művészileg legnagyszerűbb feldolgozása az Ikrek hava című prózai írása. Igaz, amikor írta, már túljutott rajta, verseiben ekkor már az erőszakos halál elkerülhetetlenségének tudata vette át a főszólamot. Épp ez a távolság adja meg a téma kezelésének fölényes biztonmságát. De a prózai műbe is illesztett egy verset, amelyet nem vett föl következő kötete, a halála után megjelent Tajtékos ég (1946) anyagába. Nincs címe, csak az első sorában tiprográfiailag kiemeli az első szó tekinthető annak:
Péntek. Hiába minden, ó hiába!
Meghalt apa. S meghaltak sorra mind.
De mindazok, akik csak vélem éltek,
élnek ma is nehéz szívemben és
elég egy könnyű rebbenés,
kezemre hogyha röpke lepke száll,
vagy ág érinti vállamat,
ők adnak jelt, akiknek teste már
meghitt mosolygás, illat vagy virág
s csak csontjaik szorongnak lenn a föld alatt.
A költemény hangja jelentősen elüt az árvaságáról szóló többi versétől. Nincs benne éles fájdalom, lázadó indulat. Csendes, rezignált hangon szól: mindaz a veszteség, ami érte, ebben a versben múlttá lett. Eleven múlttá: beépült sorásba, amelyhez megértéssel fordul. Feldolgozta a traumát, halottai élete részévé váltak, következésképp életét végre sajátjaként tudja szemlélni és megélni. Ez a vers a Huszonnyolc év párja, kiegészítése. Ott kimondja a történeteket, itt kimondja, hogy túljutott rajtuk.
*
A Tajtékos ég versében két utalást találni, de mindkettő valóban csak utalás. A Talán… (1940. július 12-14.) szövege már semmiféle konkrét magyarázatot nem ad, milyen emlékekről van szó, amikor azt írja, hogy „Gyermek lennék, ámde fáj az emlék”. Végül pedig a Negyedik ecloga, amely ecloga formájában 1943. március 15-i keltezésű, de kötetbe nem sorolt első változata, az Előhang egy „monodrámához”, amelynek számos sorát kis változtatással vagy azonos formában épített be a Negyedik eclogába, két évvel korábban, 1941 tavaszán született. Itt az utalás, ha lehet, még közvetettebb. A két vers első három sora, amely csak központozás tekintetében tér el, indulatában az Ikrek havának arra a jelentére rímel, amelyben először hallva arról, hogy ikertestvére is volt, de az születésekor meghalt, így fakad ki: „– Én a falhoz vágtam volna apa helyében azt a kölyköt, tudja? – ordítottam az ajtón át.”
Kérdeztek volna magzat-koromban…
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba!
(Előhang egy „monodrámához”)
Kérdeztél volna csak magzat koromban…
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba!
(Negyedik ecloga)
A két szöveg közti egyetlen számottevő eltérés a műfaji különbségből fakad, de a gondolat lényegét nem érinti. Az első változat monodráma, a beszélő magának beszél. A második változatban az ecloga műfajának megfelelően párbeszéd, ebben az esetben egy hanggal, amelyet megszólít.
Radnótinak a szülei halálával foglalkozó versei tehát azt mutatják, hogy a trauma egész személyiségépítésére kihatott. Ez az élmény késztette versírásra: a költészetet ösztönösen olyan terepnek érezte, ahol traumáját feldolgozhatja. Költészete ennyiben terápikus funkciójú vallomásos líra – legalábbis indíttatásában. A trauma feldolgozása során azonban nemcsak lelki problémáját oldotta meg, hanem megalkotta önmagát mint költőt is. Úgy is mondhatjuk, ebből a problémából alkotta meg önmagát mint költőt. Ez az oka, hogy a halállal olyan sajátos viszonya alakult ki. Verseiben jól követhető, hogy a múltat feldolgozva egyre élesebben tudatosul benne saját rettenetes jövője. Zárt és élesen fókuszált életműve egyetlen ívet alkot: szülei halálának traumatikus élménye vezet el az utolsó, páratlan remekművekhez. A tragikus sorsú költőnek valóban „mindennap újszülött borzalommal” kellett élnie.
Jegyzetek
2005. július 25., hétfő
#4784
Memorable Quotes from
Dogma (1999)
Jay: Yo man, tell me something about me. Rufus: You masturbate more than anyone on the planet.
Jay: Aw fuck, everyone knows that. Tell me something nobody knows.
Rufus: When you do it, you're thinking about guys.
[a shocked Silent Bob stares at Jay]
Jay: Dude, not all the time.
Bartleby: Ladies and gentlemen, you have been judged guilty of sinning against our almighty God, and I promise you, you shall pay for your trespasses, in blood!
[He rips open his shirt to reveal a silver breastplate]
Bartleby: Wings, now.
Loki: I'm feeling a little exposed here...
Bartleby: DO IT!
Jay: I know they were just kids, but we kicked their pube-less asses!
Bartleby: We're going home.
[Loki stares at him]
Bartleby: Quit leering at me man, people are gonna think I just broke up with you.
Bartleby: I was close. You know, I was so close to slittin' that bitch's throat. You know how that felt? Righteous. Justified. Eager, even.
Loki: You all right man? Your eyes are kinda...
Bartleby: My eyes are open. For the first time, I get it. When that little innocent girl let her mission slip, I had an epiphany. See, in the beginning, it was just us and Him. Angels and God.
Loki: Uh huh
Bartleby: Then he created humans. Ours was designed to be a life of servitude and worship... and bowing and scraping and adoration. He gave them more than He ever gave us. He gave them a choice. They choose to acknowledge God, or choose to ignore him. All this time we've been down here, I've felt the absence of the Divine presence. And it's pained me... As I'm sure it must have pained you. And why? Because of the way he made us. Had we been given free will, we could choose to ignore the pain. Like they do. But no! We're servants!
Loki: Okay... You know, all I'm sayin' here, is one of us might need a little nap.
Bartleby: [claps hands] Wake up! These humans have besmirched everything He's bestowed upon them. They were given Paradise - they threw it away. They were given this planet - they destroyed it. They were favored best among all His endeavors, and some of them don't even believe he exists. And in spite of it all... He hath shown them infinite fucking patience at every turn. What about us? I asked you... Once, to lay down the sword, because I felt sorry for them. What was the result? Our expulsion from Paradise! Where was his infinite fucking patience then? It's not right! It's not fair! We've paid our debt. Don't you think it's time... Don't you think it's time we went home? And to do that... I... I think we may have to dispatch our-our would be dispatchers.
Loki: Wait. Wait. Wait. Kill them? You're talking about the Last Scion for Chrissakes! And what about Jay and Bob? I mean... Those guys were all right.
Bartleby: Don't. Don't my friend. See, don't let your sympathies get the best of you. They did me once. Scion or not, she's just a human. And by passing through that arch, our sins are forgiven. No harm, no foul
Loki: My God. I've heard a rant like this before
Bartleby: What did you say?
Loki: I've heard a rant like this before
Bartleby: Don't you fuckin' do that to me
Loki: You sound like the Morning Star
Bartleby: You shut your fuckin' mouth!
Loki: You do! You sound like Lucifer man! You fuckin' lost it! You're not talkin' about goin' home Bartleby, you're talkin' about fuckin' war on God. Well fuck that. I have seen what happens to the proud when then take on the throne. I'm goin' back to Wisconsin.
Bartleby: [Bartleby violently throws Loki against a pillar in the parking garage] We're going home, Loki! And no one, not you, not even the Almighty himself, is gonna make that otherwise.
Azrael: Get me a Holy Bartender.
Bartender: Never heard of it.
Azrael: He doesn't know how to make a Holy Bartender. You do, don't you Muse?
Serendipity: Don't...
Azrael: Ahh, ANYBODY? No? Well, I know how to make a Holy Bartender...
[Azrael pulls out a machine pistol, shoots the bartender repeatedly, then laughs]
Azrael: Get it?
Metatron: Anyone who isn't dead or from another plane of existence would do well to cover their ears right about now.
Metatron: Wax on, wax off.
Metatron: I am to charge you with a holy crusade.
Bethany: For the record, I work in an abortion clinic.
Metatron: Noah was a drunk. Look what he accomplished. And no one's even asking you to build an ark. All you have to do is go to New Jersey, and visit a small church on a very important day.
Bethany: New Jersey? That doesn't sound like much of a crusade.
Metatron: Aside from the fine print, that's it.
Bethany: What's the fine print?
Metatron: [mumbling into glass] Stopacoupleofangelsfromenteringandthusnegatingallexistence.
Bethany: Wait, wait, wait. Repeat that.
Metatron: Stop a couple of angels from entering and thus negating all existence. I hate when people need it spelled out for them.
Jay: What the shit is that?
Bethany: McEnry is pretty far from Jersey, might I ask what brings you guys to Illinois?
Jay: Some fuck named John Hughes.
Bethany: "16 Candles" John Hughes?
Jay: You know him too? That fucking guy. Made this flick "16 Candles" right? Not bad it's got tits in it, but no bush. Of course Ebert over here don't give a shit about that stuff cause he's all in love with this John Hughes guy and rents every one of his movies. Fucking "Breakfast Club" all these stupid kids actually show up to detention, fucking "Weird Science" where this one chick wants to take off her gear and get down, but aw, no she don't cause it's a PG movie, and then there's "Pretty In Pink" which I can't watch with this tubby muthafucker any more, because everytime we get to the part where the red head hooks up with her dream guy, he starts sobbin' like a little eight-year-old with a skinned knee and shit. And nothing is worse then watching a fat man weep.
Azrael: Human, have you ever been to hell? I think not. You know once hell was nothing more than the absence of God. And if you had ever been in his presence, you would know that's punishment enough. But then, your kind came along, and made it *so much worse*.
Bethany: Human beings aren't capable of 1/100 the evil a shitbag demon like you is.
[spits on him]
Azrael: Evil is an *abstract*! It's a *human* construct! But true to his irresponsible nature, Man won't own up to being its engineer. So he chooses to blame his dark deeds on my ilk. But his selfishness is limitless. It wasn't enough just to shadow his own existence, he turned hell into a *suffering pit*! Fire, wailing, darkness! The kind of place *anyone* would do *anything* to get out of! And why? Because he lacks the ability to forgive himself! It is beyond your comprehension to do simple recompense for the sins you commit. No, you choose instead to invent a psycho-drama and dwell in foundless belief that God could never forgive your grievous offenses. So you bring your guilt and your inner decay with you to hell where the horrid imaginations of thousands of gluttons for punishment gave birth to the sickness that has infected the abyss since the first one of your kind arrived there, begging to be punished! In doing so, he transformed hell from cold and solitude to *pain* and *misery*! I've spent eons, privy to the flames, inhaling the decay, hearing the wail of the damned.
[shouts]
Azrael: I know what effect such horrors have on the delicate psyche of an angelic being!
[to Bethany]
Azrael: Would you like a glimpse at Pain Eternal? *Look*!
[Azrael places his hand over Bethany's eyes and for 10 seconds we see some of the most fucked up and disturbing imagery that can be crammed into 240 frames of film]
Azrael: I'd rather not exist then go back to that. And if everybody has to go with me, so be it!
Jay: Heh, me lead you? Lady look at me, I don't even know where the hell I am half the time!
Noman the Golgothan: Not born. SHIT into existence.
Metatron: [Describing why God doesn't talk to people directly] Were you to hear God's true voice, your mind would cave in and your heart would explode inside your chest. We went through five Adams before we figured that one out.
Azrael: Human, have you ever been to Hell? I think not. You know once Hell was nothing more than the absence of God. And if you had ever been in his presence, you would know that's punishment enough. But then, your kind came along, and made it SO MUCH WORSE.
Bethany: Human beings aren't capable of 1/100 the evil a shitbag demon like you is.
[spits on him]
Azrael: Evil is an ABSTRACT! It's a HUMAN construct! But true to his irresponsible nature, Man won't own up to being it's engineer. So he chooses to blame his dark deeds on my ilk. But his selfishness is limitless. It wasn't enough just to shadow his own existence, he turned Hell into a SUFFERING PIT! Fire, wailing, darnkess! The kind of place ANYONE would do ANYTHING to get out of! And why? Because he lacks the ability to forgive himself! It is beyond your comprehension to do simple recompense for the sins you commit. No, you choose instead to invent a psycho-drama and dwell in foundless belief that God could never forgive your grievous offenses. So you bring your guilt and your inner decay with you to Hell where the hoards of thousands of gluttons for punishment infect the abyss since the first one of your kind arrived generations ago, begging to be punished. In doing so, he transformed Hell from cold and solitude to PAIN and MISERY! I've spent eons, privy to the flames, inhaling the decay, hearing the wail of the damned. I KNOW WHAT AFFECT such horrors have on the delicate psyche of an angelic being!
[to Bethany]
Azrael: Would you like a glimpse at Pain Eternal? LOOK!
[Azrael places his hand over Bethany's eyes and for 10 seconds we see some of the most fucked up and disturbing imagery that can be crammed into 240 frames of film]
Azrael: I'd rather not exist then go back to that. And if everybody has to go with me, so be it!
Nun: You don't believe in God because of Alice in Wonderland?
Loki: No, "Through the Looking Glass". That poem, "The Walrus and the Carpenter" that's an indictment of organized religion. The walrus, with his girth and his good nature, he obviously represents either Buddha, or... or with his tusk, the Hindu elephant god, Lord Ganesha. That takes care of your Eastern religions. Now the carpenter, which is an obvious reference to Jesus Christ, who was raised a carpenter's son, he represents the Western religions. Now in the poem, what do they do... what do they do? They... They dupe all these oysters into following them and then proceed to shuck and devour the helpless creatures en masse. I don't know what that says to you, but to me it says that following these faiths based on mythological figures ensure the destruction of one's inner-being. Organized religion destroys who we are by inhibiting our actions... by inhibiting our decisions, out of... out of fear of some... some intangible parent figure who... who shakes a finger at us from thousands of years ago and says... and says, "Do it - Do it and I'll fuckin' spank you. "
Rufus: Are you saying you believe?
Bethany: No. But I have a good idea.
Jay: Get offa me. I wanna see what's up. What the fuck is this shit? Who the fuck are you, lady? Why the fuck did you hug my head?
Metatron: Quite a little mouth on him, isn't there?
Jay: What the fuck is this, The Piano? Why ain't this broad talking?
Metatron: I believe the answers that you seek lie within my companion's eyes.
Jay: What the fuck does that mean? Has everyone gone fuckin' nuts? What the fuck happened to that guy's head? I want some...
[God kisses him on the cheek. Jay faints]
[Silent Bob hits Azrael in the chest with a blessed golf-club - his chest shatters, revealing black ooze]
Azrael: But I'm a fuckin' demon.
Bethany: What's he like?
Metatron: God? Lonely. But funny. He's got a great sense of humor. Take sex for example. There's nothing funnier than the ridiculous faces you people make mid-coitus.
Bethany: Sex is a joke in heaven?
Metatron: The way I understand it, it's mostly a joke down here, too.
Metatron: However, if you should decide to stop being selfish and accept your responsibility, you won't be alone. You'll have support.
Bethany: What, more angels?
Metatron: Prophets. Two of them. The one who speaks - and he will, at great lengths, whether you want him to or not - will make mention of himself as a prophet. The other one... well, he's the quiet type, but he'll be helpful just the same.
Bethany: Then - I don't mean to sound ungrateful - but what are you doing hanging around?
Jay: We're here to pick up chicks.
Bethany: Excuse me?
Jay: We figure an abortion clinic is a good place to meet loose women. Why else would they be there unless they like to fuck?
Bethany: What exactly brought you to Illinois?
Jay: Some fuck named John Hughes.
Bethany: "Sixteen Candles" John Hughes?
Jay: You know that guy, too? See, all these movies take place in a small town called Shermer, in Illinois, where all the honies are top-shelf, but all the dudes are whiny pussies - except for Judd Nelson, he was fuckin' harsh - but best of all, there was no one dealin', man; then, it hits me: we could live like phat rats if we were the blunt connection in Shermer, Illinois. So we collected some money we were owed, and we caught a bus. You know what the fuck we found out when we got there? There is no Shermer in Illinois. Movies are fuckin' bullshit.
Jay: I feel like I'm Han Solo, and you're Chewie, and she's Ben Kenobi, and we're in that fucked-up bar.
Rufus: You know what the dead do with most of their time? They watch the living. Especially in the shower.
Jay: I can't wait to die.
Serendipity: Can you believe it? Me - a muse, for God's sake. I sit down in front of the typewriter, and what do I get? Nothing. Blank page. I can't even write a grocery list.
Bethany: What about what you did with Jay and Silent Bob? You inspired them.
Serendipity: That's the cosmic joke. I can give out a zillion and nine ideas a second, but I can't keep any for myself. Her quirky sense of humor.
[after throwing Bartleby and Loki off a train; a la Indiana Jones]
Silent Bob: No ticket.
Metatron: You people. If there isn't a movie about it, it's not worth knowing, is it?
Metatron: Human beings have neither the aural nor the psychological capacity to withstand the awesome power of God's true voice. Were you to hear it, your mind would cave in and your heart would explode within your chest. We went through five Adams before we figured that one out.
Loki: The last four days on Earth. If I had a dick, I'd go get laid. But we can do that next best thing.
Bartleby: What's that?
Loki: Let's kill people.
[Lady next to Loki spits out her coffee]
Loki: [to lady] Oh, not you.
Serendipity: I have issues with anyone who treats faith as a burden instead of a blessing. You people don't celebrate your faith; you mourn it.
Jay: The whole fucking world's against us, dude, I swear to God.
[Bethany decides to accompany Jay and Silent Bob to New Jersey]
Bethany: I want to go with you.
Jay: What, steady?... OK, but Silent Bob has to live with us and you pay the rent.
[Jay drives Bethany's car; the motor shrieks]
Bethany: What gear are you in?
Jay: "Gear"?
Metatron: Behold the Metatron, herald of the Almighty and voice of the one true God.
[Bethany sprays him with fire extinguisher]
Metatron: [coughing] Fuck!
Metatron: [emerging from smoke] Sweet Jesus! Do you have to use the whole can?
Bethany: Who the FUCK are you, and what the FUCK are you doing in my room?
Metatron: I'm soaked and she's surly, that's rich!
Serendipity: When are you people going to learn? It's not about who's right or wrong. No denomination's nailed it yet, and they never will because they're all too self-righteous to realize that it doesn't matter what you have faith in, just that you have faith. Your hearts are in the right place, but your brains need to wake up.
[about Christ]
Rufus: What He really hates is the shit that gets carried out in his name. Wars. Bigotry. Televangelism.
Loki: Church laws are fallible because they're created by man.
Bartleby: You know, here's what I don't get about you. You know for a fact that there is a God. You have been in his presence. He's spoken to you personally, and yet I just heard you claim to be an atheist.
Loki: I just like to fuck with the clergy, man. I just love it. I just love to keep those guys on their toes.
Bartleby: You know, maybe you're wrong about this slaughter thing. How can you even be sure what incurs the Lord's wrath these days? Times change. I remember when eating meat on a Friday was supposed to be a Hell-worthy trespass.
Loki: The major sins never change. Besides, you know, I can spot a commandment-breaker from, like, a mile away. So, bet on it.
Bartleby: This from the guy who still owes me 10 bucks over that bet about what was gonna be the bigger movie - "E. T. " or "Krush Groove".
Loki: You know, fuck you, man, 'cause time's gonna tell on that one.
[brief pause]
Loki: What, are you insinuating that I don't have what it takes anymore?
Bartleby: Insinuating, no. Flat-out telling you.
Serendipity: Leave it to the Catholics to destroy existence.
Bethany: You were martyred?
Rufus: That's one way of putting it. Another way of putting it would be to say that I was bludgeoned to death by huge fucking rocks.
Jay: So what's up? You got a friend for Silent Bob, or are you just gonna do us both? If so, I'm first. I hate sloppy seconds.
Bethany: You're a man of principle.
Metatron: Tell a person that you're the Metatron and they stare at you blankly. Mention something out of a Charlton Heston movie and suddenly everybody is a theology scholar.
Bethany: You knew Jesus?
Rufus: Knew him? Shit... Nigga owes me twelve bucks.
Loki: Never let it be said that your anal-retentive attention to detail never yielded positive results.
Bartleby: You can't be anal-retentive if you don't have an anus.
Loki: Outstanding work.
[Bethany and Rufus find Jay and Silent Bob at a strip club]
Bethany: What are you doing?
Jay: Proving to this bastard I ain't gay.
Bethany: What?
Rufus: Long story, forget it.
[about Azrael's neutrality in the Holy Conflict]
Jay: What are you, some kind of fucking chicken?
Azrael: No, I was an ARTIST, STUPID! I WAS INSPIRATION! A muse has no place in battle!
Serendipity: So after the fallen were banished to hell, God turned on those who wouldn't fight, and Azrael was sent down with the demons.
[mockingly]
Serendipity: Something he considers a GRAVE injustice!
Azrael: Ah, come on! Don't tell me you NEVER questioned the judgement, Serendipity.
Serendipity: No. It never bothered me. So you were an artist! Big deal! Elvis was an artist. But that didn't stop him from joining the service in time of war. And that's why he's The King, and you're a schmuck.
[Standing beside Bethany's car, its engine burned out]
Jay: Like I ever drove before...
Rufus: You are the great great great GREAT great grand-niece of Jesus Christ.
Jay: So that would make Bethany... part black.
Bethany: I don't want this, it's too big.
Metatron: That's what Jesus said. Yes, I had to tell him. And you can imagine how that hurt the Father - not to be able to tell the Son Himself because one word from His lips would destroy the boy's frail human form? So I was forced to deliver the news to a scared child who wanted nothing more than to play with other children. I had to tell this little boy that He was God's only Son, and that it meant a life of persecution and eventual crucifixion at the hands of the very people He came to enlighten and redeem. He begged me to take it back, as if I could. He begged me to make it all not true. And I'll let you in on something, Bethany, this is something I've never told anyone before... If I had the power, I would have.
Liz: He said that faith is like a glass of water. When you're young, the glass is small, and it's easy to fill up. But the older you get, the bigger the glass gets, and the same amount of liquid doesn't fill it anymore. Periodically, the glass has to be refilled.
Bethany: You're suggesting I need to get filled?
Liz: In more ways than one. You need to get laid, Bethany Sloane. You need a man, if only for ten minutes.
Bethany: It's been my experience that the average male is never a man. Not even for ten minutes in his entire lifespan.
Liz: That'a a bit militant. You thinking of joining the other side?
Bethany: Couldn't do it. Women are insane.
Liz: Then YOU need to go back to church and ask God for a third option.
Bethany: I think that God is dead.
Liz: The sign of a true Catholic.
[Angels have no genitalia]
Metatron: See? I'm as anatomically impaired as a Ken doll.
Metatron: Metatron acts as the voice of God. Any documented occasion when some yahoo claims God has spoken to them, they're speaking to me. Or they're talking to themselves.
Metatron: So once he's done with the firstborn, Loki takes his friend Bartleby out for a post-slaughter drink. And over many rounds, they get into this discussion about whether or not murder in the name of God is okay. Now, Bartleby can run circles around Loki intellectually, not to mention that Loki's already half in the bag. And in the end, Bartleby convinces Loki to quit his position and take a lesser one that doesn't involve slaughter. So - very inebriated - Loki tells God he quits, throws down his fiery sword, and gives Him the finger. Which ruins it for the rest of us, because from that day forward, God decreed that all angels could no longer imbibe alcohol. Hence all the spitting.
Bethany: Were they sent to Hell?
Metatron: Worse. Wisconsin. For the entire span of human history.
Bethany: I don't know what to say... or think... except...
Jay: That you offer us sex as a reward.
Jay: All right, but let's say we're caught in a situation where we've got like five minutes to live, like a bomb or something is gonna go off. Would you fuck us then?
Bethany: In that highly unlikely situation? Yeah, sure.
Jay: She's a slut. Bunnnng.
Loki: I can spot a commandment-breaker a mile away.
Jay: She's fucking pissed, dude. She'll never fuck us now. Well, maybe you, but definitely not me. Let me know how she is.
Bethany Sloane: NOBODY IS FUCKING ME! YOU GOT THAT!
Jay: Guys like us just don't fall out of the fucking sky, you know.
[Rufus falls out of the sky]
Jay: Beautiful, naked, big-titted women just don't fall out of the sky, you know.
Rufus: Hey! What I just did gave me a fucking migraine! So if you don't pipe down, I'm going to yank your sack off like a paper towel.
Rufus: White folks only want to hear the good shit: life eternal, a place in God's Heaven. But as soon as they hear they're getting this good shit from a black Jesus, they freak. And that, my friends, is called hypocrisy. A black man can steal your stereo, but he can't be your Savior.
Rufus: In the three years I followed His ass around Jerusalem, did I ever get laid? Hell no. And I was in my prime. I could've been knee-deep in shepherd's daughters, not to mention fine-ass Mary Magdalene. She had a thing for dark meat, if you follow me.
Loki: Do you know what makes a human being decent? Fear. And therein lies the problem. None of you has anything left to fear anymore. You rest comfortably in seats of inscrutable power, hiding behind your false idol, far from judgment, lives shrouded in secrecy even from one another. But not from God.
Serendipity: I'm responsible for nineteen of the twenty top-grossing films of all time.
Bethany: Nineteen?
Serendipity: Yeah, the one about the kid, by himself in his house, burglars trying to get in and he fights them off? I had nothing to do with that one. Somebody sold their soul to Satan to get the grosses up on that piece of shit.
Serendipity: Read the Bible again sometime. Women are painted as bigger antagonists than the Egyptians and Romans combined. It stinks.
Bartleby: Your hard-on for smiting has prevented us from negotiating what should be the relatively simple matter of catching or staying on a bus.
[On Christ]
Rufus: He likes to listen to people talk. Says it sounds like music to Him. Christ loved to sit around the fire and listen to me and the other guys. Whenever we were going on about unimportant shit, He always had a smile on His face.
Bethany: You're saying that having beliefs is a bad thing?
Rufus: I think it's better to have ideas. You can change an idea. Changing a belief is trickier.
[On Christ]
Rufus: The Man loved being human. Probably why He was so good at it.
Bartleby: The humans have besmirched everything bestowed on them. They were given Paradise, they threw it away. They were given this planet, they destroyed it. They were favored best among all His endeavors, and some of them don't even believe He exists. And in spite of it all, He's shown them infinite fucking patience at every turn. What about us? I asked you... once to lay down the sword because I felt sorry for them. What was the result? Our expulsion from Paradise. WHERE WAS HIS INFINITE FUCKING PATIENCE THEN? IT'S NOT RIGHT, IT'S NOT FAIR. We've paid our debt. Don't you think it's time? Don't you think its time we went home? and to do that, I think we have to dispatch of our would-be dispatchers.
Bethany: Jesus didn't have any brothers or sisters. Mary was a virgin.
Rufus: Mary gave birth to CHRIST without having known a man's touch, that's true. But she did have a husband. And do you really think he'd have stayed married to her all those years if he wasn't getting laid? The nature of God and the Virgin Mary, those are leaps of faith. But to believe a married couple never got down? Well, that's just plain gullibility.
Metatron: You are Bethany Sloane. Nobody can take that away from you, not even God.
Metatron: You know those constitutionals He likes to take?
Bethany Sloane: Constitutionals?
Rufus: I think we're beyond euphemisms at this point: God's a Skee-Ball fanatic.
Rufus: So what do we do now?
Metatron: Well, I say we get drunk, because I'm all out of ideas.
Metatron: Good Lord, the little stoner's got a point.
Cardinal Glick: Fill them pews, people, that's the key. Grab the little ones as well. Hook 'em while they're young.
Rufus: Kind of like the tobacco industry?
Cardinal Glick: Christ, if only we had their numbers.
Rufus: We were sent by Him who is called I Am!
Cardinal Glick: Cute. Really cute. Now come on, kids, playtime with the Cardinal is over.
Rufus: Worked for Moses.
Rufus: I'm telling you, man, this ceremony is a big mistake.
Cardinal Glick: The Catholic Church does not make mistakes.
Rufus: Please. What about the Church's silent consent to the slave trade?
Bethany: And its platform of noninvolvement during the Holocaust?
Cardinal Glick: All right, mistakes were made.
Serendipity: How? That's the only thing I couldn't figure out.
Azrael: Oh no, I've seen way too many Bond movies to know that you never reveal all the details of your plan, no matter how close you may think you are to winning.
[Bartleby and Loki slaughter parishioners outside a church]
Loki: You're looking at eons of repression getting purged. If only they'd let us jerk off.
Gun Salesman: We call this piece the Fecalator. One look at it and the target shits him or herself. Try it on.
Loki: Well, it's a lot more compact than the flaming sword, but it's not nearly as impressive. Just doesn't have that Wrath-of-the-Almighty edge to it. I mean, come on, how am I supposed to strike fear into the hearts of the wicked with this thing? Look at this...
Bartleby: Well, then, you know, don't use a gun. Just lay the place to waste, like.
Loki: Easy for you to say. You get off light in razing. You got to stand there and read at Sodom and Gomorrah, I had to do all the work.
Bartleby: What work did you do? You lit a few fires.
Loki: I rained down sulphur, man, there's a subtle difference.
Bartleby: Oh, yeah, I'm sure.
Loki: Hey, you know, fuck you, man. Any moron with a pack of matches can set a fire. Raining down sulphur is like an endurance trial man. Mass genocide is the most exhausting activity one can engage in, next to soccer.
Azrael: Now if I remember my protocol correctly, the powers will attempt to contact the Last Scion - which leaves us no other recourse than to eliminate her before she enters the fray. I need you three to shuffle her loose the mortal coil, so that we may obtain our final glory. Are we all on the same page?
[Silent Bob kills Azrael with Cardinal Glick's golf club]
Bethany: Glick's the kind of asshole that would bless his own clubs for a better game.
Bethany: Stall Bartleby from going into that church.
Jay: How the hell am I supposed to do that?
Bethany: Think of something.
Jay: I already did, but it takes two of us.
[after meeting God]
Jay: You want to hear something sick? I got half a stock when she kissed me.
Azrael: Quit killing people, that's high profile.
Loki: Oh, lighten up.
Azrael: No pleasure, no rapture, no exquisite sin greater... than central air.
Bethany: What are you?
Metatron: I'm pissed off is what I am! Do you go around drenching everyone who comes into your room with flame-retardant chemicals? No wonder you're single.
Rufus: Jesus wasn't white, Jesus was black.
Bethany: Well then why did he get written about and you didn't?
Rufus: Well, he IS the son of God. Kinda hard to have a New Testament without him. So you fudge a few facts, put a spin on his ethnicity. Leavin' me out's okay because you still got twelve white boys to choose from.
Jay: Are you buying any of this shit?
Jay: So do you do anal? Is it true that chicks fart if you blast 'em in the ass?
Jay: [to the Stygian triplets] Go back to your paper routes, you Mighty Duck fucks.
Jay: Dude, I know they were just kids, but we kicked their fucking pube-less asses.
Jay: Smoke that motherfucker like it ain't no thang.
Rufus: [to Bethany] The man was right about you. And I am going to go home and tell him so.
[to Jay And Silent Bob]
Rufus: And if you clean up your language, I JUST might put in a good word for you too.
Silent Bob: Thanks.
[Bethany meets Serendipity]
Bethany: Let me guess. The 14th Apostle, left out of the Bible because she's a woman?
Rufus: This girl's no woman.
[to Serendipity]
Rufus: No offense.
Bethany: Oh, so those weren't tits I saw Jay cozying up to?
Serendipity: [hugs her breasts] What, these? You should know better than anybody at this table that tits don't make the woman.
Rufus: Hell, the tubby coat-wearin' motherfucker's got tits, that damn sure doesn't make him a woman.
[to Loki]
Bartleby: Quit leering at me. People are gonna think I just broke up with you.
[Sleep talking]
Jay: I didn't come in you, Pete, I swear.
Jay: [waking from a dream] I didn't cum on you, Pete, I swear.
Bartleby: Hello, we'd like two tickets to New Jersey, please.
Bus Station Attendant: Jersey's sold out, sir.
Loki: What?
Bus Station Attendant: There's one at the same time tomorrow. I suggest you not underestimate the staggering drawing power of the Garden State, and show up two hours in advance.
Cardinal Glick: Thank you, thank you, thank you. Now we all know how the majority and the media in this country view the Catholic church. They think of us as a passe, archaic institution. People find the Bible obtuse... even hokey. Now in an effort to disprove all that the church has appointed this year as a time of renewal... both of faith and of style. For example, the crucifix. While it has been a time honored symbol of our faith, Holy Mother Church has decided to retire this highly recognizable, yet wholly depressing image of our Lord crucified. Christ didn't come to Earth to give us the willies... He came to help us out. He was a booster. And it is with that take on our Lord in mind that we've come up with a new, more inspiring sigil. So it is with great pleasure that I present you with the first of many revamps the "Catholicism WOW. " campaign will unveil over the next year. I give you... The Buddy Christ. Now that's not the sanctioned term we're using for the symbol, just something we've been kicking around the office, but look at it. Doesn't it... pop? Buddy Christ...
Loki: All lines are currently down.
[about the protesters outside the Abortion Clinic]
Liz: You're Catholic, can't you talk to them?
Bethany: They hate me more than you. At least you have an excuse, you're Jewish, you don't know any better.
Liz: I don't think they'd accept that one, we used that one already when we killed Christ.
[to the female board member]
Loki: You're a pure soul... but you didn't say "God bless you" when I sneezed.
[raises his gun to the female board member's head]
Bartleby: Loki!
Loki: [angrily] You're getting off light.
[as he leaves the board room]
Loki: You're so lucky.
Nun: I never thought of it that way... what am I doing with my life... what am I...?
Loki: I know, I know. You should take all this money that you've been collecting for your parish and go out and buy yourself a nice dress.
Rufus: Why? 'Cause I'm a black man.
Loki: Whose house?... RUN'S HOUSE.
Rufus: Very basic strategy. If your enemies know where you are then don't be there.
Jay: No wonder he saw Jesus. Homey's rockin' the ganj.
Jay: Oh, I'm Jay, and this is my hetero-lifemate Silent Bob. I don't know who those kids were, but they would've kicked yours and Lunchbox's asses if I hadn't represented.
Bartleby: You are responsible for raising an icon which draws worship from the Lord. You have broken the first commandment. Not only that, I'm afraid not a one of you passes for a decent human being. Your continued existence is a mockery of morality. Like you, Mr. Burton. Last year cheated on your wife of 17 years 8 times. You even had sex with her best friend while you were supposed to be home watching the kids.
Loki: In the bed that you and your wife share, no less.
Bartleby: Mr. Newman - you got your girlfriend drunk at last year's Christmas party and then paid a kid from the mail room to have sex with her while she was passed out, just so you could break up with her guilt-free when she sobbingly confessed in the morning. She killed herself two months later. Mr. Brace disowned his gay son. Very compassionate, Mr. Brace. Mr. Ray put his mother in a third-rate nursing home and then used the profits from the sale of her home to buy an oriental rug for himself. Heavens. Mr. Barker flew to Thailand on the company account to have sex with an eleven year old boy. Mr. Holtzman okayed the production of Mooby Dolls from materials he knew to be toxic and unsafe, because it was - survey says? - less costly.
[sees the female board member]
Bartleby: You, on the other hand, are an innocent. You lead a good life. Good for you. But you, Mr. Whitland, you have more skeletons in your closet than the rest of this assembled party. I cannot even mention them aloud.
[whispers something in Whitland's ear]
Loki: You're his father, you sick fuck.
[Whitland starts crying]
[after Rufus has fallen from the sky]
Bethany: Speaking of which, you're awfully nude. Rufus, is it?
Rufus: Yes, Rufus it is. It's usually 'Long Rufus' but it's a little cold out here, ya know?
[Liz gets out of her car and heads into Women's Clinic; picketers greet her]
Steve-Dave Pulasti: You're gonna burn in hell, ya fuckin' baby killer.
Walter Grover: Yeah, tell her, Steve-Dave.
Liz: Holy shit, it's The Pope.
Bethany Sloane: Why are we here?
God: [pokes Bethany's nose] Nweep.
Bethany Sloane: [shouting] Why? What the fuck do you want with me? I fucking hate you.
Hospital P. A.: I repeat, this is not a drill. This is the apocalypse. Please exit the hospital in an orderly fashion. Thank you.
Metatron: It never ends.
Metatron: Behold the Metatron. Herald of the Almighty and voice of the one true God.
Loki: Consequences schmonsequences.
Rufus: Are we too late?
Serendipity: To save these poor schmucks?... Yeah.
Jay: I fell in love wit chew. We fell in love wit chew.
Bartleby: I'm going to have to start off by apologizing for my friend, he has a penchant for the dramatic.
Azrael: Ever the fucking apple polisher!
Jay: Hey Big Bird? Wanna play the Counting Game? Count the shells Sucker Duck!
[proceeds to shoot off Bartelby's wings with an Uzi]
Jay: Snoogans.
Loki: So, Jay tells us you're gonna sleep with him.
Loki: Do you know about voodoo? No constitution of faith, more an arrangement of superstitions.
Bethany: So you... what? Inspire people?
Serendipity: What just went down with your friends over there? It doesn't really take a Muse to inspire horny retards to empty their wallets.
[the Reapers close in on Bethany]
Jay: Snootch to the motherfuckin' nootch!
[Jay and Silent Bob kick the Reapers' asses]
Loki: Whose house? Run's house! I said whose house? Run's house! Martin! Martin!
2005. július 25., hétfő
#4783
üdv
palócz
Orbán: Magyarország jövője a tizenötmilliós nemzetben van Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hirek.php?id=11739 , vagy pár Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Néppárti értékek Európában Van-e esély a magyar-magyar párbeszédre, újraértelmezhető a magyar A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hirek.php?id=11726 , vagy pár Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: A csángószervezet magyar iskolát szeretne Bákóban Magyar nyelvű állami oktatás Moldvában csak Petru Groza idején volt még - A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11738 , Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott csaknem teljes beszéde Szerintem ideje, hogy a magyar kormány valóra váltsa az ígéretét, amelyet a A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hirek.php?id=11746 , vagy pár -------------- Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Július 15-én a zentai VI. Nyári Ifjúsági Játékok keretében „Az Európai Rácz Szabó László Visit your group "ErdelyiKozelet" on the web. To unsubscribe from this group, send an email to: Your use of Yahoo! Groups is subject to the Yahoo! Terms of Service. "200 év múlva születik meg az utolsó magyar" Vukovich Gabriella (demográfus, igazgató, Demostat), Kiss Tamás (BBTE), Lakner Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológia Tanszékének medencében. Ezzel a mondattal vezette be a kora esti szociológiai előadást Lakner egy erdélyi szociológus, valamint a Semmelweiss Magatartáskutató Intézet Az Európai Unió tagországait magukba foglaló statisztikai adatok alapján gyerekek száma, s a válási statisztikákat illetően is a lista áll, hogy az Európai Unióban a férfiak várható élettartama 74-75 év között túli területek szociológusai ezt a kijelentést egyöntetűen Az előadás második részében a Kárpát - medence magyarságáról beszélt Az előadás harmadik felében tárgyalt pszichoszociális tényezőket időszak legjellemzőbb halálozási okai a daganatos megbetegedések, a szívinfarktus és a különböző májbetegségek. Ezeknek háttérokai közé A negyedik előadó részletesen kitért a romániai népesedéscsökkenésre, A befejező - ötödik előadásra - a kezdési idő csúszása miatt már sajnos annyi idő nem jutott, amennyit érdemes lett volna rá közé tartozott a népességi adatfelvételek gyakorlatának megváltozása, Vica _________________________________________________________________ -------------- Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Nagy István, Pécska _________________________________________________________________ Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: (See attached file: Árulkodó mozdulataink.doc)(See attached file: Az Országos Magyar Párt cluji-kolozsvári tagozata adta ki ezt a és minden nemzetségedre. Az életnek és halálnak együttes értelme a megnyugvást adó tudat, hogy azőrhelyen semmit sem mulasztottunk el. Székely Közélet 1935. január 19. _________________________________________________________________ -------------- Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Békítő tábor Mindkét félnek be kellett látni, hogy nehezen képzelhető el egységes A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/jegyzet.php?id=11751 , vagy Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: (Embedded image moved to file: pic29983.gif) RTV1 Kedd, július 26. – 16:00 - 16:55 „Ahol még kék az ég” – Xantus Gábor ismeretterjesztő dokumentumfilmjében RTV2 Nemzetközi RTV Szerda, július 27. – 15:45 – 16:45 Péntek, július 29. 10:00 - 10:30 Visit your group "kell" on the web. To unsubscribe from this group, send an email to: Your use of Yahoo! Groups is subject to the Yahoo! Terms of Service. Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott csaknem teljes beszéde Szerintem ideje, hogy a magyar kormány valóra váltsa az ígéretét, amelyet a A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hirek.php?id=11746 , vagy pár KELL - Kolozsvari Egyetemista Levelezesi Lista Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Az Egyesült Magyar Ifjúság és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nemzeti Tovább: KELL - Kolozsvari Egyetemista Levelezesi Lista Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: A tegnap feliratkozott 160-ik tagunk tiszteletére megtettük második nagy Beköltöztünk: www.diakusa.com ! Egyelore a Yahoogroups levelezolista címlapjával indul. Reméljük rövidesen Ahogy kinyítod a honlapot, felül a Sign In-nél, lépjél be a Yahoo-s Ha beléptél a bal felöli menűt használva a következoket találod: Messages: Az összes eddigi levél visszakeresheto, sorrendben dátum szerint. Files: Megtalálod az összes DiákUsa Infócsomagot 1-6-ig letöltheto Word Photos: Foldereket találsz minden nyárról 2002 óta ahová feltöltheted saját Links: Ide van összegyűjtve a legismertebb diák csereprogrammal foglalkozó Polls: Itt megtalálod az elso felmérést a lista mükodésével kapcsolatban. A Ha már itt vagy, vagy csak most készülsz a nagy kalandra: www.diakusa.com ! Üdv. Czika Tihamér www.czikatihamer.com KELL - Kolozsvari Egyetemista Levelezesi Lista YAHOO! GROUPS LINKS Visit your group "kell" on the web. To unsubscribe from this group, send an email to: Your use of Yahoo! Groups is subject to the Yahoo! Terms of Service. .............................................................. * Kevés az orvos Borsodban * * Egy kis zalai faluban épülhet Magyarország első geotermikus erőműve * ..............................................................
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com Másolat
Tárgy
2005.07.23 15:29 [EK] Orbán: Magyarország jövője
a tizenötmilliós nemzetben van
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
[ 2005-07-23 ]
nemzetben van - mondta Orbán Viktor a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
és Diáktábort záró, Magyarország jövője jövőre címet viselő előadásában.
Orbán Viktor a magyar gazdaság helyzetéről elmondta: annak állapota az
egész térségre kihat, hiszen a magyarországi gazdaság az egész
Kárpát-medence motorja lehetne, és ha az akadozik, akkor az a térségben
mindenhol érezhető. >>>
nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hirek.php?id=11739&year=2005&month=07&day=23&what=archivum
--------------
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com Másolat
Tárgy
2005.07.22 15:38 [EK] Néppárti értékek Európában
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
[ 2005-07-22 ]
érdekképviseleti szervezet, mekkora az esélye a magyar-magyar kiegyezésnek?
. „A legnagyobb nyitottságok követve kell továbbvinni a szövetséget” -
fejtette ki Markó Béla. Tőkés számára azonban az RMDSZ jelenlegi
állapotában elképzelhetetlen az összefogás az utódkommunista
Szociáldemokrata Párttal való négy éves együttműködés és a múlttal való
szembenézés elmulasztása miatt. >>>
nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hirek.php?id=11726&year=2005&month=07&day=22&what=archivum
--------------
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com Másolat
Tárgy
2005.07.24 08:48 [EK] A csángószervezet magyar
iskolát szeretne Bákóban
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
[ 2005-07-23 ]
hangzott el csütörtökön A csángók magyar nyelvű oktatási esélyei című
előadáson a Tusványosi táborban. Hegyeli Attila, a csángószövetség (MCSMSZ)
oktatási programjának vezetője elmondta, hogy Csángóföldön 45-50 faluban
adottak a lehetőségek a magyar anyanyelvi oktatásra. Az MCSMSZ magyar
iskolát szeretne létesíteni Bakó városában. >>>
vagy pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11738&year=2005&month=07&day=23&what=archivum
--------------
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com Másolat
Tárgy
2005.07.24 16:41 [EK] Orbán Viktor Tusnádfürdőn
elhangzott csaknem teljes
beszéde
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
[ 2005-07-24 ]
népszavazáskor tett, hogy ő majd megoldja a kettős állampolgárságot
népszavazás nélkül is. Drukkolunk nekik. De talán az érintett magyar
közösségek választott szervezeteinek választott vezetői nélkül, a velük
való egyeztetés nélkül talán nem érdemes titkos tárgyalásokba bocsátkozni -
mondta Orbán Viktor arra a kiszivárgott hírre utalva, hogy a magyar kormány
nemzetközi szaktekintélyek véleményét kéri ki a kettős állampolgárság
megadásának feltételeiről az Európai Unión belül. >>>
nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hirek.php?id=11746&year=2005&month=07&day=24&what=archivum
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
Világszövetség
Erdélyi Társasága
Feladó: "Visszhang"
ErdelyiKozelet@ya Másolat
hoogroups.com
Tárgy
[EK] Kövér magyarázatát
2005.07.21 13:59 demagógiának nevezte egy zentai
magyar
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
A szerbek „sokkal okosabbak”, mint a magyarok?
Kövér László magyarázkodásra kényszerült Zentán
Unión belül és kívül” címmel lakossági találkozóra hívták Duray Miklóst,
Kovács Miklóst, Tőkés Lászlót, Kövér Lászlót, Kasza Józsefet és Ágoston
Andrást. Közülük többen már csak azért sem lehettek ott, mert nem tudták
időben beszerezni a kötelező vízumot. Végül az érdeklődők Egeresi Sándor,
Toró T. Tibor és Kövér László előadását hallgathatták meg.
A közönséget mindenekelőtt a december 5-ével kapcsolatos vélemények
érdekelték. Kövér László felelőtlen, eleve bukásra ítélt és semmilyen
hasznot nem hozó kezdeményezésnek mondta a népszavazást. Kijelentette, hogy
aki ilyet tesz nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon. Erre a
közönség soraiból hangos elutasító morajlás volt a válasz. Kifejtette azt
is, hogy a FIDESZ bele lett kényszerítve az eseményekbe. Úgy kellet nekik a
népszavazás, mint púp a hátukra. Szerinte a december 5-e óriási károkat
okozott, mert kiábrándította az embereket. „Olyan ez, mint, amikor rájön a
kisgyermek, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát” - mondta Kövér. Tovább
érvelve kifejtette, hogy elképzelhetetlen következményekkel járna, ha a
külhoni magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot, mert főként a
fiatalok elköltöznének a szülőföldjükről. Ezt hallva valaki azt kiáltotta a
közönség soraiból, hogy „demagógia”. Mégis mindenki azon az érvelésen
csodálkozott el leginkább, amikor azt hallották, hogy senki sem tudja
Magyarországon, hogy az állampolgárság megadásával milyen törvényi
előírásokat, szabályozásokat kellene még megváltoztatni. A hallgatóságból
többen megemlítették, hogy akkor a szerbek valószínűleg „sokkal okosabbak”,
mint a magyarok, mert ismerik a saját törvényeiket, és pillanatok alatt
megoldották az országhatárokon kívül élő szerb emberek szerb
állampolgársági kérdését.
Felvetődött az a kérdés is, hogy a FIDESZ miért vonta meg az MVSZ anyagi
támogatását, amire Kövér azt válaszolta, hogy azért mert az MVSZ-el nem
lehet beszélni, a legtöbb szervezettel rossz viszonyban van. Volt, aki
megjegyezte, hogy ennek az elméletnek ellent mond az a tény, hogy Orbán
Viktor még az új elnök megválasztása előtt megmondta, hogy „nem lesz pénz,
ha nem az ő jelöltjüket válassza elnökké az MVSZ”. Arra a kérdésre, hogy a
FIDESZ miért támadja olyan hevesen az MVSZ elnökét, nem volt egyenes
válasz, csak annyit tudott meg a hallgatóság, hogy legyen elég az a
magyarázat, hogy ha már így tesz a FIDESZ, akkor annak oka is van.
Sajnos a több órás vita után, végül rossz szájízzel indultak haza az
emberek.
Zenta
Tájékoztató hírleveleink küldését bármely címről a feladónak küldött
"Lemondás" tárgyú üres levéllel lehet leállítatni, illetve a levélben
megjelölt időtartamra felfüggesztetni.
Ha van rá lehetősége, küldje tovább hírleveleinket barátai, rokonai,
ismerősei e-mail címére. Ezzel is segíti a Magyarok Világszövetsége
munkáját.
MVSz Sajtószolgálat
--------------
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
SPONSORED LINKS
Level Regional magazines Pensacola regional
airport
United regional Arizona regional Mid florida
health care system multiple listing regional mls
service
YAHOO! GROUPS LINKS
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
"Nagy István"
Feladó:
ErdelyiKozelet@ya Másolat
hoogroups.com
Tárgy
[EK] 200 év múlva születik meg
2005.07.22 08:24 az utolsó magyar
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
TUSVÁNYOS 2005
2005. júl 19 18:00
Székely András (közgazdász, demográfus, Semmelweis Egyetem,
Magatartástudományi Kutatóintézet munkatársa), Gyurgyík László
(szociológus,
Teleki László Alapítvány) előadása
tanára szerint kb. kétszáz év műlva születik meg az utolsó
genetikailag, kultúráját, identitását illetően magyar ember a Kárpát -
Zoltán. Az öt részből álló beszélgetésen részt vett még egy felvidéki,
munkatársa is, aki a tárgyalt demográfiai és migrációs változásokat
pszichoszociális tényezők vizsgálatának segítségével igyekezett
megindokolni.
elöljáróban kijelentették a kutatók, hogy a jelenlegi 486 millió lakosú
Unió
népessége folyamatos fogyásnak indult. Ezen belül Magyarország középtájon
helyezkedik el, a születés- és halálozási arányszámok tekintetében.
Hazánkban a csökkenő születésszám mellé társul az első szülési
átlag életkor növekedése, mely az általánossá váló szakmai előmenetel
előtérbe helyezését, s ezáltal a késői gyermekszülést jelenti.
Mindezekkel együtt számottevően növekszik a házasságon kívül született
első
részén helyezkedünk el. A népességváltozással szintén szoros összefüggésben
van, míg a nőké elérheti a 81 évet is. Ez a szám a volt szocialista
blokk országaiban jóval alacsonyabb, s a különböző magyarlakta határon
megerősítették.
A migrációt illetően elhangzott, hogy az Európai Unió országai közül
Luxemburgban a legnagyobb a külföldi állampolgárok aránya, s Németország
jár
az élen a külföldi állampolgárok számát illetően. A szociológusok
előrejelzései szerint, ha a jelenlegi tizennégy év közöttiek, és az
aktív munkavállalók száma továbbra is csökkenni fog, melynek
eredményeképpen
megnő Európában a hatvanöt év felettiek száma.
Lakner Zoltán. Elmondása szerint a születés - halálozás negatív mérlege, a
bevándorlás - kivándorlás egyenlőtlensége, illetve az asszimiláció
azok
a tényezők, melyek eredményeképpen mind Magyarországnak, mind a
határokon túl élő magyaroknak veszteségeket okozott.
illetően Székely András elmondta, hogy az 1980 és 2004 között vizsgált
tartozhat a kutató szerint a depresszió, vallásosság, a kistérségek
esetében
pedig az iskolai végzettség hiánya. Esélyét csökkentheti például a
szabálysértő magatartás vállalása. Itt tartotta fontosnak megjegyezni
az előadó, hogy a középkorú férfiak halálozási mutatói Magyarországon
jelentősen romlottak, s 2005- re eljutottunk oda, hogy hazánkban a
csupán a férfiak 59 százaléka éri meg 65. életévét. Ezzel szemben
Ausztriában ez az arány 80 százalék. Az előadók mindegyike fontosnak
tartotta kiemelni az abortuszról szóló statisztikákat, hiszen ez napjaink
egyik központi kérdése. 1990 óta stagnál az abortuszt végző nők
arányszáma, melyet jelentősen befolyásol a családi állapot milyensége.
melynek alapján az első és legfontosabb kijelentés volt, hogy a
magyarok termékenysége alacsonyabb az országos átlagnál. Ennek oka
valószínűleg a kedvezőtlen gazdasági körülmények, okozta
bizonytalanság, valamint az Európai Unióra és a térségre egyre inkább
jellemző karrierszempontok. Mindezekhez Kiss Tamás hozzátette, hogy a
terhességek 2/3-a Romániában nem kívánt; ahogyan azt Szilágyi N. Sándor is
megírta, a biológiai reprodukció ebben az országban magyarok között az
etnikai reprodukcióból és az asszimilációs arányszámból tevődik össze.
szentelni, mégis Gyurgyik László igyekezett a leglényegesebb logikai
szálakat összekapcsolva ismertetni a szlovákiai magyarság népesség -
fogyásának okait, változásait. A vizsgált időszakot illetően
Szlovákiában a magyar kisebbség arányszáma először 2001- ben csökkent
jelentősen, a második világháborút követő kitelepítéseket,
áttelepítéseket, lakosságcserét, és meneküléseket követően. Ennek okai
valamint a többségi társadalom kisebbségpolitikájának erős
befolyásolása is.
http://balvanyos.gondola.hu/cikk.php?id=232&part=main
Don't just search. Find. Check out the new MSN Search!
http://search.msn.com/
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
"Nagy István"
Feladó:
ErdelyiKozelet@ya Másolat
hoogroups.com
Tárgy
[EK] Szövegek
2005.07.20 20:59
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
Csatolva.
Don't just search. Find. Check out the new MSN Search!
http://search.msn.com/
--------------
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
Csetlések, botlások a nemzetközi politikában.doc)(See attached file:
Gyurcsány Ferenc megrészegedett a hatalomtól.doc)(See attached file: Egy
cigány férfi és egy zsidó nö házasságot kötött.doc)
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
"Nagy István"
Feladó:
ErdelyiKozelet@ya Másolat
hoogroups.com
Tárgy
[EK] MAGYAR TÍZPARANCS
2005.07.20 20:55
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
MAGYAR TÍZPARANCS
tízparancsolatot, de az egész romániai magyarság elfogadhatja és követheti
azt:
1. Minden ügyedben bizalommal keresd fel tanácsnyerés céljából a
pártirodát,
mert ott megértő jóbarátra és önzetlen tanácsra találsz.
2. Bonthatatlan nemzeti öntudatodat és törhetetlen ragaszkodásodat
őseid hitéhez, földjéhez, hagyományaihoz örökítsd át fiadra, leányodra
3. Védelmezd egyházadat és annak intézményeit, mint őseink a
végvárakat.
4. Becsüld magyar testvéredet kopottságában is, mert ez csak a becsület
jelvénye.
5. Sorsod összefügg testvéred sorsával, támogasd őt, mert önmagadon
segíthetsz. Ha neki kárt okozol, az vétkezés mindnyájunk és önmagad ellen.
6. Minden cselekedetedet vezesse a kötelességtudás és felelősségérzet.
7. Ne feledd, hogy van magyar gazda, magyar iparos, magyar kereskedő,
magyar ügyvéd, magyar építész, magyar orvos és magyar kórház.
8. Ha hívunk jöjj, ha nem hívunk jelentkezz munkára.
9. A polgár fegyvere a választójog, hozd ezt az ügyedet rendbe.
10. "Legyen az erdő bármilyen sötét, el ne engedjétek egymás kezét
árva
magyarok."
Udvarhelyi Híradó 2005.07.15
Don't just search. Find. Check out the new MSN Search!
http://search.msn.com/
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.25 12:09 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
kell@yahoogroups.
com Másolat
Tárgy
2005.07.25 08:03 [kell] Békítő tábor
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
kell@yahoogroups.
com
[ 2005-07-25 ]
nemzetpolitika a Fidesz és a legnagyobb határon túli legitim szervezet
mélyülő ellentéte mellett. Tusnádfürdőn Orbán Viktor és Markó Béla jó
hangulatú közös sajtótájékoztatója már az évekkel ezelőtti hatékony
együttműködést idézte. >>>
pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/jegyzet.php?id=11751&year=2005&month=07&day=25&what=archivum
KELL - Kolozsvari Egyetemista Levelezesi Lista
* listatagoknak szant levelek:
* feliratkozas: ures level a
* lemondas: ures level a
KELL tagok szama 2005. majus 10-en 500.
Listagazda Dani Laszlo, Juhasz Peter es Majo Zoltan.
A KELL kedvenc honlapjai (-: www.kmdsz.ro es www.diaknet.ro
http://groups.yahoo.com/group/kell/
kell-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
"TVR Red.
Maghiara"
Feladó:
kell@yahoogroups. "ERMACISZ lista"
com
"KELL lista"
2005.07.25 07:12 lista"
"Bolyai lista"
Kérem, "ErdelyiKozelet lista"
válaszoljon ennek
a személynek: , "ERMASZOCI lista"
kell@yahoogroups.
com Másolat
Tárgy
[kell] A Román Televízió Magyar
Adásainak műsora (július
25-29.)
A Román Televízió Magyar Adásainak műsora (július
25-29.)
Hétfő, július 25. – 15:30 - 16:55
Sajtóban - Romániában első ízben fordul elő, hogy alig hét hónap után
lemond a kormány. A koalíciót alkotó fő párt-szövetség, a
liberális-demokrata szövetség előrehozott választásokat akar. Prés alatt
Nagy Zsolt leköszönő informatikai és távközlési miniszter. Kérdeznek: Szűcs
László (Erdélyi Riport) és Bíró Zsolt (Marosvásárhelyi Rádió). Műsorvezető:
Mosoni Emőke.
(Embedded image moved to file: pic00770.jpg)
Heti Krónika - hírösszefoglaló
Félő Közvetítés - paródiasorozat.
(Embedded image moved to file: pic22787.jpg)
Hangay György Ausztráliában élő, nemzetközi hírű természetkutatót kíséri
el a Terra Australis ismeretlen területeire szervezett egyik expediciójára.
Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok - Képzőművészeti-, és fotókiállítások,
hangversenyek, koncertek tarkították az egyhetes rendezvényt, amelynek
záróakkordja a hatodik alkalommal megszervezett Míves Emberek Sokadalma
volt.
Csütörtök, július 28 - 15:00 – 16:00
Szieszta magazinműsorunkban az előrehozott választásokról lesz szó, de a
szokásos Lapozgató sem maradhat el.
(Embedded image moved to file: pic21472.jpg)
Válogatás az RTV 1-es csatorna műsoraiból:
Olt-ország - több részes dokumentumfilmünk második részét láthatják,
amelyben bemutatjuk az Olt völgyének érdekességeit, nevezetességeit.
Élet-formák - portréfilm Ciupe-Bartha Ernő szobrászművésszel.
RTV Kulturális
Színészportré - Csíki András
RTV Magyar Szerkesztősége
e-mail: redactia.maghiara@tvr.ro
Tel/fax: 021- 599 14 71
Cím: Calea Dorobantilor nr 191,
Sector 1, 010565 Bucuresti
KELL - Kolozsvari Egyetemista Levelezesi Lista
* listatagoknak szant levelek:
* feliratkozas: ures level a
* lemondas: ures level a
KELL tagok szama 2005. majus 10-en 500.
Listagazda Dani Laszlo, Juhasz Peter es Majo Zoltan.
A KELL kedvenc honlapjai (-: www.kmdsz.ro es www.diaknet.ro
SPONSORED LINKS
Transylvania Vitak Romania
Level Regional magazines Pensacola regional airport
YAHOO! GROUPS LINKS
kell-unsubscribe@yahoogroups.com
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
kell@yahoogroups.
com Másolat
Tárgy
2005.07.24 16:41 [kell] Orbán Viktor Tusnádfürdőn
elhangzott csaknem teljes
beszéde
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
kell@yahoogroups.
com
[ 2005-07-24 ]
népszavazáskor tett, hogy ő majd megoldja a kettős állampolgárságot
népszavazás nélkül is. Drukkolunk nekik. De talán az érintett magyar
közösségek választott szervezeteinek választott vezetői nélkül, a velük
való egyeztetés nélkül talán nem érdemes titkos tárgyalásokba bocsátkozni -
mondta Orbán Viktor arra a kiszivárgott hírre utalva, hogy a magyar kormány
nemzetközi szaktekintélyek véleményét kéri ki a kettős állampolgárság
megadásának feltételeiről az Európai Unión belül. >>>
nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hirek.php?id=11746&year=2005&month=07&day=24&what=archivum
* listatagoknak szant levelek:
* feliratkozas: ures level a
* lemondas: ures level a
KELL tagok szama 2005. majus 10-en 500.
Listagazda Dani Laszlo, Juhasz Peter es Majo Zoltan.
A KELL kedvenc honlapjai (-: www.kmdsz.ro es www.diaknet.ro
http://groups.yahoo.com/group/kell/
kell-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
"figyelo@relatio.
ro"
Feladó: Másolat
kell@yahoogroups.
com Tárgy
[kell] relatio.ro - Nemzeti
tábor Gyergyószentmiklós mellett
2005.07.20 23:13
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
kell@yahoogroups.
com
Nemzeti tábor Gyergyószentmiklós mellett
Kategória: Erdélyi hírek / Gyergyószék
Írta: relatio.ro
2005. Július 20., Szerda - 23:24
tábort szervez idén augusztusban Gyergyószentmiklós mellett.
Céluk, hogy a magyarságot lelkileg s szellemileg nemzettudatában
megerősítsék ezzel is elősegítve a magyar nép megmaradását.
Dec. 5 után fontosnak tartják, hogy határoktól függetlenül, mindenki
szabadon érezhesse a nemzeti egység érzését, így Felvidékről,
Délvidékről s Csonkamagyarországról is fognak érkezni a táborba
buszokkal magyar honfitársak.
http://www.relatio.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=631&Itemid=28
* listatagoknak szant levelek:
* feliratkozas: ures level a
* lemondas: ures level a
KELL tagok szama 2005. majus 10-en 500.
Listagazda Dani Laszlo, Juhasz Peter es Majo Zoltan.
A KELL kedvenc honlapjai (-: www.kmdsz.ro es www.diaknet.ro
http://groups.yahoo.com/group/kell/
kell-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.25 12:09 -----
Czika "Tihamér"
Feladó: "Kolozsvári" Egyetemista
kell@yahoogroups. "Levelezőlista"
com
Szakkollegium
2005.07.21 06:37 Juratus Kor
kgklista@yahoogroups.com,
Kérem, istikebaratai@yahoogroups.com
válaszoljon ennek Másolat
a személynek:
kell@yahoogroups. Tárgy
com [kell] Beköltöztünk:
www.diakusa.com
Kedves barátaim,
lépésünket (az első a lista létrejötte volt:-). Amerikába lévő és oda csak
nyárára kimenő erdélyi diákok levelezőlistájának a tegnaptól a saját
webcíme van.
továbbfejleszthetjük.
De, addig is itt vannak az újdonságok:
usereddel, azzal a yahoo-s emaillel, vagy csak egyszerű userrel amivel
feliratkoztál. Ha még nem vagy a lista tagja itt feliratkozhatsz: Kattints
a bal felől a kék színű Join this Group -ra és kövesd az utasításokat.
Előnyösebb Yahoo-s userrel feliratkozni.
formátumba (bármilyen médiában való esetleges nyomtatás, felhasználás csak
engedélyem mellett lehetséges! )
nyári amerikás képeidet, megosztva oket a lista többi tagjával. Kérlek csak
100 Kb kisebb képeket tegyetek fel, a lista helyszüke miatt. Egy pár képet
feltettem én is, kezdésnek:-)
magyarországi, romániai és nemzetközi cégek webcímeinek gyűjteménye. A
lista a teljesség igénye nélkül készült, ezért szóljatok ha mást is
kaptatok a netten, hogy tudjuk hol kezdjük...
kérdés: mire van a legnagyobb szüksége a DiákUsának? Szavazzatok!
Javasoljatok újabb felmérés témákat. A cél, hogy minél jobbá, segítöbbé
tegyük kedvenc levelezolistánkat:-)
Ahol Amerikában is otthon vagy:-)
listagazda
Start your day with Yahoo! - make it your home page
* listatagoknak szant levelek:
* feliratkozas: ures level a
* lemondas: ures level a
KELL tagok szama 2005. majus 10-en 500.
Listagazda Dani Laszlo, Juhasz Peter es Majo Zoltan.
A KELL kedvenc honlapjai (-: www.kmdsz.ro es www.diaknet.ro
SPONSORED LINKS
Transylvania Vitak Romania
Level Regional magazines Pensacola regional airport
kell-unsubscribe@yahoogroups.com
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 12:09 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.25 12:04 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 25., hétfő 12:04:10
* Magyarország is készül egy újabb, esetlegesen világméretű
influenzajárványra *
Hatalmas, az 1918-as spanyolnáthához hasonló méretű influenzajárvány
fenyegeti a világot. Az akár több tízmillió áldozatot követelő ragály
bármikor kitörhet – figyelmeztetett az egészségügyi világszervezet, a WHO a
hétvégén.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145648
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a több mint 400 háziorvosi állás közül 70
szinte évek óta betöltetlen.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145670
Izland után a világon talán Magyarország rendelkezik a legnagyobb
geotermikus kinccsel Európában. Kérdés, hogy mennyire hagyjuk veszendőbe
menni ezt az értékünket. Az izlandihoz hasonló felhasználástól még nagyon
messzire vagyunk, de talán elkezdődik valami. Legalább is tervezik, hogy
geotermikus erőművet építenek egy Zala megyei kisközségben.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145672
* Belgrádban félremagyarázták Orbán Viktor szavait *
A legnagyobb múltra visszatekintő szerbiai napilap Orbán Viktor washingtoni
nyilatkozatát úgy mutatja be, mintha a volt kormányfő a kéksisakosok
idevezénylését kérte volna az Egyesült Államok elnökétől.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145651
2005. július 25., hétfő
#4782
üdv
palócz
(Embedded image moved to file: pic21395.gif) RTV1 Kedd, július 26. – 16:00 - 16:55 „Ahol még kék az ég” – Xantus Gábor ismeretterjesztő dokumentumfilmjében RTV2 Nemzetközi RTV Szerda, július 27. – 15:45 – 16:45 Péntek, július 29. 10:00 - 10:30 Visit your group "ErdelyiKozelet" on the web. To unsubscribe from this group, send an email to: Your use of Yahoo! Groups is subject to the Yahoo! Terms of Service. Békítő tábor Mindkét félnek be kellett látni, hogy nehezen képzelhető el egységes A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/jegyzet.php?id=11751 , vagy Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to:
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 11:38 -----
"TVR Red.
Maghiara"
Feladó:
ErdelyiKozelet@ya "ERMACISZ lista"
hoogroups.com
"KELL lista"
2005.07.25 07:12 lista"
"Bolyai lista"
Kérem, "ErdelyiKozelet lista"
válaszoljon ennek
a személynek: , "ERMASZOCI lista"
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com Másolat
Tárgy
[EK] A Román Televízió Magyar
Adásainak műsora (július
25-29.)
A Román Televízió Magyar Adásainak műsora (július
25-29.)
Hétfő, július 25. – 15:30 - 16:55
Sajtóban - Romániában első ízben fordul elő, hogy alig hét hónap után
lemond a kormány. A koalíciót alkotó fő párt-szövetség, a
liberális-demokrata szövetség előrehozott választásokat akar. Prés alatt
Nagy Zsolt leköszönő informatikai és távközlési miniszter. Kérdeznek: Szűcs
László (Erdélyi Riport) és Bíró Zsolt (Marosvásárhelyi Rádió). Műsorvezető:
Mosoni Emőke.
(Embedded image moved to file: pic01941.jpg)
Heti Krónika - hírösszefoglaló
Félő Közvetítés - paródiasorozat.
(Embedded image moved to file: pic27607.jpg)
Hangay György Ausztráliában élő, nemzetközi hírű természetkutatót kíséri
el a Terra Australis ismeretlen területeire szervezett egyik expediciójára.
Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok - Képzőművészeti-, és fotókiállítások,
hangversenyek, koncertek tarkították az egyhetes rendezvényt, amelynek
záróakkordja a hatodik alkalommal megszervezett Míves Emberek Sokadalma
volt.
Csütörtök, július 28 - 15:00 – 16:00
Szieszta magazinműsorunkban az előrehozott választásokról lesz szó, de a
szokásos Lapozgató sem maradhat el.
(Embedded image moved to file: pic29316.jpg)
Válogatás az RTV 1-es csatorna műsoraiból:
Olt-ország - több részes dokumentumfilmünk második részét láthatják,
amelyben bemutatjuk az Olt völgyének érdekességeit, nevezetességeit.
Élet-formák - portréfilm Ciupe-Bartha Ernő szobrászművésszel.
RTV Kulturális
Színészportré - Csíki András
RTV Magyar Szerkesztősége
e-mail: redactia.maghiara@tvr.ro
Tel/fax: 021- 599 14 71
Cím: Calea Dorobantilor nr 191,
Sector 1, 010565 Bucuresti
--------------
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
SPONSORED LINKS
Level Regional magazines Pensacola regional
airport
United regional Arizona regional Mid florida
health care system multiple listing regional mls
service
YAHOO! GROUPS LINKS
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 11:38 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com Másolat
Tárgy
2005.07.25 08:03 [EK] Békítő tábor
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ErdelyiKozelet@ya
hoogroups.com
[ 2005-07-25 ]
nemzetpolitika a Fidesz és a legnagyobb határon túli legitim szervezet
mélyülő ellentéte mellett. Tusnádfürdőn Orbán Viktor és Markó Béla jó
hangulatú közös sajtótájékoztatója már az évekkel ezelőtti hatékony
együttműködést idézte. >>>
pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/jegyzet.php?id=11751&year=2005&month=07&day=25&what=archivum
--------------
ErdelyiKozelet
* listatagoknak szant levelek:
<ErdelyiKozelet@yahoogroups.com>
* feliratkozas: ures level az
cimre
* lemondas: ures level az
cimre
* atkapcsolas napi-gyujtolevel modba:
* atkapcsolas azonnali-level modba:
* arhivum: http://groups.yahoo.com/group/erdelyikozelet/messages
Moderatorok: Dani Laszlo, Farkas Andras, Juhasz Peter.
Az ErdelyiKozelet tagjainak szama 2004. februar 3-an: 253
http://groups.yahoo.com/group/ErdelyiKozelet/
ErdelyiKozelet-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005. július 25., hétfő
#4781
üdv
palócz
.............................................................. * A megelőzés a fontos – Tóth András a terrorizmusról * * Sarm el-sejki merénylet: elfogatóparancs pakisztániak ellen * .............................................................. .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: (Embedded image moved to file: pic01440.gif) RTV1 Kedd, július 26. – 16:00 - 16:55 „Ahol még kék az ég” – Xantus Gábor ismeretterjesztő dokumentumfilmjében RTV2 Nemzetközi RTV Szerda, július 27. – 15:45 – 16:45 Péntek, július 29. 10:00 - 10:30 YAHOO! GROUPS LINKS Visit your group "ermacisz" on the web. To unsubscribe from this group, send an email to: Your use of Yahoo! Groups is subject to the Yahoo! Terms of Service. Orbán: Magyarország jövője a tizenötmilliós nemzetben van Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós Közép-Európában kibontakozóban van egyfajta gazdasági verseny, és ebben December 5-én a kormány rárontott a nemzetre Emlékeztetett Tőkés László tegnapi beszédéből arra a Széchenyi-idézetre, A jövő nemzetstratégiája Orbán Viktor a leendő kormány nemzetstratégiájával kapcsolatban elmondta, A kettős állampolgárság nem kerül le a napirendről Orbán emlékeztetett arra, hogy bizonytalanná vált az integráció, és ebben a A Fidesz-elnök kijelentette, a kettős állampolgárság kérdése nem kerül le a A Fidesz-elnök előadása közben összegyűjtött kérdések többsége a kettős Orbán Viktor elmondta, a kettős állampolgárságot könnyebb lett volna az Orbán megjegyezte, információik vannak arról, hogy a magyar kormány Nem mondhatjuk meg egy püspöknek, mit tegyen Orbán Viktor azzal kapcsolatban, terveznek-e lépéseket tenni a Markó Béla - Mayer Mária, gondola.hu (fideszfrakcio.hu) Yahoo! Groups Links <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: A Transindex internetes portál nyári hónapokban havonta megjeleno, és ====================== Egyéni és közösségi értékeink - II. KALOT tábor vidéki fiatalok ------------------------------------------------------------------------ Kultúrák között - szeminárium-sorozat ------------------------------------------------------------------------ Anch'io sono pittore! - MPX. 10. Minimum Party Alkotótábor A tizedik tábor alkotómuhelyei: Támogatók: Communitas Alapítvány, Illyés Közalapítvány, Magyar Médiapartnerek: A Hét, Transindex Bejelentkezés és részletek: www.minimumparty.org, minimumparty@gmail.com, ------------------------------------------------------------------------ A Transylvania Trust alapítvány programasszisztenst keres, teljes ------------------------------------------------------------------------ Szeretettel meghívunk az Erdélyi IKE ezévi legnagyobb rendezvényére Sportvetélkedok: A részvételi díj a következo költségeket fedezi: Amit nem fedez: utazás További információk: ------------------------------------------------------------------------ Szent István Napi Énekverseny ------------------------------------------------------------------------ Középkori fesztivál Segesváron ------------------------------------------------------------------------ Magyarsárosi kulturális napok ------------------------------------------------------------------------ Felvételi-tájékoztató iroda ------------------------------------------------------------------------ A Félsziget Humorfeszt 2005 programja ------------------------------------------------------------------------ ===================== Egyetemi hallgatók pályamuvei az 1956-os forradalom és szabadságharc 49. ------------------------------------------------------------------------ Fantázia 2005, számítástechnikai alkotáspályázat ----------------------------------------------------------------------- Internetes alkotópályázat József Attila két versére ------------------------------------------------------------------------ NKA: pályázat a Kultúra 2000-hez ------------------------------------------------------------------------ Színdarabok fiataloknak ------------------------------------------------ ------------------------------------------------ letrmuicCD mveetvrnk
A Eekrausc eecrocostc ndcotepoar msi
EMAIS -Ereli agarCiilSzrvzeekLeelzei isaj AHO!GRUP LNK Viityor rop eracsz o te eb Tounubcrbefrm hi gou, en a eai t:
rmciz-nsbsrie@ahogous.om --- Tvbbttt: zaóPaóz ttlaBUAPSTAS/Ael.h dtm:
Baanaitkr
Azessidjrselihtia úatrmsnay ézt
Baana mgybn dn 9 ze hktryibzavr etkaíára ebl
edigmidsse eerhetro vgá l agaont Krbbn úiu
Baanaitkr
Diatlet caldaktaá
Baanaitkr
Mr áijaisva a nkrmnzana
Kol
Szpé&dva
Sprt
Sprt Hza tkr Dplmsona, előok ézetsgene sóóálsaálaok
Meye kré
Meye kré
Meye kré
Meye kré Mgyi ökp
Mg z dn egyli aTecoáuhzSzrvso Hza tkr Dplmsona, előok ézetsgene sóóálsaálaok
Meye kré
Meye kré
Meye kré Mgyi ökp
Kiogá a aanhaakt
Csknm 0 ze gpámve eleőztta évgn Blaon Aanha
Kaosá
Jua
Mideáonvdi a ikoá Vlgtkr Gzdsg
Diitls annyg ajv
Bosmgain fnnarhaóciilzci nf 1:0:0.Ju. 5. 94:A UA tobobt obanot aBiin sigtenl.Ezvot z ls í 171 A es BO-AOnprjz s önyzevdemitbo, mey ztais Atataomfehaznlat emülei éra mgjllv aforst
Sor
Sprt Sor Vlgtkr Gzdsg
Diitls annyg ajv
MAYA RDÓONIN RNKNI ÍCSKO 205 jlus25, éf 1:0:1 .........................................
* ovb fgya agar*
Toáb őt npssgogá tee z velőö hnpjbn.A avly 47
ezelkelszmbn dn z z rny4, ereé vlt- öötea öpoti .........................................
* ndnzi tmgajaa agarbeekets trkvske * --- Tvbbttt: zaóPaóz ttlaBUAPSTAS/Ael.h dtm:
Meye kré
Meye kré Mgyi ökp
Leznk sngka sng estiáon
Sprt
Jeyzt
Taarzn kn!
A apkett eht zeeti ag nm zeeti,á atl é vn.S mmrn
tientée,mltszmbto a 500 aááoziselreztt ai em Nitkr
Amko ejn ná.. Hza tkr Dplmsona, előok ézetsgene sóóálsaálaok
Meye kré Mgyi ökp
Viszkoot apogrmstr
Mr emtmaa ajaiökomnyatá, og kve vgztsskela
Dzs-gmnzumelktoms eknsrucijt Avroatá ktredkvl
Meye kré Mgyi ökp
Viszpeelk z paűéi dt vlalozsk? Ngyőö
Sprt Kktkr
KeyeemTncosmaááak Bja Npl
Baaievzske codl a oszg Vlgtkr Gzdsg
Diitls annyg ajv
Tln mgy Tln mgy Sor
Gyreviá Smotony Mgyroszg Dplmsona, előok ézetsgene sóóálsaálaok
Meye tkr Mgyi üö Mgyi üö Mgyi üö
Puliistia
A erorhaala
Midenaosávli atero, a g hlaun. asanmr apnt krlnk
azúsgo cmldlraegretbbemerhaááó, ebslsrl,éüetk
öszomááó, ámve rnchamaz vlsrlszl,elorast
Sprt
Hoiznt Hza tkr Dplmsona, előok ézetsgene sóóálsaálaok
Meye kré
Meye kré Mgyi ökp
Scenen htro: é kréeshaáok Jgyet Sortkr
Hro slgtrjn gőelm
A áomorulstuln nmztkz szmraonmsoikveseyn s ikrrl
tl ana alóarái ritln lu capta mlyt ja GSE Sortkr
Riköeneluka vlgbjnksgt?
SZPÉ &DIAT
Haaikrkp Dplmsona, előok ézetsgene sóóálsaálaok
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 11:30 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.25 10:04 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 25., hétfő 10:04:50
* Hogyan tovább Orbán-bizottság? *
Nem az elnök, Molnár László szocialista politikus vezette az Orbán család
gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság múlt heti ülését: átadta az
elnöki széket a testület MSZP-s tagjának, Szabó Zoltánnak.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145628
A nemzetbiztonsági államtitkár szerint lehetetlen minden csapást megelőzni.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145634
Mintegy száz embert vettek eddig őrizetbe a robbantásokkal kapcsolatban.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145635
* Sarm el-sejki merénylet: elfogatóparancs pakisztániak ellen *
Mintegy száz embert vettek eddig őrizetbe a robbantásokkal kapcsolatban.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145635
* A keserű csokoládé nem csak a léleknek tesz jót! *
Az amerikai szívgyógyászati szövetség szerint a fekete csoki csökkentheti a
vérnyomást is.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145631
2005.07.25 11:30 -----
"TVR Red.
Maghiara"
Feladó:
ermacisz@yahoogro "ERMACISZ lista"
ups.com
"KELL lista"
2005.07.25 07:12 lista"
"Bolyai lista"
Kérem, "ErdelyiKozelet lista"
válaszoljon ennek
a személynek: , "ERMASZOCI lista"
ermacisz-owner@ya
hoogroups.com Másolat
Tárgy
[ermacisz] A Román Televízió
Magyar Adásainak műsora (július
25-29.)
A Román Televízió Magyar Adásainak műsora (július
25-29.)
Hétfő, július 25. – 15:30 - 16:55
Sajtóban - Romániában első ízben fordul elő, hogy alig hét hónap után
lemond a kormány. A koalíciót alkotó fő párt-szövetség, a
liberális-demokrata szövetség előrehozott választásokat akar. Prés alatt
Nagy Zsolt leköszönő informatikai és távközlési miniszter. Kérdeznek: Szűcs
László (Erdélyi Riport) és Bíró Zsolt (Marosvásárhelyi Rádió). Műsorvezető:
Mosoni Emőke.
(Embedded image moved to file: pic02300.jpg)
Heti Krónika - hírösszefoglaló
Félő Közvetítés - paródiasorozat.
(Embedded image moved to file: pic20426.jpg)
Hangay György Ausztráliában élő, nemzetközi hírű természetkutatót kíséri
el a Terra Australis ismeretlen területeire szervezett egyik expediciójára.
Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok - Képzőművészeti-, és fotókiállítások,
hangversenyek, koncertek tarkították az egyhetes rendezvényt, amelynek
záróakkordja a hatodik alkalommal megszervezett Míves Emberek Sokadalma
volt.
Csütörtök, július 28 - 15:00 – 16:00
Szieszta magazinműsorunkban az előrehozott választásokról lesz szó, de a
szokásos Lapozgató sem maradhat el.
(Embedded image moved to file: pic14096.jpg)
Válogatás az RTV 1-es csatorna műsoraiból:
Olt-ország - több részes dokumentumfilmünk második részét láthatják,
amelyben bemutatjuk az Olt völgyének érdekességeit, nevezetességeit.
Élet-formák - portréfilm Ciupe-Bartha Ernő szobrászművésszel.
RTV Kulturális
Színészportré - Csíki András
RTV Magyar Szerkesztősége
e-mail: redactia.maghiara@tvr.ro
Tel/fax: 021- 599 14 71
Cím: Calea Dorobantilor nr 191,
Sector 1, 010565 Bucuresti
ERMACISZ - Erdelyi Magyar Civil Szervezetek Levelezesi Listaja
Celja egy olyan forumot teremteni, amely lehetoseget ad egymas
tajekoztatasara es a civil tarsadalmunkat erinto kerdesek megvitatasara.
A levelezolistara szant levelet
Feliratkozni az
lemondani az
cimre kuldott ures levellel lehet.
A listagazdanak szant levelet az ermacisz-owner@yahoogroups.com cimre
varjuk.
Listagazda az Erdelyi Magyar Civil Szervezetekert Alapitvany ugyvezetoje:
Egri Istvan.
ermacisz-unsubscribe@yahoogroups.com
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 11:30 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ermacisz@yahoogro
ups.com Másolat
Tárgy
2005.07.23 15:34 [ermacisz] Orbán: Magyarország
jövője a tizenötmilliós
nemzetben van
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ermacisz-owner@ya
hoogroups.com
[ 2005-07-23 ]
Fotóval: http://erdely.ma/hirek.php?id=11739
nemzetben van - mondta Orbán Viktor a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
és Diáktábort záró, Magyarország jövője jövőre címet viselő előadásában.
Orbán Viktor a magyar gazdaság helyzetéről elmondta: annak állapota az
egész térségre kihat, hiszen a magyarországi gazdaság az egész
Kárpát-medence motorja lehetne, és ha az akadozik, akkor az a térségben
mindenhol érezhető.
nekünk is részt kell vállalni - mondta Orbán. Románia komoly gazdasági
versenytárs, de ugyanakkor együttműködési partner is: érdekünk, hogy a
román gazdaság sikeres legyen, de ne azon az áron, hogy mi közben
lesüllyedjünk - jelentette ki a volt miniszterelnök, hozzátéve: ha a magyar
gazdaság jól működik, annak a Kárpát-medence minden szegletében napi
szinten életszínvonalbeli következményei lennének.
amely szerint a magyarok az elfogult és hűtlenné vált magyaroktól félnek a
legjobban. Számos példáját láttuk ennek a huszadik században, mondta,
amikor a magyar baloldal rárontott saját nemzetére, és tulajdonképpen nem
volt ez másként december 5-én sem; ez is egyfajta kormányzati rárontás volt
a nemzetre - vélekedett a volt miniszterelnök. Hozzátette azonban, hogy
szükségünk lesz a nemzetileg elötelezett baloldalra, ezért reményét fejezte
ki, hogy a magyar baloldalnak sikerül nemzeti fordulatot végrehajtania; „a
baloldal elég hajlékony ehhez” - jegyezte meg. Szeretnénk, ha a nemzeti
oldal kifejezés elvesztené mai jelentését, és egy történelmi attributummá
válna, amely a magyarországi politika egészét jellemezné - tette hozzá.
az Európai Unión belül törekedni kell a kettős mérce kiküszöbölésére, és
erőteljesebben kell képviselni az autonómiai törekvéseket. Másik fontos
célként nevezte meg a Kárpát-medencében tapasztalható, a magyarokat etnikai
alapon történő bántalmazások, kirekesztések, diszkrimináció elleni hatékony
fellépést.
- Ezekkel szemben védekeznünk kell, és az EU-ban is egy elfogadható
kisebbségvédelmet kell kiharcolnunk - jelentette ki hozzátéve, hogy a
Máért-ra igenis szükség van, sőt azt az egyfajta összmagyar képviselet
irányába is ki kellene tolni.
politikai környezetben elképzelhető, hogy késik Románia EU-s csatlakozása.
napirendről akkor sem, ha Románia belép az Unióba, hiszen Erdélyen kívül
olyan magyarokra is gondolni kell, akiknek egyelőre még nincs reményük
arra, hogy uniós állampolgárok legyenek. Emlékeztetett arra, hogy Románia
uniós csatlakozása nem jelenti automatikusan a schengeni övezethez való
csatlakozást is, ebből következően a magyar útlevél sokáig mást jelent
majd, mint a román.
Ezért a magyarigazolványokhoz továbbra is ragaszkodnunk kell, mert olyan
jogokat ad, amelyeket a kettős állampolgárság nem fog adni, és ezek főleg
azokat érintik, akik a szülőföldjükön kívánnak maradni.
állampolgársággal volt kapcsolatos. Orbán Viktor az egyikre válaszolva
elmondta, két módon oldható meg a kettős állampolgárság kérdése. Egyrészt,
amennyiben sikerül kétharmados többséghez jutniuk jövőre, akkor megnyílik a
kérdés megoldására a lehetőség. Másrészt - ennek van inkább realitása,
mondta Orbán - akkor lehet megoldani a kérdést, ha olyan parlament alakul
2006-ban, amely képes túllépni azokon a megosztó vitákon, amelyek az elmúlt
években jellemezték. Erre lát esélyt, hiszen, mint azt példaként felhozta,
a státusztörvényt 96 százalékos támogatottsággal sikerült elfogadni, pedig
ez csak egy feles törvény volt.
Európai Unióban végigvinni, mint a státusztörvényt, de mivel utóbbi plusz
jogokat is ad a határontúli magyarok részére, a polgári kormány annak
idején inkább ebben gondolkodott és nem kettős állampolgárságban.
titokban európai szakemberekkel készül egyeztetni a kettős állampolgárság
uniós jogkövetelményeiről. Hozzátette azonban, hogy kívánatos lenne ebbe az
egyeztetési folyamatba magukat a leginkább érintetteket, a határon túliakat
is bevonni.
Tőkés László ellentét feloldására, elmondta, „mi nem mondhatjuk meg egy
püspöknek, mit tegyen, így csak illetéktelenségünket tudjuk bejelenteni, és
bízunk abban, hogy megoldják a problémát.”
ERMACISZ - Erdelyi Magyar Civil Szervezetek Levelezesi Listaja
Celja egy olyan forumot teremteni, amely lehetoseget ad egymas
tajekoztatasara es a civil tarsadalmunkat erinto kerdesek megvitatasara.
A levelezolistara szant levelet
Feliratkozni az
lemondani az
cimre kuldott ures levellel lehet.
A listagazdanak szant levelet az ermacisz-owner@yahoogroups.com cimre
varjuk.
Listagazda az Erdelyi Magyar Civil Szervezetekert Alapitvany ugyvezetoje:
Egri Istvan.
http://groups.yahoo.com/group/ermacisz/
ermacisz-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.25 11:30 -----
ermacisza@cluj.as
tral.ro
Feladó: Címzett
ermacisz@yahoogro ermacisz@yahoogroups.com
ups.com Másolat
Tárgy
2005.07.25 08:26 [ermacisz] [Transindex szponzor]
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL (125)
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ermacisz-owner@ya
hoogroups.com
_________________________
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL (125)
jelenleg 638 címre eljutó pályázati hírlevelének 125. számát
böngészheti a Tisztelt Olvasó. Reméljük, talál benne hasznosítható
információkat.
Az 1999 áprilisától muködo www.transindex.ro portál friss pályázataiból
válogatunk, illetve a pályázók számára hasznos civil információkat
közlünk.
A hírlevelet elojegyezni, ill. lemondani a http://hirlevel.transindex.ro
címen
lehet, a közlésre szánt anyagokat hozzánk eljuttatni az
ugyelet@transindex.ro vagy l_ildike@yahoo.com címen lehet.
1. Hazai és külföldi civil hírek
======================
számára
Libán, 2005 július 30- augusztus 6
Részletes információk
Résztvevok, helyszín:
A táborban olyan 16-30 év közötti, foként Csík és Gyergyó környéki
fiatalok vesznek részt, akik számára fontos a keresztény önképzés és
közösségépítés.
A tábort Libánban, erdei környezetben szervezzük.
A tábor témája, eloadók:
A tábor központi eloadója Hofher József és Sebestyén Ottó jezsuita
atyák, akik abban segítenek bennünket, hogy fölfedezzük és kamatoztassuk
a bennünk és a minket körülvevo értékeket: egyénieket és
közösségieket
Az eloadásokon, beszélgetéseken, muhelymunkákon, játékokon,
kirándulásokon kívül a táborban lehetoséged lesz muvészi
kreativitásodat is kibontakoztatni a szakemberek által vezetett
foglalkozásokon (fafaragás, nemezelés, bábjátszás)
A tábor lelki elmélyülésre, önmagatok és mások jobb megismerésére is
lehetoséget nyújt programjai révén.
Részvételi díj:
A tábor szimbolikusnak tekintheto részvételi díja 300 000 lej (30 RON).
Ebbol 150 000 lejt (15 RON) bejelentkezésedkor kell kifizetned (A pénzt
elküldheted postán keresztül a KALOT nevére: 530213 Miercurea Ciuc,
str.Szék nr 147, vagy bankon keresztül: Banca Comarciala Romana, Sucursala
Harghita, Asociatia KALOT, cont: RO93RNCB290000017140000,
behozhatod/elküldheted személyesen a KALOT központba: Csíkszereda, Szék
útja 147, vagy kifizetheted a helyi plébánián vagy KALOT felelosnél). A
bejelentkezést csak akkor tartjuk érvényesnek, ha kifizetted az eloleget!
A fennmaradó 150 000 lejt (15 RON) a táborban kell kifizetni.
Nem szeretnénk azonban, ha valaki anyagi okok miatt nem tudna részt venni
a
táborban. Kérünk jelezd, ha ilyen jellegu problémáid vannak!
A tábori étkezésekhez kérünk járulj hozzá a következokkel: (ezt a
táborba kell hozni)
- 1 db. kenyér
- fél kg. száraz kolbász vagy szalámi
- fél kg. túró vagy sajt
- 1 kg. zöldség (paradicsom, paprika vagy uborka)
- 1 üveg lekvár
- 2 db. pástétomkonzerv
- fél kg. gyümölcs, 2 csomag keksz
Kellékek:
Kérünk úgy állítsd össze csomagodat, hogy abban minden legyen, ami egy
egyhetes erdei sátortáborozáshoz kell. Számítsatok arra, hogy hajnalban,
reggel huvös lehet és az eso se okozzon meglepetést! Föltétlenül legyen
nálatok:
- 2-3 személyenként egy sátor
- izolír (latice), hálózsák
- elemlámpa
- túracipo, esokabát, hideg-meleg idoben megfelelo öltözet
- jegyzetfüzet, írószer
- csajka, bögre, kanál
- ha van és tudsz játszani rajta, hangszerek (gitár, furulya, doromb,
hegedu
stb.)
A táborhelyen van egy épület, amely nagyon rossz ido esetén mindenki
számára menedéket nyújt.
Érkezés, eltávozás:
Fontosnak tartjuk, hogy a táborban mindenki elejétol végéig részt vegyen!
(nem vándortábor!)
Érkezés: 2004. július 30. szombat
Távozás: 2004. augusztus 6. szombat délután
A táborba szállítás részleteit idoben közöljük veletek. (Valószínuleg
Gyergyószentmiklósig vonattal kell gyertek, onnan autóbusszal szállítunk
ki a táborhelyre)
Bármilyen kérdéseddel fordulj bizalommal hozzánk!
A tábor támogatói: Ifjúsági, Családügyi, Szociális és
Esélyegyenloségi Minisztérium - Budapest, Communitas Alapítvány
A START - Tanácsadó és Továbbképzo Iroda a magyarországi Ifjúsági,
Családügyi, Szociális és Esélyegyenloségi Minisztérium (ICSSZEM)
támogatásával szeptember 2-4 között szeminárium-sorozatot
szervez Kultúrák között címmel 18-30 év közti szlovákiai,
magyarországi és romániai magyar fiatalok számára Temesváron. A képzés
célja a magyar kultúra régiónkénti változatainak közelebbi megismerése
irodalmi, nyelvészeti, néprajzi, helytörténeti, színháztörténeti stb.
eloadások révén. Az étkezési, szállásköltségeket
valamint a programmal kapcsolatos kiadásokat a szervezok állják. A
jelentkezés feltétele egy életrajz beküldése augusztus 5-ig az alábbi
e-mail címre: start@hosted.regionalnet.org
Kiegészíto információk az alábbi telefonszámokon igényelhetok:
0040-256-493642, 0040-722-957927.
Figyelem, kérjük a határido pontos betartását, mert a helyek szám a
országonként korlátozott.
Üdvözlettel:
MAGYARI Sára
Biroul de Consiliere si Formare START Tanácsadó és Továbbképzo Iroda
300176 Temesvár, Tineretii 2/2
tel.: 004 - 0722 - 957 927
fax: 004 - 0256 - 493 642
e-mail: start@osted.regionalnet.org
http://hosted.regionalnet.org/start
2005. július 30. - augusztus 12.
Tiszásto (Kászonaltíz), Románia
Vizuális muvészetek muhely - Vezeti: Bob József képzomuvész
(Marosvásárhely)
Mozgásszínház muhely - Vezeti: batarita (koreográfus, Budapest)
Zenemuhely - Vezeti: Zéno Apostolache zeneszerzo (Marosvásárhely)
Fotómuhely - Vezeti: Fekete Zsolt médiamuvész (Marosvásárhely)
Filmes muhely - Vezeti: Gáspárik Attila (színész, film- és média
szakember, Marosvásárhely) és Schneider Tibor (rendezo, operator,
Kolozsvár)
Katalóguskészíto muhely - Vetezeti: Besze Barbara kritikus és Besze Flóra
szerkeszto (Budapest)
Filozófia Mu-hely - Vezeti Mester Béla az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
fomunkatársa (Budapest).
Kézmuves muhely - Vezeti: Pünkösti Gabriella (kézmuves, Mór)
A szakmai fórum eloadói:
Antik Sándor
Ármean Ottília
Besze Barbara
Gáspárik Attila
Hegyi Réka
Irsai Zsolt és A Hét szerkesztoi
Mester Béla
Romhányi András
Vécsi Nagy Zoltán
Kollégium, Mobilitas (ICSSZEM),
Nemzeti Kulturális Alapprogram, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma,
Progress Alapítvány
tel: 0040-745-972892.
munkaidoben.
Magyar, román, angol nyelvismeret szükséges, valamint számítógépes
alapismeretek.
Önéletrajzokat a bhct@transylvaniatrust.ro címre kérünk.
VI. IKE Találkozó
Mottó: ,,...szolgáljatok néki teljes szívetekbol és teljes lelketekbol."
(Józsué 22,5b)
Idopont: 2004. 08. 4-7.
Helyszín: Sáromberke (Dumbravioara), Maros megye
Résztvevok: IKE csoportok tagjai, de nemcsak...+ külföldi részvevok
Írországból, Magyarországról
Korosztály: 14 - 30
Program:
Eloadások kulturális és teológiai témákban: naponta ketto-három magyarul
és egy angol nyelven; Foeloadások: Életed öröm! - Életed szolgálat!
- Életed üzenet!
Alkotó muhelyek, ahol fonni, faragni, barkácsolni lehet
Esti programok: élo koncertek, amator színjátszó eloadások, táncház,
tábortuz
Sport és egyéb vetélkedok
Kávéház szabadszínpaddal
Csendsátor
Láthatatlan színház
Csoportdinamika
Énektanítás
Esti és reggeli áhítatok
futball
röplabda
asztalitenisz
kosárlabda
A program keretében augusztus 6-án sor kerül az Erdélyi IKE éves
Közgyulésére is.
Részvételi díj
300 000 lej, amennyiben IKE csoportod befizette tagsági díját és sátrat
hozol magaddal
400 000 lej, ha a csoportod nem fizette be tagsági díját és nem hozol
sátrat magaddal
Szállás és ellátás
Részvétel a programokon, foglalkozásokon
Programanyagok: programfüzet, énekesfüzet
Erdélyi IKE
Cluj, str. Motilor 84
Tel: 0264-598050
szekati@ike.ro
A nagybányai Szentháromság Plébánia és a Teleki Magyar Ház újra
meghirdeti Szent István napja elott tisztelgo augusztusi énekversenyét,
Cantate Dominum Canticus Novum címmel.
Mufaji, stílusbeli megkötés nincs. Az ,,Isten, haza, nemzet" témakörhöz
kapcsolódva a versenyzok szabadon választhatnak komolyzenei vagy egyházi
dalok, népdalok és könnyuzene között.
Egyéni jelentkezoket várnak Máramaros megye bármely településérol.
Jelentkezni lehet augusztus 10-ig, a nagybányai Szentháromság Plébánián,
Czol Erno kántornál személyesen, vagy a 212-772-es telefonszámon. Kérjük,
hogy azok a versenyzok, akik zenekari kíséretet is igényelnek, juttassák
el
a plébániára augusztus 1-ig a választott dal kottáját, vagy
hangfelvételét kazettán. A rendezvényre a cintermi római katolikus
templomban kerül sor, augusztus 16-án, kedden 16 órai kezdettel.
(Bányavidéki Új Szó)
Július 29-31. között tizenharmadik alkalommal várják az érdeklodoket a
segesvári középkori fesztiválra, melynek programját színdarabok,
középkori táncok és szavalatok, tudományos eloadások, fénykép- és
középkoriruha-kiállítások, koncertek tarkítják. A rendezvényre az idén
Segesvár testvértelepüléseinek a küldötteit is várják, képviselok
érkeznek a magyarországi Kiskunfélegyházáról, a svájci Badenbol,
valamint itt lesz Han Jung ENSZ-követ is. A fesztivál ünnepélyes
megnyitóját július 29-én 15 órától a polgármesteri hivatal
dísztermében tartják.
(Népújság)
Július 29-31. között a magyarsárosi unitárius egyházközség idén
második alkalommal szervezi meg a magyarsárosi kulturális napokat. A
rendezvénysorozat keretében sor kerül a Sár-Sáros nevet viselo
települések találkozására, melynek révén lehetoség nyílik a testvéri
települési kapcsolatok ápolására és megerosítésére, valamint nemzeti
kulturális értékeink, szokásaink, hagyományaink felelevenítésére
megmaradásunk és jövonk érdekében.
(Népújság)
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség július 19-24. között a
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, valamint az OMDSZ-
székházban (a Nicolae Grigorescu utcai 1-es bentlakásban)
felvételi-tájékoztató irodát muködtet. A diákszövetség tíz tagja áll
a beiratkozni kívánók rendelkezésére, akiknek hasznos információkat
nyújtanak a jelentkezési lapok kitöltésérol, az orvosi papírok
beszerzési lehetoségeirol; a felvételizok itt egy térképet is
beszerezhetnek. Az iroda muködése óta nagy sikernek örvend, nemcsak a
magyar, hanem a román felvételizok is igénybe veszik a szolgáltatást -
nyilatkozta Madarász Csilla programvezeto.
(Népújság)
(powered by Szomszédnéni Produkciós Iroda)
Július 28., Csütörtök:12.00 - Könczey Elemér karikatúra - múmiája
- Betekerünk tetotol talpig karikatúrába! Érezd a testeden a humort. -
(Tóth Szabolcs: A hal másik oldalán - karikatúrák) Megnyitó;12.20 -
Karinthy Frigyes est - a kolozsvári Miskárolók társulat
eloadásában;13.00 - Stand up comedy before a live audience;13.30 - Pixar
- a világ legviccesebb rajzfilmgyára (eloadás);14.00 - A Comedy Central
tévécsatorna - avagy önmarcangolás meghívottakkal, amiért Romániában
nincs humortelevízió (Moderálja az önmarcangolást: Bálint Ferenc);15.00
- ,,Senki sem számít a spanyol inkvizícióra" klasszikus brit és
amerikai humor a Szomszédnéni Produkciós Iroda eloadásában; 16.00 -
Woody Allen film (Zelig). Július 29., Péntek:12.00 - Brazil, avagy a
zseniális Terry Gilliam;14.00 - The best of Monty Python Flying Circus TV
series;15.00 - Szomszédnéni Produkciós Iroda - Félsziget feeling comedy
act (humoreloadás); 16.00 - Viccmondó verseny - Ki a tábor legjobb
viccmondója? (Díj: Félsziget póló);17.00 - (Közös szervezésben a
Félsziget Színház fesztivállal az Apollóban) Csíki Játékszín: Tasnádi
István NÉZOMUVÉSZETI FOISKOLA (rendezte: Harsányi Zsolt); Július 30.,
szombat:12.00 - Kis erdélyi mazochizmus - A világ leghosszabb vicce;12.30
- Az élet értelme - The meaning of life - 1983, brit MP film;14.00 - A
romániai magyar és román humor helyzete - önmarcangoló beszélgetések
(Moderátor: Bálint Ferenc);14.30 - Ilyés István Iván: Sport
anekdoták;15.00 - Humoristák Ligája - fellépnek a II. Erdélyi
Humorfesztivál (2005) gyoztesei;16.00 - Pofon 74 - romániai magyar
csodzenekar antizene koncertje. Július 31., vasárnap:12.00 - A tábor
karikaturistái, kiállítás, díjazás (Díj: Félsziget póló);12.30 -
Reklámnyalók délutánja - banned commercial (5 órás reklámfolyam, az
utóbbi évek betiltott, szexista, politikailag inkorrekt -, de foleg
legviccesebb reklámjaiból).
(Szabadság)
2. Új pályázatok, ösztöndíjak
=====================
évfordulójára
Részletek: http://palyazatok.transindex.ro/?cikk=1089
Részletek: http://palyazatok.transindex.ro/?cikk=1090
Részletek: http://palyazatok.transindex.ro/?cikk=1091
A Nemzeti Kulturális Alapprogram Kultúra 2000 Ideiglenes Szakmai
Kollégiuma
meghívásos pályázatot hirdet a Kultúra 2000 keretprogram 2005-re szóló
(tehát már lezárult) pályázati felhívásában támogatást nyert magyar
szervezeteknek.
A részletes feltételek az NKA honlapján lesznek olvashatóak 2005.
augusztus
31-tol.
Beadási határido: 2005. szeptember 30. (NKA)
Bovebb információ:
Nemzeti Kulturális Alapprogram;
I: http://www.nka.hu
T: (06 1) 351-5461
F: (06 1) 342-8703
(KultúrPont Hírlevél)
Az International Theatre Institute - International Playwrights' Forum
(Nemzetközi Színházi Intézet, Színdarabírók Nemzetközi Fóruma)
pályázatot hirdet nyolc éves vagy idosebb gyerekeknek és fiataloknak
szóló színdarabok megírására. A pályázaton bárki részt vehet még
publikálatlan, angol vagy francia nyelvu rövid színdarabbal.
Beküldési határido: 2005. augusztus 31.
Bovebb információ:
International Playwriting Competition 2006, c/o Lia Karavia; 51 Agiou Plyarou Na myni 724Aten, rece Ms.Li Kraia
: tt:/ww.payrihtfoumco
T:+3-21-3383
F:+3-21-3560
(Kltron Hrevl
A OTThaáontliplyzta
z rsáosRdi sTeevzóTetle pláatt irethaáon
úi ilelált mheyebe ksüt,azegetme s mgyr
kltr mgozst stoábfjlszéé clódoumntmflmk
ksíééektmoatsr.
Pláat htrio:205.szptmbr .
Bveb nfrmcó
Orzgo Rdóé Tleíi Tstlt;Fotaa roahz102 udpet,
ái . 6/. V.em
I:htp:/aaport.u
T (6 ) 27200;(0 1 20-21
F:(0 1 20-23
(Kltron Hrevl
Gerkene sóósznarbo -plyzt
Asvji ot Fbrk rmaáyzaothide: egeleb 2 prcs,6-0
ve gerkene sóó nmt yevusznarboatvrnk 00.
sepemer16ig
Boeb ifomci:
ot Fbrk üic;
E fbrkteaerroefbrk.h
I htp//wwroefbrk.h
(ulúPot íleé)
------------------------------------------------
(eekrokuztku s
krtr zne cm C eé vgnjeenk aj mg.A zekeztk iaal
1840ées znezezo seremnei vrá agyjtmnye 00.
otbe 1ig (n-hemoe)
ovbbinorái:
Eekrausc;
: letr@eekrausc.om
: tt:/ww.eekrausc.om
KutrPntHrlvl)
------------------------------------------------
Rszets áyzai dabzi aww.taninexroholaon akvekeo
kteóikkl:Ciilzfr, U-ntgrcóseíée,Egssggy
Fodts,Gadaá, fjsg, ntrnt,Irdaom Knv-olóra
kids,Krneztvdle, öéet Kltr, uvset Otaá,
Rgóejests,Sat, ötneemhayoáy
Foyaatsa tjkzttjk pláatka kíószrvzeekol ilevea
lgjaba kít áyzaokó.
Pláat fleos LriczIlik lilik@yho.cm
Cejaeg oya fruotteemen, mey ehtoegt d gyas
ajkotaasraesa ivl aradlmnkt ritokedeekmeviatsaa.
lveezlitaa zat evle
emndniaz
ime ulot uesleelelleet
A isagzdna san lveetazeracszoweryaooropsco cmr
vaju.
LstgadaazEreli agarCiilSzrvzeekrtAlpivay gyeztoe:
gr Itvn.
ou ue f aho!Grup i sbjcttoth Yho! ers f eric.
20507251130----
Wbhrser
atia.zao@xespinerhu
20507251054 Msla
ágy
unntliNalohileel- 00.
0. 5.
arnyi üö
zebiblé Iáibl öt lgtb eyeemst
é kncrtelgykolailg á pnekn egezőöt 9 Pci
NezekziKutrht vgys z CWP.A estiáravaánaramr éy
kotienrl ineg 30 üfld fatl rezttMeiktlNeáig
olmbáó DlKoeig s é vratktoábicstlkoó. egöbe
zebiblé Oasorzgbljttk,5060an d ahovt suká ltzm
ismehaada 3 ft
tljs ik
öepnmr etdtka una anájt gzdlodk mstmg sa a
leé jrak
tljs ik
onanjttm,kivayo? hhz rbl egtéetnyjan a Otaái
Miistrim emé idut ntrnte kreőe.Haznlj mgakohaja
sjt saáfjt.Stáya Gögyneeshaaicsldfkuat zein h
gyze vlai l krl gyhroszzéesanaknv mga
tréelmilaáal eysere tttaájamaá kaja kayj mlltt
tljs ik
éset egzni aJuenusrdi,a elé ey áos aóveziá
ökomnyat rdketsgel
tljs ik
evsészkz fatlkr
vrnl evseb iaalor jzaáik vsznta öfeztvl
taastaatibloklv a ijsgvdlm rjrt ttlez ngybb
eemnekn s.
Ateje ckk
ohc
élaapvdjgyk
Eg oszgs ivl zeveetanag tmgaáa yoá rvdeen
nkiezhene avroszptka eli éelm lat lóéüetk
mejeöééek
tljs ik
éyeema áóan
Adiats irginá ahlruáonisviszksznek Acspkscsdk
heyt teté apua nyg pzsmk.
Ateje ckk
pot
Jaabs öédntb jtot
A agark öü msdikntszrel JkaosZszsnn 20 vgyse
ejtot kzpötbe
tljs ik
Ktéema uzkiIgisze
hoy jletse mgfgytkz tljs ezn, g apcs pltk s
hulathttk rm s áatöynekt gyrnt
tljs ik
nglalnyrta MF
Kpovr llnibanoi aj eőt z tos ezmrkzstjtsota
MF N Iesladaúósaat.
A elescik
Hlnptlfevtei onok
Kddn,elrlthtla aks etióába edlnk z de vgegs
fesokats flvtlipothtro. úiu 2-n jzaa ww.eli.u-,
azOrzgo FlvtliIrda(OI)holajn elnnk egelsö a aatk,
a odaonreistrl flvtliő pdi aszmlye zaot wbodaukn
nvr sóón s egfojk alli rjk ontkz pntatrka s
eléel dnét.
Ateje ckk
Viátkr
Dhnga erorulá
ononó aKze-Kleig aKze-Kletl öé-zság elágot
eror Aht éé sáoshaáosbobaernleetkvete e.
A elescik
azasg
Rjtltazegetmikizoíódi
Hlnp erlki kt esne fl agarrsáona előkttsb. bci
egetm amusbn ml htn áraatvete fl fatlo, og msap
a esk ööt elntezesenk.Meinul adikádols.Mayaok
klödn,klflie Mgyroszgn anlnk.
Ateje ckk
Gadaá
igtli tnayaéa öő
Ifomaiki ézlggl őíete evknyéi öé s evta zmak
Okats R.,amlyekú nveezntlSzmlkOkats s nfrmtiaiRt
trasgá mrrgtamelv sakrelmr aapzot zetgfkntaz
ikoaitaanagk ulimdá fjlszééelfolakoikA é 20 ili
ornts egíát yet l z petu Kt.
Ateje ckk
ww.arieklb.u
--- ovbíota:Szb PlczAtil/BDAES/AM/xes.u áum
00.0.2 1:3 ---
ebirzek
ttlaszboaxlsrige.h
00.0.2 1:5 áolt
Trg
BeesMeye Hrlp irevl
00. 7.25
tptk vrskzonot
Aguzts éée jvrokzpntt apaka zehamik.A ily tct
cakemheveö mllófoinoskltége pti t.A erhzs orn
tb mntöezr éyztmtr ízbrkla pl.
Ateje ckk
egeikrkp
Mgaztrk lvataákoó
Sarasn egarot II.LoasViátaákoóprgrmj rsekn
éteenese MgaztrII dnőeiiskocete ata a
rzéetliet sorplyn Acspabl etenhinozak MlnrFeen
Caaml) ai erncűéjeutnmg ihnsr sorl sBlit dm ai
ezn z stna udpetiOpretsíhzbn ásztt
tljs ik
ink flu kne avro
emviatat,hoy flui sa áos lene i mgvn z lny. okn
csnds önyzebevgyak msknk edg nüsg inenapkr vn
szkée.Nmeh án s alovzk Adrspldu Bkső Mroyb
ötztt Anygdjs ögyegrsz lná sertet ola egtni ai
azeldot öblksuét apttöszg gyrszblsaá igalat udtt
vsrln, ársz akzsgkeveőáaimittdnttekéetásva a
vlá mlltt
tljs ik
okknk leü ltta öblksobl
Euóaitedeci, og a ebeekvrobl alrakltzek
tljs ik
eli rino s z mbr
Mide lhesge ana, kiszrei síézt Pst shane bra
ugosd enezt Mnta alanmő: zees ke, zees ke onta
atrgiuskrlmnekkzttehny síézr, ubk stáraeméeze
Eprjs áol aGyla Vrznhzan EeresKroy ev mll zetl
odíhaó síéz,redeő Avrsípaonmaese uttjkbe
rndzsbe TmsiÁonVié llk íűmvt.Ezazelőhiatlo
enezs, e emelsö aot mröleekt zndraokoz st
akamain e i vgzt afeadto.
A elescik
Tsc-GoblÁuhzk t.mg z lml eztndbn ááol trleet
Sarashaááan a44esszm őtonl,Bkscab fl vzeőszkaza
mntn A ptsienedlt zoba caka éézei elááokbeejzse
uá, éáy éte eelt kptkme. úiuba mgkzddeka
flduná, ain at zkediKoimtl aTecoGlbl rhza R.
A elescik
Hlnptlfevtei onok
Kddn,elrlthtla aks etióába edlnk z de vgegs
fesokats flvtlipothtro. úiu 2-n jzaa ww.eli.u-,
azOrzgo FlvtliIrda(OI)holajn elnnk egelsö a aatk,
a odaonreistrl flvtliő pdi aszmlye zaot wbodaukn
nvr sóón s egfojk alli rjk ontkz pntatrka s
eléel dnét.
Ateje ckk
Viátkr
Dhnga erorulá
ononó aKze-Kleig aKze-Kletl öé-zság elágot
eror Aht éé sáoshaáosbobaernleetkvete e.
A elescik
azasg tkr
Rjtltazegetmikizoíódi
Hlnp erlki kt esne fl agarrsáona előkttsb. bci
egetm amusbn ml htn áraatvete fl fatlo, og msap
a esk ööt elntezesenk.Meinul adikádols.Mayaok
klödn,klflie Mgyroszgn anlnk.
Ateje ckk
Gadaái üö
igtli tnayaéa öő
Ifomaiki ézlggl őíete evknyéi öé s evta zmak
Okats R.,amlyekú nveezntlSzmlkOkats s nfrmtiaiRt
trasgá mrrgtamelv sakrelmr aapzot zetgfkntaz
ikoaitaanagk ulimdá fjlszééelfolakoikA é 20 ili
ornts egíát yet l z petu Kt.
Ateje ckk
ww.arieklb.u
--- ovbíota:Szb PlczAtil/BDAES/AM/xes.u áum
00.0.2 1:3 ---
ebirzek
ttlaszboaxlsrige.h
00.0.2 1:5 áolt
Trg
Soogi iraphileel- 00.
7.25
eninéz rndrkek
Hrmsáezr ornttmoats kr s aptta ina-eni öbcl
Kitrsg Trulsó anayaái enősg,tutu mg ag Lsl vrsi
rndraptnyó. z szeeta eninötsgk innsíozsr kré.
Me-nvkete abncelkmneka isésgbn,egretbbbeöéesloá
ötntazelút dszkbn.
Ateje ckk
egeikrkp
Uatadaka olajknk
Soogszntá s smed ööt z lml vbn egpl ey é s é
ilmteesúszkaz.Azegkoi ezgzdsgifldta Spad
tmoatsal mntgy40mili orntó jtttt fl senpli
nkrmnza, ifjeetena azákoái éfogaommitt
tljs ik
ilgajokloask
A omgy lvaoknyrtkela II Lva Vlgtllkz fdjt A
Sarasn í oszgrszéelvl egenezttltvnosvidaonigzi
lvasznáatcsnltk smoyiveseyzk Tzorzg arin capta
zektsá lvaa öü vtt e aplmta omgy bndrum Ameye
capta ngyenatloasal tnosalé hrmncatlva rkzet
Szrvsr, lyn erenprgrmo mtaot b, meyr aszkebeek
serntezidi nm ol pla vlgtllkz tréetbn.Éete
ketetk smoyiloasa-yoáyoat
tljs ik
gyéetn tksrta ű
éáy v ey ruáisral nkt áadttme akaosái tckn.A
ralssroatádoati öü vnnk,akk é m sm udá fldlgzn a
tréteet Aok aikbncelkmn ldzaaiávlnk,soszr gsz
leüö t ipli mguka aszry trht.Á eyr tbentujk:va
egté. jgakoó pdi mgtbbt dnk ksüőtrvnmdoíá
zein.
A elescik
ári acibn rndré s plgrré. hrm alto-prt mgyr
itrjd mvle eybn erent s elnttt48 a oszgklnbz
rszirlöszseeget plgrrek A acibn 7 84 llnrzt
ám kzl24estbn elet aredsáfeiser enszr.
Ateje ckk
alto
usthaáznk Blaonó
Blaon HlsztiRt 300mzs bst skezeetfo k ié a
Blaonó: nnk 5 zzaéa us, 5 zzaéa eseg
tljs ik
yriakdlyk vrsbn
Hib géeb náona oralm mgyszkelen mga zoáosá kseb
auóöpig elet sm öny anvrenia áosan sze edg
mndá aszkebeek cakfoozdk hlyet ako kzddekmad z
igzi tljs tezrsk.
Ateje ckk
pot
A eltnismemrkzek
Nmcaka áyn,haema éőéenisöszcsptk gyása somatn
ese BC ifoFeenvro ezmrkzsn.
Ateje ckk
agbaom
Mgfjtse á Sröy vzzaa itosnalja
Eyr imeteb vlk vrs úeua.DekVagaJzsf,ak fleée
rvn erl kpcoltb aSrkz caldal ve tagyji flllht
mlkke, elkváat Ahzapr azööööke eyeétsbn mot
úy öttt hllu uá mrajo eybn gűteéy.
Ateje ckk
egze
ifo, fatlo vrsa
Sóoka iaalk áos. KdoáyiJno Fikoa agarrsá es
umnkpzs flyat,ne llmié nm gyái űöéűfesokats
ntzéye Anezekzikacslaokrvn éy ödrsenbitoíank á
ehtsge ataá-,ilete dácsrre Jlele tb mnttzere
anlnk fikoá, öüü 81-n sóok tgitzmnbe.
ursziki apszaltserét hllatkszmr sjt taái roa,
tnsáloa staéteemseíi.A ősklakt-áomé mla kr
egetmiragr eeledet
tljs ik
ehzesn razoófldyau ööt arun ameyezkhlyhaááan
fkv utr. hssúa agdtkosiorduasóó ksre íyzi a
nprfog- skuorcaálk llsbe. lhzd mnkgp atlms
rede vgazú séé flvr gzb. lyn lklm fníóa kzéne
inse süsge Brazökomnyatakmot sa t ömuksava, z
ne ltzi afaukpn.
Ateje ckk
azi üö
olapó flvtlipoto
eden eőeltatlg ks st rkbn ldlekazidi élees
flsotaái eléel pntatrk.Jlis 6-nészkaa wwfevihun,
a Oszgs eléel Iod (FI hnlpjnjeenekme eőzr z daok
z ldlo rgiztát eléelzk edg semlreszbot ebldluon
nve zlanisme fgjktaánia áukvoatoz onhaáokt sa
fevtei ötst
tljs ik
Dhn aterohulm
Lodotl Kzl-elti, Kzl-elttlKzp-ziigfelnglta
tero. htvgn zmo hllo bmbmeéylte kvttk l.
Ateje ckk
Gadaá
ajol a eyeem kszrtsd
olapdeü k, itveznk elMayaorzgo afesokatsa.A ési
eyeemcapuáana út éenstrka vrtk ela iaalk,hoy ána
z lskkzttjeenkeheseek Mgidut dávndrls Mgyro
üfldn klödik agarrsáontaulak
tljs ik
nfrmtiairszegelbvteteteéensgikrt sneé aSzmlk
Otaái t. aelne j ev eenú Sáal Otaái sInoratka R.
A ásaánl á rgt mglv zaéteeme laozttüleá fkn a
skla tnayaokmutiéis ejestsve fgllkzi.Acg 00mili
foinosmebzstnyrtelazAprts ht
tljs ik
ipomsknk,fesfoúvgzttéűknk zl llsjnlto
wwkarirkubhu
----Toábtota Sab alc Atia/UDPET/SMAxlshudtu:
205.7.5 1:0 ---
m@oc.h
eld:
ocmaazn-ouc ízet
s@iss.3.u Bcsagzi@lst.c.h
Msla
205.7.5 1:0 ágy
94:A UA tobobt
obanot aBiin sigtenl.
Kre, Ezvot z ls í aati
áasolonenek íélei obaná. -- +
semlne: 9.
@bcshu
htp//oc.h
latiksrltirobats.
+- -+
196:Eg nvt egrktniakr rltferobatotaa ésblBuapst
fl trt ont lat batrbgi ast hda. 2 ldzaotkveel
trgditöszfggse ozá akomuisáka seneküüyn krmn
evzetea taáiuot vgys rgöíéőbrsgo.
- --
94: ucsa mgbktttkBeit Msslii laz assza ikáor.
- --
94: z SAatmbmbtrobatot Bkii zietknl E vltazelő
vzaltt ksret aomobaná.
- --
96: é a ltlaöszáltot udsizttá ngytbbége mghzot
dntstiselete I.Pl áa Hmaaeviaekedeűkrlveéen
mgeőíete inen"mstrsgs"szltssablozsvaikn tltst
Azöolgailbnomszmtsk zein a ebeisgép kkrtj rt e
10 -o aFldmeteheééen Akaolku eyhzezts jbb
Glieiestkn imt emibvetea udmnys onolods. zoba a
mbrié tléesdsne krsakbn nnk okalslysab ödi
kvtkzmneivana, in anaidjn vtna, og a rbn i erng
m krl
HmaaeViaeéveéé akamavatemszteleesé eklcilg
meenedettln gyviá ilaá lvzn, a rrnkne ritime a
prztisé abié i s emviz tviápot gykrla áika
hszn z llt erézeesfukcóa ovro sb.odvozsaa egorá
rekbn,mit hoy sexfukcóa seriuokaka etset öelb
utats.
Gaa ödayaédeestrkö vt e tléesds lln:a sfotsg
ooza trssé a teükbn,leegnbe, iznbe blnkkeüő
senyeé aXX sáadfoyaá eytdrecskenete fria tlg
sprmszmt)
- --
mndn venjl.25é, zet ritfnk,a ádookveőzetjnk apá
ezőikKaasZotn,a zkey emet Mzumnprjzuttjaveetsvl
azEstene fletiLasáon a Ubaöl Lssg-atk ögybn,
Kzisenkeest öelbn.199-ena aoBa-tbroó fllltttk
Sen Frec,azöolga éőzetjnk mlkerszjt Wiklr mr
argsa. vdk erézevdembe asesizetgögy Nmee
Temsztjr ö dlgzi ska.
- --
98: 75nai ogá uá kszbaul aMaya kuenku
zeettsoláatkt unatra,akke 197 ot.23á Gozijan
eraolak
-- -
200 Lzuan ey onore przs flsálskr.Haarsa láltotk
azöszs éet abaardta zuerzoiks zeéysálts orzaa.
-- -- -- -
Atrtnle lgngybbtauláa,hoy z mbre nm oná l a
tréelm anlsgit Rmljkeza isnai dutzs okt egtezn
:)
Ovahao z naonhuweolaln s.
Hszosaktaája Krü aálj brtana i.
Leoná/flrakoá ahtp:/bcshuweolaln,
vgyemilen bcsagzi-rqustlitsc3hu
Atrgba vgya evlen
(elrakoáho:)suscib
leonáho:) nsbsrie elz
kze nlüi átoatkrht: entathtociilzaiohu
Efeejet jlsóazalbi ebaplealá krezet e:
htp//iss.3.u/aima/lstnf/bcsagzi
oc.h mgain
A ocmaazn 00szzlkoanúraelasnlht kprnőelltr ksüt
:)
--- ovbíota:Szb PlczAtil/BDAES/AM/xes.u áum
00.0.2 1:3 ---
ebirzek
ttlaszboaxlsrige.h
00.0.2 1:0 áolt
Trg
24Or hrlve -205.07 2.
ray sokfoikpa
Hrmdi akaomalredeikazArnyÁzo Oszgs isáys abarg
Kuá. z maő, +1fs saatk elntezstauustu 1-i vrá a
serezk Nol ngyáosanzalaakmad sleteő, mi a emlt
ve tpaztlaaialpjnnay saáathona. rst ev gytesk
ladt smeekt apakajnéba
tljs ik
Cald npo sradota, potota s íakt yete
saái saatk éhetk szetuáukt omrmbn,a erá frően
aona áéossprtetledn ael-lelhayoáytszrenne tretei
a zeveő, z ndeaTncé AroikSzbaid lu (TAZ K)vaamnta
Fita Kmro Eyeüet Aredevny trmsetse afrd s áogtt.
A elescik
ikoimikno nái utlojtka
A Etö JzefGinzim avlyiníot eőzr saatt
lorbllbanosgo. ag mglpeére kroztlukan afikne
sa ameye, e z rsáosdnttismenyrtka ikoimin.
Ateje ckk
azi üö
olapó flvtlipoto
eden eőeltatlg ks st rkbn ldlekazidi élees
flsotaái eléel pntatrk.Jlis 6-nészkaa wwfevihun,
a Oszgs eléel Iod (FI hnlpjnjeenekme eőzr z daok
z ldlo rgiztát eléelzk edg semlreszbot ebldluon
nve zlanisme fgjktaánia áukvoatoz onhaáokt sa
fevtei ötst
tljs ik
Dhn aterohulm
Lodotl Kzl-elti, Kzl-elttlKzp-ziigfelnglta
tero. htvgn zmo hllo bmbmeéylte kvttk l.
Ateje ckk
Gadaá
ajol a eyeem kszrtsd
olapdeü k, itveznk elMayaorzgo afesokatsa.A ési
eyeemcapuáana út éenstrka vrtk ela iaalk,hoy ána
z lskkzttjeenkeheseek Mgidut dávndrls Mgyro
üfldn klödik agarrsáontaulak
tljs ik
nfrmtiairszegelbvteteteéensgikrt sneé aSzmlk
Otaái t. aelne j ev eenú Sáal Otaái sInoratka R.
A ásaánl á rgt mglv zaéteeme laozttüleá fkn a
skla tnayaokmutiéis ejestsve fgllkzi.Acg 00mili
foinosmebzstnyrtelazAprts ht
tljs ik
ipomsknk,fesfoúvgzttéűknk zl llsjnlto
wwkarirkubhu
----Toábtota Sab alc Atia/UDPET/SMAxlshudtu:
205.7.5 1:0 ---
Maya Rdó
Olie
00.0.2 1:0 áolt
Trg
Maya RdóOnin rnkni
hrsoor
Satsziki ivta.
Teje ckk htp//wwraiohured/4540
..........................................
Iral 0 ze eyeruát eznelGzba hgygyrsta küíét
*
Izae mntgy60ezr atnt sredrtveéye aGza veete,a
zsd tleekkirtsnk inlhaarbb vgehjtsr.
Teje ckk htp//wwraiohured/4536
* egal RchrdDol ri ovo, utt *
Flfdeteazöszfggs adoáyzsé ark ööt.
Tljs ik: tt:/ww.rdi.h/rad1463
Idoéiatmoata mgyr efkttsitrevseet jletetekiaz
idoé enk,mitn mgyr inszerlnktfoada akrtbn.
Tljs ik: tt:/ww.rdi.h/rad1462
20507251130----
Wbhrser
atia.zao@xespinerhu
20507251104 Msla
Trg
UjNela hrlve -205.07
5.
jaeyeíete boytazelerl t
vtzeekóa emtaastat sed snygaomjelezikt et Aon
öleedst llta hly plgreser ai,br emhvtkme a
bruáá taááa,mgi gyvli avro fjldsbn éfldöet
jlet z ten oralatltvnosn silaíóelerl téíééek
rgn át efjeée.
Ateje ckk
egeikrkp
Sánylta űmaá
bdaesi űmaá znearbionul alejobnk htvgn z
abdzaói isa-aronmetatot II. emetöi ocpdim lnveéű
vrsnyn.
Ateje ckk
egeikrkp
Nps adrelp hmofaba
arifcse-aktle lttazegkoi áózialaimookoszpla
faáó. vdttmaark gszn üöleeséetöösge hztk ére
tljs ik
pottl skutrva a eőtlte ele
fnt cmada mttjta é vgnTizaurnanakazegs npo
enezéynk,amlya ilgíűciáy zrmzs lbdrgrl,a
hamichrmsors áogtot,Faka Jnsrlvaómeeméezs ilevea
teetéesfitaokmemuatozs, eledzseédeéenjttltr.
A elescik
A rvzsjttt Mldáó s yieső i rkznk sngmgyro
ázbrnye z mmr15 akaomalsorakeüőCsnófeztvlr. z
auustu 49.kzttzal fszivlrszveő mrkszlekazúra
tljs ik
Skees cludto ebeekt evl
Kptle mgvli z tltktl erá Itvn aTrksenmilsiDik
AltiaiKlb dzj, edg mmrn 6. ltvbelp.Igz,azelösg
se kvnleonan, kvl sorszkeberl,ak kzl egedzzaa
szlgla sakszáyt
tljs ik
ceklsg mda zezlyse vloz ilgbn.
Ateje ckk
inen ble
Abeyr s ttnygsik
Knhgys sTizayedakztt h HgysrlGynd fl hlaun, ala
eg dmbtepezkdi, meynk orhaoma ev. é b arin veis
mgtrfiyeteot a iőmlst,é amltszzd egveesövees
vebe ar, ehre esel tnykfotk gyá kzt,amlyk öü
ehmt kcfksutotk ngytikoat At,hoy alhaa isa észr
ismelosotaa idkt,é akoa í ll it XX.szzd
heveesnylcans vibn,hoy sa amaasbbfk,dobo ltzota k
ell.
A elescik
miorelö anyr avaái, zaadá s yaalsk dszka iyeszk
midekitbbidttltnia zaadan lgikbba izk elet.
étkkl lklmzot é- snafrd enkvl onos flg,haakí
ihnssl áosl.Aznbn igánikel,hoy npfrőét e igü
úzsb, er akeleesnyraá senedsévltzht,hane vgynk
eőigáatsa.
A elescik
Hlnptlfevtei onok
Kddn,elrlthtla aks etióába edlnk z de vgegs
fesokats flvtlipothtro. úiu 2-n jzaa ww.eli.u-,
azOrzgo FlvtliIrda(OI)holajn elnnk egelsö a aatk,
a odaonreistrl flvtliő pdi aszmlye zaot wbodaukn
nvr sóón s egfojk alli rjk ontkz pntatrka s
eléel dnét.
Ateje ckk
Viátkr
Dhnga erorulá
ononó aKze-Kleig aKze-Kletl öé-zság elágot
eror Aht éé sáoshaáosbobaernleetkvete e.
A elescik
azasg
Rjtltazegetmikizoíódi
Hlnp erlki kt esne fl agarrsáona előkttsb. bci
egetm amusbn ml htn áraatvete fl fatlo, og msap
a esk ööt elntezesenk.Meinul adikádols.Mayaok
klödn,klflie Mgyroszgn anlnk.
Ateje ckk
Gadaá
igtli tnayaéa öő
Ifomaiki ézlggl őíete evknyéi öé s evta zmak
Okats R.,amlyekú nveezntlSzmlkOkats s nfrmtiaiRt
trasgá mrrgtamelv sakrelmr aapzot zetgfkntaz
ikoaitaanagk ulimdá fjlszééelfolakoikA é 20 ili
ornts egíát yet l z petu Kt.
Ateje ckk
ww.arieklb.u
--- ovbíota:Szb PlczAtil/BDAES/AM/xes.u áum
00.0.2 1:3 ---
ebirzek
ttlaszboaxlsrige.h
00.0.2 1:0 áolt
Trg
Peof Npehileel- 00. 7.
5.
agkrsilnya őerőszp
akteekTbbezenvota kvnsik rr, i es 205be Tsrdbn
egzeb.A ornaeg ngyőöi ögyfeée erl.
A elescik
lsn zrtne tdtk ötei z gbe, er nm olakelge a
htroatoztaho. ml pnek jab anckoáonmr öteik em
klltt Avro plgreser uyaisviszvotaa orbi elügezt
haáoztt smekeddhtet vllnyzeelsazinémnyen
tljs ik
itrlsékeet aDuá
zobaondleőt ajr rkzet z Geepecehaó mly
szk-enyeorzgbl Gankblinul s aióa ar.
A elescik
Pnüye Tb kcsemt cgisjeeze z noráyzt el:felebeét
nyjank e mgyi öigzgtsihiatlhz,mieljotaanaktatjk
a iarzs aó.A uis f-sablozsszrit ozádot-ré tps
orali d cakazáa eht tgllmoba. ehtaziprzsiad
ai zitn lyn elenéesa atloselrsoka.
A elescik
flhsakdstlretene
elíelezts őöö anayob szse vgygyrsholadsidjn
elerltiflds tcksznt jrattlno. vzmg prtka s
beolik
tljs ik
SáayEuóa-ajok
önydn,6:, :2renyrtSzvy gesa omnMoik Ncuesu lln
vjc Koserbe rndzet unorteis Erpabanosg gyn
ötjbe.
A elescik
Ml htn lrvretk ola áczs áorlaáá. tbmilis
prklsg iat irtliite zoba snk nm en e. g akrmnd
yeekyikosg iat ltltfi dsayjnk gylrene kll
klöni.
A elescik
Ng bjnkicme, gyezs- sha bonéme nereka éáz aji
SVC veőeia apkbn zeedn eneztt10. rsáosbanosgo.
avly eedéyeetmesz tlzrnal ugvia-ari veőö
elestéyt arosNndr dz réele.
Ateje ckk
azi üö
olapó flvtlipoto
eden eőeltatlg ks st rkbn ldlekazidi élees
flsotaái eléel pntatrk.Jlis 6-nészkaa wwfevihun,
a Oszgs eléel Iod (FI hnlpjnjeenekme eőzr z daok
z ldlo rgiztát eléelzk edg semlreszbot ebldluon
nve zlanisme fgjktaánia áukvoatoz onhaáokt sa
fevtei ötst
tljs ik
Dhn aterohulm
Lodotl Kzl-elti, Kzl-elttlKzp-ziigfelnglta
tero. htvgn zmo hllo bmbmeéylte kvttk l.
Ateje ckk
Gadaá
ajol a eyeem kszrtsd
olapdeü k, itveznk elMayaorzgo afesokatsa.A ési
eyeemcapuáana út éenstrka vrtk ela iaalk,hoy ána
z lskkzttjeenkeheseek Mgidut dávndrls Mgyro
üfldn klödik agarrsáontaulak
tljs ik
nfrmtiairszegelbvteteteéensgikrt sneé aSzmlk
Otaái t. aelne j ev eenú Sáal Otaái sInoratka R.
A ásaánl á rgt mglv zaéteeme laozttüleá fkn a
skla tnayaokmutiéis ejestsve fgllkzi.Acg 00mili
foinosmebzstnyrtelazAprts ht
tljs ik
ipomsknk,fesfoúvgzttéűknk zl llsjnlto
wwkarirkubhu
----Toábtota Sab alc Atia/UDPET/SMAxlshudtu:
205.7.5 1:0 ---
Wehiszrk
wehiszrkaxl
shu Cmet
atil.sab@aelprngr.u
205.7.5 1:7 Msoat
Try
Tlni epjsg irevl 205
07 2.
zetebetl mekeika í s catrn dj
gykbmtr vvz iznhrm orntallez rgbba akssg
ogastk zmraazko ateeplske, ho atona vzűa
szlglat.
Ateje ckk
ola ege
Olsbbcspaéelezts
A ösg gyk ag gnda capdkvzelezts.A elpls öb
utááanszms ocibjr aat bteeté a rkt,íy tta í nm
tu tvbbfoyn.
A elescik
egvemili ejestsr
öb,mit egvemili orntt yet üöbz fjlszéi éoka
zeszri öbcl isésgitrsls Blgyinszéiutl,
pláatn.
Ateje ckk
ola ege
Feszlna avioráóeplk
Tzekienedk lkloma rndzi mg GmeciVioráóepl
Banosgo a csni epltrn tdtk egKoesá Itvnó, z
Ősny Rplklb gysle enktl.A egap mgnit sreistrcó
uá a es gpk a,htfnemlkdnk lveőe sa egéetets
aguzts -n zrnnpsgelfeezdk aj b.
A elescik
ézro, or aandu
Ht éfié ht ő slcspotbn iretekgyzes apasi
EZIcsrnkbn é npo t ajó20 AomKua emetöi unor
celácserenen Ajuilum vadlo amaya fatlo nol rmt
szrete, hzgadk é ij kaszia,Mszrs net sBo Brn a
dboólefes fkraálhtot.
Ateje ckk
éemnük
Habaosa yaals
Aikr z mbr üflde ézl yaali,ne iaznazn onolodk,
mlyn osz oloktrtnetekvee.Peigbion et s el kll
klklln a tierbe mrta yaalsse mndg sua óa skaags
egsht,hoy vdu npoóellsika aron atn ajótaokaleg
deenkrhzééi száyn ö k, ag bleotikeg fgat
csttgtt cpb aFldöi-enerpatjn mjdazn apa agt hgy
lbanut abeséekfnytimá nhn dsíőöts s mei.Estlg
esikvaamlyn eli üöleeséne mndttéke ey isenélbe,
hoy éőb msdbn önydv dbenenr, ztne kllttvona
agonne kllttvona
tljs ik
ag fgsr vrak
Anyr süetbion apeáokidje Cakme kllfzn a eyi
saátaot b kllszreni vgyel el kpn ahogszotka s
mri jht ngyfoá.
A elescik
éy vizd caldr
ologk,akk udá mét lek mrtazk ztistujk,hoya ljne.
Gyksy nde srat eknt htvllsnk cheier Gögyékrzti
vdn.Sionornynalg ka oya cald aelye kpcoltb n
erl vln.
A elescik
Hlnptlfevtei onok
Kddn,elrlthtla aks etióába edlnk z de vgegs
fesokats flvtlipothtro. úiu 2-n jzaa ww.eli.u-,
azOrzgo FlvtliIrda(OI)holajn elnnk egelsö a aatk,
a odaonreistrl flvtliő pdi aszmlye zaot wbodaukn
nvr sóón s egfojk alli rjk ontkz pntatrka s
eléel dnét.
Ateje ckk
Nayvlg
Dhnga erorulá
ononó aKze-Kleig aKze-Kletl öé-zság elágot
eror Aht éé sáoshaáosbobaernleetkvete e.
A elescik
azasg
Rjtltazegetmikizoíódi
Hlnp erlki kt esne fl agarrsáona előkttsb. bci
egetm amusbn ml htn áraatvete fl fatlo, og msap
a esk ööt elntezesenk.Meinul adikádols.Mayaok
klödn,klflie Mgyroszgn anlnk.
Ateje ckk
Gadaá
igtli tnayaéa öő
Ifomaiki ézlggl őíete evknyéi öé s evta zmak
Okats R.,amlyekú nveezntlSzmlkOkats s nfrmtiaiRt
trasgá mrrgtamelv sakrelmr aapzot zetgfkntaz
ikoaitaanagk ulimdá fjlszééelfolakoikA é 20 ili
ornts egíát yet l z petu Kt.
Ateje ckk
ww.arieklb.u
--- ovbíota:Szb PlczAtil/BDAES/AM/xes.u áum
00.0.2 1:3 ---
ebirzek
ttlaszboaxlsrige.h
00.0.2 1:0 áolt
Trg
HeesMeye Hrlp irevl
00. 7.25
Afim,am ssektmike
Azidi,31 Flműézei yriEgetm zeveéekr áomcl
veéel: etzeé aju ama mgyr ileskutrna, ekntü t
ozzs elzeé, tjr idtsnkeg nmztkz flmézt krzstaz
Eztrhz KrlyFisolvl ööen fgamaot ksötjbe Kss
Ljo, z rni mziigzgtja emvlele, og a ieiszogn s
ez Afim,am ssekt..
Ateje ckk
egeitkr
Fogaomoráozsa öújankn
A evs egeiÁlai öúkeel öhazn ásaá tjkzttsaszrit
jlis 5-ő 3-i frglokoltoárakel zmtai egék öb tá.
A elescik
í hnp,20 bmuat
Msoikéadtzrt aVagaLszóPogriTetum Rndagó
sjttjkzttn WssAler krtenSzk Krlyalpt-iazat
elonta eőteet, e agszr vltezazéadis ssesn 06
eődsttatota, zeet25ezr előt sgyrmk átaazorzgbn s
htrankn ú. a á hsnl öbe sgti nflldz mnkvl
etrm űöéé.
A elescik
llnttk ára fszivla
Frttrokité gapúbudaugit kre alus Nki aClb 4 enka
nkenje ai éylg emhly (ád ekáfim) Asiersaat
somatn st lpttfe amr áodk áraFeztvlo, ho ienhieg
vlt lgaábi Clsusfoba mre.
Ateje ckk
egeitkr
Meynkeleka áchdn
Tena a,,yr Lnhdo 205elevzs, agszbs igyne nái
kutuáisfeztvl ertbe a szk-agarrsái éi, lltv
egék s emtakoot.
A elescik
yrsn ira fgyeroratkak
Nveins onszkzpkribozoknykldete z tá somatn ébe
z gr Vrfl: ireln ebrut,esi ezet, altoatkszm ey
szmpllntsalttmecsppnt m oki a iőáá sm aclhtot,a
so sá vtz átn éytle vltáadi hlyt npstsek
tljs ik
otkalksrtbezmoó. ósknvot ézebenemotaáana ilgak
erorstk kzlkisa egoszaba: nyiko mrnyő kota
usttstNe Yrkó, asintotl adidn,Lodoon Trkrsáoná
mstht éi seig A eyitoi ar-e-Sjken atuisá kdvlt
hlyn somata irad jelngyrobatsthatota vge z lvkut
faatkuok Aszry mreg lgaáb 8 altt asrltk zmaszzs
naysgenű
tljs ik
A eristdin zeb,mit rg
asrapdluá a eristdin é hnpi trt eljtstkveő
nnpiesmnyn lszrdr NgyIme,a áospogrmstreksznötea
szns zksroba hlyt ogal éőet ag rmnke zogl,hoy
meétk sadonújszltsne npjt Ksöeteltatoun eét
előleesn elerJzsf álakoóak a jjaakltegi előt
ladaúólu enkne. emlm,hoy elntsétke hztnkezel
lte,é a jrinul előt abargsalEgr ulurls ssprtlte
gzdgoik mnda gybe kzt avro es ebee.Kzbn kubá
erszna ízvndgk,azegkoi gr kvlsgo, lgeds abargk
adra Snor Senmaja Tbo, ag Figes aekotzak ,Az
reekrgieméekt dztk elnay edve s áhaón ó
zraozakazegko tréetke, mi nm s inenestbn
áétrhz űőte. öbe nm ksselelezőöt fmrőé
atnja aelenazEgi rgf! ké aPalaen Vlgaotjalpet
öd yere
tljs ik
Alehsgeeb ngkeek ás
Előalalmml anevzaka erinndPosce lalmeámoot bgaak
tladoosi Tsz-t ari áosan A vet áúVoksagne
uljdnoai aikeka zmanajankanistbbmili vlgo gy
klnegs ivlszot kszotalotakazauó tradloba. emcspn
azr, er bgaasakleniegfataszmlltkré, anm zrtis mrt
oya jrűekbitoosi,amlyk osana iftota mra ilg
atgyrófuózaagaió.
A elescik
Hlnptlfevtei onok
Kddn,elrlthtla aks etióába edlnk z de vgegs
fesokats flvtlipothtro. úiu 2-n jzaa ww.eli.u-,
azOrzgo FlvtliIrda(OI)holajn elnnk egelsö a aatk,
a odaonreistrl flvtliő pdi aszmlye zaot wbodaukn
nvr sóón s egfojk alli rjk ontkz pntatrka s
eléel dnét.
Ateje ckk
Viátkr
Dhnga erorulá
ononó aKze-Kleig aKze-Kletl öé-zság elágot
eror Aht éé sáoshaáosbobaernleetkvete e.
A elescik
azasg
Rjtltazegetmikizoíódi
Hlnp erlki kt esne fl agarrsáona előkttsb. bci
egetm amusbn ml htn áraatvete fl fatlo, og msap
a esk ööt elntezesenk.Meinul adikádols.Mayaok
klödn,klflie Mgyroszgn anlnk.
Ateje ckk
Gadaá
igtli tnayaéa öő
Ifomaiki ézlggl őíete evknyéi öé s evta zmak
Okats R.,amlyekú nveezntlSzmlkOkats s nfrmtiaiRt
trasgá mrrgtamelv sakrelmr aapzot zetgfkntaz
ikoaitaanagk ulimdá fjlszééelfolakoikA é 20 ili
ornts egíát yet l z petu Kt.
Ateje ckk
ww.arieklb.u
--- ovbíota:Szb PlczAtil/BDAES/AM/xes.u áum
00.0.2 1:3 ---
ebirzek
ttlaszboaxlsrige.h
00.0.2 1:1 áolt
Trg
Nora Mgyi iraphileel-
00. 7.25
netenlseíenk mntsk
Mjs 0- ametk apa.Azorzgo nnpsgt öete ameye
zeveetk agk öthttkel hgymiorszrenk sjt,a egei
mntsknajt egenezi.A órdik z lml htée elet
ötttk scsldtgjikalegüt erele enek
tljs ik
r.JaóGzahaaltgaot
edesvedgeetfoadttAnya Jns noráyztikpvseőnergien
Smokbe. Kepsk uokkkzl eln ol ataákoó aBotoba l
rvspofssor d. ak éa,vaamntJaóKlr, risc Ot, reusa
Isvn sazaclyr gyor iazatj, arttr ntl áya Kratu
atli.
A elescik
shegei íus atrrzei enszrr vl ttrsmittvlhten
htrr-gagaóáoksznekmad egazorzgbn nylakota
nmrgbe BnekJzsf,a atrré oszgs arncnoa isolon A
vzrrngyugankkr egrstete abosoi egeséheye mkd
igzgtsg emsznk eg Ene fnéenfemeü akrds m lsza
Baasagarat Htrr gagaóá srs?
A elescik
Htő
Amidenaokvraozsitmidutaanászvk lok aelekfiomk,
mntpkhlkszli z ldgot arokan Htőva. htelőnaja
imt alsíűleü goranékeet. egzoniez sse lhe. smt
eőtnkeg dlgs,muks é, el eerit al eldaokal ame nm
bezltprblmkal aelekeknay ézeezn htn emkeü mjd
mgodsr.
A elescik
uáptlsor só eőíetek Hrm yzeemmelet gybétke
elezs i seret asagtajnivloatttAuztiba.
A elescik
A ezses, a35 krg ag flnye vzeőKii äkknn MLaen
vlóibj mat kestt gyFenadoAlns nere vlgbjnksg
tzeketeikfuamt aNme Ngyíat Amsoikazedéenauóá
öő sazutls oró iduóJun abo onoy, í ahamaikJeso
utonlet.Alns ht erenye abeejzs lttmr 6 onoselnye
ezt gytln omlyriáis, äkknn ltt
tljs ik
Rmatia,knyle ahlba
ná lnkszni sa ivto vrgmntka áóuhkn s
viszksznek Acspkscsdk elé tvttkazegszr sabs,pua
anag izamk
tljs ik
Hlnptlfevtei onok
Kddn,elrlthtla aks etióába edlnk z de vgegs
fesokats flvtlipothtro. úiu 2-n jzaa ww.eli.u-,
azOrzgo FlvtliIrda(OI)holajn elnnk egelsö a aatk,
a odaonreistrl flvtliő pdi aszmlye zaot wbodaukn
nvr sóón s egfojk alli rjk ontkz pntatrka s
eléel dnét.
Ateje ckk
Viátkr
Dhnga erorulá
ononó aKze-Kleig aKze-Kletl öé-zság elágot
eror Aht éé sáoshaáosbobaernleetkvete e.
A elescik
azasg
Rjtltazegetmikizoíódi
Hlnp erlki kt esne fl agarrsáona előkttsb. bci
egetm amusbn ml htn áraatvete fl fatlo, og msap
a esk ööt elntezesenk.Meinul adikádols.Mayaok
klödn,klflie Mgyroszgn anlnk.
Ateje ckk
Gadaá
igtli tnayaéa öő
Ifomaiki ézlggl őíete evknyéi öé s evta zmak
Okats R.,amlyekú nveezntlSzmlkOkats s nfrmtiaiRt
trasgá mrrgtamelv sakrelmr aapzot zetgfkntaz
ikoaitaanagk ulimdá fjlszééelfolakoikA é 20 ili
ornts egíát yet l z petu Kt.
Ateje ckk
ww.arieklb.
2005. július 25., hétfő
#4780
| XXI. századi Doors |
| Manzarek és Krieger 2002 óta az együttes régi nevét felhasználva Doors of the 21st Century - vagyis 21. századi Doors - elnevezéssel lépett fel. Densmore kimaradt ebből a felállásból, és szerződésszegéssel, továbbá tisztességtelen versennyel vádolva két volt kollégáját, kártérítést követelt tőlük. |
A bíróság most meghozott ítélete szerint a felperes John Densmore megkapja a nélküle játszott koncertek bevételének harmadát.
A Doors a hatvanas években volt nagyon sikeres, s olyan számokkal hódította meg a rockrajongók szívét, mint a Light my Fire, vagy a Riders on the Storm. Jim Morrison énekes halála után azonban az együttes 1971-ben feloszlott. A Doors "márkanév" a három túlélő muzsikus és a Morrison-hagyaték tulajdonát képezi, s Densmore arra alapozta követeléseit, hogy a név felhasználásához hozzá kell járulni minden érdekeltnek.
![]() |
MTI |
2005. július 25., hétfő
#4779
| Csillámpor |
| Névhasználat miatt perelnek az egykori Doors tagok |
| 2005. július 24. 16:32 |
|
A zenekar a hatvanas években volt nagyon sikeres | |||
| |||||||
2005. július 25., hétfő
#4778
üdv
palócz
.............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: >>De jó helyre kerültem! Üdv mindenkinek! > Azért nem olyan rossz :-) Dobj be valamit, hogy felkavarodjon az Egy kvantum torpedó megfelel? :) [ jemhadar ] .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Beograd -- Advokat Svetozar Vujačić povukao je punomoćje za odbranu čoveka Advokat Mališe Jevtovića, osumnjičenog za obljubu i protivprirodni blud "S obzirom na tragediju trogodišnje devojčice, načine nanošenja povreda i Svetozar Vujačić kaže da najverovatnije neće ni biti suđenja, već da će Kako prepoznati zlostavljanje Da bismo mogli da sprečimo nasilje nad decom, treba da naučimo kako da ga Opširnije u Temi. Gornji Milanovac -- Na Brdu mira kod Gornjeg Milanovca oskrnavljen je Nepoznati počinioci sinoć su polomili jednu od dvanest broznanih ruku Kako je rekao predsednik društva za negovanje tradicija logoraša Mathauzena Podgorica -- Predsednik crnogorskog Helsniškog komiteta za ljudska kaže Slobodan Franović istovremeno smatra da se mora utvrditi krivično- pravna Podsetimo, Crna Gora će, kako je dogovoreno, platiti 400.000 evra Hrvatskoj Tužba BiH protiv SCG: Bolje diplomatijom S druge strane, pravni zastupnik Srbije i Crne Gore pred Međunarodnim sudom On je za novosadski Dnevnik naveo da bi presuda, kakva god bila, dovela do Sofija -- Lider Bugarske socijalističke partije i mandatar vlade Sergej Vladu će činiti socijalisti i stranka turske manjine Pokret za prava i Lider BSP je sačuvao dosadašnju strukturu vlade u kojoj socijalisti imaju Mahačkala -- Jedna osoba je poginula, četiri su ranjene u eksploziji bombe Eksplozivna naprava postavljena je ispod prvog vagona kompozicije, a Dagestan, koji se graniči sa Čečenijom, poprište je čestih incidenata iza Bagdad -- Napadač samoubica kamionom punim eksploziva zaleteo se u betonske Međutim, američka vojska saopštava da je poginulo 40 civila, a da je Šest automobila, uključujući dva policijska, i jednu zgradu zahvatio je Kano -- U Nigeriji je poginulo 56 putinka kada se prepun autobus survao Za sada se zna samo za petoro ljudi koji su preživeli nesreću, koja se Rim -- Više stotina turista i stanovnika na severu Sardinije evakuisano Na severoistoku Sardinije u požaru je uništeno više desetina kuća, kao U Italiji je period suša, kada su požari česti, a Sardinija je najteže Požari i dalje besne i u centralnom Portugalu. Beograd -- U Pregledu štampe možete pročitati o novim zakonskim odredbama Beograd -- Abdicirala Krvava Meri, svemirska letelica se spustila na Mars, 1567. Škotska kraljica Marija Stjuart primorana je da abdicira zbog 1701. Antoan da la Mot Kadilac osnovao je na obali reke Mičigen trgovački 1704. Britanske snage pod komandom admirala Džordža Ruka preuzele su 1783. Rođen je južnoamerički revolucionar, vojskovođa i državnik Simon 1799. Napoleon je izvojevao svoju poslednju pobedu u osvajanju Egipta, 1802. Rođen je francuski pisac Aleksandar Dima Otac, koji se proslavio 1804. Srpska potera predvođena Milenkom Stojkovićem uhvatila je i pogubila 1824. Rezultati prvog ispitivanja javnog mnjenja u svetu objavljeni su u 1828. Rođen je ruski pisac, književni kritičar i revolucionar Nikolaj 1883. Metju Veb, prvi čovek koji je 1875. preplivao kanal Lamanš, utopio 1906. Umro je Stevan Sremac, najizrazitiji predstavnik srpske humorističke 1923. U Lozani je potpisan mirovni ugovor između Turske i savezničkih 1943. Bombardovanjem Hamburga, savezničko vazduhoplovstvo je u Drugom 1946. SAD su izvele prvu podvodnu atomsku probu na koralskim ostrvima 1967. Francuski predsednik Šarl de Gol završio je svoj govor u Montrealu 1974. Konstantin Karamanlis je, posle sedmogodišnje vladavine vojne hunte, 1974. Umro je britanski fizičar Džejms Čedvik, dobitnik Nobelove nagrade 1976. Američki svemirski brod "Viking 1" spustio se na Mars da ispita da 1980. Umro je britanski filmski glumac komičar Piter Selers, koji se 1981. U kineskoj provinciji Sečuan u poplavama je poginulo više od 700 1990. Američki ratni brodovi u Persijskom zalivu stavljeni su u stanje 1991. Umro je američki pisac, poreklom poljski Jevrejin, Isak Baševis 1993. Centralna banka Rusije saopštila je da će u okviru drastične 1995. Bombaš-samoubica, član militantne islamske organizacije "Hamas", 1996. U predgrađu Kolomba, glavnog grada Šri Lanke, poginulo je 57, a 1999. U selu Staro Gracko, na Kosovu, ubijeno je 14 srpskih seljaka dok 2000. Umro je francuski filmski reditelj Klod Sote, koji se proslavio 2001. SR Jugoslavija je dobila šestu saveznu vladu s premijerom Dragišom 2003. Bosanski Srbin Darko Mrđa priznao je pred Tribunalom u Hagu krivicu ==================================================================== http://www.b92.net/ Za odjavu posaljite poruku na: b92-s-unsubscribe@lists.b92.net
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
dsao Aiotazat pke eisa
zn grk>zaakseyj vattIrtk>am,gs j ge Aapika iaaaooo w>ob e l
svo reezlb ra
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 09:04 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.24 22:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 24., vasárnap 22:03:19
* Terror Egyiptomban: száz ember őrizetben, a lakosok és a turisták
tüntetnek *
Egyiptomban már megközelíti a százat a szombat hajnali merényletekkel
összefüggésben őrizetbe vettek száma. A rendőrség hajszát indított az
elkövetők után, és az utakon is ellenőrzőpontokat állítottak fel
Sarm-el-Sejk körül. Hivatalos magyar közlés szerint magyar állampolgár
nincs sem a halottak, sem a sebesültek között.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145547
2005.07.25 09:04 -----
jemhadar@freemail
.hu
Feladó: Címzett
owner-startrek@or startrek@orso.dfmk.hu
so.dfmk.hu Másolat
Tárgy
2005.07.24 22:43 Re[4]: [StarTrek] battlefield of
undeads
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
startrek@orso.dfm
k.hu
Sunday, July 24, 2005, 1:01:45 PM, Baranyai Ibolya piszál:
>>:))
állóvíz!
Na jó, most pont kapóra jött ez a "Star Date"-s sztori a startrek-nézo
partikról... Szóval lehet, hogy én is fogok majd szervezni valami
hasonlót szeptemberben, na jó, nem csajozós partit :), csak egy kis
hétvégi maratoni DS9 vetítést projektorral, de még nem akarok
elkiabálni semmit...
battlefield of undeads
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 09:04 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.24 23:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 24., vasárnap 23:03:15
* Napi hírösszefoglaló, 2005. július 24. *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005.07.25 09:04 -----
B92 Vesti
B92 Vesti
2005.07.24 23:40 Másolat
Tárgy
B92 Vesti za 24.07.2005.
su međunarodni policajci, koji su asistirali napadnutim kolegama, najpre
pokušali da sprejom uhapse vinovnike napada, ali da im to veća grupa
mladića
nije dozvolila.Trenutno, dvadesetak vozila međunarodne policije i policije
UNMIK stoji na mostu, dok nekoliko stotina Srba mirno posmatra događanja.
ADVOKAT SE POVUKAO
koji je zlostavljao dete.
nad trogodišnjom devojčicom, koja je od posledica povreda preminula,
kaže da je stavio moral ispred profesije.
uzrok smrti, kao čovek i roditelj nisam pronašao nijedan racionalan razlog,
a da bi mi pritom savest bila mirna, da osumnjičenog Jeftovića i dalje
branim. Ovu odluku sam doneo jer mi moral tako nalaže, bez obzira što sam,
kao profesionalac, svestan da sam u obavezi da pružim pravnu pomoć svakom
licu koje to od mene zatraži. Svesno kršim kodeks advokatske etike, prvi
put za 22 godine advokatskog staža, u čvrstom uverenju da sam ja pre svega
čovek i roditelj, a potom advokat", kaže Vujačić.
krivični postupak protiv Jevtovića biti obustavljen, a da će on biti upućen
na lečenje i čuvanje u ustanovu zatvorenog tipa.
prepoznamo. U teoriji postoji četiri oblika zlostavljanja dece, ali je to
u praksi teško razdvojiti, jer se u većini slučajeva radi o kombinaciji
sva četiri oblika.
OSKRNAVLJEN SPOMENIK ŽRTVAMA LOGORA
spomenik žrtvama ozloglašenog nacističkog logora Mathauzen.
i odneli je. To je treće skrnavljenje ovog spomenika u protekle tri
godine. Na Brdu mira nalaze se i spomenici borcima Narodno oslobodilačke
borbe, Crvene armije i srpskim internircima izginulim u fašističkim
koncetracionim logorima u Norveškoj.
Vanjka Ponjavić, spomenik je izgrađen pre 12 godina u znak sećanja na šest
logoraša iz Rudničko-takovskog kraja, koji su u tom logoru izgubili živote.
DELIMIČNA ODGOVORNOST
da Crna Gora snosi deo odgovornosti za napad na Dubrovnik.
odgovornost za te napade i pozdravlja nameru crnogorske vlasti da Hrvatskoj
plati naknadu ratne štete, što je, podsetimo, nedavno dogovoreno između
crnogorskih i hrvatskih zvaničnika. On je agenciji Beta rekao da Crna
Gora ipak snosi deo odgovornosti zbog ratnih operacija u Dubrovniku,
iako su se one odvijale pod komandom bivše JNA.
na ime ratne odštete načinjene u Konavlima. Međutim, deo crnogorskog
vladajućeg rukovodstva to ne smatra ratnom odštetom, jer, prema njihovim
rečima, Crna Gora nije odgovorna za rat.
pravde u Hagu Radoslav Stojanović smatra da bi tužbu Bosne i Hercegovine
protiv SCG za genocid bilo bolje rešiti diplomatskim putem nego na sudu.
zaoštravanja odnosa izmedu dve zemlje. Stojanović je dodao da se Beograd
drži stava da u BiH nije bilo genocida, a da svi koji tvrde da ga je bilo
u stvari daju političke izjave. "Samo je Međunarodni sud pravde taj koji
može to da potvrdi i niko više", poručio je Stojanović. On je za presude
Haškog tribunala za genocid rekao da ne obavezuju sud pred kojim vodimo
spor da ih potvrde, "nego će on izvoditi svoje posebne dokaze".
BUGARSKA: OBJAVLJEN SASTAV VLADE
Stanišev objavio je sastav manjinske vlade.
slobode. Stanišev bi zatim trebalo da sastav nove vlade predstavi bugarskom
predsedniku Georgiju Parvanovu, a parlament će se o njoj izjasniti u
utorak.
13 ministara, a manji koalicioni partner Pokret za prava i slobode pet
ministara.
EKSPLOZIJA U DAGESTANU
podmetnute u jednom vozu u ruskoj oblasti Dagestanu.
prilikom eksplozije vagon je izleteo iz šina, rekao je šef saobraćajne
policije u Dagestanu Ahmed Magomajev. On je dodao da je jedna od pet osoba
ranjenih u incidentu podlegla povredama pošto je prebačena u bolnicu. Voz
je saobraćao na liniji Mahačkala-Hasavjurt.
kojih, kako se veruje toje pobunjenici i kriminalne organizacije.
KAMION-SAMOUBICA
prepreke ispred policijske stanice u Bagdadu, usmrtivši najmanje 25 ljudi.
ranjeno najmanje 25 ljudi, dok irački izvori tvrde da je osim poginulih,
povređeno 33 osobe. Kako prenosi BBC, napadač je detonirao eksploziv ispred
policijske stanice Rašad.
požar od eksplozije, a oštećeno je i nekoliko obližnjih dućana. Nakon
eksplozije ostao je ogroman crni krater u zemlji.
POGINULO 56 PUTNIKA
preko mosta u reku, saopštili su zvaničnici garda Kano na severu zemlje.
desila na mostu udaljenom oko 20 kilometara južno od Kanoa. "Preneli smo
56 tela u bolničku mrtvačnicu u Kanou, gde se nalazi i petoro preživelih",
rekao je Ibrahim Ahmed Ibrahim, šef putarske službe. On je dodao da je do
nesreće verovatno došlo jer je vozač, koji je takođe poginuo, zaspao od
umora za volanom.
NA SEVERU SARDINIJE BESNE POŽARI
je zbog brojnih požara u tom delu ostrva.
i na stotine hektara makije i šume. Više stotina osoba je evakuisano iz
različitih hotela i turističkih sela, rasutih po obali, i većina ih je
smeštena na plažama, jer je zbog požara neomoguće kretanje putevima.
pogođena ove godine. Na tom ostrvu je od početka nedelje na snazi najviši
nivo uzbune. U požarima u Italiji je ove godine poginula jedna osoba -
70-ogodišnji čovek koji je pokušavao da ugasi vatru koja je zahvatila
njegovo imanje na jugu Italije, u Kalabriji.
PREGLED ŠTAMPE
kako bi se izjednačila prava polova iz Glasa javnosti, zatim koga su
Britanci izabrali za najvećeg filozofa sa Bete, a sa VOA o švercerskom
tunelom između Amerike i Kanade.
NA DANAŠNJI DAN, 24. JUL
Turska i savezne snage potpisale mirovni sporazum.
antiprotestantske politike. Naredne godine pobegla je u Englesku gde je
zatvorena, a nakon 18 godina tamnovanja optužena je za učestvovanje u
izdaji i pogubljena.
centar Ponšartren, koji se kasnije razvio u grad Detroit.
Gibraltar od Španaca.
Bolivar. Oslobodio je najveći deo Južne Amerike od španske vlasti i bio
prvi predsednik Kolumbije i Gornjeg Perua, koji je po njemu nazvan
Bolivija.
potukavši tursku vojsku kod Abukira.
avanturističkim romanima sa sadržajem iz francuske istorije ("Tri
musketara",
"Grof od Monte Krista", "Kraljica Margo").
na dunavskom ostrvu Ada Kale beogradske dahije Aganliju, Kučuk Aliju,
Mulu Jusufa i Mehmeda Fočića.
američkoj državi Delaver uoči predsedničih izbora u SAD.
Černiševski. Njegovo političko delovanje u carskoj Rusiji prekinuto je
progonom u Sibir. Zalagao se da književnost bude oruđe društvene kritike,
a u delu "Šta da se radi" izneo je svoje socijalističko-utopijske poglede
na društvo.
se prilikom pokušaja da prepliva reku iznad Nijagarinih vodopada.
proze ("Ivkova slava", "Zona Zamfirova", "Pop Ćira i pop Spira").
sila kojim se Turska odrekla svih neturskih teritorija koje je izgubila
u Prvom svetskom ratu, ali je dobila Jedrene i istočnu Trakiju, čime su
definitivno određene granice evropskog dela turske države.
svetskom ratu počelo operaciju "Gomora".
Bikini u zapadnom Pacifiku.
usklikom "Živeo slobodni Kvebek", što je izazvalo oštar protest kanadskog
premijera Lestera Pirsona. De Gol je bio primoran da skrati posetu Kanadi.
obrazovao u Grčkoj prvu civilnu vladu i proglasio opštu amnestiju za sve
političke zatvorenike.
za fiziku 1935, koji je 1932. otkrio neutron, a kasnije (1943-45) radio na
"Menhetn projektu" razvoja atomske bombe u Los Alamosu, SAD.
li postoje mogućnosti za život na toj planeti.
proslavio filmom "Dr Strendžlav" i serijom filmova o detektivu Kluzou
(Pink Panter).
ljudi, a milion i po je ostalo bez domova.
pripravnosti zbog koncentracije iračkih trupa na kuvajtskoj granici.
Singer,
dobitnik Nobelove nagrade za književnost 1978. Smatra se najznačajnijim
modernim piscem na jidišu, mada se njegova dela pojavljuju isključivo u
engleskom prevodu ("Rob", "Satana u Goraju", "Mađioničar iz Lublina").
monetarne
reforme preduzete u borbi protiv inflacije, iz opticaja povući sve
novčanice
štampane pre 1992.
aktivirao je bombu u autobusu u Tel Avivu od čije je eksplozije poginulo
šest, a ranjeno 32 ljudi.
ranjeno više od 500 ljudi u eksploziji dve bombe podmetnute u prigradski
voz, za šta su optuženi tamilski pobunjenici.
su na svojim imanjima žnjeli pšenicu.
filmom "Vreli asfalt". Za film "Sasvim obična priča" osvojio je 1980.
Oskara za najbolji strani film.
Pešićem na čelu, funkcionerom Socijalističke narodne partije Crne Gore.
za ubistvo oko 200 Muslimana i Hrvata na planini Vlašić u leto 1992,
a Tužilaštvo je zauzvrat odustalo od optužbe za istrebljenje i zločin
protiv čovečnosti.
b92-s je otvorena mailing lista koja sluzi za distribuciju vesti
Radija B92. Vesti se salju u blokovima svakog dana u 23:55 CET.
Vise informacija o RTV B92 mozete dobiti na:
Za dodatne komande: b92-s-help@lists.b92.net
====================================================================
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.25 09:04 -----
B92 Vesti
B92 Vesti
2005.07.24 23:45
Másolat
Tárgy
B92 vesti za 24.07.2005
Liga sampiona samo na RTV B92 Timofejev
Nedelja
24. 07. 2005.
F1 na B92
Kažiprst 20. 07. 05.
Sektor bezbednosti je
ključan
Goran Petrović do
sada u javnosti nije
Politika izgovorio nijednu
Suđenja za org. kriminal rečenicu iza koje
Društvo nije u punoj meri
Svet stajao i koja nije
Ekonomija bila, da tako kažem,
Razno kolokvijalno
Hronika pokrivena papirima.
info emisije
Utisak nedelje 17.
07. 05.
Ko kome treba da se
izvini
Ne obraćamo se mi
svetu, ja konkretno
se ne obraćam svetu,
POLITIKA ja se ne obraćam
društvu... Mi se
obraćamo kao
NOVE HAŠKE NEDOUMICE nevladine
Izvor: B92 organizacije, i to je
ta osnovna greška u
koracima, pogrešne
Beograd -- Novčana pomoć za haške optuženike i dalje percepcije, mi se
izaziva polemike u javnosti. obraćamo državnim
organima i
Nedavno se pojavila informacija da je Vlada Srbije institucijama da
obezbedila 40 miliona dinara za one optuženike koji preduzmu sve mere i
su se dobrovoljno predali, iako je Zakon o pomoći korake koje moraju da
haškim optuženicima suspendovan pred Ustavnim sudom. preduzmu s obzirom na
Ministar finansija Mlađan Dinkić priznao je da je odgovornost koju
novac izdvojen i objasnio kako je to učinjeno. imaju. Znači, to je
to, ne obraćamo se mi
Dobrovoljnim putnicima za Hag, Vlada Srbije stavila svetu, a to što se to
je na raspolaganje 40 miliona dinara, iako je preusmerava na
Ustavni sud suspendovao zakon po kome su oni i svet... (Biljana
njihove porodice dobili pravo na prinadležnosti iz Kovačević Vučo)
budžeta. "To nije po tom zakonu izdvojeno, već po info emisije
odluci Vlade koja nema veze sa Zakonom o pomoći Peščanik 01. 07. 05.
Haškim optuženicima. Dakle, Zakon o pomoći haškim Bijelo dugme,
optuženicima nije na snazi. Ovo je bila odluka svetsko, a naše
Vlade, koja predviđa, između ostalog, da se Ili će Evropska unija
porodicama samo onih koji se dobrovoljno predaju, da brine o nama ili
pruži određena pomoć. Ali, opet kažem, ni dinara do ćemo mi opet puške u
danas nije isplaćeno, jer zahtevi nisu stigli", kaže ruke, pa u šumu...
Dinkić. Ako oni zaista misle
da smo mi tamo išli s
Dakle, prema Dinkićevim rečima, ni jedan od karanfilima u cevima
optuženih još uvek nije tražio novac iz tog fonda, a puškomitraljeza, onda
ministar finansija objašnjava i da je odluka da se mi imamo posla s
izdvoje sredstva, donšena u vreme kada je saradnja s predobrim i naivnim
Hagom išla teško i da je cilj bio da se podstaknu ljudima...
dobrovoljne predaje, u čemu se, kako kaže, uspelo. info emisije
Javna tajna 07. 06.
Međutim, savetnik predsednika Srbije Borisa Tadića 05.
za saradnju sa Tribunalom, Jovan Simić, tvrdi da još "Ko je sve ubijao u
od 2001, kada je usvojen Zakon o saradnji s Haškim ime Srbije"
tribunalom, optuženici imaju pravo na nadoknadu Akcija policije na
troškova advokata i da država plaća putovanja hvatanju počinilaca
njihovih bližnjih u Ševeingen. mora da bude samo
prvi korak ka
"Sada se postavlja pitanje, ako je iz budžeta otkrivanju istine o
izdvojena određena dodatna suma novca, na koji način postojanju paravojnih
i pod kojim uslovima će ona moći da se koristi. formacija iz Srbije
Dakle, to je to što dovodi sve u sumnju, jer mi koje su ratovale u
uopšte ne znamo ko i na koji način može to da Hrvatskoj, u Bosni i
koristi. Zakonom je predviđeno jedno, a sad se uvodi na Kosovu. Precizan
taj dodatni deo o kome nema ni traga ni glasa, niti odgovor na pitanje ko
ima pravila, odnosno možda i ima, ali javnost ne su oni, ko je stvorio
zna. Nije jasno i koja je to vrsta pomoći uopšte", sve moguće "crvene
rekao je Simić. beretke" i da li
Srbija ima ikakve
Ministar Dinkić smatra da su sve kritike koje sada veze s genocidom u
stižu na model saradnje s Hagom, koji je Vlada Srebrenici od najveće
izabrala, naknadna pamet. On podseća da je rezultat je moguće važnosti, a
pozitivna studija o izvodljivosti, koje, tvrdi on, posledice tog
ne bi bilo da Evropska unija nije ocenila da Srbija odgovora osećaće se
ispunjava svoje obaveze. još mnogo godina.
info emisije
Inače, Ustavni sud uskoro treba da donese
definitivnu odluku o tome da li je izdvajanje novca
za haške optuženike neustavno, odnosno treba da
utvrdi da li su tom odlukom građani Srbije, koji su
optuženi pred domaćim sudovima za neka druga
krivična dela, stavljeni u neravnopravan položaj. Sportske vesti
ŠAMI: U EU BRŽE ZAJEDNO
Izvor: B92, FoNet
EP za juniore: SCG
šampion Evrope!
Beograd -- Predsednik Skupštine SCG Zoran Šami
izjavio je da će državna zajednica opstati i da će
brže ući u EU nego što to misle neki pesmisti. Srebro za "plave"
juniorke
Ističući da je za državnu zajednicu dobro što je
dobila pozitivnu Studiju izvodljivosti, čime je ušla
u težak i dugotrajan proces pridruživanja EU, Šami Lens osvojio sedmi
je u intervjuu FoNetu istovremeno naglasio da Tur
Evropska unija nije u krizi.
Raspadom državne zajednice otvorilo bi se pitanje F1: Alonsu pobeda
granica na Balkanu, pri čemu ne mislim samo na i u Hokenhajmu
Kosovo i Metohiju, ukazao je Šami i konstatovao da
Evropi to ne može da odgovara. Ako bi od državne
zajednice nastale dve države, obe bi najpre morale Zvezda - Levante
da postanu članice Ujedinjenih nacija, pa da obnove 3:2, sledi Inter B
članstvo u svim međunarodnim organizacijama,
uključujući i onim finansijskim, poput MMF-a, pa tek
onda zasebno da stanu u red za prijem u EU, što bi Valentino
dovelo do odlaganja od najmanje pet godina, objasnio nepobediv i po
je Šami. kiši
ZA RTS MILIONI EVRA KROZ PRETPLATU Mlade košarkašice
Izvor: B92 bolje od Hrvatske
eora - Suptnać rzmtrtiizen zkoa Paask ovoio
kjia eRT dbii rao a bia repltui re trnr Tmpre
tanfomaij ujanisevi.
laa e reloia kušin Sbie a svji SP Oaanstrt
imee aknao adodfuij kje imeuosalg, Mjka elsa
pdrzuevjuprduaane anat laovma
adodfuno svea,ka imounot a ie ut
uzstpn bdubian. alanjaa:
etrizltaza
reseni Rdidiuzogsaet, end ekć kž SC
dać s T petlaa apaivtiod1.setebr,
njvroatij kozrau z sruu.Cei sata a
e repltaprdulo z frmrajejano srvsa
O kž d e e esčo laai 00diar uolko se esi
gaann mateevzo, t e star btiTV
prtpat, okć s, koik pseuj rdi u
koim, riikm egstacjeplćti60 dnaa.
voeje petlae TSu ebii imtianrelani
prstr j.biezntn mnj ngonakoerijlnm
teevziam. pa, tei o line gedliRT ii
e,prtpat et mrai a laae."T petlaa
jeobvea,ka tojeobvea drvsvoiao ise
boesi,il kosto ak mža emtedeu,je j
RS aconln dbr kjejenausuz gaanmai
ztomoa a e draa" kž Cki.
eutm,naovkv savvestga j iodovr
raaa.Naioala rgniacjaporoaaSrij
pzvlajenaboko T petlae.Prfeor
Faulet pliiki nuk ianliiarmeij,
Sjeaa ilvoevć sata a e voeje
prtpat pe eg tojedranateevzia osal
jvn srvs ogeankoak "a i i avos ode
banlaauonmiu nzaisos RS- elomdaga
paa?Grđnineeplćtiprtpat d b ko
njgedniu miij dbii vabuod48sai,kae
on.
Gaan iaj gtoo detin mšjejekaa e e
onaiu a oj e e a repltaplćti pek
trjei o id ko riud. nktian gaan
au a e leaj RS d nć d pacju
prtpat ii a leaj, lidaneenailu
prtpat.
Posomrauicm esčo i TSodprtpat mga
a ardi njmnj 60 ilon dnaa.U vrmato
j msen 7miioa 20 ilad, gdine koo
0 ilon era bz riod o rklma
RUTO
ADOKT E OVKA
zvr:B9
eora - AvoatSvtoarVuai pvuaoje
puomće a dban ovkakoi e lotaljo
dte
dvka MlieJetoia,osmnieng a blub i
potvpirdn budna togdinomdeojiom
oj j o psldia oved pemnua,kaedaje
taiomoalisre pofsie.
"Sobirm a raedjutrgoinj dvočce
nčnenaoena oved iuzoksmti ko oeki
roitljniamprnaa njeanraioaln azog a
dabimiprto svet il mrn, a sunjčno
Jetoia dlj banm.Ov oluu amdoeoje
mimoaltao alž, ezobir tosa, ao
pofsinaac sesandasa uobvei a rui
pavu omćsvko lcukoe o d en ztrž.
venokri kdes dvkask eik, rv pt a 2
odneadoktsogstž, vrto uernj d sm
japr seg ovk rdiel, pto avoat,
kaeVuai.
Setza Vjai ae a ajervanie ee i it
sđnj, e d e riinipotuakprti
Jvtviabii butaljn,a a eonbii pue
naleejei uane utaov ztvreogtia.
Kao reozat zosavjaje
D bsm mgl d sreio aslj nd ecm,trba
d nuim kkodaga pepznmo Uterii osoj
etriobik zosavjajadee,al j t uprks
tšo azvoit, erseu ein suajvarai
kobiacjisv etriobik.
pirij uTei.
OSRNVLENSPMEIKŽTVMALOOR
Izor Bta
Gonj Mlaovc - a rd mrako Grneg
ilnocaosrnvlenjespmeikžtvma
zlglšno ncitikg ograMahaze.
epzntipoiioi inćsupoomlijenuod
dvnet ronaihruu onei e.Tojetrć
sknaljnj oogspmeik uprteletr gdie.
a rd mranaaz s ispmeic brcmaNaodo
oloodlak brb, rvnearij isrskm
itenicia zgnuimu aisiki knctrcini
ogria Nrvšoj
Kkojereaoprdsdnk ruta a egvaje
tadcia ograaMahazea ankaPojai,
poenk e zgaenpr 1 gdia zakseajana
šstloorš i Rdnčo-akvsogkrja kjisuu
omloor iguil ivte
EKNOIJ
NOI ENERZABRJIA
zvr:B9
eora - Eekrorirea rbjerapiae tei
tede z nbakudiitlnh roil.
T e e estičm vrpsa ana a bnvui
azoj kjajesuinnsje, doriponeu
dkuenacju Petoda vatedea PSjepoiti
zogpoedni popst. eutm,doai rozvđč
bojlasusetoomprceur bnii ersusmtrli
dasuusovmatedea ovdei nranoraan
olžj.
USrij teb d s zmei kuno2 ilon i80
hijaa trjoer, unaedihpe d es
goindazaenlobiseok mlin p. il j d
e asarlatenoogjazaen nvi, igtani
bojlia.Kaa ud pčlazaen, raai emoi
soj bojladaodes uElktodstibciu
poleprcee objuzanjh ovau adkndu Nva
brjia laie letrprvrdaSrij.
NVECAINKESTPE
Izor B2,Bea
Begrd - instrsvofianij soptlojedać
uutra suptinasngunoi akn criskj
taif.
P tm aknu posča arnsa toa znsie8,9
dso.U aošenu e avdii a secainke
toe reuod0 o 0 dso" adaza"njvć boj
poicja nihok 3 ost, toa arneizos
edn dso" "ov zko pedia siene toa
zaok 10 arfnh ozcia,prvahonoza
irvie rprmaerja nopodn a omć
rozvdnu.
Prdvđnojepoeane arnsihstpazaok 10
trini pziij, oj s tmevrćnenanio z
pridapr hrmniacjes rnm orm" pš u
soptnj. nem s ddae d posča toa a
olopivede rozvdeizos 1,9 ost, okje
z idutrjse rozvde6 dso.
"INNAUSIL 6 OST ZPOLEIH
Izor B2,Bea
Ni - irktr uvnse ndstij "i" ugni
Sdoi zjvi j d j t pedzeedoroolno
nputio .40 jui.
o e,prmanjgoimreia,ok 6 ost
apslni. idlijenaeo d s posče
tpemin p oob inoil oo 4.00eva.U
atoskomtest z aspi Aerče rirene
omreu rbjii rnj or, idlijenaeodaje
DN a u amnudokrja204.ukpn ptršo ko
7 mlinaeva,i odo a e o ovlodo
neatvng ilns uprdueu d ko50miioa
eva.
"ocjaniprgrm oj j pnuioDI j njvć
kjijeikd onđn Sbii,i kotr ptaje
vć o dugg o elčnisoijlng roraa
emji, agaso e idli
ROIK
ORDIA Z CGNAADUT UZAREU
Ivo: 92
Zgrb - rolnupoodcuizSrij iCre or
npaa e pedrauZarea rua aslnkakoa
i j rzblaauombi.
ajtaijg,80goinjg lnapoodcejei
prtula soptlajezareakapoicja Mti
snonegnaad n proic i SG o njepona,
liseprtpstvla a e evoic npaaa
"zsmtaa"begrdsa egstacjanaauombiu
are zataa" kjijebi prkra n
prkraituu esetmakrj ageb.
Neozat npaai u inćok 2 staprši
utmoil, oj s tk ariro,i dmh oel d
upjuruam inoam p atooblu rkl j z
B2 orarl agebče olcie:
"Nko tga jda o nponaihpoiioa aco e
kaennaverorask sako.Kaa e šeen
oamestoodšja iaaoizauombia,jeanod
oinoc g j uaro,naveovtnjecilo u
ea,a otm a e vš ptaudra ngo.
Oteei e ad ua usvj utmoil ajeanod
oinoc itrnu j zdnu egstrsu loiu,
naončgasusesv etorcaneozath apdaa
dajia ser Ssvta Pvrđno j lka htn
edcisk pmoipržo ekrsu omću lubni
rotoijmapoicjse taic uSeveam, ad j
uvreo a e obo emto iogebtiu a rau.
Mteijln ettaizos oo .00 un."
Poicjajo raa a zvšocmasionjg apda
ZELJTRS IDOEZJI
zvr:B9
olmb - Zmlotesjaie , sepniRiteov
kae oteso e ikbask otra seero d
Inonzie.
Kkojesaptia meikaagncjazagelok
isitvaja eicntr emjorea iojeok 10 m
d stvanaduin oo 0 m spd ovšnemoa.
otesseosti iu ndji kjajeodepcetr
ualen 277 k, srunac uInij trd d z
sdanea panotiodcuamja Sdrgestan,
načic kjizaovrau ogćos pjae unmia,
trd d e it lkano kratea.
Talad,koi e alzina1.00km njpe e zdo
poornj n cnaij uprviciam Pke, an
Na,Krbi Rnog,Sauni rag,al j t
saptejepouko.
odetmo oo .00 soa ognuo a ndmaskm
Nkoarki otrin unaet cnaij 2. ecmba
204.NaAnamnsimi ikbaskm rhpeazmavie
od55 otra e nitnou rolgoinjm altu
unmia ose emjorea d , sepniRiteov
sal.
VDNK OJ J PCA NĐN RTV
Ivo: 92
Br - el vdnkaVosk SG ejnaPaia,koi
j rni da oek uBou,naeo e ans.
KkoB9 sznje pnaa g j Jva Mloei dk
jekoiodeelnu KajPaia e roaenpitlji
inatobia.Poicjajepovril d s rdio
anć idajenaveovtnjeizriosaouisvo
tao t j sbipuaou st.
anćjeinč, esaobe tag nko tojeu oi
zmđ ptk isuot pca n Dagna
laisvlevć iSlboan Sojnoia,dvjiu
rear brsogkae-ar "idaj espes. Kao
92nevainosanae,dopunjvejedol nko
šo e anć zogvebano skoa,udljn z
lkaa.Odahzaim Pni e raiou okl,al s
pšolem is edimhiempoodo toanvia as
riVldiavjeia.Meakkoi e ogdi
toanvia pem rčmalear, sto e
kimno sub p j o oma pebčn Bogadi
kkosanaem, alziseu riino staju
Dagn laisvlevć kjijepooens rimekau
reel gud istmaa,odahjeopriani atm
htn, elkoteom pebčn Bogad
Dvdeetogdini anćjenaonpunjveneta i
negvoteo roaen j dna. n e nae bo
odiku ojciSC, kkojenoinria eko
negv ta, n e edo ree ioprpani Kbr i
neo ree e bebeiaoreidncjuprdsdnka
Srij Bria adć, zvšav dpini B2 ejn
Rduovć
Prs lub pededik Sbie otrdlajedaje
voni Vjse CGDeanPai bo riadikšre
oezeena resenia rbjeBois Tdia U
aošenu e avdii e adćzarai o
ndlžihoran Vjse CGhinuisrau clo
suaj, aoi a rzutaim t itrgeobvete
jvnst
PCAO A RPKEKUEU EL ZPE
zvr:Bea
osvsa itovca--Neozat oob pcae inć
ko1.0 a rpkekueu el Zpe bizni
maisrano ptaKoovkaMiroic-Zbi Pto.
Pem ifomaijmakoe e utossapti dreto
Mđnaodogprs enrau osvsojMiroic Rde
Ngoevć bčnajei eda oma.Pual s i
utmaskg ruj, ipajeo ajane 5 etka
z racasea outvo Nkonie trda u
ncdetu ai e a uam piinen mteijln
šet. lua j pijvlenpoicjikoa e bail
uiaj
Sri u utos uznk roesa bo pcnav,
loirlimaisranipu Ksosk Mtrvia-ubn
Pto kd el Zpe,zateajć d npaai ud
prnaei d i s oezed vć bzbdnstza
ivt ketnj uovm el sveno Ksoa.Foet
j ptvđnodasuprtetiprtelimino a
mšan Zpa repotaljjudaje"zstaivnj
Sra"bio il npaa.
Kkojalj FNe, etai el Zpe,doovrii e
a NMK KORdaparoe eunroni sag
bebeuu o el, sraeć btipotaljne
pem sseno abaskm el Kštoo.
NCDET KMIROIC
Ivo: oNt
Ksosk Mtrvia - meikipoicja pca u
vzdh otosudvjia laia,koi u il n
ersimiovčogkaia Doč vta, acliflš
a rooa
Prmasrskm zvria,mldiikoi u edlina
teas kfiabaili u laenaulcu zogčga
e meikipoicja ivaiopitlji uco vs.
Kaa u eunronipoicjc, oj ptrliaj
moto n Iru pilii poreomspej pkuai
d uape edogodaker nrea,deetk rpki
mldiaseokpio sreio apeje
Rginanipotpro pliij UMI LriR.Mier
povriojeFoet d s pliaji okšlida
uhps jdng laia bo tgašo e oc bci
pem pliajim, lidaseu omtrnuku
prkuil kitča rua d j pliajc io
prnue d ipai itc poornj. n e odo a
sumeuardn pliaji,koi u sitial
naadutm olgaa,napr pkuai a prjo
uhps vnonie apd , lidaimtoveagrpa
mldianie ozollaTrnuno dadseakvoil
meuardn pliij ipoicjeUNIKstjina
motu dk eklio toin Sbaminopomara
ogđnj.
POINLO56PUNIA
zvr:Bea
an - UNierjijepoinlo56puina ad s pp tusv e s ruspti szncgdKoaerzl.
aa aa tojio
eilnr jsdi s aem
k2kotaunoKo re o6
e bn ti Ko eeazi po eil"rajIamhdbh, furel.neooaeoeee
evnd reo jjtoe
gu sodmaaon.
SJZO.RIL
T BZUADK Io 2
Bgd-eninvssrpat
eSsmee jtbdouiaio di asvo-rna
Scaosucjuaaoukee
itnnaaesk ntpilm
o vuriukiepn Meo eoizsdasai
osouemzusorirSi
ra.
aei trozjntscaiuic
roieeuaiirgo Dam
lkieijo juibz o pdganoa eksai jv si jKae
"lo a zv DaMeom Bzeipotgns tsovndg uze iuanorin sp n tesr viNotaV
dtdl j lki g bi
asln,aen
Jnt bie kvmskie md
eonPj mjjieoaan mtscaotc tpue
rnd desnnt ni.a Kaevonjdtoeriusk md itnsreoit gnj denaare okkieas ounuabt ra itn
ore
Pteanipilguiakia
ueuaujounu ivot
uautt eo tstmda
ejn o variasuoea t ntlbibve oknbe
oaj vscaiuicjnzm
ki dptlno ejnta
oe vsjrl,lstzs m ptsv"kMaov
dtoruikjntaSba
ao jpd o s ejn tc jijd luotuo
rnnee
E
SOJUUINIZLM Io 2
Iau a e itaocae
ilvo7obukrirekli
rei, jaeono8ji
d kno zds vinod nhi t e pi er
.kjhn,o li k
kli rei,l eca
jjpijpde k pa tr peonuijilolmTa s
in
Taehn30ob ot o 0e iae tr ljdjugn
eueeraaeaa n.
msoSi Ceo iuao
gerajdjgpoo h
us elvairei i,
aeroiJ-iloduvi
oasrrojr
neejek o aa iaOk daa a eapu d in,
an aluej eomzpi c orearisdpsiNmmln doomvtoseS liue
imls vckaovuo
oou o lsbaaanns sa.
epza Ep ra j rt
aj vs meadeu ekcuvign kB zj Ila aa aelomkio
vipnskit raunc
etn rt ei ouiuml
k tca mruasia "u r.oo o zfmi j ku u pniruti.
t,vrrkilumlkle
oe t tz mvn,at
rjshmeniionipnaz
zel veusveDipdne seae,zs,ds f sri replninoa di ev da
li aza
gakmiautj svjrad
sail pu sojua
mpen aevitna saian nsmoor,o
a rl pama.ol
ttj k tjmuntau
rcizlepze bujrum
eu jaeonoaae8sa
Ias ej ilojpuogt sajuoiri"lsgermi
kria aneanei rlele
eoae lok zvuzz ue
itopddkHnuurub rv
epza a eujijias
aoIas ej d
bargalonpds rn zaaujuizeigtuoiri
lsgermikria rleaj puooukjssaaarah namumlk ki so
uuonoaae8saEps ai zsai tlpo rl
TeasŇepsmrsnuoi
uruod riik pa a i,asepipddklerj ViaKnasptaeaeraa
rn mimVdSi. lrue iaa asejsŇpomrin
r dhji riik pi
dritamlk mB"Jjt
n nt on svSi Ceo
uDo
o a eiki
otaaa , 0jieoee.
gakzatnznckdj
jn o e dinfon epza j gu iaaeu
oni nmjsaZaja
ljd in,vNc dg
tinieoh
smepza er a j d
kzgolGa rnkek le
je el,u li, imi
lart mtiakiegvm na ti.odevkpi
ot slao rtkiea
ri tae a .
barCugtRkBovzv
ei tdminfon ra
kli rei mdlnSi
nGej ptn iteltv
nkremsuOj t,ooae
tok3andtivitaa
eoajdmnmnarajaC
e ev m n s d a
kk tu - rtiS,z rlitiik ei,o e
reua.ubivas Kr
dl dn Tv t etz
er.
Ioedertgadpoa a
n sdeodaa ptsnmu
si eaima l, rd dj
jpaiheicaeurk
rtaIHgekaeaznpmm
eanaik a vomanea
raus bei laaeui vtp tara.a mfaa ucaaeieojansd
ert pii ti r iki nseeteioepmdaj ls
na gu j iaNidus
zrjkiuasota Hgu
ia oi t
ikoad lkssaldj nh r oeaoa
e paumlkb kk
o aji:Moeatiei a
oaejit a n ta OiuvomaiSi.n tim
mia do ei,aino
stnit ivnldsiae
e akoadooaaDl tca
jnbj ieoeau,ejdt
u loDtnheolsodo
em ljt k tcakv ueoeau.
Epza Iau
eseae epzioeo so gi pdeorta Iau. Ioav lijati --
uk zuji epzi
vnjahas rtienuk
nakieao sruIizrad djdepzeoliojn ov kiueazi ieon
snlgdd2io avk v
aa oe riik mina i j algpetm vel
itthsmt
Ui rim
vŇna ria lsmeja
eeiFu rim liknie
l nii pua ittim uida.aakoanvdiak
ertiuivekjukpver
t rt ze rn im
sl idcaeurntose
r
nldppogemi do sj
tertjtti teeprk
azk tsizreln vev uejao eiaaejsei sai airiik rej r ujjnihsjhvi j et
aaonn t ma,o eom
ztptansjvddosv
ntosinaumik odiU
moe,ert p Ldue
pt t eotpna eetti
ria aaaak
Hnojtosina rt
gcae ji hnoj
riik paaus tiikmtu
oej sagi st jmua
koacevjsigp
2 gt9.AKsiaktos fns-rgok i o psh
rtuolAaA Ma.
-8ai16uGTstraauah
mdatriauzajo rt
he vp Kruli ri Gi Uona gu u khe4
ae.dvntatt ee
gicaDa li"
-8stb 9 EP bbmadn tiikaosseme Krpilj 1ob jaeteitiad
vn1ld
-7nea17uGTjaiasi tos ij6obuuo ja8 tiasejnonzjj rth
rcaej goo p jj tj narzaernaj"a iaj.
2 r 0 MEJiasara
riik uafolj2obm ki s pn rt jn tau nmejoor pa k men
tit dmipsmsv iu
sbiotjiasogpil
tpdieio la
1 ra0. NU soiona
no tur gu o
ja4eitiaOorsz
adrzaeert ealaa
.kb 0 deak tuA
vbb paaeneon stu
oneu0obuaotiiz1ej
p virai liikoazi
asmakaead va
-im
.oma0. NIeono8sa
ja izea mbak puz
umi m d t Mbin
nsjbi
ba23uAU inmtVG
e na pneaua u gu
o javejritia
1 j0. RU tovioen antnrta he jpeu rc uabn gu u,euomi2 bbsoi. pu mst l
ln rakniaoirjoeie
0ji
.vs23uLI gSa ra nrakriikoazi e
rshus mfrriaaTcs
spoutialo, d m
rajkjpmu sdauo ur
7oor0. IU puav tiikmtnSak lsvpils 3ob ln rlius,oij
ae 0Oorsznapul
eearnajbs -i.
-0au 0 TSJvobspili
1heae,euomdjtia
oak puaeaol tbu
dvntaaderzaeauiak
sesarnaj
-6ja0. ROukli m
eomisuuk tauuas piljp o,euomdjtiaU na nn1obmki o ponsbts rt
LD:HNROMIE
zrB
oo-Bts li ai so
eer aao vi sdi bbmada nn
amr a Tsi, o
nn nuanontoz,aju anjpijsnpijezr na pijosniastaues
ujdjiri ieolpsev
eiikda
t lik vaeaa do
jrai jjaotreln
ujiznslbb pedrd
el,a gu o,ojo 0
vn ocmrao ai pautvuna zvu
neaspijjivinsptaa
ukakaeookpijulp a
a mr jb riaRi
al,ueezuOjrik
er uoo gnv ok i
on li old"a oo tgi"a inv na
lizueo lp iooiae
n uo
eumfkldaaj erajd bts ljimuoo cu a
sa ujidsbbsoi. "ims kbok vireeoko a k leeosusmknta rajBraVk u inaiu
occaa suceaujibua
s km msoi,l
eoaan rui k.Nuei sldpa gd rea rao na sovNueiloiaut
dgd l oia demad
ti sov k .rajom ratjpalissorizaa puiae"diaidrge s
ce a"rajBr
a oobt
ki laculjDMesd k nsl mina LduKoea roojiauat tjnojoa j,a laioma ao epz p, k zaaeatio
eoedbuoeuei.occs
riiilldao lnsni dsso iaeuo ueomeu
ul i k u ce.
Uaj vjaeoroaebe v ik rl u inimla odeubt spteauin
smoentt.Diji zld
cu i zsveujjztj,
eoeaBAmamiMlak
oji ine
li aBrajjraz"a
orejiaoca tnt
rvadvnta pzoaio
jiooaaraomoa
rii,aiaevnddtae
.
Bzs a oljdj"ora
ue"aaedjlds li i dlnari.Vdoejdbts
ai jnols jsde e
ade vie on. pmi
ri eomi jsda ri
ove suek inisko
aori omlu
nnaocaeaszva z ktlahkli,a ina
ujiato onue bjui
ruSau jsvoldjpen sepzn pa jsutbe
ad2 lnt dm ezcieo
ubuSnvpdtdteaae
pin, sptjsno ds
ee ge a svaMi li
jsptael sra ka
BAK JLNAAVD
zrBa
oj-LeBaksilt rji
aarleeeSn jijst
aikvd
Vd itsiltitn reai
ktara od aviamra
svo a etiuropddk GrjPvo, rmtsoj iai ur.
d Peauoodutkrvdu
ojojiimu3isr mj
acnptroezpvilo t mia.
EPZA GTU
zrBa
aa d o gu,i rje sojbbpmne dmo
sjbs gtu
Epznnraoajaesdrg
ankpij ploepzeane
lein k esbj li Dea m gavOjdadjjn
deobrjiundtpllpra
oerae bnuV oaan li hlHau.
asnkieriiaimpr
t ceti j,a reo
onni innoazi.
AOSOI
v:otBa
gd-adauckiopi
sovzeoe ts ee pd pijeti Bduurviaae5 ld
t,mikvs ovdjpil4 ci, nnnmj2ld k
r viveaes guhpro 3ob kpniB pa tio epz pdocs acR.
tumi,kuu aocs, d
ruaaoeoaoepzeaee jielobj n k soj
t racireuej
VUAIJBNPI
v:e
m-ieti rtitoi vu
rnevua objhoa t
lor.
aerskSdi puennv
si ,aiati krmi
u.ieti o ainirli he tiik l sipol vahemnnpm reb r nmueraeuva
ajjpi ,a rs,
rnaeaeeono deNt
svjopkneeaniaiii uu. ra ajjo deona jnob-0gin oko ka
agiauo htajo aea
gIleuabj
oa djbni naoPta.
RN
PGDM Io 2
Bgd- ee tpmera
omanioea kbsieai
raoviGsjnt t gs
in aa jgizaae,
A vcsmul mAre ne
AAJD,4J
zrBa
er dilKa r era
ti ui r ra vnsg ppa rnsru
6 ks ai rata irae
di oaiosnkpik rn gi bljuneudjzve,
an8ontnaapnjz
son ia puja
0 tnaaoKicsv a reiinrv nrotnkie
ai zo aDrt
14Bts a donmdrar
kpulsGrt pa.
13R oeielia
okoa vkinov.sbij nvd emi ps ai o
r eeiKui Gngeakie
e znova
7.alnezjasjpln bu
vaugt tats juo
ur
8.oejfns s eaaDat,
o oaovtiik mi
aj auesre"iuer,
Gfdoert,KlcMg)
14Ss tarvainmtkie
vi pulndak tudKe bgdeajAnj kluMuuf iee .
14Rua v pin vgnn
vubve arjra leu
eeiiio S.
18R s s,nv ir
eliaNojns.jo lik
lae roRi enoerom Si lasdkieo do
utnktea l"tdsriie
eveojiikups gdn
ro
8 t bpiekie8.rla
n m ooerimojd
rlae n jan da.
16UoetaSm,azzi
rsvkrkhosere"ka
la o mra orioSr)
2 La ts rnuv m
re vnhi j radk
inuk rojkeezba v storua baee ion Tkumsditnoee ac
rsge rera.
13BbdaeHbg vn vdoot Dg ek tpo ori or.
4 Duzlpuoouts o kak ti ki pn ci.
6 auirsn a laoe
v v Mta kk esbn
ve, aa rre nsg pme srPsaDG orona
ktpe ni
14Ksnnaml ,oeeode vdi j n,bzaurk v ciulu oaoptaei e pieaone
9.m iniirj ei
bn bo gdzfi 3 jj 12or uo kne135rin
Mhnreurvats m L
as D
9.miksms o"kg"pt
aa paaioo gs it nt at
8 rjbts lkgm m t
lskierlifm rtnvi
rofma ttulo(nPt)
9. nk onjSn pvae
onoied0ld mi pjoa
edo.
10Ar t ovueik lu sve sn iaoib
oeri ak u vtogni
9 rjar s,okmos
vj,s v nrdiiNev
gdzkieo 7 aae
jaaimormienjiumae
jo lpajusjo gsm
ro R""ta ru aiiai Lla.
9 naaaaujsptaeau
krdseotnroerutuoi
riili,zpcao eoi aa e9.
9.oa-mbaaminesme oazi as tioeou tu
lvudeekli gu e, rjo2ji
9 pdauom,ln a rLk
onoe7aae 0ji
kli eoeoeu pgdio
tsoue ms bji.
9 sutork suujoe4 sshea kuaviinmji pec
0.m auiis de oSe
jspsv lmVlaa"Zfm "smb iaoooe9.srz
jl rii.
0.Rusvaeols vnvds
rir ameienl niem
ojiiknoeai nGe
0 ss b r iajpd
inoua iczusok2 Mla Ha anVue 9
loeavtdtodpea irln znrivs.
aaRd
Oi
uzaou zt
tazoxsieh 00200 l
g
aaRdnnkn hror
AARDNNKN SO25jls5 001
.....................
hsbsrjleFign
reesrjlaefl ezee eaa
t
eeckhp/waoue/56
.....................
Mgozbzketehy
Fignzkt pltrdsmlekgrs srpee
lsi:t:w.d./a16
- vbt:zPztlBASA/e. m
00200--
r j
ed: uoyorpc
uoyorp ot
.m Tr R uo : iota
257508 anyli"
zgs
m slnnk smle nraoo
so
nbaaatlaosatua s
a rmo totk azsro
eeekzaizmr,iehanylinieigntzgl,kritmv svn,i nghyie
tm.e slinetn prkvlzsahn aaiegz lzo
nek gotat.htti
b kptn ,a liupr
mdh prk gotauaz
ojk lg agEonzie
gv?zlncyzjtkl e,f rlzmryr
eet.ite?Mr
-lse4a.mre
>eeJk
iiseunzt,eao pd
ctols.a
olmatzam gtoihyo
eee
huanbm,m bg pl oa
st rzllun
hei
hstuotaazma>aaamota oreleaoz
kezerkeskg.>>aeezk trrde m a
k-lu>gardeenekaapika
mdt ya il,e ya
gd oaa kpika
tliaakgns mzia>oza lersa
zSb ra 9eektea>esrud, lli
zspikaapik iu vk
hyaotaz>rahailel"z nept>gnt llitete
fyt. soo npaoko
hadaa kioek
feaauntvyiskpik o
k rirt8fo
eeeeaooeetAIkho
gotaaosu
lt sli.ieeke r m>ril nyli
2005. július 24., vasárnap
Fw: Magyar Rádió Online óránkénti hírcsokor
üdv
palócz
.............................................................. * Nagy erejű földrengés rázta meg a Nicobar-szigeteket * .............................................................. * Elődöntőbe jutott Jakabos Zsuzsanna * * Armstrong megnyerte a Tour de France-ot * .............................................................. * Elfogták a cserbenhagyó autóst * ..............................................................
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 21:17 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.24 21:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 24., vasárnap 21:03:43
* Fenyegetés miatt leszállítottak egy gépet Olaszországban *
Az olasz hatóságok bombafenyegetés miatt leszállásra kényszerítettek egy
repülőgépet. Az Ibizából érkező gépet Róma közelébe, egy katonai reptérre
szállították le a vadászgépek.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145613
Nagy erejű földrengés rázta meg az Indiához tartozó Nicobar-szigeteket,
amely néhány száz kilométerre fekszik a tavaly karácsonyi szökőár
kiindulópontjától.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145614
* Európa-bajnoki rekorddal lett aranyérmes Németh Kristóf Kaunasban *
A junior atlétikai Európa-bajnokság kalapácsvető számában a fiatal magyar
új Eb-rekorddal, 78 méter 85 centiméteres dobással nyerte meg a számot.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145608
A 200 méteres női vegyes úszásban a háromszoros ifjúsági Európa-bajnok a
15. idővel kvalifikálta magát az esti futamba a montreali úszó
világbajnokságon.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145609
A texasi kerékpáros sorozatban hetedszer bizonyult a legjobbnak a francia
körversenyen, második az olasz Basso, míg a harmadik a német Ullrich lett.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145610
* Esőben a derítőkből az utcára folyt a szennyvíz Pankaszon *
Hamarosan már nem hömpölyög a falu szennyvize esőzések idején az utcai
árkokban Pankaszon, ugyanis elkészül a település szennyvíz-beruházása.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145611
A rendőrség elfogta azt a cserbenhagyó autóst, aki szombat hajnalban
Kaposváron halálra gázolt egy úttesten fekvő férfit.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145615
* Hírösszefoglaló, 2005. július 24., 21 óra *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005. július 24., vasárnap
Fw: Magyar Rádió Online óránkénti hírcsokor
üdv
palócz
.............................................................. * Nagy erejű földrengés rázta meg a Nicobar-szigeteket * .............................................................. * Elődöntőbe jutott Jakabos Zsuzsanna * * Armstrong megnyerte a Tour de France-ot * .............................................................. * Elfogták a cserbenhagyó autóst * ..............................................................
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 21:11 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.24 21:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 24., vasárnap 21:03:43
* Fenyegetés miatt leszállítottak egy gépet Olaszországban *
Az olasz hatóságok bombafenyegetés miatt leszállásra kényszerítettek egy
repülőgépet. Az Ibizából érkező gépet Róma közelébe, egy katonai reptérre
szállították le a vadászgépek.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145613
Nagy erejű földrengés rázta meg az Indiához tartozó Nicobar-szigeteket,
amely néhány száz kilométerre fekszik a tavaly karácsonyi szökőár
kiindulópontjától.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145614
* Európa-bajnoki rekorddal lett aranyérmes Németh Kristóf Kaunasban *
A junior atlétikai Európa-bajnokság kalapácsvető számában a fiatal magyar
új Eb-rekorddal, 78 méter 85 centiméteres dobással nyerte meg a számot.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145608
A 200 méteres női vegyes úszásban a háromszoros ifjúsági Európa-bajnok a
15. idővel kvalifikálta magát az esti futamba a montreali úszó
világbajnokságon.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145609
A texasi kerékpáros sorozatban hetedszer bizonyult a legjobbnak a francia
körversenyen, második az olasz Basso, míg a harmadik a német Ullrich lett.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145610
* Esőben a derítőkből az utcára folyt a szennyvíz Pankaszon *
Hamarosan már nem hömpölyög a falu szennyvize esőzések idején az utcai
árkokban Pankaszon, ugyanis elkészül a település szennyvíz-beruházása.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145611
A rendőrség elfogta azt a cserbenhagyó autóst, aki szombat hajnalban
Kaposváron halálra gázolt egy úttesten fekvő férfit.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145615
* Hírösszefoglaló, 2005. július 24., 21 óra *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005. július 24., vasárnap
#4775
| Star Date - mozifilm a Star Trek rajongásról |
| 2005.07.22. 22:31, Vérmókus | 0 hozzászólás |
Egy interjúban Hernandez úgy írta le a nyitójelenetet, minthogyha egy stúdiónak akarná eladni a filmet: "A kép a következő: a nyitójelenetetben 1972-t írunk, és egy párocska smárol ebben az autóban, és erről a pasiról ordít, hogy balek, és csodálkozol, hogy mi a frászt keres ott vele a csaj. Aztán a pasi megnézi, mennyi az idő, és közli, hogy haza kell ugrania, mert megy a Star Trek egyik részének ismétlése, amiről lemaradt, és amit sosem látott. Szóval a csaj szakít vele."
A fickó aztán arról beszél a barátaival, hogy találni kellene olyan lányokat, akik szintén szeretnek Star Trek-et nézni. Kb 10 emberre számítanak. "A valóság az, hogy kb 10 000 ember ment el a rendezvényükre, így született meg a Trek-es pop-kultúra, és ez jelentette az első találkozót."- mondta Hernandez
A Paramount mozija a három évtizeddel ezelőtti találkozó eredeti felvételeit is tartalmazza, láthatjuk az ifjú William Shatnert, mint Kirk kapitányt és Leonard Nimoyt, mint Spockot. Remélhetőleg sikerül elérni, hogy magában a filmben is szerepeljenek.
"Néhány ilyen találkozóra magam is elmentem 11 évesen"- meséli Hernandez. "1981-ben ott voltam a Shamrock Hotelben, de nem öltöztem be, mert azt gondoltam, hogy az már túl sok volna. Láttam a Tron és az Időbanditák c. filmek előzetesét és aztán a Star Trek II-t, a Khan haragját, és másnapra Trek-rajongó lettem."
Hernandez következő filmjét, a Sky High-t - amit július 29-én mutatnak be - Mark McCorkle-lal és Bob Schooley-val írta. Hernandez első forgatókönyve, az Instant Karma, pedig készülőben van. Ez egy kasszafúróról szól, aki folyamatosan állatok alakjában reinkarnálódik. A filmben szerepel Pierce Brosnan, és a Dom DeLuise énekesei, Burt Reynolds és Eartha Kitt.
2005. július 24., vasárnap
Fw: [StarTrek] Star Date
üdv
palócz
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 20:35 -----
Miyazaki Jun
Feladó: Címzett
owner-startrek@or startrek@orso.dfmk.hu
so.dfmk.hu Másolat
Tárgy
2005.07.24 20:25 [StarTrek] Star Date
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
startrek@orso.dfm
k.hu
http://www.sf.hu/story.php?s=5150
A Star Date olyan fickókról szól, akik Star Trek-néző partit rendeznek,
hogy hasonló gondolkodású lányokat találjanak, ez vezet aztán az első
Trek-gyűlésekhez. A film megtörtént eseményeken alapszik.
2005. július 24., vasárnap
#4773
Tadic volt testőre lövöldözött, majd önmagával végzett
július 24. 20:01
[MTI]
Két embert megsebesített, majd önmagával végzett egy szerbiai kommandós,
aki a Boris Tadic szerb elnököt oltalmazó katonai elitegység tagja volt. A
kelet-szerbiai Bor városában történt eset a hét végén tartotta lázban a
szerbiai közvéleményt. A 23 éves Dejan Panic szombaton egy diszkóban
összeverekedett egy férfival, ezért a kidobóemberek kitessékelték.
Kisvártatva a férfi visszajött, és pisztolyával lövöldözni kezdett,
súlyosan megsebesítette a lokál két biztonsági emberét, majd eltűnt.
A rendőrség körözést adott ki ellene. Panicot vasárnap délután holtan
találták Bor egyik elhagyatott részén. A jelek szerint öngyilkos lett,
főbe lőtte magát. Dejan Panic édesapja megerősítette a Beta
hírügynökségnek, hogy fia a Kobra osztag tagjaként korábban Boris Tadic
elnöki rezidenciáját védte. A szerb elnök vasárnap este közleményében
azonnali nyomozást követelt a hadseregtől is.
üdv
palócz
2005. július 24., vasárnap
Fw: Hirlevel 7/27 - Leany gyongy fulbevaloval 999 Ft - Az operahaz fantomja
üdv
palócz
2005. július 24., vasárnap A NetPiac Online Áruház információs kiadványa - - - T A R T A L O M - - - Friss megjelenések (már kapható) ---------------------------------------------- F R I S S M E G J E L E N É S E K : ____________ DVD ____________ Micimackó és a Zelefánt -> NetPiac ár: 4.931 Ft A kanyaron túl -> NetPiac ár: 4.741 Ft Jó reggelt, búbánat! -> NetPiac ár: 4.741 Ft Hely a szívemben -> NetPiac ár: 1.990 Ft Viaszbabák háza -> NetPiac ár: 3.791 Ft A régi környék -> NetPiac ár: 4.655 Ft Moulin Rouge! + Mindhalálig zene (2 DVD) -> NetPiac ár: 3.790 Ft Keresd a nőt! + Túl közeli rokon (2 DVD) -> NetPiac ár: 3.790 Ft Őrjítő vágy + Nyom nélkül (2 DVD) -> NetPiac ár: 3.790 Ft Tűzhányó + A mélység titka (2 DVD) -> NetPiac ár: 3.790 Ft ____________ VHS ____________ A kanyaron túl -> NetPiac ár: 2.850 Ft Micimackó és a Zelefánt -> NetPiac ár: 3.094 Ft ---------------------------------------------------- H L E Á N Y G Y Ö N G Y F Ü L B E V A L Ó V A L Johannes Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festménye ihlette e kép születése köré szőttek mesét szerelemről, művészetről, szépségről. ---------------------------------------------------- K Ö V E T K E Z Ő M E G J E L E N É S E K Az alábbiakban a kiadók közlései alapján az elkövetkező két hétben várható --- Július 26. --- Az operaház fantomja (2004) -> NetPiac ár: 4.827 Ft Közelebb -> NetPiac ár: 4.641 Ft Mondj igent! -> NetPiac ár: 4.641 Ft Szeretünk Raymond! - 2. évad (5 DVD) -> NetPiac ár: 7.431 Ft Mélytengeri szörnyeteg -> NetPiac ár: 4.557 Ft Sokkoló -> NetPiac ár: 4.557 Ft Hagymaföld -> NetPiac ár: 4.557 Ft Űrgolyhók (szinkronizált - 2 DVD) -> NetPiac ár: 4.557 Ft Szeress, vagy hagyj el! -> NetPiac ár: 3.711 Ft Fiatalember trombitával -> NetPiac ár: 3.711 Ft --- Augusztus 2. --- Zorba, a görög -> NetPiac ár: 4.557 Ft SpongyaBob kockanadrág - A film -> NetPiac ár: 4.827 Ft Szigetek az áramlatban -> NetPiac ár: 4.557 Ft *Az időpontok tájékoztató jellegűek, a kiadók a változtatás jogát -------------------------------------------- I N T E R C O M N Y Á R I A K C I Ó K akciós listák a készlettől függően folyamatosan változnak! (A fogyásokat a M O S T V E H E T E D M E G E X T R A : 1 . 9 9 0 F t 1.990 Ft-ért juthatunk hozzá négy filmsikerhez! Az akció július 31-ig, W A R N E R B O M B A Á R A K C I Ó K T Ö B B S Z Á Z D V D E Z E R F O R I N T A L A T T D V D - M Á N I A : 3 . 9 9 0 F t További akciókat talál a www.netpiac.hu oldalon! ---------------------------------------------------- U I P V C D - k U T O L J Á R A ! A UIP-Duna Film január 1-től beszüntette az új VCD-k megjelentetését, így a megmaradt készleteket rendkívüli kedvezménnyel árusítjuk ki! Az összes még további információkat szeretne megtudni a VCD-formátumról, kérjük olvassa ---------------------------------------------------- K Ö V E T K E Z Ő M E G J E L E N É S E K Az alábbiakban a kiadók közlései alapján az elkövetkező két hétben várható -- Július 26. --- Az operaház fantomja (2004) -> NetPiac ár: 2.435 Ft Közelebb -> NetPiac ár: 2.811 Ft --- Augusztus 2. --- SpongyaBob kockanadrág - A film -> NetPiac ár: 2.435 Ft *Az időpontok tájékoztató jellegűek, a kiadók a változtatás jogát M o z i M á n i a - az interneten csak nálunk!!! ---------------------------------------------------- H A S Z N O S L I N K E K F O N T O S F I G Y E L M E Z T E T É S ! Nem regisztrált felhasználóink leiratkozáshoz küldjenek egy
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 18:53 -----
hirlevel@netpiac.
hu (Netpiac
hirlevel) Címzett
2005.07.24 18:12 Másolat
Tárgy
Hirlevel 7/27 - Leany gyongy
fulbevaloval 999 Ft - Az
operahaz fantomja
----------------------------------------------------------------
NetPiac Hírlevél
Honlap: http://www.netpiac.hu/ | E-mail cím: info@netpiac.hu
----------------------------------------------------------------
> DVD
> VHS
Hírek > Leány gyöngy fülbevalóval - 999 Ft!
DVD hírek
> Következő heti megjelenések (jön!)
> AkcióSOKK !!!
VCD hírek
> UIP VCD-k utoljára!
VHS hírek
> Következő heti megjelenések (jön!)
> Aktuális akciók
Általános információk
> hasznos linkek
> leiratkozás
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6701&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6669&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6670&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6671&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6672&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6696&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6712&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6711&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6713&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6714&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6673&style=2
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6734&style=2
Í R E K
----------------------------------------------------
csodálatos, több tucatnyi fesztiváldíjjal kitüntetett film alkotóit, akik a
Colin
Firth és Scarlett Johansson érzékeny játéka tovább emeli az alkotás
értékét.
Igazi, kihagyhatatlan darab minden igényes filmgyűjtőnek - ráadásul most
fantasztikus, 999 Ft-os áron!
Figyelem, az akció legfeljebb a készlet erejéig érvényes, és a DVD a
készlet
kifogyása után nem lesz kapható!
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6080&style=1
D V D H Í R E K É S M E G J E L E N É S E K
----------------------------------------------------
megjelenések közül válogattuk ki a legnagyobb érdeklődésre számot tartó
címeket.* A filmeknél szereplő ár az előrendelési kedvezménnyel csökkentett
NetPiac ár - a kedvezmény mértéke a megjelenés után általában csökken!
További részletekért kattintson a cím alatti linkre:
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6702&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6674&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6677&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6676&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6705&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6706&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6704&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6707&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6681&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6682&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6708&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6709&style=1
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6710&style=1
fenntartják! A teljes előrendelési listát az alábbi linkre kattintva
találja
meg: http://www.netpiac.hu/link.php?72
A k c i ó S O K K
--------------------------------------------
Közel 150 DVD-t kínál az InterCom akciós áron augusztus 31-ig. Figyelem, az
kiadói készlet függvényében pótoljuk.)
InterCom Szuper ár 2.390 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?205
InterCom Szuper ár 2.990 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?206
InterCom Szuper ár 3.290 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?219
InterCom Szuper ár 3.690 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?220
Twin-Pack akció 3.790 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?221
A Budapest Film Most veheted meg akciójának "extra változatá"-ban mindössze
illetve
a készlet erejéig tart! >> http://www.netpiac.hu/link.php?214
Most MÉG megveheted - csak a készlet erejéig:
DVD 1.990 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?203
DVD 2.990 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?156
Warner DVD 1.490 Ft-ért >> http://www.netpiac.hu/link.php?209
Best of Bombaár 2.490 Ft >> http://www.netpiac.hu/link.php?213
DVD-k fantasztikus áron! A lemezek hivatalos, magyar kiadványok, melyeket
eredeti gyári csomagolásban szállítunk. Figyelem: az akciós listák a
készlettől függően folyamatosan változnak!
MOKÉP DVD-k 999 Ft-ért >> http://www.netpiac.hu/link.php?217
DVD-k 899 Ft-ért (ÚJ!) >> http://www.netpiac.hu/link.php?218
DVD-k 999 Ft-ért (tartósan alacsony ár) >>
http://www.netpiac.hu/link.php?87
DVD-k 999 Ft-ért (amíg a készlet tart!) >>
http://www.netpiac.hu/link.php?153
DVD-k 799 Ft-ért >> http://www.netpiac.hu/link.php?207
A Warner Home Video tartósan leárazott filmjei. Egyes lemezek ára időszaki
akciók miatt alacsonyabb is lehet. >> http://www.netpiac.hu/link.php?192
V C D H Í R E K
----------------------------------------------------
raktáron lévő film most mindössze 799 Ft-ost áron vásárolható meg!
(Figyelem,
a készlet kifogyása után a termékek már nem lesznek kaphatók!)
A lemezek mindegyikén Stereo Surround magyar szinkron található. Amennyiben
el
tájékoztatónkat itt >> http://www.netpiac.hu/link.php?77
799 Ft-os VCD-k listája itt >> http://www.netpiac.hu/link.php?178
V H S H Í R E K É S M E G J E L E N É S E K
----------------------------------------------------
megjelenések közül válogattuk ki a legnagyobb érdeklődésre számot tartó
címeket.* A filmeknél szereplő ár az előrendelési kedvezménnyel csökkentett
NetPiac ár - a kedvezmény mértéke a megjelenés után általában csökken!
További részletekért kattintson a cím alatti linkre:
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6733&style=2
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6675&style=2
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=6735&style=2
fenntartják! A teljes előrendelési listát az alábbi linkre kattintva
találja
meg: http://www.netpiac.hu/link.php?73
A K T U Á L I S A K C I Ó K
Sikerfilmek MoziMánia kiadásban mindössze 1.590 Ft-ért! Egy-egy cím csak
korlátozott mennyiségben és helyen kerül forgalomba!
http://www.netpiac.hu/mozimania
DVD raktárról azonnal >> http://www.netpiac.hu/link.php?168
Gyorsböngésző >> http://www.netpiac.hu/link.php?104
Hogyan vásárolhatok? >> http://www.netpiac.hu/link.php?38
A filmjogokról >> http://www.netpiac.hu/link.php?5
Hűségpontok >> http://www.netpiac.hu/link.php?48
Regisztráció >> http://www.netpiac.hu/link.php?9
A HÍRLEVÉLRE KÉRJÜK, NE VÁLASZOLJON! A hirlevel@netpiac.hu csak technikai
cím,
az ide érkezett levelek automatikusan törlődnek. A NetPiac e-mail címeit a
Kapcsolat menüpont alatt találja meg! >> http://www.netpiac.hu/link.php?64
----------------------------------------------------------------
Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a hírlevéllel
kapcsolatos beállításait belépés után az "Adatok módosítása"
oldalon tudja megváltoztatni. Itt iratkozhat le a hírlevélről,
vagy kérheti az ékezetes vagy ékezet nélküli hírlevél küldését.
Honlapunk címe: http://www.netpiac.hu/
e-mailt az unsubs@netpiac.hu címre, melynek tárgy (Subject)
sorába beírják azt az e-mail címet, amire addig a levelet
kapták.
----------------------------------------------------------------
2005. július 24., vasárnap
#4771
TV2 Tények
Senki, így a magyarok sem mehetnek ki a szállodából Egyiptomban.
Egy lengyel turista felvette a robbantást.
Több sérült is fekszik az utcákon, a járókelők próbálnak segíteni.
Magyar halottja vagy sérültje nincs a merényletnek.
Az egyik pokolgép a bazár közepén robbant, több üzlet is kiégett.
Az ideérkező autókat most már detektorokkal vizsgálják át.
Az szállodában legalább 50 rendőr és biztonsági őr van a robbantás óta.
12 szállodában vannak magyarok.
Az egyiptomi hatóságok mindent megtesznek, hogy eltüntessék a robbantás látható nyomait.
Üres a reptér érkezési oldala.
Dühösek és magyarázatot követelnek a brazilok.
A brazil kormány magyarázatot kér.
A rendőrfőkapitány bocsánatot kért, de a tűzparancsot nem vonja vissza.,
Az eset miatt független bizottság vizsgálódik.
Sir Ian Blar r3endőrfőparancsnok azt mondta: „Tragédia történt”.
Ferlhozták a magyar barlangász holttesét Spanyoplországban.
Egy napig tartott.
Valószínűlkeg nem volt rednesen biztoisítva.
Ez a világ egyik legmélyebb barlangja.
Szörnyethalt a mezőgazdasági helikopter pilótája.
Mikebuda mellett csapódott a földbe.
Csütörtökön ugyanilyen, Kamov tipusú mezőgazdasági helikopterrel történt baleset.
Cegléden szállt fel és Százhalombattára tartott.
Megöltek egy 45 éves férfit Budapesten.
A soproksári Stefánia utcában történt a gyilkosság.
Több késszúrással végerztek vele, a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A rendőrség Gombos István hajléktalan férfit keresi.
Több szemtanú is van.
Bányatóba fulladt egy 33 éves férfi.
A bányatavakban általában tilos fürdeni.
A szabály szerint azonban azokat a helyeket kell jelezni, ahol szabad fürdeni.
Ezért sokan fürdenek a tilosban.
Idén eddig csak Borsod megyében 17-en fulladtak vízbe.
A Rábában tilos a fürdés, amit az jelez, hogy nincs tábla, amelyik jelezné, hogy szabad.
47 fokos meleg volt Las Vegasban, ez rekord.
A hőhullám miatt több mint 30-an meghaltak már, főként idősebb emberek.
Arizonában még a hajléktalanokat is légkondicionált óvóhelyekre küldték.
Az orvosok mindenkinek azt tanácsolják, hoigy igyon, amennyit tud.
2500-an vettek részt az idei öböl-átúszáson.
Nem volt kánikula, mégis engedélyezték a rajtot.
Egy órás késéssel indultak.
10 órakkor, a rajtnálk már az eső is szemerkélt.
Két év után volt most újra öböl-átúszás, tavaly a rossz idő miatt egy uszodában tartották meg.
2005. július 24., vasárnap
#4770
RTL Klub Híradó
Már legalább 88 halottja, és 120 sebesültje van a hajnali Sarm el-Sejk-i bombamerényleteknek.
Az egyiptomi rendőrség hajtóvadászatot indított a terrortámadás tetteseinek kézre kerítésére.
A nyomozók még mindig vizsgálják annak a luxusszállodának a romjait, amelyet egy autóba rejtett pokolgép döntött össze.
Hivatalos kairói közlés szerint az egyiptomi hatóságok még nem találtak használható nyomot, amely elvezetne a szombati sarm el-sejki merényletek tetteseihez.
Eddig 88 ember halt meg és több mint kétszáz a sebesültek száma az egyiptomi üdülőváros három pontján végrehajtott robbantásoknak
A szombati nap volt eddig a legforgalmasabb, több mint 50 ezren lépték át a horvát-magyar határt.
A turisták jó része az Adriai tengerhez igyekezett.
Horvát idegenforgalmi szakemberek szerint az idén 10 százalékkal több magyar érkezik Horvátországba, mint egy évvel korábban.
Tavaly 400 ezer magyar töltött hosszabb-rövidebb időt a horvát tengerparton.
A horvátok rangsorában ezzel a magyar turisták a hatodik helyet szerezték meg.
Keressen milliókat a rendőrséggel.
Erre hívja fel a figyelmet internetes oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság.
Az egyre növekvő vérdíjak miatt most, akár tizenkétmillió forintot is hazavihet, aki segít a rendőrség megoldatlan ügyeit felgöngyölíteni.
Az utolsó magyar harci felszerelés is hazakerült Irakból.
A szállító zászlóalj harckocsinak és teherautóinak biztonságos szállítását 13 tiszt tervezte meg.
Irakból egy brit hajó hozta Szlovéniába a konténereket, azután vasútra tették és így érkezett meg Kiskorpádra, Kaposvár mellé.
Idén egyébként valószínűleg nem indul NATO misszió Irakba, ezért nem lesz szükség a magyar őrszázadra.
Születése után egy emésztőgödörbe esett egy kisfiú Budapesten.
Anyja wc-re ment az udvarra, de ott megindult a szülés és a gyermek a pöcegödörbe zuhant.
Személyvonatot robbantottak fel az oroszországi Dagesztánban, egy ember meghalt.
A pokolgépet a síneken rejtették el, és távirányítással hozták működésbe, amikor a szerelvény első kocsija fölé ért.
A vonat kisiklott, az utasok közül többen megsebesültek.
Egyikük, egy asszony később belehalt sérüléseibe.
Tovább tombol az évszázad erdőtüze Portugáliában.
Több kisváros és falu lakóit evakuálni kellett, mert a lángok már lakott településeket fenyegetnek.
1200 tűzoltó éjjel-nappal dolgozik, de szinte hiába: Portugáliát az ország történetének legsúlyosabb aszálya sújtja, a 40 fok fölötti kánikula és az erős szél gyakorlatilag lehetetlenné teszi az oltást.
Egy átlagos napon ezer hektárnyi erdő ég le, és a szakemberek szerint csak az eső és a hidegebb idő hozhat enyhülést Portugáliában.
A szavazatok alapján egy 17 éves füredi diáklány, Harmat Szilvia lett a bálkirálynő a 180. füredi Anna-bálon.
Idén udvarhölgyeinek is balatonfüredi lányokat választott a jubileumi bál közönsége.
A 260 vendég, fejenként 30, 35 és 45 ezer forintért tölthette el az estét.
Ketten megsérültek, amikor bomba robbant egy isztambuli kávézóban szombat este.
A pokolgépet távirányítóval vagy időzítő szerkezettel hozhatták működésbe a török rendőrség szerint.
A sebesültek egyike holland turista, a másik pincér.
Kedden dől el, hogy kit hova vettek fel. 26-án éjszaka hozzák nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárokat.
Akik kérték, sms-t is kapnak a rangsorról. Idén 150 ezren jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára, 10 százalékkal kevesebben, mint tavaly.
A diákok átlagosan 3 helyen próbálkoznak.
Lezuhant és kigyulladt egy mezőgazdasági helikopter a pest megyei Albertirsán.
A pilóta holttestét megtalálták a roncsok között.
Ugyanilyen típus zuhant le csütörtökön Csanádpusztán, annak a rotorja romlott el, de ott a pilótának nem esett baja.
Mindkét baleset okát a légügyi hatóság vizsgálja.
Egyelőre nem tiltották meg, hogy felszálljanak ezek a típusú helikopterek.
A brit miniszterelnök 1841 fontot és 42 pennyt, pontosan 651 706 forintot és 16 fillért költött kozmetikumokra és smink-tanácsadókra az adófizetők pénzéből már.
Az információ egy parlamenti interpellációra adott válaszban hangzott el, még csütörtök délelőtt, de a hír az akkori újabb robbantások miatt mostanáig elsikkadt.
Egy pohár sör miatt is büntethetnek a rendőrök.
Hat napon keresztül forgatott az RTL Klub stábja az árvíz sújtotta Romániában.
A helyzet riasztó: az özönvíz után két héttel sokan még mindig semmit sem tudnak a rokonaikról, és 13 ezer embert még mindig elzár a víz a külvilágtól.
2005. július 24., vasárnap
Fw: Magyar Rádió Online óránkénti hírcsokor
üdv
palócz
.............................................................. .............................................................. * Pakisztáni ígéret Afganisztánnak *
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 18:07 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.24 18:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 24., vasárnap 18:03:25
* MSZP: Orbán Viktornak vissza kellene vonnia állításait *
Az MSZP szerint a Fidesz elnökének vissza kellene vonnia tusnádfürdői
állításait, melyben a magyar baloldalt nemzetellenesnek nevezte.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145591
* „Az iraki invázió táptalajt ad a terrorizmusnak" *
A volt brit külügyminiszter szerint az Egyesült Államok és szövetségesei
által végrehajtott iraki invázió kétségkívül táptalajt ad a terrorizmusnak
világszerte.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145590
Pakisztán azt ígérte Afganisztánnak, hogy mindent megtesz a szeptemberi
választásokat megzavarni szándékozó akciók megelőzésére.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145592
2005. július 24., vasárnap
Fw: Magyar Rádió Online óránkénti hírcsokor
üdv
palócz
.............................................................. .............................................................. * Hatalmas áramszünet Grúziában * * Iraki felszólítás Törökországnak * * Családi okok miatt zuhant le a német kisrepülő? * .............................................................. * Szávay Ágnes megnyerte a junior teniszezők Európa-bajnokságát * * Talmácsi nem tudta befejezni * .............................................................. ..............................................................
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 17:15 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.24 17:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 24., vasárnap 17:03:19
* Nőtt a turizmus Magyarországon *
Idén 20-30 százalékkal nőtt a turizmus hazánkban a tavalyhoz képest -
közölte az MSZP-frakció idegenforgalmi munkacsoportjának vezetője.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145589
* Teherautót robbantottak Irakban - 40 halott *
Irakban az amerikai hadsereg közlése szerint 40 civil vesztette életét,
amikor egy robbanóanyagokkal megrakott teherautó a levegőbe röpült a
főváros egyik rendőrőrse előtt.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145551
Grúzia egész területére kiterjedő áramszünetet okozott egy nagyfeszültségű
távvezeték meghibásodása.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145587
Irak felszólította Törökországot: ne küldjön katonákat a területére a kurd
felkelők üldözésére, mert az destabilizálja az országot.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145588
Németországban valószínűleg családi okok miatt akart öngyilkos lenni az a
39 éves férfi, aki pénteken este kisrepülőgépével a parlament épülete elé
zuhant és szörnyethalt.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145568
* Fernando Alonso nyerte a Forma-1-es Német Nagydíjat *
A Renault világbajnoki pontversenyben vezető spanyol versenyzője mögött a
mclarenes kolumbiai Monoya lett a második, míg a harmadik a BAR volánja
mögött ülő brit Button lett.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145584
A svájci kontinensviadal döntőjében a magyar játékos rendkívül magabiztosan
6-1, 6-2-re verte a harmadik helyen kiemelt román Niculescut, így
korosztályában ő lett Európa legjobbja.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145585
A spanyol Julian Simon nyerte a gyorsasági motoros Brit Nagydíj 125
köbcentiméteres géposztályát.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145586
* Nőtt a turizmus Magyarországon *
Idén 20-30 százalékkal nőtt a turizmus hazánkban a tavalyhoz képest -
közölte az MSZP-frakció idegenforgalmi munkacsoportjának vezetője.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145589
* Hírösszefoglaló, 2005. július 24., 17 óra *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005. július 24., vasárnap
#4767
üdv
palócz
''A pusztinai származású férfi a községközpont rendőrségén és a Lejegyezte: Bogdán Tibor (Magyarfalu/Bákó/Románia) Nehezen tér vissza az élet arrafelé a normál kerékvágásba, még mindig A XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban csütörtök este A - Moldvában 45 faluban mintegy 9000-re becsülik a szakemberek a magyarul Mint mondta, jelenleg 12 településen az iskolában tanulják, kérésre, Hegyeli Attila az MTI-nek elmondta, hogy 26 magyar pedagógus tanít a A csángó oktatás sikere a helyi közösségi igény, a többségi elfogadottság, - Fontos a szolidaritás - hangsúlyozta Bőjte Csaba dévai ferences A beszélgetés során elhangzott, hogy egyre csökken a program http://erdely.ma/nepmuveszet.php?id=11646 [ 2005-07-19 - 12:23:05 ] http://kronika.dntcj.ro/ Megértéssel kell viszonyulni a csángókérdéshez ''Szeretet nélkül nagyon nehéz a csángókérdéshez viszonyulni. Cselekedjünk A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Erzsi kérdezi Kecskemétről: Forrás: http://balvanyos.gondola.hu/vendegkonyv.php <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Az iszapból ássák ki a házakat Moldvában Moldvában az árvíz olyan pusztítást végzett és annyi hordalékot hagyott Hihetetlen kép fogadja a szemlélőt a Tatros völgyében. A gyimesi Palánkát Lejjebb, Ágasnál még rosszabb a helyzet. Ágas, Kóstelek, Csobános és Aszó Az emberek azt panaszolják, hogy a távolabbi falvakba az ivóvíz is nehezen Oláh-Gál Elvira, Kossuth Rádió <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Magyar nyelvű állami oktatás Moldvában csak Petru Groza idején volt még - A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11738 , <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Máltai Segélyszolgálat az árvízkárosultakért A Máltai Segélyszolgálat munkatársai Óteleken két programot is beindítottak A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/jotekonysag.php?id=11736 , <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Olvasható már a Moldvai Magyarság júniusi száma internetes változatban a Bogdán Tibor (Magyarfalu/Bákó/Románia) A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to:
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:49 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:48 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] László
Katalinért_&_hírek
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
Yahoo! Messenger - NEW crystal clear PC to PC calling worldwide with
voicemail http://uk.messenger.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 17:27:30 +0200 szerveren -----
Címzett:
Tárgy: [csangomagyar] László Katalinért_&_hírek
polgármesteri hivatalban is írásos panaszt tett Irinel Iosif Iosub helyi
római katolikus káplán ellen, aki - megítélése szerint - halottgyalázó
gyászbeszédet mondott július 13-án édesanyja, László Katalin temetésén. ''
Remélem valamelyik csángó szervezet, tud valamilyen álláspontot
nyilvánítani és szerintem segíteni kellene ennek az úrnak, hogy a pert
tudja végig vinni. Most kiderült, hogy nyilvánoson is meggyaláznak,
semminek veszik a kultúránkat és embertársainkat, azért mert magyarnak
vallják magukat. Ha valamilye kivizsgálás indul ez ügyben, kérem azonnal
értesítsék a nyilvánosságot, illetve ha valaki szeretne segíteni ennek a
meggyalázott családnak, kérem jelentkezzen és segítek a kapcsolatok
létrehozásában. Figyeljünk egymásra, figyeljünk magunkra.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat _
Csángó Koordinációs Iroda
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
T: 3914739
F: 3914728
M: 20/9125306
E: bogdan_tibor@yahoo.com
http://erdely.ma/hirek.php?id=11724
Hazaindul a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet csapata
[ 2005-07-22 - 12:52:53 ]Lassan hazaindul Dél-Moldvából a Magyar Ökumenikus
Segélyszervezet csapata, miután segítettek az árvízkárosultaknak. Lehel
László igazgató elmondása szerint Ágas és környékén még vannak olyan
települések, a többi között egy kis magyar csángó falu, Kóstelek,
pillanatnyilag csak helikopterrel lehet őket ellátni.
vannak elzárt területek, és hónapokba telhet, amíg helyreáll a vasúti
közlekedés Erdély és az árvíz sújtotta vidékek között.
Kárpátmedencei Krónika
http://erdely.ma/hirek.php?id=11706
Ősztől két moldvai településen indul be a magyar nyelv oktatása
[ 2005-07-22 - 08:32:16 ]
Ősztől további két településen tanulhatják választott tantárgyként a magyar
nyelvet a moldvai csángó-magyar gyermekek, de egyre csökken a program
finanszírozására fordított magyar állami támogatás - mondta Hegyeli Attila,
a csángó oktatási program vezetője Tusnádfürdőn csütörtök este.
csángók magyar nyelvű oktatási esélyei témakörben szerveztek beszélgetést.
Az oktatási program kezdeteiről Borbáth Erzsébet beszélt, majd Hegyeli
Attila programvezető számadatokban ismertette az oktatási program
fejlődését.
beszélő iskoláskorú gyermekek számát - mondta Hegyeli -, ennek 10
százalékát, mintegy 950 gyermeket sikerült bevonni az iskolán kívüli, vagy
iskolai magyar nyelvű foglalkozásokba. A 950 iskolás közül körülbelül hét
százan a hivatalos állami oktatásban tanulja magyar anyanyelvét.
fakultatív tantárgyként a magyar nyelvet heti 3 órában. E 12 település
mindegyikén azonban iskolán kívüli foglalkozásokat is szerveznek. Trunkon
csak iskolán kívüli foglalkozáson gyakorolják a magyar nyelvet a gyermekek
- fűzte hozzá.
moldvai falvakban, ebből 12 az állami oktatásban. A Moldvában tanító magyar
pedagógusok kétharmada Erdélyből érkezett, a többi Moldvába hazatért csángó
pedagógus.
illetve a magyarság hozzáállásának függvénye - hangsúlyozta Hegyeli Róka
Szilvia, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy
lejárt a kísérletezgetés időszaka, immár Moldvában kell kialakítani a
magyar oktatási hálózatot. Ugyanakkor reményét fejezte, hogy a római
katolikus egyház is nyitottabbá válik a kérdés iránt.
szerzetes, a moldvai Rekecsinben tervezett magyar középiskolát finanszírozó
alapítvány vezetője. Mint mondta, csak szolidaritás-vállalással lehet
sikerre vinni a csángó oktatás ügyét.
finanszírozására fordított magyar állami támogatás. Idén 30 százalékkal
volt kevesebb, mint tavaly, jövőre pedig további csökkenés várható - mondta
Hegyeli, hozzáfűzve, hogy ezzel párhuzamosan megszűnik 105 moldvai csángó
gyermek ösztöndíja, kollégiumi ellátásának finanszírozása.
MTI, Duna TV
Csángó Hétvége Gyimesfelsőlokon
Július 21-24. között Csángó Hétvégét tartanak Gyimesfelsőlokon
hagyományőrző muzsikusok, néptánccsoportok, zenekarok fellépésével, népi
mesterségek, hagyományok felelevenítésével. Pénteken, július 22-én
kalibázás várja az érdeklődőket, itt fejés, sajt-, orda-, zsendice-,
túróspuliszka-készítés, -kóstolás, juhvágás lesz. Közben tánc- és
énektanítás, kézműves foglalkozások, népi gyermekjátékok, képzőművészeti
kiállítás. Meghívott együttesek lépnek fel: Tiszakécske, Nemesdéd, Karád
(Magyarország), a kászonújfalvi népi zenekar, a helybeli Ordasok, a Kosz
Szilveszter gyermektánccsoport, gyimesbükki hagyományőrzők, gyimesfelsőloki
öregek, a gyimesfelsőloki Kesice. Zenél: Zerkula János, Timár Viktor, Antal
(Vak) Zoltán. Szombaton Pogányhavas-túra, kerekasztal-beszélgetés
következik, majd Sebő Ödön, A halálra ítélt zászlóalj című könyv szerzője,
a zászlóalj hadnagya tiszteletére kopjafát állítanak. Fellép a
magyarországi Misztrál együttes, Kobzos Kiss Tamás és a Sebő
együttes.Vasárnap a gálaesten a szászcsávási zenekar muzsikál. A bevételt
az árvízkárosultak megsegítésére, az utak javítására fordítják
Hargita Népe.
Krónika/Erdélyi tudósítások/2005. jul. 22.
úgy, hogy a csángók kívánságát figyelembe véve szolgáljuk alázattal
érdekeiket'' hangoztatta Borbáth Erzsébet csíkszeredai nyugalmazott
pedagógus a Tusványos csütörtök délutáni előadásán, amelyen a csángók
magyar nyelvű oktatási esélyeiről értekeztek. Kiderült, valóban szükség van
arra, hogy a csángókérdéshez szeretettel és megértéssel viszonyuljunk,
hiszen a moderátor szerepét betöltő Sógor Csaba szenátor szerint -tudunk mi
székelyek is hitványok lenni, amikor lerománozzuk a Csíkszeredában dolgozó
csángókat?. Borbáth Erzsébet irányításával a csíkszeredai József Attila
Általános Iskolában 1990-ben indult be a csángó gyerekek magyar nyelvű
oktatásának programja, azóta pedig számos csángó értelmiségi nevelődött ki.
A Székelyföldön zajló csángóoktatási-program továbbfejlődött, Botbáth
Erzsébettől Hegyeli Attila vette át a stafétabotot, megszervezve Moldvában
a csángó gyerekek otthoni magyar nyelvű oktatását. ''Nem örültek nekünk
Moldvában, bizony nem volt könnyű dolgunk, eleinte még a szülők is
idegenkedtek'' elevenítette fel Hegyeli a 2000-es esztendőt, amikor a
Csángóföldre érkezett. Munkája sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy évről
évre több csángó szülő igényli gyereke számára a magyar nyelvű oktatást.
Miközben a program 2002-es beindulásakor 32-en kérvényezték a
magyaroktatást, számuk egy évvel később 123-ra, 2004-ben 286-ra, idén pedig
414-re gyarapodott. Jelenleg Moldvában mintegy 900 fiatal számára
teremtették meg a magyar nyelvű oktatás lehetőségét, ami becslések szerint
a magyarul beszélő gyermekek tizedrésze. Hegyeli Attila úgy fogalmazott:
létezik közösségi igény a magyar nyelv oktatására, ám a siker érdekében
szükség van a Kárpát-medencei magyarság segítőkészségére, továbbá arra is,
hogy ezt a kezdeményezést, ezt az igényt a román többség is elfogadja.
''Utóbbi viszont még várat magára, hiszen a román nyelvű regionális és
országos sajtó változatlanul ellenségesen viszonyul a kérdéshez'' derült ki
Hegyeli Attila előadásából.
D. Balázs Ildikó
[Non-text portions of this message have been removed]
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:49 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:48 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] csángó
gyerekeket nyaraltatna
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet "Erdely Ma"
16:51:11 +0300 szerveren -----
Címzett: csangomagyar@yahoogroups.com
Másolat: mmmerzsi@freemail.hu
Tárgy: [csangomagyar] csángó gyerekeket nyaraltatna
Szeretném megtudni hogyan lehetne Böjte Csaba segítségével 1-2 csángó
iskolást
magyarországra családhoz hozni. Sokat gondolkoztam már ezen, nyáron 1-2
hetet elvállalnám,
hogy itthon is tudjon tanulni. Várom a segítséget és tanácsot, hogy én is
tudjak segíteni,
nekem is van 3 gyermekem, azok már egyetemisták, így segítenének.
Cím: mmmerzsi[kukac]freemail.hu
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.24 16:49 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:50 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Az iszapból
ássák ki a házakat Moldvában
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet "Erdely Ma"
09:46:24 +0300 szerveren -----
Címzett: csangomagyar@yahoogroups.com
Tárgy: [csangomagyar] Az iszapból ássák ki a házakat Moldvában
[ 2005-07-24 - 07:56:56 ]
Képpel, térképpel: http://www.erdely.ma/index.php?id=11742
maga után, hogy
hetekig, sőt hónapokig eltarthat a helyreállítás. Még mindig vannak elzárt
falvak, és
olyanok is, ahol ivóvízből is kevés van. A magyar katasztrófa-elhárítás
csapata
víztisztító berendezéssel is segít a helyszínen.
elhagyva,
mintegy 200 méteren függőhidat képeznek a vasúti sínek. Mellette beszakadt
a műút.
Javításnak, építőmunkásnak nyoma sem látszik.
településeken
másfél méteres iszapból ássák ki a házakat. Egy udvaron katonák ásnak. Őket
nem a Tatros,
hanem egyik pataka, a Csobányos öntötte el, mondja a háziasszony, akárcsak
tavaly. Egy
évvel ezelőtt megígérték, hogy szabályozzák a Tatrost, és újraépítik a
Csobányos
védőgátját. Nem tették. Most újra megtörtént a baj.
jut el, ők
például napok óta nem kaptak.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:49 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:50 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] A
csángószervezet magyar iskolát
szeretne Bákóban
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Erdely Ma
08:48:55 +0200 szerveren -----
Címzett: Felfigyeltunk
Tárgy: [csangomagyar] A csángószervezet magyar iskolát szeretne
Bákóban
A csángószervezet magyar iskolát szeretne Bákóban
[ 2005-07-23 ]
hangzott el csütörtökön A csángók magyar nyelvű oktatási esélyei című
előadáson a Tusványosi táborban. Hegyeli Attila, a csángószövetség (MCSMSZ)
oktatási programjának vezetője elmondta, hogy Csángóföldön 45-50 faluban
adottak a lehetőségek a magyar anyanyelvi oktatásra. Az MCSMSZ magyar
iskolát szeretne létesíteni Bakó városában. >>>
vagy pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11738&year=2005&month=07&day=23&what=archivum
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:49 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:50 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Máltai
Segélyszolgálat az
árvízkárosultakért
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
Yahoo! Messenger - NEW crystal clear PC to PC calling worldwide with
voicemail http://uk.messenger.yahoo.com
----- Üzenet bogdan_tibor@yahoo.com felhasználótól 24 Jul 2005 15:54:24
+0200 szerveren -----
Címzett: csangomagyar@yahoogroups.com
Tárgy: [csangomagyar] Máltai Segélyszolgálat az árvízkárosultakért
_
[ 2005-07-23 ]
az árvízkárosultak megsegítésére. Július 18. óta működtet ideiglenes
szükségkonyhát Óteleken. Terveik szerint 50 napig működtetik ezt a
programjukat. Ugyanebben az időszakban a Máltai Segélyszolgálat biztosítja
a teljes lisztmennyiséget az Ótelekre és Keresztesre kiszállítandó
kenyérhez. >>>
vagy pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/jotekonysag.php?id=11736&year=2005&month=07&day=23&what=archivum
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:49 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:50 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Moldvai
Magyarság júniusi száma...
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 14:42:48 +0200 szerveren -----
Címzett:
Tárgy: [csangomagyar] Moldvai Magyarság júniusi száma...
www.hargitakiado.ro -n és itt:
http://www.erdely.ma/moldvaimagyarsag.php?id=44
Magyar Máltai Szeretetszolgálat _
Csángó Koordinációs Iroda
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
T: 3914739
F: 3914728
M: 20/9125306
E: bogdan_tibor@yahoo.com
[Non-text portions of this message have been removed]
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:49 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:50 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] EURÓPA
MOSTOHÁI/DEOL
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 16:16:56 +0200 szerveren -----
Címzett:
r:cnmy]UPMTÁDL
EÓ SH
zl mlaltfóaeátckaoo rcsiaIv Apc dnáó lacn lkní
övl
LeeeBd b aaa/kRáa
gráaSrezga_Cn oicsra15uptSrsárt80
13
12
/20
gniraoo
Fr:hp/we./ip?57
E Kta n,oóa>zky
EÓ SH
lCl 25ji .11
r rnfuikéo cisyvra ibzőcn zs en tzpitgl skol ga
ekApc dnáó lacn lkníe
iü raUóolóóaiknglí leketuen cns,i láómrköé maat
uújaéeé eeteef n srnékzeikö oaaösikateé.
á to rshyiiasg b jsejoa
le d zádo áóetza lásle g
grzmá,eibzvaklakzaede
ggt,a lt. nriramüénshilkkeianíu áón kzmn beő
iauka h grzes rélA reéeű
á ,o cn eiséé es nltogKu
j le áóesnaésrabkrvee sa
v 11 ádnejo zj roáóasg
lómg zkialiuváeos rz. grnzétb ret, fmronk ziaaód
gzgákllieteselnziuú maaai r.
áóin lko dlénzkialdb zn
rcsiasáetlaapskvóká nrisjlűseé úa. tekdKzJoNrzTsá
lsrMy pjéArog néhtiééen
kv-á11őtas lll mkdtuto
ees. tsg zsóaşoaEemaozá
ol teeköv ygaakovisl'otlr
cnkas r. t úaft grrá m
lzut eée tjb
rsios aá ttgtézedmo pá-hss sezaov tis lsdtárin a
siné áb ránias todkztéáaajaamto,afsrlűaancpteőtssa
masa ieaamlzürveé guuk
gr,sg,aikau" rjgjseaeöab
úek.zb staéaov coeanal
eke ogdár- ieesgee knkl
tmékénsgckít nógknölt
nóthyrd d,ámjleekese ía
zzéeoj mo t,o nias zs zee-zgbnsgú m tissg n ptkonizvy márht lte yviitt eajééet sj.
iasátuáar asglaaazautoó
srtatathy rdmmösee cgkne
l g ttkcnkMlá enasgfuiea
asázoárz irsby kás lztsni geso yta tikéénvyáal
ezéküvyesgtáá ennkizt ts
rtzb.zlhiu neih zsb őrl
á tok retl ls,yr tsaiyá
lé iále moóaomaerazy tn
gnyoárz 2 ádsgvógo naóaztmzlt zegk snk-r,a ztz nz
o j vnetkisn kcsbú p gmuahdóösgzá.
nmy lzoáeshőtuavaáaáal
orlnznsétszrliok,gz
jygktáo sr gsenerzt rasgEkeeiesg gtglonmiméőévt
áyjazvylkyoatge,es tnsaa.Hnóóetá scgfkzasgarzti ge
eyyovtűe totdsm s niyyz
otekebiöig .aáas t,o tvl
eere iezgzaanlele-zrlialleerkmhcá nmat.M ge,o
grztötaéeőftaüövyaúee b,s,é guisv st" rjaa rja
neta sr.íke brnln pdásá,ai"pogyóvezbzü üke g stén
t glsbües okt ,e ek femecrávómíásmtta n tl vzte-jy votteíseaiaka.zlittuúkööéűgaasloákénsók vteoeí
ack p nténdtbgáóvél á
éőg ntee nesb gtndb
eyvua
irAntuáánésot vétáleé
ztz jőn rnísz na leign
my maris lrámy pot gtésík
áb ma laá raees jtvéiztti tmiaaakigengv áltk pz
feiáo n,reie pik lr
nlá g zsinartazyfti.éé
o jdk gleráso áó ievü
küetn eelüklznrcsoz ciiflév?zup nóakaszá mdisg
nns rele őmtintfm tn,ááshyt keebuttoua raaakigsgygeémeicsrláavez.
Apc dnáó lacn lknSrseeKd
tnoo rcKzJoNrzTsá lsr25
N-xptnotsea vbnev]
Aov áógr ötg(wsgr lsmi
mt oaaaiireg noo,bkBco c,zlzo
OBS098E0 0P0054S1
8P0054O1Fitz:eld aogrucbyorpc
eaosléi:sgaauucbyorpc
Fye_g ltóko vraás(p)eaiá
e,amzre lókAakkgíazhled
aograoosocrkd,a yatléeeyA-lásl rdzre lóaoó
s gikza0.eu -:2
h!rpLk
< s uguot bgt
hp/osaoogucnmy/
*Tuucbfmh o,e a : aogrnbreaooso
< uu h!rpisjto
t:dsaooioes
2005. július 24., vasárnap
#4766
üdv
palócz
Gyászolni a gyalázat ellen! Európa egyik népének, éspedig a csángóságnak sok szent dolog övezi az Életünkben szent a család, és megszenteltek a gyerekek, mint élet Egy pusztinai asszony lelke kultúránknak azt az üzenetét képviselte, amely Gyászban boruljon mindenki, legalább egy órát, majd arra kérjük a Jóistent Uram nem hiszem, hogy rossz szándékú pásztorokat szántál nekünk az Hajnal reggelében kérem atyámat, segítsen rajtunk. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Európa egyik népének, éspedig a csángóságnak sok szent dolog övezi az Életünkben szent a család, és megszenteltek a gyerekek, mint élet Egy pusztinai asszony lelke kultúránknak azt az üzenetét képviselte, amely Gyászban boruljon mindenki, legalább egy órát, majd arra kérjük a Jóistent Uram nem hiszem, hogy rossz szándékú pásztorokat szántál nekünk az Hajnal reggelében kérem atyámat, segítsen rajtunk. _______________________________________________________________ <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Csángó Hétvége Gyimesfelsőlokon Július 21-24. között Csángó Hétvégét tartanak Gyimesfelsőlokon A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/nepmuveszet.php?id=11646 , <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Böjte Csaba szovátai beszámolója Az elmúlt héten Szovátán, s annak környékén, voltunk. Hosszan látogattuk A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11622 , <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Újabb felhőszakadás várható Moldvában, érkezik a nemzetközi segítség Lejegyezte: Bogdán Tibor (Magyarfalu/Bákó/Románia) Újabb felhőszakadás várható Moldvában, érkezik a nemzetközi segítség Huszonháromra emelkedett tegnapra a természeti katasztrófa halálos Magyar berendezés tisztítja a moldvai vizet A rendkívüli helyzetek országos bizottságának tegnapi bukaresti ülése után Újabb árvízveszély? Kománfalván a hadsereg alakulatai megfeszített erővel dolgoznak a Tatros XVI. Benedek huszonötezer dollárral segíti ?a szenvedő román népet? Maga XVI. Benedek pápa is adakozott a moldvai árvízkárosultak részére; a 25 A magyarországi ökumenikus segélyszervezet élelmiszer-, valamint A romániai, egyesült államokbeli és nagy-britanniai zsidó szervezetek Kárfelmérés országszerte Háromszéken 1,79 millió új lej értékű kárt okozott az áradás. A legnagyobb, Összeállításunk szerzői: Bakk-Dávid Tímea, Balogh Levente, Bíró Blanka, Isán István Csongor, Rostás Szabolcs [Non-text portions of this message have been removed] A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to:
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:47 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:47 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] A pusztinai
aasszony gyalázása ellen.
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Duma András
14:50:56 +0300 szerveren -----
Címzett: "Csangomagyar"
Tárgy: [csangomagyar] A pusztinai aasszony gyalázása ellen.
életet
és a halált.
szentségei. A halál a lelkünk beteljesítésének és megszentelodésének
pillanata.
Őseink ezt a pillanatot a legszevüntebb pillanatnak tekintették. Ilyenkor a
bűnöseknek meg lett bocsátva és akik tettek a közösségért azok
megtiszteltetésben részesültek.
a
moldvai magyarság kincseit jelentette a mi szent nyelvünkön belül.
hogy a gyalázóinkat világosítja meg.
egyházunkon belül,
azt hiszem, hogy a mi nemzetünk nem lehet öngyilkos.
A gyászóra pillanataiban, Duma András.
_______________________________________________________________
Connex scaneaza automat toate mesajele impotriva virusilor folosind Trend
Micro VirusWall.
Connex automatically scans all messages for viruses using Trend Micro
VirusWall.
_______________________________________________________________
Nota: Este posibil ca produsul Trend Micro VirusWall sa nu detecteze toti
virusii noi sau toate variantele lor. Va rugam sa luati in considerare ca
exista un risc de fiecare data cind deschideti fisiere atasate si ca
MobiFon nu este responsabila pentru orice prejudiciu cauzat de decizia dvs.
Disclaimer: It is possible that the Trend Micro VirusWall product may not
be able to detect all new viruses and variants. Please be aware that there
is a risk involved whenever opening e-mail attachments to your computer and
that MobiFon is not responsible for any damages caused by your decision to
do so.
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:47 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:48 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Re:
Halottgyalázó búcsúztató
Pusztinán
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Duma András
22:40:56 +0300 szerveren -----
Címzett: "Csangomagyar"
Tárgy: [csangomagyar] Re: Halottgyalázó búcsúztató Pusztinán
Gyászolni a gyalázat ellen!
életet
és a halált.
szentségei. A halál a lelkünk beteljesítésének és megszentelodésének
pillanata.
Őseink ezt a pillanatot a legszevüntebb pillanatnak tekintették. Ilyenkor a
bűnöseknek meg lett bocsátva és akik tettek a közösségért azok
megtiszteltetésben részesültek.
a
moldvai magyarság kincseit jelentette a mi szent nyelvünkön belül.
hogy a gyalázóinkat világosítja meg.
egyházunkon belül,
azt hiszem, hogy a mi nemzetünk nem lehet öngyilkos.
A gyászóra pillanataiban, Duma András.
Connex scaneaza automat toate mesajele impotriva virusilor folosind Trend
Micro VirusWall.
Connex automatically scans all messages for viruses using Trend Micro
VirusWall.
_______________________________________________________________
Nota: Este posibil ca produsul Trend Micro VirusWall sa nu detecteze toti
virusii noi sau toate variantele lor. Va rugam sa luati in considerare ca
exista un risc de fiecare data cind deschideti fisiere atasate si ca
MobiFon nu este responsabila pentru orice prejudiciu cauzat de decizia dvs.
Disclaimer: It is possible that the Trend Micro VirusWall product may not
be able to detect all new viruses and variants. Please be aware that there
is a risk involved whenever opening e-mail attachments to your computer and
that MobiFon is not responsible for any damages caused by your decision to
do so.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:47 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:48 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Csángó
Hétvége Gyimesfelsolokon
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet bogdan_tibor@yahoo.com felhasználótól 20 Jul 2005 15:27:32
+0200 szerveren -----
Címzett: csangomagyar@yahoogroups.com
Tárgy: [csangomagyar] Csángó Hétvége Gyimesfelsőlokon
\\\\#
[ 2005-07-19 ]
hagyományőrző muzsikusok, néptánccsoportok, zenekarok fellépésével, népi
mesterségek, hagyományok felelevenítésével. Pénteken, július 22-én
kalibázás várja az érdeklődőket, itt fejés, sajt-, orda-, zsendice-,
túróspuliszka-készítés, -kóstolás, juhvágás lesz. Közben tánc- és
énektanítás, kézműves foglalkozások, népi gyermekjátékok, képzőművészeti
kiállítás. >>>
vagy pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/nepmuveszet.php?id=11646&year=2005&month=07&day=19&what=archivum
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:47 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:48 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Böjte Csaba
szovátai beszámolója
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
Yahoo! Messenger - NEW crystal clear PC to PC calling worldwide with
voicemail http://uk.messenger.yahoo.com
----- Üzenet bogdan_tibor@yahoo.com felhasználótól 20 Jul 2005 15:28:48
+0200 szerveren -----
Címzett: csangomagyar@yahoogroups.com
Tárgy: [csangomagyar] Böjte Csaba szovátai beszámolója
\'\'A szovátai beszélgetés során úgy döntöttünk, hogy alapítványunk csak az
iskolaépítésre és a frumozai ház működtetésére koncentrál. Augusztus
elsejétől a csángó „keresztapa\" számlát alapítványunk zárolja. Így nekünk
csak az iskola építésével kapcsolatos alszámlánk marad életben.\'\'
[ 2005-07-18 ]
napközi otthonainkat, meglátogattuk a munkatársakat, a hozzánk járó
gyermekek családjait, a helybeli lelkipásztorokat, lelkészeket,
polgármestereket. Erőfeszítésüket szép eredmények kísérik. Igazából
mindenütt, és nemcsak katolikus, hanem református, unitárius családokban,
közösségekben is igénylik segítségünket, munkánkat. >>>
vagy pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11622&year=2005&month=07&day=18&what=archivum
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.24 16:47 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:48 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] krónika_cikk
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 15:33:06 +0200 szerveren -----
Címzett:
Tárgy: [csangomagyar] krónika_cikk
Magyar Máltai Szeretetszolgálat _
Csángó Koordinációs Iroda
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
T: 3914739
F: 3914728
M: 20/9125306
E: bogdan_tibor@yahoo.com
Krónika/Erdélyi tudósítások/2005. jul. 20.
áldozatainak száma. A rendőrség tegnap reggeli tájékoztatása szerint a két
újabb holttestre a dél-moldvai Galac megyében bukkantak rá az ár levonulta
után hátrahagyott mintegy másfél méter magas iszaptengerben; mindkét
áldozat nyugdíjas, és saját háza udvarán lelte halálát. Egyiküknél az
orvosok szívinfarktust állapítottak meg a halál okaként. A Bákó megyei
túlélők közül többen hosszabb kórházi kezelést igényelnek. A fertőzések
megakadályozása érdekében az Egészségügyi Minisztérium illetékesei már
beoltották az árvíz sújtotta térségek lakosainak mintegy egyharmadát, 28
ezer személyt; az oltási akció folytatódik, hiszen mintegy 35 ezer ember
nem kapta még meg a szükséges védőszérumokat.
? amelyen 2550 milliárd régi lejes gyorssegélyt szavaztak meg az árvíz
sújtotta megyék infrastruktúrájának helyreállítására ? Călin
Popescu-Tăriceanu kormányfő közölte, továbbra is súlyos állapotok
uralkodnak az ivóvízellátás terén Vrancea megyében, Bákóban a
megyeszékhely, Kománfalva (Comăneşti) és Aknavásár (Târgu Ocna) lakossága
szintén csak a segélyszállítmányokkal érkező ásványvízre van utalva. Ezeken
a vidékeken az egy héttel ezelőtt megáradt Szeret és Tatros folyó az
ivóvízhálózatot is tönkretette, a rendszer helyreállítása pedig további
napokat igényel. Kománfalvára azonban tegnap délben megérkezett a magyar
főváros polgári védelmi igazgatóságának nagy teljesítményű
víztisztító-fertőtlenítő berendezése; a felszerelés a bánsági árvíz idején
a Temes megyei Óteleknek biztosított ivóvizet. Habuda László, a küldöttség
vezetője az MTI-nek elmondta, igyekeznek minél hamarabb üzembe helyezni a
berendezést, amely addig marad Romániában, amíg arra szükség van.
Meghosszabbíthatják a múlt hét óta Moldvában tevékenykedő magyar
katasztrófavédelmi csoport eredetileg tíznaposra tervezett romániai
kiküldetését is ? jelentette be egy tegnapi közleményben Lamperth Mónika. A
magyar belügyminiszter a Markó Béla kormányfőhelyettessel folytatott
telefonbeszélgetése után döntött úgy, hogy ha a romániai helyzet úgy
kívánja, továbbra is számíthatnak a szakembercsoport segítségére.
megrongálta védőgáton, hiszen újabb árhullám esetén a töltés teljesen
átszakadhat, és az egész város víz alá kerül. Noha a tegnapi nap folyamán
húsz településen sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást,
Moldva-szerte még mindig több mint nyolcvan községben és faluban nincs
villany, ide a hatóságok mindenekelőtt mobil transzformátorállomásokat
igyekeznek szállítani. A megrongált közúti és vasúthálózaton egyelőre
ideiglenesen próbálnak javítani, mivel az átszakított országutak és vasúti
sínek teljes rehabilitációja több hónapot, valamint több millió eurót
igényel. Eközben a bukaresti meteorológiai intézet vezetője arra
figyelmeztette a romániai prefektúrákat, hogy ma reggeltől országszerte
ismét esők, felhőszakadások várhatók, és noha a most várható
csapadékmennyiség valószínűleg nem éri el a múlt hetit, fel kell készülni a
folyók újabb áradására. Ennek veszélyére intette a helyi hatóságokat tegnap
Traian Băsescu államfő is, aki az elmúlt időszakban immár negyedszer
látogatott az árvíz sújtotta Vrancea megyébe. Vadu Roşcán ? ahol 14
helybeli lelte halálát ? a köztársasági elnök nem zárta ki annak
lehetőségét, hogy az egész falut biztonságosabb helyre költöztetik.
ezer dolláros összeget a pápa a iaşi-i katolikus püspökség bankszámlájára
utalta. A katolikus egyházfő figyelemmel kíséri ?a román nép drámáját?,
lelki támogatásáról biztosítva a szenvedőket.
egészségügyi és gyógyszercsomagokat küldött az árvíz sújtotta Hargita és
Bákó megyébe. Ma indul útjára egy újabb, 1,5 millió forint értékű
szállítmány az Oltalom Karitatív Egyesület jóvoltából. Szintén magyar
orvosi-egészségügyi mentőcsapat kezdte meg már hétfőtől a munkát a vranceai
Vadu Roşca településen. A magyar csapat részt vesz a vízbe fulladt állatok
tetemeinek összegyűjtésében, a házak, a terület és a talaj
fertőtlenítésében, valamint a lakosság járványok elleni beoltásában.
Ugyanakkor negyven árvízkárosult gyereket fogadnak egyhetes debreceni
táborba augusztusban a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés képviselőinek
meghívására.
különböző ruházati cikkeket és ágyneműt küldtek. Az Országos
Erdőgazdálkodási Igazgatóság négyezer köbméter rönkfát és száz köbméter
fenyődeszkát bocsát a moldvai megyék károsultjai rendelkezésére házuk
újjáépítéséhez, ugyanakkor a hivatal mintegy ezer alkalmazottja és több
munkagépe vesz részt a mentési munkálatokban. A nagyváradi önkormányzat is
segélyakciót szervez a moldvai árvízkárosultak támogatására, saját
forrásaiból kívánja támogatni egy közhasznú létesítmény újjáépítését
valamelyik árvíz sújtotta településen. Várják a lakosság anyagi
hozzájárulását, a segíteni szándékozók a Román Kereskedelmi Bank RO 10 RNCB
1580430037 számlaszámára utalhatják pénzadományaikat.
1,2 millió lejes veszteség, a meződazdasági területeket érintette; összesen
1574 hektár terület került víz alá, ebből 610 hektár szántóföld, 964 hektár
legelő és kaszáló. 192 hektáron a burgonyatermés több mint fele veszett
oda, a gazdák kára a becslések szerint több mint ötmilliárd lej. A
búzatáblák 145 hektáron érintettek, a kár kétmilliárd lejnyi. Az átlagon
felüli csapadék és a megduzzadt folyóvizek az árpa-, kukorica- és a
cukorrépatermésben is kárt tettek. Hargita megyében 6883 hektár
mezőgazdasági területet érintett az árvíz, a kár több mint hétmillió új
lej; Fehér megyében kétezer hektáron ment tönkre a termés, a kár 1,6 millió
új lej. A kárfelmérés országszerte folytatódik.
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005. július 24., vasárnap
#4765
üdv
palócz
Veres András moldáviai és csángóföldi tapasztalatai Lejegyezte: Bogdán Tibor (Magyarfalu/Bákó/Románia) Forrás: A csángó magyar Anton Kosa, vagyis Kósa Antal kisinyovi püspök meghívására A látogatás két kiemelkedő ünnepi eseménye a moldáviai Petropavlovka, A kilencvenes évek elejéig gyakorlatilag be volt tiltva itt a katolikus Minden plébánián két-három apáca segíti a plébános munkáját. Hitoktatnak, A katolikus egyház jelenléte reményt és hitet ad az embereknek a túléléshez A romániai Moldvában Veres András ellátogatott Antal püspök szülőfalujába Szerdahelyi Csongor [Non-text portions of this message have been removed] A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: László Demeter egyértelműen etnikai hátteret tulajdonít a történteknek, A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11630 , <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Halottgyalázó búcsúztató Pusztinán „Nem tudok helyben ülni. Ha nem békélünk meg, törvényre megyek” – jelenti „Nem akarjuk, hogy Pusztina második Tanacuvá váljék” – utal az egy hónappal Miután kiderül, hogy nem az általunk keresett László-portán járunk, újabb „Párbeszéd” a halottal László Katalin a pusztinai csángó közösség virrasztóasszonya volt. Magyarul A család ennek ellenére a deák szolgálatait is igénybe vette, és a kazettát László Demeter egyébként egyértelmuen etnikai hátteret tulajdonít a „Miért nem mondta el a pap anyámnak, amíg élt, hogy valami nem tetszik Arra is emlékeztet, hogy míg 1990 elott a Szekuritáté vadászta a Moldvában A prédikáció egyébként a templomban hangzott el, Pusztinán ugyanis innen Irinel Iosif Iosubot a temetés után többen is felelosségre vonták, de o A káplán nem bánta meg A pusztinai katolikus templom tövében lévo plébánia körül nagy a „Elhunyt testvérünk korábban kijelentette: vigye el az ördög az oláh papot. A Krónika kérdésére leszögezi, ma sem bánja akkori szavait, csupán azt „Nem aláztam, nem gyaláztam meg az elhunytat, ám mondandómat mindenképpen Az utolsó „csángó mohikán” A magyar néprajzkutatókat nemcsak a temetésen történtek, hanem László Kati Az Etnofon lemezkiadó két CD-t adott ki a tole és egy másik pusztinai László Katalin 74 évet élt, tüdorák végzett vele tragikus gyorsasággal. Gazda Árpád, Rostás Szabolcs - Krónika <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to:
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:46 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:47 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Veres András
moldáviai és csángóföldi
tapasztalatai_Uj Ember_cikk
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 12:47:50 +0200 szerveren -----
Címzett
:
Tárgy: [csangomagyar] Veres András moldáviai és csángóföldi tapaszta
latai_Uj Ember_cikk
Magyar Máltai Szeretetszolgálat _
Csángó Koordinációs Iroda
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
T: 3914739
F: 3914728
M: 20/9125306
E: bogdan_tibor@yahoo.com
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2005.07.10/0102.html
Az egyház fiatal, és képes a megújulásra
Veres András moldáviai és csángóföldi tapasztalatai
Veres András püspök június utolsó hetében látogatást tett a Moldovai
Köztársaságban és a szomszédos romániai Moldvában, Csángóföldön.
Magyarországi főpásztor - legalábbis az utóbbi időkben - nem járt sem
Moldáviában, sem Csángóföldön. Ezért különösen is érdekesek Veres András ta
pasztalatai.
vagyis Péterpál nevű település Péter-Pál-búcsúja volt, ahol az ünnepi
szentbeszédet Veres püspök mondta, a másik pedig Csángóföldön egy papi
jubileum: Petru Gergeli jasi püspök szülőfalujában ünnepelte pappá
szentelésének negyvenedik évfordulóját. Erre az alkalomra is szívesen
látott vendég volt az MKPK titkára. A kapcsolatépítés történelmi
fordulópontot sejtet, ugyanis Gergeli püspök felkérte Veres Andrást, hogy a
híres bukovinai kegyhelyen, Kacsikán, ahová a magyar ajkú csángókon kívül
Erdélyből is sokan elzarándokolnak, jövőre ő mondja a
Nagyboldogasszony-napi magyar nyelvű szentmisét. Az ünnepi
kiengesztelődések után talán a hétköznapok békéje is helyreáll a nyelvi
orientációt tekintve igen megosztott csángóság körében.
egyház. Csak egy-két pap látogatta titokban a kis katolikus közösségeket.
Az ország függetlenségének elnyerése után teljesen elölről kellett kezdeni
az egyház életét. Főleg Romániából és Lengyelországból érkeztek missziós
papok, köztük a csángóföldi Nagypatak szülötte, vagyis a későbbi Antal
püspök és számos szerzetes is ugyan e két országból, valamint
Olaszországból. Nagy megújulás érzékelhető mindenütt az országban a kicsiny
katolikus diaszpóra körében. "Itt különös módon megtapasztalhatja az ember
XVI. Benedek pápa szavainak igazát - mondta Veres András. - Az egyház
fiatal, és képes a megújulásra."
iskolát, óvodát vezetnek. Egész Moldáviára jellemző, hogy mindenhol
megszervezték a karitászt. Ez néhány embernek munkalehetőséget, megélhetést
jelent, de sokaknak az életben maradást biztosítja. Az ipar szinte teljesen
leépült, a mezőgazdaság is gyenge. A férfiak közül, aki teheti, külföldön
próbál dolgozni, és úgy támogatja családját. Ilyen körülmények között a
szervezett karitászmunka hathatós segítséget jelent a társadalomnak,
felekezeti hovatartozástól függetlenül.
a jelenlegi kilátástalannak tűnő körülmények közepette, és nemcsak a
katolikusoknak, hanem a többségben lévő ortodoxoknak is. Sokak tapasztalata
a mai Moldáviában, hogy a katolikusok igazi közösségeket tudnak kialakítani
egyházközségeikben és a kolostorok vonzásában. Mindenhol új vagy
újjáépített templom jelzi a mindössze harmincezer körüli hívet számláló
helyi egyház áldozatkészségét és a külföldi testvérek szolidaritását.
is, akinek testvére szintén pap, a bákói kisszeminárium spirituálisa. A
család tagjai egymás közt magyarul beszélnek, de ha "bonyolultabb" témához
érnek, áttérnek románra, majd ugyanígy vissza a magyarra. A Magyarországról
érkezett püspöknek nagy élmény volt a nagypataki emberek ízes magyar
beszéde, és a helybeli fa temetőkápolna magyar felirata: Készítette Bálint
gazda, valamint az ősi magyar sírfeliratok.
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:46 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:47 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar]
Halottgyalázó búcsúztató
Pusztinán
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Erdely Ma
17:35:18 +0200 szerveren -----
Címzett: Felfigyeltunk
Tárgy: [csangomagyar] Halottgyalázó búcsúztató Pusztinán
Halottgyalázó búcsúztató Pusztinán
[ 2005-07-18 ]
szerinte Irinel Iosif Iosub káplán beszéde egyaránt volt sértő és
soviniszta, valószínűleg azért, mert László Katalin nem beszélt románul,
csak magyarul imádkozott, énekelt. A magyar néprajzkutatókat nemcsak a
temetésen történtek, hanem László Kati néni halála is megrendítette. >>>
vagy pár nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hatranyban.php?id=11630&year=2005&month=07&day=18&what=archivum
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:46 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:47 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar]
Halottgyalázó búcsúztató
Pusztinán - a teljes szöveg
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet "Erdely Ma"
19:36:18 +0300 szerveren -----
Címzett: csangomagyar@yahoogroups.com
Tárgy: [csangomagyar] Halottgyalázó búcsúztató Pusztinán - a telje s
szöveg
ki a Krónikának
László Demeter. A pusztinai származású férfi a községközpont rendorségén és
a
polgármesteri hivatalban is írásos panaszt tett Irinel Iosif Iosub helyi
római katolikus
káplán ellen, aki – megítélése szerint – halottgyalázó gyászbeszédet
mondott július 13-án
édesanyja, László Katalin temetésén.
ezelotti, nagy
vihart kiváltó egyházi botrányra, egy apáca életét követelo Vaslui megyei
ördöguzésre. Az
édesanyja temetésére Brassóból hazalátogató férfit nem könnyu megtalálni a
Tázló menti
csángó faluban, Pusztinán, ahol még nagyon sok férfit hívnak László
Demeternek. „Arrafelé
menjenek, ahun az a veres masina áll” – igazít útba egy termetes asszonyság
a tekervényes
utcák egyikén.
útmutatást
igénylünk, és ezúttal egy „barabolaantennás” épület szomszédságában meg is
találjuk a
néhai László Kati néni házát. Demeter fia talpig feketében fogad, és az
üdvözlés után – a
pîrjoli községházán és rendorségen iktatott panaszában foglaltakhoz
hasonlóan – leszögezi:
a katolikus pap gyászbeszéde halott édesanyja meggyalázására,
befeketítésére irányult.
Mint megjegyzi, a pusztinai káplán elsosorban abba a hangkazettába kötött
bele, amelyet
édesanyja koporsója mellett játszottak le, de kifogásolta a magyar szövegu
koszorúkat is.
imádkozott,
énekelt valamennyi halottas háznál, ahová meghívták. Nyolc évvel a halála
elott önmagát is
elsiratta. Szalagra rögzítette a virrasztó imákat, énekeket, és az volt a
végakarata, hogy
ne hívják a koporsója mellé a csak románul imádkozó és éneklo „deákot”
(kántort) hanem ezt
a kazettát játsszák le, ha elérkezik az ido.
is
lejátszotta. „A pap ezt úgy tekintette, mintha édesanyám valami
gyilkosságot követett
volna el – magyarázza László Demeter. – Kijelentette, a kisembereknek
tudniuk kellene, hol
van a helyük, és nem kellene olyan felvételeket készíteniük, amelyeket
nyilvánosan
hallgatnak.”
történteknek, szerinte
Irinel Iosif Iosub káplán beszéde egyaránt volt sérto és soviniszta,
valószínuleg azért,
mert László Katalin nem beszélt románul, csak magyarul imádkozott, énekelt.
neki? Miért várt
addig, amíg már nem válaszolhatott neki? Ezt a gaztettet városon nem
engedhette volna meg
magának ez a káplán, akitol követelem, hogy a templomban, a hívek elott
kérjen bocsánatot.
Emellett erkölcsi kártérítést is követelek tole a bíróságon, amit
szétosztok az emberek
között, mert nekem nem kell” – sorolja ellentmondást nem turo hangon a
középkorú férfi.
rögzített
magyar nyelvu kazettákat, most úgy tunik, a római katolikus egyház teszi
ezt. Irinel Iosif
Iosub egyébként azt is felrótta a prédikációjában a halottnak, hogy
valamikor
kijelentette: „vigye el az ördög az oláh papot”. László Demeter ezt
pletykának tartja, nem
tud arról, hogy az édesanyja valaha is ilyet mondott volna.
kísérik utolsó
útjára a halottat. A gyászmenet a temetoig zsibongott. Akadt, aki kacagott
rajta, volt,
aki megbotránkozott. „Szidták a papot – emlékszik vissza a történtekre
Nyisztor Tinka, a
pusztinai Szent István Egyesület elnöke. – A családot annyira
megbotránkoztatta a
gyászszertartás, hogy László Demetert a rokonságnak kellett lefognia, mert
a koporsó után
a papot is a gödörbe akarta rakni.”
gyors léptekkel
távozott. Másnap nem fogadta el a családtól a temetési szolgálat díját. A
családtagok
Eugen Diac pusztinai plébánosnál is panaszt tettek, de o helyeselte a
káplán
prédikációját. Azt mondta, kellett már tenni valamit, mert „mind jöttek a
magyarok és
filmálták, és egyszer régebben a temetoben is taraboit (felfordulást)
rendeztek halottak
napján”. Amint László Demeter elmondta, nem talált megértésre a rendorségen
és a
polgármesteri hivatalban sem. „A rendorségen azt mondták, ilyen esetük
mostanáig nem volt,
nem tudják, mihez kezdjenek a panasszal. A polgármester arra hivatkozott, o
nem fölöttese
a papnak, nincs mit tennie ellene” – magyarázza.
sürgés-forgás: csángó
férfiak és asszonyok dolgoznak Isten hajlékának felújításán. Eugen Diac
plébános és Irinel
Iosub káplán csupán egy újságírót és a panaszos férfit engedi be a
parókiára. Odabenn a
Pusztinára tavaly kihelyezett káplán kézzel írott jegyzetbol olvassa fel a
július 13-án
elmondott gyászbeszédét, amely így kezdodik: „Noha nehezemre esik
megtartani
prédikációmat, mégis megteszem, egyesek nehogy téves következtetéseket
vonjanak le”. A
fiatal egyházfi ezután elmondja, a család rosszul választotta ki a
pillanatot, amikor az
imák közben játszotta le a hangkazettát, hiszen „ez a gesztus az
elsivatagosodás látszatát
kelti, sot akár nevetséges is lehet”.
Én most azt
kérdezem toled, vajon nem egy román pap keresztelt, gyóntatott, esketett
meg, nem éppen
egy román pap viselte gondodat a halálos ágyadon? Ha te az ördögbe küldted
is az oláh
papot, én erre azt válaszolom: Isten bocsásson meg neked” – idézi saját
prédikációját
Irinel Iosub.
sajnálja, hogy
ezáltal a családot is megsértette. Bevallja, nem tenné tuzbe a kezét azért,
hogy valóban
elhangzottak-e valaha Katalin asszony „oláh papot” pocskondiázó szavai, ám
ezt neki többen
is állították a faluban. Amikor a Krónika azt firtatatta, miért nem
igyekezett személyesen
Kati néninél meggyozodni az állítás valóságtartalmáról, a káplán úgy
válaszol: annak
idején megfordult a fejében, hogy elmegy tárgyalni az idos aszszonnyal, ám
ugyanezek a
falusiak eltanácsolták, mondván, „nincs kivel tárgyalni abban a házban”.
közölnöm kellett
a temetésen, mivel most érkezett el a pillanat” – szögezi le végezetül
Iosub káplán, aki
visszautasítja a feltételezést, hogy etnikai alapon támadta volna a
pusztinai elhunytat.
Távozásunkkor a templom körül tüsténkedo csángó férfiak egyike anyanyelvén,
magyarul
megfenyeget: nehogy bántani merjük a papjukat, mert egyetlen füttyentésére
öszszeszalad a
falu. Válaszunkat meg sem várva átszalad a szemközti kocsmába, riadója
azonban nem
járhatott sok sikerrel, mivel egy szál magában tért vissza.
néni halála is
megrendítette. „Nem sokan élnek ma már Moldvában, akik tudják, amit o
tudott” – jelentette
ki Tánczos Vilmos. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára
sajnálatosnak tartja,
hogy Kati néni a tudása egy részét a sírba vitte, a kutatók annak csak
töredékét
rögzítették, jegyezték fel.
asszonytól, Kiss
Erzsi nénitol gyujtött balladákból, énekekbol, mesékbol, vallásos
narratívákból, epikus
történetekbol. „Mindezek mellett o volt Pusztina gyógyító asszonya, hozzá
járt a fél falu,
mert ráolvasással gyógyított – magyarázta Tánczos Vilmos. – Nagyon érdekes
felfogása volt
arról, mit ér a mágikus gyógyítás és mit ér az orvosok gyógyítása.”
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005. július 24., vasárnap
#4764
üdv
palócz
Kedves Mindenki! Az előző hozzászólásomban írtam, hogy akinek megoldatlan vitája van egy Duma András az alábbi kérdéseket tette fel: >Nos ki menyit segített be ebben ez az egyik kérdés? Nekem a következő válaszaim vannak: -Utólag nagyon sokan mondják azt, hogy "Lám, lám, ugye mondtam én..." Végül, de nem utolső sorban tenni kell, s nem várni mást, hogy Tisztelettel, A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: 2005. július 15.-én "A moldvai csángók" címmel előadást tart Szegeden <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Az uno.hu portál multheti híréből, sajnálatos módon kihagyták Mádl Dalma Lejegyezte: Bogdán Tibor (Magyarfalu/Bákó/Románia) Forrás: Jótékonysági est segíti a moldvai csángómagyar iskola építését Jótékonysági estet szervez 2005. július 8-án, a veresegyházi római Az iskola építését a korábban év emberének is megválasztott Böjte Az iskola alapkövét május 15-én rakták le az erdélyi Rekecsinben A most szervezett jótékonysági eset bevételét közvetlenül az A csángó magyar közösség gyermekinek csak 1990 után vált lehetővé az, A moldvai csángók földjén 13 faluban 800 gyereket tanítanak ilyen A Béke Királynője iskolakomplexum felépítéséhez, amelynek alapkövét "Jelenleg a csángó magyarok folytatják a legelkeseredettebb harcot A jótékonysági est programja: A Dévai Szent Ferenc Alapítvány örömmel fogad felajánlásokat a [Non-text portions of this message have been removed] A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Érdekes a lenti cikk a Magyar Nemzetből de a ''Böjte Csaba "sztárszerzetes" Lejegyezte: Bogdán Tibor (Magyarfalu/Bákó/Románia) Forrás: Joó István S hogy minek itt fölemlegetni a puliszka másodjelentését? Emlékezzünk, a Csakhogy idén tavasszal a legnemzetietlenebb honi hírmédiumok sem S hát akkor mi, ha nem a puliszkamagyar ármánykormány által visszájára Az ezer székely leány napját 1931-ben alapította Domokos Pál Péter Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. C 2001 A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Halász Péter (szerk.): A moldvai csángó magyarok hiedelmei Forrás: Halász Péter (szerk.): A moldvai csángó magyarok hiedelmei Magyar szerzők sorozat "Idestova negyven esztendeje gyűjtöm és kutatom a moldvai magyarok Moldva igen nagy területén, több mint félszáz településen gyűjtött anyagom General Press Kiadó; 452 oldal, 2500 Ft. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái: <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott csaknem teljes beszéde Szerintem ideje, hogy a magyar kormány valóra váltsa az ígéretét, amelyet a A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hirek.php?id=11746 , vagy pár EZREDÉV - A nemzeti levelezőlista Segítsen, hogy minél több emberhez eljussanak a nemzeti információk! Kérjük, küldje el pályázati felhívásait, alapítványi, közösségi híreit, Levélküldés: ezredev@yahoogroups.com ezredev.hu - mert összetartozunk <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Nefwd sgaae
____________________Yo snr Wrt e lnwli t __________________________
laCaakzvsg(wsgr lli - vbt:zPztlBASA/e. m ____________________ LeeeBdnirMyfuRi
grt etslt
g oi o
2Bas aaGb t80 Mdisngr eew.aoofys:Cmt oaaaiireg noo,bkBco c,zmsk --Tbtt aa taUPTSAlhdt:257465--
Sb lc ta
Mdisngr eew.aoofys:Cmt oaaaiireg noo,bkBco c,zmsk --Tbtt aa taUPTSAlhdt:257465--
Sb lc ta
t rrdea th. ____________________ Mdisngr eew.aoofys:Cmt oaaaiireg noo,bkBco c,zmsk --Tbtt aa taUPTSAlhdt:257465--
Sb lc ta
Nefwd sgaae
____________________Yo snr Wrt e lnwli t ottoisfh sghee me - vbt:zPztlBASA/e. m Nefwd sgaae ___________________
omhr o ogdy tSryrod
nsoFEi h!hohp/.osaoo t rrdea th. LZNKLKS UUIIBk g,ov mn Mdisngr eew.aoofys:Cmt oaaaiireg noo,bkBco c,zmsk --Tbtt aa taUPTSAlhdt:257465--
Sb lc ta
____________________
laCaakzvsg(wsgr lli Mdisngr eew.aoofys:Cmt oaaaiireg noo,bkBco c,zmsk --Tbtt aa taUPTSAlhdt:257465--
Sb lc ta
Nefwd sgaae
____________________Yo snr Wrt e lnwli t ottoisfh sghee me - vbt:zPztlBASA/e. m Nefwd sgaae ___________________
omhr o ogdy tSryrod
nsoFEi h!hohp/.osaoo ottoisfh sghee me - vbt:zPztlBASA/e. m Nefwd sgaae ___________________
omhr o ogdy tSryrod
nsoFEi h!hohp/.osaoo t rrdea th. ____________________ ______ Nefwd sgaae ___________________
omhr o ogdy tSryrod
nsoFEi h!hohp/.osaoo mlb ltt,o Kpzee rzna Mdisngr eew.aoofys:Cmt oaaaiireg noo,bkBco c,zmsk --Tbtt aa taUPTSAlhdt:257465--
Sb lc ta
t rrdea th. --Tbtt aa taUPTSAlhdt:257465--
Sb lc ta
____________________ - vbt:zPztlBASA/e. m ____________________ Aov gmyoSt wcn.)ozm
ztAct gal aad lv
a:a sSBa lzm:R6O4218R,OBS098U0
OBS098R0
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:45 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:41 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] belso lista
és egyéb is
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Borto Andrei
2005 09:09:11 +0300 szerveren -----
Címzett: Csangomagyar
Tárgy: [csangomagyar] belső lista és egyéb is
másik listataggal, azt levelezzék le a privát e-mail címeiken, ha pedig
itt akarják teregetni szennyeseiket, akkor értelmes, derék ember módjára
tegyék azt sértegetések és vádak nélkül (főleg olyankor, amikor csak
szóbeszédből hallottunk valamit).
Megértem Kovács Csaba aggodalmát, de ha eldugunk valamit (egy zárt
listára), az még nem jelenti azt, hogy nem létezik, vagy megoldódott a
probléma. Azért vitafórum, hogy megvitassuk véleményeinket - de még
egyszer mondom: KULTURÁLT MÓDON! Mindenkinek van hibája és mindenki
követ el baklövéseket. De fel kell állni és tovább tenni azt, amit kell.
>A másik kérdés az hogy mivel segítettünk a helyi értelmiség
>beilleszkedésihez?
>Van-e itt diszkrimináció?
>Mért nem jönnek vissza a fiatalok?
>Ha visszajönnek melyek az igazi okok, hogy újra el távoznak?
Az ilyen hozzáállás és epés megjegyzések nem segítenek sem annak, aki
hibát követett el, sem az ügynek (de az ügyről lenne még mit írnom, de
nem témája e levélnek).
-Helyi értelmiség beilleszkedése - Nem tudom, mire gondoltál, de ha
valaki hazatér és itt vállal munkát (nemcsak a szervezeteinknél), talál
magának, és ha akar, be is illeszkedik úgy, hogy a magyarságát is meg
tudja tartani, sőt még előnyére is válik (saját példám: a lemondásom
után egy bákói reklámcégnél dolgoztam, ahol jól éreztem magam, ahol
elfogadtak olyannak, amilyen voltam - tehát beilleszkedtem).
-diskrimináció - ez embertől függ, de szintén a tapasztalatomból tudom,
mondani, hogy egy munkahelyen nem az számít, hogy magyar vagy-e vagy
román, hanem az, hogy végrehajtod-e a feladatod a megfelelő módon és az
adott határidőn belül.
-Először azért nem jönnek vissza a fiatalok, mert nem is gondolnak
komolyan arra, hogy visszajöjjenek. Másodszór meg azért, mert nem mernek
megbírkózni az itteni feltételekkel, a kezdeti kevés fizetéssel, esetleg
a lakás és az utazás költségeivel.
-És mért mennek el? Mert eléggé könnyen feladják a harcot, bár én
ismerek pár embert, aki diplomaszerzés óta itt van, és ha panaszkodik is
a körülményekre, mégse ment el.
helyettünk elvégezze feladatunkat. Sem Erdélyben, sem Magyarországon,
sem máshol ez nincs másképp!
Bartha András
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:45 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:42 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] hírek
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet "ekopark"
08:54:08 +0200 szerveren -----
Címzett:
Tárgy: [csangomagyar] hírek
Halász Péter (Honismereti Szövetség elnöke)
Házigazda: Bogdán Lajos, közreműködnek: Takács Éva - ének, dr. Zenei József
- vers
Helyszín: Szegedi Vár
[Non-text portions of this message have been removed]
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (www.csango.ro) folyószámlái:
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:45 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:42 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Kijavított
cikk_uno.hu
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
Yahoo! Messenger - NEW crystal clear PC to PC calling worldwide with
voicemail http://uk.messenger.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 09:29:17 +0200 szerveren -----
Címzett:
Tárgy: [csangomagyar] Kijavított cikk_uno.hu
asszonyt. Többszöri jelzéseinkre, korigálták ezt. Köszönöm Uherkovichné dr.
Paál Máriának a figyelmeztetést. Íme a kijavított cikk:
Magyar Máltai Szeretetszolgálat _
Csángó Koordinációs Iroda
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
T: 3914739
F: 3914728
M: 20/9125306
E: bogdan_tibor@yahoo.com
http://www.uno.hu/news/story/168960
2005.07.07. 18:18
katolikus egyházközség a moldvai csángómagyar iskolakomplexum építésének
támogatására.
Csaba ferencesrendi szerzetes kezdeményezte.
Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökének, Dávid
Ibolya, az MDF elnökének valamint Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos
Akadémia elnökének jelenlétében, de komoly szerepet vállalt az iskola
létrejöttében Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök felesége is.
iskolakomplexum építésének támogatására fordítják a szervezők.
hogy magyar nyelven tanulhassanak, de a gyakorlatban csak 2001-ben
kezdődött el számukra az iskolán kívüli magyar nyelvoktatás. A magyar nyelv
oktatása csángóföldön elsősorban magánházaknál folyik, de 2002-től néhány
településen hivatalosan a román állami iskolában is bevezették választható
tantárgyként a magyar nyelvet, heti két órában.
körülmények között. Ezért határozta el a Moldvai Csángómagyar Szövetség és
a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Moldvai Csángó Magyar Szervezet
támogatásával, egy olyan iskolakomplexum megépítését, ahol első osztálytól
a gimnázium utolsó osztályáig magyarul tanulhatnak a csángómagyar fiatalok.
2005. május 15-én helyezték el Rekecsin falucska határában, több száz
millió forint szükséges. Ennek az összegnek az összegyűjtéséhez szeretne
hozzájárulni a veresegyházi római katolikus egyházközség által, 2005.
július 8-án, Veresegyházon szervezett jótékonysági est. A szervezők az est
teljes bevételét az iskolakomplexum építésére ajánlották fel.
megmaradásukért és a szülőföldjükön való boldogulásukért." - mondta Böjte
Csaba, ferencesrendi szerzetes, az iskolakomplexum megépítésének
kezdeményezője. "Az anyanyelv oktatása nélkül, ezt a kis, elszigetelt
magyar közösséget a lassú és biztos asszimiláció fenyegeti. A csángó
magyarok kultúrájuk elvesztésével nemcsak mi magyarok, de a világ kultúrája
is szegényebb lenne, veszítene."- tette hozzá a korábban év emberének is
megválasztott ferences rendi szerzetes.
18 órakor Böjte Csaba celebrál szentmisét a veresegyházi katolikus
templomban (A szerzetes Gyimesfelsőfokon az
Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium udvarán is celebrált már misét),
19 órakor a Csillagösvény c. film kerül vetítésére a mézesvölgyi
általános iskolában, a vetítést kötetlen beszélgetés követi Böjte Csabával.
csángómagyarok számára épített iskolakomplexum építéséhez. Az alapítvány
számlaszáma: 10300002-20145639-70213285.
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:45 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:42 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] mno.hu_cikk
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
Yahoo! Messenger - NEW crystal clear PC to PC calling worldwide with
voicemail http://uk.messenger.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 15:10:51 +0200 szerveren -----
Címzett:
Tárgy: [csangomagyar] mno.hu_cikk
csángó iskolát alapított a moldvai magyar közösség maradékainak'' mondat
egy kicsit erősnek tűnik számomra.(?!)
Magyar Máltai Szeretetszolgálat _
Csángó Koordinációs Iroda
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
T: 3914739
F: 3914728
M: 20/9125306
E: bogdan_tibor@yahoo.com
http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=293856&rvt=4&rvt2=45&s_text=cs%E1ng%F3&s_texttype=&norel=1&pass=3
A nép jóvá teszi
".a dolgot őt magát nézzük."
2005. július 4. (7. oldal)
Puliszka - ez nem csak egy erdélyi étel neve; e szóval illetik Gyergyóban,
Csíkban azt az embert, akinek nincs tartása, jelleme. Nos, szombaton ezek a
találékony, magyar nyelven beszélő székelyek megint megrendezték az ezer
székely leány napját. A jeles nap ez évben már százötvenezer, a történelmi
Magyarország területein élő zarándokot mozgósított.
"pápai gyerek" miniszterelnök a december 5-i népszavazás előestéjén egy
tévévitában azt bizonygatta, hogy ő is hazafi. A műsor végén felszólította
a szavazópolgárokat, ne menjenek el a referendumra. Utóbb ő mégis elment,
és nemmel voksolt arra, visszakapják-e a magyar állampolgárságot a határ
túloldalán élő magyarok. Azon a drámai napon, tudjuk jól, az igenek száma
nem vergődött el a választópolgárok számának 25 százalékáig, emiatt egy
ideig úgy látszott, mi "ideát" puliszkaország leszünk és maradunk a
kisebbségi magyarok szemében. Romániai, szlovákiai, ukrajnai és szerbiai
üdvözlőlapok tömkelege nem íródott meg és nem küldetett el
Csonka-Magyarországra 2004 utolsó hónapjában. Egy sepsiszentgyörgyi
értelmiségi társaság "anyaországalapot" hozott létre "a trianoni
Magyarországon rekedt, nemzeti öntudatukban önhibájukon kívül megrokkant
érzelmi-erkölcsi fogyatékosok megsegítésére". Józan tudósoktól lehetett azt
hallani: megszűnhet az egységes Kárpát-medencei magyar civilizáció.
tagadhatták el, hogy százezrek vettek részt a május 10-i pünkösdi búcsún
Csíksomlyón. Ugyanott, vagyis a Kis- és a Nagysomlyó közötti nyeregben -
ahová most, július elején megint csak tódultak az emberek, főleg a
decemberi referendumon rosszul vizsgázottak szomorú földjéről. Közülük
sokan kődarabot is magukkal vittek, úgy ruccantak át a Kárpátok
túloldalára, a csángók lakta Rekecsinbe egy nevezetes alapkőletételhez.
Mivelhogy Rekecsinben Böjte Csaba "sztárszerzetes" csángó iskolát alapított
a moldvai magyar közösség maradékainak.
fordított értelmű népszavazás ellenhatása az, hogy magyarországiak tömegei
keresik fel Erdélyt, avagy a magyarság más ősi szállásterületeit, pár
hónappal 2004. december 5. után? Hogy képesek, mint ezen a szombaton,
woodstocki zsúfolatban végignézni egy Nyírő József-drámából készült
rockoperát, A Megfeszítettet, Jézus szenvedéstörténetének parafrázisát? Mi
más, ha nem az elvetemült ritterek okozta elvetemedettség korrekciója az,
amit a magyarországi magyarok százezrei cselekednek manapság, hogy
"külföldi" nyaralásuk helyszínéül elsősorban a szomszédos országok magyarok
lakta tájait választják? A román turisztikai hivatal munkatársa a minap
nyilatkozta, hogy folyamatosan tömve vannak magyarországi turistákkal az
erdélyi szálláshelyek.
néprajztudós mellett a katolikus egyház két szerzetesrendje. A cél a
nemzeti-helyi hagyományok, a hit és a jó erkölcs éltetése volt. Az
évenkénti ünnepet a román kommunista diktatúra kiiktatta, de 1990 óta
megint minden július első vasárnapján megtartják. Székely lányok ezrei s
néptánccsoportok öltöznek székely viseletbe, lovasíjász ifjak példázzák az
ősi virtust. Vágtató lovon célba találni - bizony, anyaországi és
kisebbségi magyarok kezdenek ismét célba találni az idő vágtató lován.
[Non-text portions of this message have been removed]
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:45 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:42 Másolat
Tárgy
Fwd: [csangomagyar] Halász
Péter: A moldvai csángó magyarok
hiedelmei/nol.hu_cikk
Note: forwarded message attached.
___________________________________________________________
How much free photo storage do you get? Store your holiday
snaps for FREE with Yahoo! Photos http://uk.photos.yahoo.com
----- Üzenet Bogdán Tibor
2005 15:23:07 +0200 szerveren -----
Címzett
:
Tárgy: [csangomagyar] Halász Péter: A moldvai csángó magyarok hiedelmei/
nol.hu_cikk
Lejegyezte: Bogdán Tibor (Magyarfalu/Bákó/Románia)
Magyar Máltai Szeretetszolgálat _
Csángó Koordinációs Iroda
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
T: 3914739
F: 3914728
M: 20/9125306
E: bogdan_tibor@yahoo.com
http://www.nol.hu/cikk/368711/
hagyományos műveltségét, s eddig elsősorban történeti, társadalom-néprajzi,
gazdálkodási témakörökben, valamint népszokásokról közöltem cikkeket,
tanulmányokat. Mindeközben számottevő mennyiségű hiedelemanyagot is
sikerült összegyűjtenem, ebből adom közre most a legértékesebbnek ítélt
tételeket. Ez a hiedelemvilág át- meg átszövi a csángó ember egész életét,
mégpedig úgy, hogy megelőzi a születését, és a testi halál után is
elkíséri. Megismerve ezt a különös világot, tudománytörténeti értékén túl
megsejthetünk valamit a kereszténység felvétele előtti idők
szellemvilágából, s megérint bennünket a keresztény vallás középkori
szemlélete, értékrendje - és költészete. Az itt közölt anyagot olvasva
eltűnődhetünk azon, hogy ezek a "régi", vagy legalábbis "régies" emberek
milyen alaposan megfigyelték az őket körülvevő világ jelenségeit. Számon
tartották, mikor merről fújt a szél és melyiktől mit lehet várni; merről
hallatszik az esztendő első mennydörgése, a hét melyik napján esett először
a hó, mikor csordult meg az eresz, és egy vagy két fecskét láttak, amikor
tavasszal először megpillantották ezeket a szent madarakat. Mindent
felismertek, mindent megfigyeltek, eszükbe véstek, megjegyeztek, újra és
újra elmondták egymásnak, hogy minden tudás fennakadjon és fennmaradjon a
szájhagyomány pókháló finomságú, de hihetetlenül erős hálóján.
közzététele azért is indokolt, mert a falusi közösségek szétzilálása, az
archaikus paraszti életforma felbomlása miatt az utóbbi négy évtized során
az egykori Etelközben is beszűkültek a hagyományos népi műveltség
gyűjtésének korábban oly gazdag lehetőségei." - Halász Péter -
[Non-text portions of this message have been removed]
Címzett: Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova,
bank: Banc Post SA Bacau, számlaszámok:
RO56BPOS04002951848EUR01, RO03BPOS04002951848USD01,
RO89BPOS04002951848ROL01
Feliratkozás: levél ide: csangomagyar-subscribe@yahoogroups.com
Leiratkozás: levél ide: csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
_Figyelem!_ Egy, a listáról kapott levélre a Válasz (Reply) nem a listára
megy, hanem az eredeti feladónak! A tagoknak úgy írhatsz, ha leveledet a
csangomagyar@yahoogroups.com címre küldöd, vagy ha egy kapott levélre Reply
All-lal válaszolsz és törlöd az eredeti feladót a To-tól.
A lista tagjainak száma 2005. február 17-én: 322
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/csangomagyar/
csangomagyar-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:45 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ezredev@yahoogrou
ps.com Másolat
Tárgy
2005.07.24 16:41 [ezredev] Orbán Viktor
Tusnádfürdőn elhangzott csaknem
teljes beszéde
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ezredev@yahoogrou
ps.com
[ 2005-07-24 ]
népszavazáskor tett, hogy ő majd megoldja a kettős állampolgárságot
népszavazás nélkül is. Drukkolunk nekik. De talán az érintett magyar
közösségek választott szervezeteinek választott vezetői nélkül, a velük
való egyeztetés nélkül talán nem érdemes titkos tárgyalásokba bocsátkozni -
mondta Orbán Viktor arra a kiszivárgott hírre utalva, hogy a magyar kormány
nemzetközi szaktekintélyek véleményét kéri ki a kettős állampolgárság
megadásának feltételeiről az Európai Unión belül. >>>
nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hirek.php?id=11746&year=2005&month=07&day=24&what=archivum
programajánlóit!
Az Ezredév Információs Pult szerkesztősége: ezredev@dpg.hu
Az Ezredév Lapszemle elérhetősége: ezredevlapszemle@freemail.hu
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/ezredev/
ezredev-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.24 16:45 -----
Szabó Palócz
Attila
2005.07.24 16:42 Másolat
g
w sgaa no)
imlt:umsg.h.m--etskor
g sgaa no)
a
s j ' tgdkmd.tnz r a,alkgtmk eego ykpnzxr
amskpnedhzt.Micnlne , rat vlls. iad.....
r
rmler1- sfa nk nhp/ea.
e:siiMhroCniiMda
n nPtAausao
OBS098E0 0P0054S1
8P0054O1Fitzsl ecnmy-breaooso
itzsl ecnmy-ssi@hgu.m_gl!E, sko vl VlzRl m s
e,amzre la toayazhled
aograoosocm ,a yatlrRl
lavlzs etfaao.Aiaaaas 0 b -n3
aoGu n
>oito o ee : t/rpyoc/o/aogr
< ssi otsrpsdnmlo
sgaauucbyorpc
>o efaoGu bct
hp/cyoc/ftm
00214--
aa
tl ztlyo e m Sb lcAi
tlsbalrg.> 00214 l
g
w sgaa r
vaov o.
o:oaemsetcd
wu eptsreoog?teo la
a rR tYo ost:upt.h.m--etsaUN msyh.bur ls n
l0 :: 3 E)zve--
Cmt gTo
TzlLezLt
rm pzl hy zs ktee ji
esei
vo ogsekeffeee b
gnb mdb eael keekp o
Aio a s5rtkezriecnne
staOzg .
ks damzi lva kmye(gCn ln
n mrle
eaa rehaseimjoihyieozrzntaa.Svy vlt, un a
n1J 0 s89]o b o:
ouo le jt nig l
sotTbzrjzsneki tKsUrvhr
aaieee. katck
T349>:97
/20
Ebd_b@h.m>>o:>t:w.oue/o/80
N-xptnotsea vbnev]
5P0054U1R3O4218D,R9O4218L
erk:ei:sgaassi@hgu.mLrk:ei:sgaauucbyorpc
Fye_g ltrlatlraa eyn ltr
g n etfakAakk rt,aeleacnmy@hgu.mrkl ghe pteeeyA-laoztraediedt -
s gikzm25fr1:2
h!rpLk
< s uguot bgt
hp/osaoogucnmy/
*Tuucbfmh o,e a : aogrnbreaooso
< uu h!rpisjto
t:dsaooioes
d[aogrbetg
o:oaemsetcd
___________________
aoMsg N yacaPtPclgoddwhvca t/keeeyoc
--n a oae"ksigrh ls e1
l0 :: 2 E)zve--
ztcnmy@hgu.m
Tr:cnmy]ekyo
Kv ss!IoRigks ovtdBt dsleemtb
gtt.nkznbsltavyikeirl n.Eimgoasaaia bi mAr ,esg
nl,o smy nk els tz,eeeu
e sa rvn glnekyomtneaockotk mtgeoe iiiuaniadN sm
revy nrnvejiakihtee
s geoo goltotmteioh gmtn rv taaEmdkearadg k .smkohz msko gly,zteitzkf y sr oeile envuef jn
ahAr lilstktoa,zie
ni im n methyzgdj gau g
lk snoamooi
t othyar ,o kvatbi
znsresl cn-yot .gara
lpgn,ksi aeabgzaia ondra h,etlueel l-s melsAmoaa ssb gn nmhy stezee
oei gda olkann zduooa o
ahAr md,etilaavaoimt t
rfnziemd zse z koeem ga
nsrt,h azl aokemdkmdke
nnngttHktaavan osmy snk
b mkh n
r n darhu t,o yinsi z
fuiaoesesrneeeaizfethyrdz ysotarlaa
zieeyegn lsmy l-s.aaaov
z yaucnbaln,oajb vne
eoiaatltlkle i,aago et
italnaooa,i ,o yosgnlr
leevn.mr gn koos igietntu.Uoee sIl e
5P0054U1R3O4218D,R9O4218L
erk:ei:sgaassi@hgu.mLrk:ei:sgaauucbyorpc
Fye_g ltrlatlraa eyn ltr
g n etfakAakk rt,aeleacnmy@hgu.mrkl ghe pteeeyA-laoztraediedt -
s gikzm25fr1:2
h!rpLk
< s uguot bgt
hp/osaoogucnmy/
*Tuucbfmh o,e a : aogrnbreaooso
< uu h!rpisjto
t:dsaooioes
dR sgaa betg
h!eee-EcsllrCoCai rwei
oeihp/.snraoo
- ze"dya
g :cnmy]ekyo
s oabetgs zn gl.nmsmg:e
laolsd,elztljtpsA[sgbs s
ekoo
,ezmt.
o a
--OgaMse--Fm"siles iir@ju
:cnmy@hgu.m
n ea l1 012MSjt[aogrbetg
>eeLto
t be ctr l ranaatj rkn>gtt.nkznbsltavyikeirl n.>nsoodmot snRisDanai g y>oomhy elsootzeennzknthjk>e sa rvn glnekyomtneaock>sj sm y bna nggnn r.ehz,>an gkni i vsok vn,ez
s geoo goltotmteioh gmt>eaaakal.zieik itoaenep
m z z,seiar,o gnern aoa
f y sr oeile envuef jn
ranaiva ym a nn enm
Ayaa geiele ga nl,o .a
lk snoamooi
EeIn,o vja gauigonr
sneege t aogmo,szle ek
lpgn,ksi aeabgzaia on>eille t gtn bsltn gd.
gd ,sl rnamkoo gaiansmy
oei gda olkann zduooa o
ranaieot h vilnitz,e va>a nsrt nnosg,zl zsg reb
nsrt,h azl aokemdkmdke
mdb ye.auulnizkaneiejzdu>mreadte.>r n darhu t,o yinsi z
eal,krgzgzu r g toek,o
nzkgako pbmk.>zieeyegn lsmy l-s.aaaov
ohee issgatee kloazaag
bslt ieioael,hzhtot,zek>italnaooa,i ,o yosgnlr
venkaa bevykeaunzeedettl
lk
Uoee sIl e
Mdisngr eew.aoofys:>ztAct gal aad lv
n nPtAausao
5P0054U1R3O4218D,R9O4218L
lao vld aogrucbyorpc
itzsl ecnmy-ssi@hgu.m>Fye_g ltrlatlraa eyn ltr
g n
etfakAakk rt,aeleacnmy@hgu.m>rkl ghe pteeeyll sl straedi>edt -
lttjn a0.eur7 2>aoGu n
5P0054U1R3O4218D,R9O4218L
erk:ei:sgaassi@hgu.mLrk:ei:sgaauucbyorpc
Fye_g ltrlatlraa eyn ltr
g n etfakAakk rt,aeleacnmy@hgu.mrkl ghe pteeeyA-laoztraediedt -
s gikzm25fr1:2
h!rpLk
< s uguot bgt
hp/osaoogucnmy/
*Tuucbfmh o,e a : aogrnbreaooso
< uu h!rpisjto
t:dsaooioes
d[aogrCoy
splat
imlt:umsg.h.m--eto b sgmt.>eanltlu l2523100zve--
zt
jyt gTo(grlBk/mn)My aSrezgl
g oi o
1 de,zv r56
:97
:97
:013
:oatoyoc
r
hp/.ounxnck91r=se=%nFsetene1a=
uai
slsplat
mfzttodtsaIvnai v rb alti
0.i 5oa
sSbc(ls
zs, rlkteelt dl makirv
ekiAeee oorcoyiodts ee
nsznentkeat aks
lznnAoaGb nz dsaErzkyennj
nz tm,myelbayaot esgz
naasa
Slvy,e en ee-zl lmsla
kooihiyb it gu rczeipgrsri esll paskm
yee 3b moPlenecut llmmo gmnrdvnetmiaul dle
lkhyyn panzizoa
evlstkn l.evll,o r toapnish slae tttaouzsd,jetsrpickz9- nzvluat
h.dn eflvanizl saar o
dkrlegtkztns slhyegneo
znd,kn rtetnfbdvasgvet
taaifrhaalo,o adayuazs.Acee zebou t tetntslu ,oeaaoogrsglavsyale
r ygssé e gn ykztm.AErzkyennjn pt thaal gst
ooreybutjvtalt nsznksrkiemlAii eteooMyozg
lnuebuttruib lyordJz
zvtrttsojaaa eetne
slkznuazaasr dk aa m
mhoo tispo n vlzt
aizenVgMls(sr kitu r i
y lsse(zr dl lsoa
egos uoaazndlt ep stz
edjluvllaet r karui
asn itztAeee totnooaza
zethyrn szgo greeesea
yv rzs.Ma lni,o dlee,zaasan nn rletlk-olzt sl
rtets ptzns
laCaakzvsg(wsgr lli
e:siiMhroCniiMda
n nPtAausao
OBS098E0 0P0054S1
8P0054O1Fitzsl ecnmy-breaooso
itzsl ecnmy-ssi@hgu.m_gl!E, sko vl VlzRl m s
e,amzre la toayazhled
aograoosocm ,a yatlrRl
lavlzs etfaao.Aiaaaas 0 b -n3
aoGu n
>oito o ee : t/rpyoc/o/aogr
< ssi otsrpsdnmlo
sgaauucbyorpc
>o efaoGu bct
hp/cyoc/ftm
00214--
aa
tl ztlyo e m Sb lcAi
tlsbalrg.> 00214 l
g
w sgaa RE
yts
- zeBdnircn@liufhzT,2u
0125+0srr -
zt
in lrlAieoblaoa lamy e shyy.
egz:o b aaa/oa
grt etslt
snodisra15uptSrso -.T349F348M2956Ebd_b@h.m
o:hp/wh.grlnl
sraReek 8b al oezvoz
sn,aasedielklvaaasesri
ngujtk.ouaezeatzgfl eesa rkb. Aet e-zatcrklnr-r y
esrbzerv eia vkymhynsrv
eblse.asnyirkeea,oori
maze Hgaa e yts
oo gt aeoda, pnagt
agtavcage, tketts-ksr
l dmvs.ie esgklnrknieau
Vaibuttese rg cp, e ztle, rzrkautao cis.t
ebpdckaieoblamykoa la
grzehyy-ek,mllesrnkn
fym c pib jzta
m ant lamy aoos ksr
a-fnenaaorhgelsseee lssbakznee llezet gmnkeem lrl rirn eeesrsk,mbslsk.o:whfrgkreeloe.m
N-xptnotsea vbnev]
Aov gmyoSt wcn.)ozm
ztAct gal aad lv
a:a sSBa lzm:R6O4218R,OBS098U0
OBS098R0
lao vld aogrucbyorpc
eao vld aogrnbreaooso
iem yai ptee s(p)eaiamyheaediedn! gn ghs vet
sgaayorpc eddvyagko vl p
ll sl sldzre l Ttl
lttjn a0.eur7 2Yo osis
*Tviyrrpnhw,oo
t:gu.h.mrpsgaa
>onbrer igu naeit
cnmy-ssi@hgu.m
*YrsoYo ossue : t/o.h.mn/r/
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
zPz
Ai
sai@h. zt
o aa ta
ai.a@epnru
0.. : ot
Tr F:cnmy]ed KLKSIAHT
____________________H cfehota ue o uhiyspf EwhaoPt t/khoyoc
--n gTo
25jls41
jyt gTo(grlBk/mn)My aSrezgl
g oi o
1 de,zv r56
:97
:97
:013
:oatoyoc
r
t:w.aoo
TVE RPGM
Asrei g l ma.
ashyy tn n,asr zk ,o
a,iygo-a
znzs
uaa
K GTE hrt,zkFiiSr aDoRz,MdhAe gizs,or d fuaa-ga
ZL ak
ZLDJ
10 .nozgkk
5u dkk
.00l mnaooa
Kvmnk
3sognes
- v r %seey
LTZSHI25jls7
SRZKSr ls aae
LTZSIOIK
Sr ls 0329 ecn
47 18
srfiiyoc
SREI L
0 u23
ES ECNFDRCCN eeMd,oa
RZTO OA
klksisnuaeta
Minpgmnk ,khgesui,zvsf,vrsnpgmd ta
se
Gsy
AKEN:eMrnSr ls aai b a
nc r,edLsIvnHogn s l
raaj
S:so
RSE
.0taasaa
7eoflee
200 jolpgrn
dze
ekiiye
34sog0okvmn
ENE TR 0 u1
EE aaec,zkPt,
ENE FMC
aaeca42 14srei
+ 049
aals@h.m
[ne ro imsea erod
5P0054U1R3O4218D,R9O4218L
erk:ei:sgaassi@hgu.mLrk:ei:sgaauucbyorpc
Fye_g ltrlatlraa eyn ltr
g n etfakAakk rt,aeleacnmy@hgu.mrkl ghe pteeeyA-laoztraediedt -
s gikzm25fr1:2
h!rpLk
< s uguot bgt
hp/osaoogucnmy/
*Tuucbfmh o,e a : aogrnbreaooso
< uu h!rpisjto
t:dsaooioes
d[aogrbs
o:oaemsetcd
wu eptsreoog?teo la
a rR tYo ost:upt.h.m--etnniugsyocu ls e1J
0 :: 7 D een--
e:sgaayorpc
g sgaa l
itto a
kaaaeltl.tjilt l.z
eojm
nklnoo eetmbzl kldn
ieilvyke lo y naynsa hga
l nlds
llb cisrz seasnf v eet
gnaosogdk kd.z eet mgiskev ezkyEaeltaasltoahy
zvebs l gs,aeekrn y.3Meeasniletlnpil,bakhyravk b dees lzl. etote
rm nn e tr.4S b sagtbhnysgltklirsegdai gkrhn damhyeiiaal
yeltsb zlt c eijn,ktrjn e
s hnsoi
ss t
________________
ooYo?Teosm h!a shbtp ocoau
t:mlaoo
[ne ro imsea erod
e:siiMhroCniiMda
n nPtAausao
OBS098E0 0P0054S1
8P0054O1Fitzsl ecnmy-breaooso
itzsl ecnmy-ssi@hgu.m_gl!E, sko vl VlzRl m s
e,amzre la toayazhled
aograoosocm ,a yatlrRl
lavlzs etfaao.Aiaaaas 0 b -n3
H!RPLK
s ugu"aogrot b
ssi otsrpsdnmlo
sgaauucbyorpc
o efaoGu bctt h!esfei.
- vbt:zPztlBASA/e. m
00214--
aa
tl ztlyo e m Sb lcAi
tlsbalrg.> 00214 l
g
w sgaa r- Vsez hdeh Hgaee
o:oaemsetcd
___________________
aoMsg N yacaPtPclgoddwhvca t/keeeyoc
--n dyaoi@dyafhz1J 0
:: 2 een--
Cmt lgln
y[aogrvz hytirtsvrt rt
ee
r-zlekie aai gn[0--
Azkyiezamtsrizleeee
zmnz kmn HgaeePftiit.kr
vlzto Gmee fcktek
n be ln ls ree stut
erlel ja lmnbimt sb
ruk zr vz yifBsia>
tj rstoaahp/dyaikhi19,a
pvmrt
t:ee./r.pd16e=0mt0d=&aahu
5P0054U1R3O4218D,R9O4218L
erk:ei:sgaassi@hgu.mLrk:ei:sgaauucbyorpc
Fye_g ltrlatlraa eyn ltr
g n etfakAakk rt,aeleacnmy@hgu.mrkl ghe pteeeyA-laoztraediedt -
s gikzm25fr1:2
h!rpLk
< s uguot bgt
hp/osaoogucnmy/
*Tuucbfmh o,e a : aogrnbreaooso
< uu h!rpisjto
t:dsaooioes
d[aogrCaa
imlt:umsg.h.m--eto b sgmt.>eanltle l2556200zve--
e:cnmy@hgu.m
g sgaa l
lZtn .aiGy
gmisntnt a(-lee
jyt gTo(grlBk/mn)My aSrezgl
g oi o
1 de,zv r56
:97
:97
:013
:oatoyoc
r
t/wfkgihm/d.ppoc_nntki&=&ed2
"Ke ovzs aiskeehaa
rle gmisnrgsunporamrse
ri,znamy. ivlzMd l lv
Tr ru)aeuipakzkginzml
ibnybeplskyeai(lc kAemtb gsbofuGmfsl uaeu,yel
LcdJ) is he g)Aeie sbtek tsglead kvk:kk
o-taCi)Bhapa,tekFkopa,Uaak(l r,bpa(l e,okak
opa,epa(l tea)Bopa(l r)
rTcu topa aauAac l-t aaCei ipa,iaaBoz,igpa aae)
vsak amsak iak hapa on
gu,acsBao,aaa(naul)Hrkt
ktpa(i,vnsak(li,ibke
u-taBadaaT-v-taTri ek
ec k ih s r l. erlk ialugmisnt esggkeeeseiisojtajkzm.aeaskfvblklea89sdnTr ybsnneekt vb
hak.iuu- sksleho ejrsavetazo zetnist aepls ssg
lesg ysAc ksg tnllketienieeeaaanpork.dg is
gk3fltnlltmty0cjtttksn e za
fk,ok scrsk zg lztetahveieek rlz -leeii
ADaaaLs sesaas lh Vbk s
b gr Ls gr sessr|e a sse d|s Koz Kes sis
gns o|uk|oss le) sas|Hrs Etpts mpn|lps ln Sn
escsgts lpk|a r be lv saoa rgr tjrtj rlj
E:nlo rms|ayMyp Hmg
in dmil aos|ukJn rms|ukPt
p SoEsb aos|inm rms|eu g
aos|eu sp ZkaoFRi
gdo
tkArsl rl 9) liz10|e
o(9 Klso 9,9,9) rnyr 9)
e t(9 PoFe 9) rc10|Sii
kd 5,F+oasgr Mrd tll
eeai lt g
'gK.20ztd,zli .t.39-7
r
laCaakzvsg(wsgr lli
e:siiMhroCniiMda
n nPtAausao
OBS098E0 0P0054S1
8P0054O1Fitzsl ecnmy-breaooso
itzsl ecnmy-ssi@hgu.m_gl!E, sko vl VlzRl m s
e,amzre la toayazhled
aograoosocm ,a yatlrRl
lavlzs etfaao.Aiaaaas 0 b -n3
aoGu n
>oito o ee : t/rpyoc/o/aogr
< ssi otsrpsdnmlo
sgaauucbyorpc
>o efaoGu bct
hp/cyoc/ftm
00214--
aa
tl ztlyo e m Sb lcAi
tlsbalrg.> 00214 l
g
w sgaa
arcTntkI e Ppzupt Srrnb
- zeBdnircn@liufhzW,3u
0152+0srr -
z sgaayorpc>
t
Tr:cnmy]ry&hzllz/ zr p
LsBasSrrnb
EEN
aNps"oz jab,zry M l v zt
Aat1mdimeah knb meek
rz eziez gekgskiAyjIc
u,a grl l.zry lakzmtmn cnlh,zkce nlvh
llzdttaidahk iemez
leei naln d s
"etrei t:
gremdsaoa . d adi
met uegg v
soi si ssaazaanpsut
tsblbet nmnl
LeeeBdnirMyfuRi
aaMlizetoa_CKrncId
2Bas aaGb t80
13
12
/20
gniraoo
Frs
laz
cao
dnlsaa l de oan
uptamlvvr raoaaozk
eeipt .tttgrauptTai
et rei sngd koaaaas
saniaanpo ns ne yk
patktri rksgS,gtl
okzpr salaoaemsllnri
Ppzptao"a. rt rml
bzlts,o sk dtiefe a
aesr yyotn,i e:irl
uashy nhy o n kckvl
s a sgieijns oilnyb
zelnacao yvals g
aao km mittvky hrtsu
s ejee tkatianr
ktri2. gaalugmimdisna
s ltnhnMtk eetnasn n
ta,mobjijnet r.
Atnoamzlupttn t-my 7
naitentrKnkbnaoaairTnge
srzsb,b rnyr,oFe si
Snrzlv oaje lrl et
km,myn z bteoaeei
syeee sT o leBs
eTntk tv e: iaz
Tngetrsgb dktnk ntt ckk
Aeetbhyegkdtkezmaoeee
hgeilreee lztayc
cato r ut Smvreei
gssaaariokcgmni
z evy mtLrc rd-tbt
l tezka5ejr rismdk
znte
res laeibutztaoeisr
jen ntt gyl gnstkb d uz
lat tnsk,inahy cnnkp rml"azlpb z t sc
ntmeea.eekezaaa -fb
"u" s rntamkdtkz,bn
a ey bksaizltnfzvl ee
asktmt
Azbia de et zmrcm rv
dtbov gBcd laeuaaas
ts y h aaapczuakr
gsgzmriveso seln alk
zy bttg,zg ueeesd-
y.atns mta ktrt.
zs zizce ka "lOe"
t lat e selaersot t t
eaib kzp l-rp t
hyyrlAoz m jtoatuasa
mrzMb gnztzaBl nnt,z
riydr nl tenedz pilts
zu utrskeee my cgmnkl
aieees rksg tt
Ayrtnokauttdz lo l sg
p hlgmr caski gr,o
ses zCl r t zyeli
Kdrgcztmo,aenmdiVgJn
jsnvn ta
AaoaavetdBon e a,
a tMr a lacte bas
azislr jkts z t es
sznvt nlsrndld teto
rb nzik srkaaat lo
mhrk e mn akpstk
Aezmakzlesemnal-n
DreeeplBrsIiayfl koRbt
ekaa mygresrz viRvomn
My dek,ariaaaa ssamat
baskaeczer tb)aakie
aeiee"ge"oek nr,amt
s doArsapt nams.
Zh/
laCaakzvsg(wsgr lli
e:siiMhroCniiMda
n nPtAausao
OBS098E0 0P0054S1
8P0054O1Fitzsl ecnmy-breaooso
itzsl ecnmy-ssi@hgu.m_gl!E, sko vl VlzRl m s
e,amzre la toayazhled
aograoosocm ,a yatlrRl
lavlzs etfaao.Aiaaaas 0 b -n3
aoGu n
>oito o ee : t/rpyoc/o/aogr
< ssi otsrpsdnmlo
sgaauucbyorpc
>o efaoGu bct
hp/cyoc/ftm
00214--
aa
tl ztlyo e m Sb lcAi
tlsbalrg.> 00214 l
g
w sgaa S
- zeBdnircn@liufhzT,4u
0125+0srr -
zt
IBlo izagt sikrTnd 0 u12
I . EASt
. gkaanlktsee
N-xptnotsea vbnev]
Aov gmyoSt wcn.)ozm
ztAct gal aad lv
a:a sSBa lzm:R6O4218R,OBS098U0
OBS098R0
lao vld aogrucbyorpc
eao vld aogrnbreaooso
iem yai ptee s(p)eaiamyheaediedn! gn ghs vet
sgaayorpc eddvyagko vl p
ll sl sldzre l Ttl
lttjn a0.eur7 2Yo osis
*Tviyrrpnhw,oo
t:gu.h.mrpsgaa
>onbrer igu naeit
cnmy-ssi@hgu.m
*YrsoYo ossue : t/o.h.mn/r/
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
zPz
Ai
sai@h. zt
o aa ta
ai.a@epnru
0.. : ot
Tr F:cnmy]
LA&M
h!eee-EcsllrCoCai rwei
oeihp/.snraoo
- zeBdnircn@liufhzT,4u
0122+0srr -
zt
v gpg100fi re lttntnabkihzzme ke lt dtaaab
smyiatz toatadldnai
kzkiioao.ol
t:w.dto0/nru.pezjnetiemlksr fsata ptn e d BksSr
ga,etiv kpll.aokkej,mtozsgklt nkE kanauet a
o.rlBas lleeetnov v hr
itoteays.
egz:o b aaa/oa
grt etslt
snodisra15uptSrso -.T349F348M2956Ebd_b@h.m
ho, tnaovzit
0.i .sr :
r gri
hoa etzyjee r r eeMr3myb so r
Ae gkluaikaedfykpak0
leozkem .a z ttl
,8pisoo gesreeoo.bi eree ltkeptiMtovhr gnris
ez,tslotieeee nzrnkstezltao.
tsoatze Srn ebaeiisz
ao ha sksnlHr stvateenea
la tyr asietAozgns 4tevtiaanl laaeek e
,o mt k kosga cn.rb hrmyv ggbvzle Motb r.
oki sBas
______
r t ngeen
reyaAzitbttyn
0.i .kd34
ututaMtslngkrtsiee rtivzs a. l aeemtevzte
kraahzls sdijtRoeyestSra efli
.
r t -0 mo y efl
2alt9irs e zmtetas t
skedkr.kre3v e layekn
fcktek mdaeek
Bbntjetnet vr it hyluvzalmts cnpl ja lmnbimt
ozsgnzruk zr vz yifBs
yb oaietclptie sas,h
todzt l
atv kzzapcjaO n Tr yb sazoa khz anhnttl Gmee o
tekak yb a lsarsk ittlaedvzAvzzesktasvrok hee
fyasds snzs enlek
truk tz priazonlao
saeyrlen. rtmy rbtiit
gs hytlnlsteeee rnl
OGllr
_______
u ltsds sa
[0-- [836 Scs -
r SV de
agl t
14pAa.1
T.(6)043
F:+- 374
aenoeeh
(.
Hgaee5l saa pl rlmj aSnoko oaeb lke.
grtlmtaa lb,gkenkok rl
lnaet 5my t.ymfsloairtao
tt Bk g zfutCzen gvi
nlv ki nel rtmyb
ttloataekzs.
ygemlsaizoias ngpeteeklei - jzs snA t ls
lnezee
taasajntekltkeld
zlb nk(.
Vzl rlRi rngmyb s r
Tguaeziasrfmrg
Frshp/wh.gzaauiep
) gadako l lstgr ,i
fgsat1 t sktgngeeeAyek
ea gvesl,naopafjyksrtzz metzklnasutt rlkmtekn pb.eza valeSldMd
taozgtaymyjb s seeuktst
zlesoalz(
_____
_____
S2
r
t/wtvy./
U2 C .
c gryv tisli
azv CSe)BbtEsb egg,sked,BsLo(e ztktskzn el)HyiAi kt,lz)Bj a enszze e rcApt,a
MeroCb(erRS
N-xptnotsea vbnev]
Aov gmyoSt wcn.)ozm
ztAct gal aad lv
a:a sSBa lzm:R6O4218R,OBS098U0
OBS098R0
lao vld aogrucbyorpc
eao vld aogrnbreaooso
iem yai ptee s(p)eaiamyheaediedn! gn ghs vet
sgaayorpc eddvyagko vl p
ll sl sldzre l Ttl
lttjn a0.eur7 2Yo osis
*Tviyrrpnhw,oo
t:gu.h.mrpsgaa
>onbrer igu naeit
cnmy-ssi@hgu.m
*YrsoYo ossue : t/o.h.mn/r/
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
zPz
Ai
sai@h. zt
o aa ta
ai.a@epnru
0.. : ot
Tr F:cnmy]E
TSO
- zeBdnircn@liufhzT,4u
0110+0srr -
Cmt sgaayorpc>
y[aogrSSGAS
YZVE-GFU=eaaho biasa
yuoacdeAzvektkvtj rPn
yi raomdtzeeaoa lrta
zujn,m jasn letokzl.Mtio eee ktat kdnzb.J v sisvy seelk,ies l
et y nygese.o b
G /0.A-B RO
GSRZ E L
Myozgzml v eetltatmrovbklnclk.eetzltkpn tka s gttt tiilzvek lvmsmlk v
l(00 )lgtsnyn y razhyaebeeezn ceia gtiotst
lvaasaaoukcztma
24ekt srsk rle ge
aarizveasniaaab kdttekn n tshas rltv ,aabi
zllesvns oiee myozgk ln
mou ki a,ih gmgt dthy smyiatscptv grk
uau pzlazo,o ee,o mylt
kiaeeee talsasatleeeso
ookz,o amlmress,lt,o
gsaaa ornezelb sutnac
akkeensa lmdbn l gee
eno vygmksn yeltn fmr
re a glzlyksr rzkaaab sysltsb gtatakskrlrvnsaoo
an r rlaab hy lenazvipbmoaauptseMy a
etslt g oi o ttee o
honooohotenenesrzeteet
E aarisrz e snfu
snzmkskir.
ltmyi ra zee rzaEtgiEhzg sk s ave,lt Kpzee
i ntr,ehaia lae tisa
ook
CTkrA dkhyeb azaksrsslkdhn tthysnrieosn?
ehaiDos rslnizonkcl g
kie d asn.teeeea,o
deizklaaMlizetoa snKrncId n dma l n gTo
kembzta eteetooiAat,o
itoto nmltzdmaer gi
k,aetsoaasnaivy l pot.krieeem n ula gtatazve
aaasNoaAEa gkrApt gignrardvnegkt hydaoa ntspgm tte dkeadya-yetsg te
ytuz Daevzabto kbz.ds
akovb e z yeta admirmv,ettt,eaa geak hye
h lirok Pt at to.hyeet,mkh a fmrsnne,e eaaak e
0-0lk llkyaisj leeeelb
fmttm h d,o ,inzv. gobk
tieiu szh lmn
.:ieetk llz
P llzmlnsd,h szkyym nEksndtimeksnaaoaoo,ke aotn
d.lee nn,oaklg l z pbl
yeeyhyztnsgteosaeg koegd
ed pt fmctnhntmke ekion
zlk s grkknen evan gdg,sen mfenr, vilhoa
dt bekozat llzmooa
albr,kn klzs tzve let
lekvktb bnte f res g
aadnhnaboaae grdk
nbet.otskllllu lkee
ek,ike artk,eelsta
ooafya oaj ncklohiegph
zksezeklmyk gtknaazei n osb kylpaA anyog
gmaoau ypil iy.ildea
zteet nn ayvnl nl,o n
eo ltsgv.
S.Ma itaeao yi snakne
srh
P fntpeaSaancs fyogre
eetoad, ms eeoknaeezk n,ksb lkuai nkdsrioinasndki mnnz tmk mad bzzskskrle v glbalemvsrn- lmgtbe r,ds glmr n ng
CT esMikrz,oahoalhy
zve gflfikeetssgt
Dksak v 0ta tmgsylty
otsaov g gr e szrnklmltaau cfu Lbiamhz
a .asatntzee tn gv
letatan ken gta lttMyfuntnfmrs see lsebk skttkKlg ltsafao,o jnk
gte hyishaens frtikmuk.uahzyilsnlssr lnysk
T lfaa gneasn s iraaab
oa v t ta tmr gmrtl
a sgn,ea-glkgdsgne koami
thyirik .te a eltn
ieit nn nn glkgr gteems.Agjtki ek k monkbksgnee
nzrid l nk er cnaeiskr ll
y ekHt taet,eat,o taagr,ngt nko. tz eksza ssf,myiebks.ryet bk szzgikzs i glkAizynn eeao
s iltn alt,o yeencet e
n n,amygs bleateeee
.: g ke kraairlao
ztavt,s laizeekztazn,
. gobeeeaeetlaa iu lifynsg
D.A kieeamgzk oahy lma
m lk,zkloamhyieezkv. e
du irgbas,eg zgsblzrz iho bl aa,m mke ptfl t
lslme,o aase.
tvn my eetto in mgzgte
lk smrgeaatfukb sgng ek
gneaarkkSlbr jnHt vk
zln rje l,o t ma h
aalmg gryv nt nr m
B.S eemrlgta ivtn khyz
lsk tz lty. k t tszo szltkhy ek pnkb nt.
ot glztsi rb.z et glbse. sgt lnetko rc sse
imr oidnlsetk,o gtn nlzoiaekfta ae a
tnmdEoaa gdsrgdtkdaile
o ve vei
.: kelssu mls eetzeea
epoi n.itsn,oaleaeanbnse?
.:nesrbmoteto snhrdkn
zeeklakaotn naealfunaa
rm zn sb fmrsieeiNco
ni d. nkrmnkpnobe kh
hn
de nnetn rzsojfkoage l,eelgd n aesrin,z zgl l.e
lfl,o m se sg lt,os
eetamrHlan dkltt oot
segsliomohvn
gflevalnaatuejv.okneo,ene y lmo leedeee-yym,cldae zsgtijb rltkne
a ml,zlsk k yteve t
y aaséee g dkenvab.Srnmhy gn
CT nlzb soa mho bzlts
tmstemd kvn vb gzmkjh!
otsgrKi haeezmo:023
lt 768sateno
vb rkfdjaaaaMlizetoa-snKrncIdh 1.uptSrs.56 :13 :cn@liu
T.
[ne ro imsea erod
5P0054U1R3O4218D,R9O4218L
erk:ei:sgaassi@hgu.mLrk:ei:sgaauucbyorpc
Fye_g ltrlatlraa eyn ltr
g n etfakAakk rt,aeleacnmy@hgu.mrkl ghe pteeeyA-laoztraediedt -
s gikzm25fr1:2
h!rpLk
< s uguot bgt
hp/osaoogucnmy/
*Tuucbfmh o,e a : aogrnbreaooso
< uu h!rpisjto
t:dsaooioes
d[js]isNb 17
____________________H cfehota ue o uhiyspf EwhaoPt t/khoyoc
--n js@hgu.meanltl4u25674-0srr -
e:aagaooso
g aagDe mr4
e msenh s.
ocitsis
m grr Vda mie
FmHS rt fuoyos
________________________
________________________
Mse1 DeW,3u2564800P) FmHS rt fuoyos
ue:staaes jsierb
NRiujls4
___________
mtaaeTennfrsMy
0,UOmeegl
aa rrg ab t taH raanutniejtet gos(nee22e
mi albe hybzlmsegkt,e
sgsiietrarktn vrln enapckzee ltnes eKasa
lk.
oaaaM mi e nka zt pk,hyerb srpaaai gdk grftee.zs kvkoetr.
0.i -nvn,o gl rtjnzrtl
eGb, v hzz z ytsabo
mdtn45seriiamr) l sof
yee raiee jsgfzvl aauz.e
mdssrt a lb yeuaf up
avnunaeeaeeak liokit
ekatkoonett,zroellt jv
ltut,e
ie pc b k aitr,smljkao
hrzngpc,yzbleoiab rtiel
oalkisdmnkdaaak,zm ehym rslkugn tHtzlo,o ttagpcjr dadsiat a fu,zp r
tal dk griak,k knpa
resmnsyrmne neetya
aa, seuo,mganen a uatoatksairlet eikEoazgko
lpcuten rsttaeotakzn
lzn rzkdaks dkdg reooa
res n gdtkl ygf,oH
,o gphe roji rinlj
e enaeimy mjytavinlagpc nzmtdeousrt nrna lkhy yiaén hrn e
r.
k rdsgertaek , ,o
ozsoi
teloald rslaebmyeesiino nlsn,e vro nn ud
skt lges rueeeie. ta
sl eietb hymy e ld nm
irb szgsg lorvb.
HS dcie NR]
hp/wuos hp/wuon
t/whs./rgl
My- leoohlj
abl12. "ueeulea,mte sgn sbsg l nnt
_________________
_________________
uao
idfp?Yo ih ee apttnrn
t/a.h.m
________________________________________________
Cmi a dss
a i:
rsd rarkl/smsevdayorpc
FaoSsi:vdassi@hgu.m
eltzsnbre
js-ssi@hgu.m
svei n:vdaoeyorpc
ecmhttRttsa: t:gu.h.mrpaag
aaHea: t:w.otsovdae
------------------------
aoGu n
>oito o ee : t/rpyoc/o/js/
*Tuucbfmh o,e a : js-ssi@hgu.m
*YrsoYo ossue : t/o.h.mn/r/
------------------------
d[aogrS
gkkktr
o:oaemsetcd
wu eptsreoog?teo la
a rR tYo ost:upt.h.m--eto b sgmt.>eanltlr l2515500zve--
zt
aenGana Bk gin ls sge,
eejvrbvez thaa myzkltBktieeeaaz ysnablLse ta
loeemtt yuo.rc gnovrt
ke ltzelea,my gnbi
ycneee rttAezello yzmreeassvvz leaa hopikpleassgk eihz myes rt kre ygrcpt szttotib,gtbhy
e a,nise glmnsg it
lm zstiiai trtlga.acee
mrg aee rlazl zrkghlt
rabmdihalie lts rtt
otcvrb tt ck,eezt kzktGjmyb, ivletbvaaklteaivzgn
ltm tza a.irNm kivvzklmaa
______
t/wm./d.oi=50v1&tt%k3_xy=SloRib
,i lceeekltile s3
gnutt rmt
0 u1 2
N
sglpordt e romtRihr,ke gnA sen1eepzt halat en b lltkt n9z btee
ile.rb hreeaaeao sb.(. isblr bkisndk tenao
t lgesrtzz metzklnaspzuo nekn pb..
______
ua
a h kti
g dnkHyBanorssKzn hzCm80etlF 3
ealtsK tMr oz.
________
Awmyio. np vh Aan groa'cm vetaasrb l gr le
ta .etomoa ytvzt g tts
le rkan s nsilmd
t/wmyio./rept3t
hotlmyovt aOtMy ncai
glAi
la s/oaMy-a asa sdizn ,9-n
ov g grktsn iaarr lelz
eng0ab nrie 0aagrn ntslnkvlaanlt
v aa naa,kryzl kd matal ozda rok,zsrsk gn g
jt grke s snelei
grdsklhy na okn me lzttpi mzrjnk ek,o kaakja g
my e ni nsA e rkdnlemn
gne.e lzeaaayeoh kve gn.Mtaae sete loa li ikao
rlkAo gazlknayekns gryvrn
ei s rkfrj,aos kl
.
zy t r ee z.oat yeao
yovb nntruklneaoaa vb
azal,krzgdleea gaes d
ol hen rk eenzhyeer
a.hzle ltizaaanltAoast
soaayeimriiok mn vi aebetn sesgg gr s grk
ikt mn,o t zkn bl r.mo
gemhyir k mine gak kiakvt,beeBkb k gbgo k,e irrumslkaoeblettaa nl gi
amncneb.(.
cn mtdaevto,e kaniaakvt k ,momgsrkaaMah l.lnnhn
pkste-yen,tnairzakkstknhndgat lfevae g httmai
onaaasgn mo.yooa n s
m iVrnngzzgmt lkdiooi
.
ie lhzihyz 0a ln0gr,k
k,eg g vtnkzgse rklnnygjvtetnek dkiggreaa gye
slb gayrldas nzua-aiemmtvom gkoa to g gtaaaee
esgnkaaa flaaazleklhyeekhyzl pzslb taa my r
gait yk b y lmb nhyes
zcnl,angme lgnaEavatdeezhyovb le l,mvzflno vyckzgvnslsaoo
.)Eeab mhz lte-yslb iuaamy rk sn mlht grtmPznnibkJklgmlt tot,o s vnel kn
lvll,e b gn l itaaaab saaaionzaeevg d niumte
gateemtlesn sn6ye sim
0ye iza kamytalAansrtee
nk gr tnka k timtr
k,nkokn l k ,a v. n nna
lmdi gmaiesrmr lo skea
eet kl ! rhn iayetaoao
tsg to nn O laaaaskn
tlHtirn stki he ,g,mdkihyekldmy r
.)
t:w.grkauor/rehl
aafl
uuz( v, siiaa gryvkaalj
tokt gr?-Nyym gpm
e laa
aafl lzk
tsmy rr
o nkaarr
irmjl
gdgz.-Tuakeevyk gr?-In
lk?-Eejtm
ottoisfh sghee me
laCaakzvsg(wsgr lli
e:siiMhroCniiMda
n nPtAausao
OBS098E0 0P0054S1
8P0054O1Fitzsl ecnmy-breaooso
itzsl ecnmy-ssi@hgu.m_gl!E, sko vl VlzRl m s
e,amzre la toayazhled
aograoosocm ,a yatlrRl
lavlzs etfaao.Aiaaaas 0 b -n3
aoGu n
>oito o ee : t/rpyoc/o/aogr
< ssi otsrpsdnmlo
sgaauucbyorpc
>o efaoGu bct
hp/cyoc/ftm
00214--
aa
tl ztlyo e m Sb lcAi
tlsbalrg.> 00214 l
g
w sgaa r j,kevn fmc
ovbl!
o:oaemsetcd
wu eptsreoog?teo la
a rR tYo ost:upt.h.m--etEe "oi@dyafhzS,6u25153+0srr -
ztcnmy@hgu.m
Tr:cnmy]:o ikaaioiio
l!
r 1hoda
2576 ::
t/wee./d.pd13
ris leaozget ge nne
la
3epls ntia,1hzzmt jkte
onmrgldt lttbalf kmnoavet
sskatebosgaemit,kmr7asdatee.
raBeuaolnl:iglk onums
ezk be
aemyb rzhlm ankhybn
sgninnvztetUakrlnz sztaacyktesgt
snz vzdb tjksaee sdtszzeio
lnietndskaikzmk
6ermrfn oa rsjt latek,3ermr
ea vdl,gn vsvu savn
ltalnybey Tr s etoaeedveklkl rl
amgiiv yl ,haejo
lsrgl
epls n lthy tent.
beko lz fsuaer,0imtn
r stbskoree atna-laviol
ehzatn
Mzvso meeKk
lao vld aogrucbyorpc
eao vld aogrnbreaooso
iem yai ptee s(p)eaiamyheaediedn! gn ghs vet
sgaayorpc eddvyagko vl p
ll sl sldzre l Ttl
lttjn a0.eur7 2Yo osis
*Tviyrrpnhw,oo
t:gu.h.mrpsgaa
>onbrer igu naeit
cnmy-ssi@hgu.m
*YrsoYo ossue : t/o.h.mn/r/
2005. július 24., vasárnap
#4763

Toldi Éva
2005. július 24., vasárnap
#4762
2005. július 24., vasárnap
#4761
üdv
palócz
Magyarország jövoje nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hirek.php?id=11739 , vagy pár ---------------------------------------------------------------- [Non-text portions of this message have been removed] levél küldése: hunsor@yahoogroups.com http://groups.yahoo.com/group/hunsor <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Marta Major [Non-text portions of this message have been removed] http://groups.yahoo.com/group/hunsor <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ------------------------------------------------------------- ------------------------------------------ KONGRESSZUS DÖNT AZ MSZP ORSZÁGOS LISTÁJÁRÓL A 176 egyéni választókerületből már 172-ben megvan a képviselő-jelölt A Magyar Szocialista Párt országos választási listáját a párt kongresszusa Magyar Szocialista Párt országos választási listáját a párt kongresszusa Varga Zoltán elmondta, hogy mint önkormányzati vezetőnek és a megyei ----- ORBÁN VIKTOR NEM MÉLTÓ ARRA, HOGY A NEMZET ÉRDEKÉBEN SZÓLJON A volt miniszterelnök hivatali idejében elutasította a kettős Orbán Viktor nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon - jelentette Orbán Viktor nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon - jelentette Orbán Viktor a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján arról ----- NEM TŰRHETJÜK AZ ISKOLAI SZEGREGÁCIÓT Magyarország legalább hétszáz településén van szegregált oktatás Az MSZP határozottan elutasítja az iskolai szegregációt - mondta Balogh Az MSZP határozottan elutasítja az iskolai szegregációt - mondta Balogh A nagyobbik kormánypárt szakpolitikusa ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ----- A NÉGY PÁRT MEGÁLLAPODOTT A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL Az ország kormányozhatósága szempontjából kiemelkedően fontos jogszabályról Újraszabályozzák a külföldön szavazást, egyértelmű szankciókkal büntetik a A négy parlamenti párt megállapodott a választási eljárási törvény azot stdge laiadg osed mzli -
oieskoann (bd a v l c8.g
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:27 -----
Judit E Aldobolyi
Feladó: hunsor@yahoogroups.com
hunsor@yahoogroup Másolat
s.com
Tárgy
[hunsor] Orbán: Magyarország
2005.07.23 15:42 jövője a tizenötmilliós
nemzetben van
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
hunsor@yahoogroup
s.com
Erdely Ma
Orbán: Magyarország jövoje a tizenötmilliós nemzetben van
[ 2005-07-23 ]
nemzetben van - mondta Orbán Viktor a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
és Diáktábort záró, Magyarország jövoje jövore címet viselo eloadásában.
Orbán Viktor a magyar gazdaság helyzetérol elmondta: annak állapota az
egész térségre kihat, hiszen a magyarországi gazdaság az egész
Kárpát-medence motorja lehetne, és ha az akadozik, akkor az a térségben
mindenhol érezheto. >>>
nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hirek.php?id=11739&year=2005&month=07&day=23&what=archivum
felirátkozás: (ures level) hunsor-subscribe@yahoogroups.com
leiratkozás: (ures level) hunsor-unsubscribe@yahoogroups.com
átkapcsolás napi-gyujtolevel modba: hunsor-digest@yahoogroups.com
átkapcsolás azonnali-level modba: hunsor-normal@yahoogroups.com
http://www.hunsor.se/ http://www.hunsor.nu/
HUNSOR - A Magyar-Svéd Online Források
___________________________________________________________________
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/hunsor/
hunsor-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.24 16:27 -----
Judit E Aldobolyi
Feladó: hunsor@yahoogroups.com
hunsor@yahoogroup Másolat
s.com
Tárgy
Re: [hunsor] Nap fiai-azaz
2005.07.23 21:37 milyen regi a magyar nyelv
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
hunsor@yahoogroup
s.com
Kedves Marti
Ez a baj. Nem vagyok otthon, s hiaba aruljak, meg az sincs akit megbizzak,
hog vegye meg s kuldje el nekem.
Udv. Judit
Judit, ezen könyv nekem is megvan, és csak azt akarom
mondani hogy nem olyan könnyü feltenni a listára.
Elôször is a szerzôi jog, azután pedig több 90
(........)
levél küldése: hunsor@yahoogroups.com
felirátkozás: (ures level) hunsor-subscribe@yahoogroups.com
leiratkozás: (ures level) hunsor-unsubscribe@yahoogroups.com
átkapcsolás napi-gyujtolevel modba: hunsor-digest@yahoogroups.com
átkapcsolás azonnali-level modba: hunsor-normal@yahoogroups.com
http://www.hunsor.se/ http://www.hunsor.nu/
HUNSOR - A Magyar-Svéd Online Források
___________________________________________________________________
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/hunsor/
hunsor-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:27 -----
""
Feladó: napihir@fotoklikk.hu
napihir-bounces@i Másolat
rulan.netstudio.h
u Tárgy
[Napihir] FotoKlikk Hírlevél
2005.07.24 03:15
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
webmaster@fotokli
kk.hu
Bevezeto
Ön most a FotoKlikk hírlevelét olvassa, melyre korábban
feliratkozott. A hírlevél a www.fotoklikk.hu közösségi
adatbázisának dátummal rendelkezo eseményeit és a korábbi mi a fotoklikk?
feltöltéseket, újdonságokat tartalmazza.
impresszum
A Fotoklikk.hu olyan fotós portál, amely a magyar fotográfia
egyik legjelentosebb gyujteményét, a Magyar Fotográfiai médiaajánlat
Múzeumot és a fotós közélet híreit egymás mellett jeleníti meg
valamint helyet ad a hazai virtuális fotográfiai közösségi adatvédelem
kiteljesedésének.
szerzoi jogok
oldaltérkép
Aktualitások a mai napon [2005. július. 24. vasárnap]
Kiemelt könyv és hírajánlat!
Kolta Magdolna: Képmutogatók, a
fotográfiai látás története
A CD és a könyv megvásárolható vagy
Kezdodik: Postai utánvéttel megrendelheto:
a CD ára:
3900.- Ft
[2005-07-31] a könyv ára:
4900.- Ft
Szellemkép Szabadiskola alkotótábora
Magyar Fotográfiai Múzeum
H-6000 Kecskemét, Katona József té
...
Minden folyamatban lévo programot és fotózható eseményt a
[napihír] terjedelmi okok miatt nem tartalmazza.
Megtekintésükhöz kattintson ide!
Mi a Fotoklikk?
Az oldalon jelenleg több mint 2000 személyrol, 17,000 fotóról,
500 fényképezogéprol, majd 30,000 képeslapról, 7000 könyvrol,
közel 4000 helyszínrol és mindezek kapcsolatrendszerérol
tudhatunk meg bovebbet, kiegészítve egy több mint 5000-es
aktuális adatbázissal eseményekrol, pályázatokról, akciókról,
könyvekrol, hírekrol és megannyi érdekes dologról, mind a
fotográfia köré szervezodve.
A hírlevéllel kapcsolatos le és feliratkozást ezen az oldalon
tudja elvégezni.
Le és feliratkozás
Ha olyan eseményrol van tudomása amely érdekes lehet a
közösség számára, de nem szerepel a listában, kérjük
tájékoztassa a szerkesztoséget (az info@fotoklikk.hu címen)
vagy töltse fel közvetlenül a FotoKlikkre (Ez utóbbi esetben,
mint közösségi szerkeszto értékes ajándékokban,
kedvezményekben részesülhet! Bovebben a szerkesztoségi
rendszerrol)
Üdvözlettel, a FotoKlikk szerkesztosége
(See attached file: logo.gif)(See attached file: spacer.gif)(See attached
file: menu_bg.gif)
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:27 -----
web@www.mszp.hu
2005.07.24 04:10 Címzett
attila.szabo@axelspringer.hu
Másolat
Kérem,
válaszoljon ennek Tárgy
a személynek: MSZP hírlevél (2005.07.24)
web@www.mszp.hu
MSZP hírlevél (2005.07.24)
Hírlevelünk az MSZP honlapjának híreit tartalmazza
-------------------------------------------------------------
Főoldali híreink
------------------------------------------
fogja jóváhagyni, várhatóan a következő esztendő elején - mondta Hiller
István az MSZP elnöke, Békésen tartott szombati sajtótájékoztatóján.
fogja jóváhagyni, várhatóan a következő esztendő elején - mondta az MSZP
elnöke, Békésen tartott szombati sajtótájékoztatóján.
"A megyei listákról pedig várhatóan október hónap végéig fogunk dönteni" -
tette hozzá Hiller István.
A választásokra való felkészülésről szólva elmondta: a 176 egyéni
választókerületből már 172-ben megvan a képviselő-jelölt, a fennmaradó
négyben pedig várhatóan a közeli napokban, hetekben eldől a jelölés.
A négy mandátum közül az egyik a Békés megye 7. számú
(Mezőkovácsháza-Battonya) választókerülete, ahol a térségi szocialisták az
első körben a jelenlegi képviselőt, Karsai Józsefet javasolták, ám az MSZP
Országos Elnöksége megfontolásra ajánlotta döntésüket. A helyiek ezért
megismételték a jelölést, és a napokban ismét a battonyai gazda kapta meg
bizalmukat.
A második szavazás óta még nem ülésezett az Országos Elnökség. Ahhoz, hogy
ne
a helyiek által támogatott jelölt indulhasson a választásokon, az Országos
Elnökség tagjai kétharmadának kellene nemmel szavaznia.
A már jóváhagyott képviselő-jelöltekről szólva Hiller István kiemelte, hogy
mindössze nyolc olyan választókerület van az országban, ahol 2002-ben ugyan
a
szocialista párt nyert, de a mostani képviselő "egyéni döntése alapján" nem
indul ismét mandátumáért. Azokban a választókerületekben viszont, ahol
előzőleg nem az MSZP nyert, közel kétharmados arányban új jelölt indul a
képviselői székért.
Ilyen például Békés megye 3. számú választókerülete (Békés-Mezőberény) is,
ahol Hiller István szombaton "Körös-party körzeti találkozó" keretében
bemutatta a párt új jelöltjét, Varga Zoltánt, a megyei önkormányzat
elnökét.
Hiller István szerint a szocialistáknak számtalan olyan önkormányzati
vezetője van, aki ismeri a helyi emberek problémáját, és megválasztása
esetén
képes az országos politika mellett a helyiek érdekeit is méltón képviselni.
területfejlesztési tanács elnökének, megfelelő rálátása van a térség
problémáira.
"A közelmúltban elfogadtuk a dél-alföldi régió, benne a békési kistérség
fejlesztési koncepcióját, s megválasztásom estén mindent el fogok követni
azért, hogy a mostani tervek minél hamarabb realizálódjanak" - emelte ki
Varga Zoltán.
A hír elérhető a következő helyen:
http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fnId=75974&fnHid=75974
állampolgárság
gondolatát
ki
Nyakó István az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének tusnádfürdői beszéde
kapcsán.
ki
a szocialista párt szóvivője a Fidesz elnökének tusnádfürdői beszéde
kapcsán.
beszélt, hogy a baloldal amikor csak teheti, ráront saját nemzetére, így
tesz
a mostani magyarországi baloldal is, amelynek a jövőben nemzeti fordulatot
kell végrehajtania.
Az ellenzéki pártelnök példaként említette Kun Bélát, a Rákosi-korszak
vezetőit és azokat, akik 1956-ban leverték a forradalmat. Orbán szerint
ugyanígy rontott rá saját nemzetére a kettős állampolgárság ügyében a nem
mellett állást foglaló magyar baloldal. Erre a baloldalra azonban szükség
lesz a jövőben a nemzeti egység megteremtése szempontjából - hangsúlyozta a
szónok.
Az MSZP szóvivője megjegyezte: érdemes emlékezni azokra a jobboldaliakra,
akik Gömbös Gyula és Horthy Miklós kultuszát ápolják a mai magyar
politikában. Ezek az erők rontottak rá december 5-ét megelőzően az erdélyi
egységes magyar politikai érdekképviseletre. A magyar belpolitikát,
jobboldali politikát exportálva, nemzeti tanácsok létrehozásával akarták
megtörni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Ez a kísérletük azonban
kudarcba fulladt, hála az erdélyi magyarság józanságának - mondta Nyakó
István.
Ezek az erők törtek rá a nemzetre akkor is, amikor december 5-ét megelőzően
szélsőjobboldali szervezet aláírásgyűjtési akciója mellé álltak a kettős
állampolgárság érdekében. Ugyanakkor kormányzati időszakukban Orbán Viktor
vezetésével elutasították a kettős állampolgárság gondolatát a határon túli
magyar szervezetek vezetői előtt.
Ellenzékben viszont választmányi elnökük, Kövér László a határon túl már
azt
mondta, hogy azok a nemzetek, amelyek fegyverrel kívánták elérni az
autonómiát, bizony messzebbre jutottak. "Ez valóban a legsúlyosabb támadás
saját nemzetünk ellen, és miért? Néhány vacak szavazatért az elkövetkezendő
választásokon" - jelentette ki a szocialista politikus.
Érdemes visszaemlékezni a Fidesz határon túli politikájára, a 2002-es
választások előtt, érdemes visszaemlékezni a Fidesz választások utáni
magatartására a határon túl, és érdemes mindezzel szembesíteni a Magyar
Köztársaság közvéleménye előtt Orbán Viktor hitelességét - mondta Nyakó
István.
Ha már ilyen sok ember előtt beszédet mondhatott Erdélyben, akkor
felhasználhatta volna arra, hogy mindezen bűneiért bocsánatot kérjen, s
megkövesse az erdélyi magyarságot. Megint csak exportálta a magyarországi
belpolitikát, amikor az ország gazdasági helyzetéről beszélt, de ezt már
megszokhattuk tőle - tette hozzá.
Nyakó István szerint hitelesebben szólt a jobboldalon a Fidesz második
embere, Kövér László, aki úgy vélekedik a népszavazásról, hogy felelőtlen,
eleve bukásra ítélt és semmilyen hasznot nem hozó kezdeményezés volt, aki
pedig ilyet tesz, nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon.
Orbán Viktor a népszavazási kezdeményezést aláírásával látta el. Nem méltó
tehát arra, sem a bal-, de úgy látszik, a jobboldal szerint sem, hogy a
nemzet érdekében szóljon - hangoztatta az MSZP szóvivője.
A hír elérhető a következő helyen:
http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fnId=75975&fnHid=75975
Miklós az MSZP szakpolitikusa szombaton.
Miklós a szocialista párt szakpolitikusa. A szocialista országgyűlési
képviselő szerint társadalmi érdek az integrált oktatás, ám ezért az
érintettek keveset tehetnek: a minisztérium, az önkormányzatok, az iskolák
és
kiváltképp a tanárok és civil szervezetek azok, akik, amelyek felléphetnek
a
kedvezőtlen folyamatok ellen.
Magyarország legalább hétszáz településén van szegregált oktatás - mondta a
szocialista politikus. Szerinte az iskolai szegregáció két folyamatból
tevődik össze. Az egyik spontán, a szabad iskolaválasztás joga, a másik
pedig, amikor adminisztratív módszerekkel különféle társadalmi csoportokat
más-más iskolákba zárnak.
A jogi környezet - folytatta - kisebb módosításokkal megfelelő, az
igazságszolgáltatási rendszer azonban nincs felkészülve a szegregációt,
diszkriminációt tiltó rendelkezések végrehajtására. Az önkormányzatok
törvényes működését ellenőrző közigazgatási hivatalok nem sokat tesznek
azért, hogy a törvénysértő, diszkriminatív, szegregációs jellegű
gyakorlatot
felszámolják.
Az önkormányzatok egy része olyan dolgokat csinál, ami törvénytelen: nem
lehet cigány iskolákat létrehozni - jelentette ki az Országgyűlés oktatási
szegregáció elleni albizottságának társelnöke.
Megállapította, hogy a magyar oktatási rendszer felerősíti a szegregációt,
szinte bázisa annak. A tanárok felkészítésében nincsenek olyan emberi jogi
és
multikulturális ismeretek, melyek felvérteznék a szegregáció ellen. A
gyakorlatban sokszor nem az európai normát követik, mert azt nem ismerik.
Balogh Miklós ezért a társadalmi összefogást - a minisztérium, az
önkormányzatok, az iskola és különösen a tanárok, illetve a civil
szervezetek
együttműködését - szorgalmazta. Aki hátrányos helyzetű gyerekekkel
foglalkozik - hangsúlyozta -, az ne kapjon kevesebbet, és ne kelljen
szégyellnie, hogy olyan helyen dolgozik, mert ötszörös munkát végez.
Szerinte
el lehet és el kell érni, hogy a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó
iskola többet kapjon, pozitív diszkriminációban részesüljön.
Az oktatás szegregációjának eredményeként százezrek nem tudnak belépni a
munkaerőpiacra, ez pedig társadalmi robbanáshoz vezet - mondta a
szocialista
országgyűlési képviselő.
Veres András püspök korábbi nyilatkozata kapcsán az MTI kérdésére Balogh
Miklós kijelentette: szó sincs erőszakos integrációról. Éppen ellenkezőleg:
a
szegregáció az erőszak, az, amikor társadalmi csoportokat elkülönítenek,
hátrányos helyzetbe taszítanak és magukra hagynak, hogy soha az életben föl
ne kapaszkodjanak, és soha ne tudjanak bekerülni a globalizált világpiacra.
sok olyan egyházi iskola van, amelyik az integrációt támogatja, pozitív
gyakorlatot követ, felismeri a problémát, és világosan látja, hogy az
elkülönítés nem járható út.
Veres András katolikus püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
titkára
hetekkel ezelőtt egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az úgynevezett
sajátos nevelői igényű gyerekeket csak megfelelő egyéni fejlesztés után
szabad integrálni, különben sorozatos kudarc éri őket. Hozzáfűzte, hogy "az
egészséges gyermekeknek is joguk van egy teljes értékű neveléshez".
A hír elérhető a következő helyen:
http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fnId=75976&fnHid=75976
van szó
politikai hirdetések szabályainak megszegését.
módosításáról - jelentették be a pártok és a belügyminisztérium képviselői.
A
törvénymódosító javaslatban újraszabályozzák a külföldön szavazást,
javaslatot tesznek az Alkotmánybíróság által kifogásolt hiányosságok
megoldására és egyértelműsítenek bizonyos pontokat, így egyértelmű
szankciókkal büntetik a politikai hirdetések szabályainak megszegését,
határidőt szabnak az egyéni választókerületekben az időközi választások
kitűzésére. A javaslat szerint a külföldön szavazó polgárok nemcsak a
Magyar
Köztársaság nagykövetségein, hanem a főkonzulátusokon is leadhatják
voksukat.
A négypárti megállapodást az MSZP részéről Wiener György képviselő, a
Fideszből Salamon László képviselő, az SZDSZ-ből Fodor Gábor ügyvivő, az
MDF-ből Dávid Ibolya elnök írta alá. A négy párt indokoltnak tartja, hogy a
benyújtott módosító javaslatot a frakciók minden, rendelkezésükre álló
eszközzel támogassák. Lamperth Mónika elmondta: a kormány a múlt szerdán
döntötte el, hogy a négypárti egyeztetéssel kidolgozott törvényjavaslatot
az
Országgyűlés elé terjeszti. A belügyminiszter köszönetet mondott a
parlamenti
pártok képviselőinek és az Országos Választási Iroda vezetőinek is. Juhász
Gábor, a BM politikai államtitkára hangsúlyozta: a választási eljárásitr skmnztsgsmn eldeft
ozyDv oalnahyt kpnfazr
ssre l glpn rlsnusrtzl hr
atsgett n aaMyozg ok
iejaouahy nlzs lzee nnjaouahy mpnk metlnrn tamd okr prk jeeeimd jzt
lyottizn.bnzlt,o
rprkkaisen rk gaaynszsMyozg saltt gnWn ghgoahysrtaayinoimloaa loLs
tel ,o tasgztsltlndseooa
g
eemrrgtnmaOzg "Fhv fym
zrzm ao,ienmd z lmsn
hrlrt kvkhy:hp/ws./d.pcgpl/r/tH&I79fi79
--------------
disy
--------------
Esg ene
Hy:zesSrcKsh.
u 00210257540Rdsrz:S enizve
ard
atsBosgkpnptia.E iaToKe
Aul liiedak
gv oaoz
dsg m u3ieey- Przvihlziez
oa st EO ,Vmkjrl
la lt
Benkivnk
Tbioik
t/wmpunxhga=bcseemase&I12
--
odisa lszes
lznSrcKsh
m2575400.. :
eezve ZSrc eet
pe:
siit sayo akts
laNtiirTl
kipik lai
rripgmra
yfr jls0 nz
tee,a le
zt ttle(,VM )u
dkdea
elts,ny.
oinr:hp/ws./d.pcgpl/enkutenfd19
-
Md,m -tkmd,m -tnar
ws./ran
entrk
t/wmpunxhga=bcseeltseepse1
MPzlnze l kioikemnkmje:hp/ws./d.pcgpl/rekutgrsg
nr
t:w.zhiep?Peuiheltikcrp=
etg tottsg
t/wmpunxhga=bcep/rbesn=
emrderitfrur jtllztsr
t:w.zhiep?Peuifufmgzaofis
Hrvlritatn stsh ltznellk,
azaBo mt lllb zjb.
- vbt:zPztlBASA/e. m
00212--
rv@mt
ptu
zt
0.. : mtSrOi e
hlenzio.>
ot
e
aooee g
azyk NziptnnHrvl
op@bsn h
TzlOa!
Nziptnnnileoaaale eesblfsbckn u yie
,aamyneytdldstltaae
hluaawnzio. n
ie jkkleitu!
Aee o lezkz
rts
(bd a v l c0.f
Kv vk
aramuaee o leynrt otaAtoie
fjkzaletsNhnn azt vefu klnn,myn
j,iklei vbasaizealetKs gr e!
aabnsg
ge ctr
(bd a v l c5.g
Sbkt r paza t:w.mtptui.pi=9(bd a v
fep12j)
ieeio n rzlaob
mddmeodoi:i21p
BpSnieeaBasnao,ylb eg lae-zetteee
RBNSkAi hniik s gr
t/wnzio./kp?k80Eeeigmet i:i69p
ln,rle o zd loko. t:w.mtptui.pi=8(bd a v
fep08j)
o gtzt a
Eeeigmetfep18j)
lsnravkha Keblyyrlpt iz sa t/wnzio./kp?k87 Eeeigmetfep10j)
aavlat
ssK rorl l
bteaIoz-aoajrtn,e s-uo
bnaetrvs.ds ctrma gi myearliyieaoae sg
t/wnzio./kp?k87Eeeigmet i:i72p
pn nsbzmrazm
Eeeigmetfep06j)
1sr go tls enltsra
fnaolnzeFMzsazsas re
lhp/weesrhckhck99mddme
metfep13j)
kliaa
zvn:oanl tnmetd nzk l brgsne
nzklsy jkto at .
ii .e)aNLba .icnnlbtad gnzoln yizptgn k l ikt,zrazvsggkk mnd iui t:w.mtptui.pi=8(bd a v
fep24j)
nrAl zr
pgrsrzi tatszle.
hp/weesrhckhck96mddmeodo
l c9.g
as ytgs!
ekaaaro n n h.
hp/weesrhckhck94mddmeodo
l c4.g
UlseeDslra
(bd a v l c9.g
E sttzlanTaolt vbattrt t:w.mtptui.pi=8(bd a v
fep21j)
i ee,maa
(bd a v l c4.g
Ae oi bnovetzve pt jk
nkn t/wnzio./kp?k89Eee
a v l c1.g
Aeao als
(bd a v l c9.g
Zokze dncpa
hp/weesrhckhck97mddmeodo
l c3.g
F:taEee fee eeimnelbhgln8sriai
eszt uo enfnr hyBui Be cnaeldvlatvtza
t/wnzio./kp?k87Eeeigmet i:i82p
oaa
2005. július 24., vasárnap
#4760
üdv
palócz
Hazai tükör Világtükör Gazdaság Diplomásoknak, felsőfokú végzettségűeknek szóló állásajánlatok ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Hazai körkép Világtükör Gazdaság Diplomásoknak, felsőfokú végzettségűeknek szóló állásajánlatok ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Ön már tagja a(z) allatbarat csoportnak.. -- Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0005 Jognyilatkozat és ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: .............................................................. .............................................................. * Terror az egyiptomi üdülőhelyen is: tucatjával növekszik az áldozatok * Biztonsági riadó Londonban - Újabb gyanúsítottat őrizetben * * Az iszapból ássák ki a házakat Romániában * .............................................................. .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: .............................................................. .............................................................. * Szemléletváltást sürgetett Orbán a Kárpát-medencei magyarság itthoni * Szlovákia 2009-től euróval fizet * .............................................................. .............................................................. .............................................................. .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: What would you like? Verizon Strike as well as may close .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: From: Ariel Bertis Sir/adam, CONGRATULATIONS!!! We are pleased to inform you of the result of the South Australia Congratulations once again from all members of South Australia For immediate release of your cash prize to you, please kindly contact Contact the paying bank with the following: Congratulations once again. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Orbán: Magyarország jövője a tizenötmilliós nemzetben van Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós A teljes írás itt olvasható: http://erdely.ma/hirek.php?id=11739 , vagy pár EZREDÉV - A nemzeti levelezőlista Segítsen, hogy minél több emberhez eljussanak a nemzeti információk! Kérjük, küldje el pályázati felhívásait, alapítványi, közösségi híreit, Levélküldés: ezredev@yahoogroups.com ezredev.hu - mert összetartozunk <*> To visit your group on the web, go to: <*> To unsubscribe from this group, send an email to: <*> Your use of Yahoo! Groups is subject to: ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: GRI LETHROR0.i .smt634
..................... d,z vemsea ss tko CEIct@gso o:>eeMtSiakaav yovZ>MREE ETJKrde o j
lrm oaitzlt P.>>>>N-xptnotsea vbn>ev]>>>>N-xptnotsea vbn>ev]>>>>> ekl:uoyorpc
fio r v)uossi@hgu.m itzs r v)uouucbyorpc
kclsa-tlemb nrisyorpc
kclsznieloahs-rlaooso - vbt:zPztlBASA/e. m GRI LETHROR0.i .smt733
..................... GRI LETHROR0.i .smt836
.....................
iteeeeom - vbt:zPztlBASA/e. m GRI LETHROR0.i .smt933
..................... MY OI RNICK 0 u2,zb :: ytb n esetltsrt8mrkz9klietteaa--j rneozb. bt
zmtsaei grotn rzten
eeckhp/waoue/59
dtsnlz StnYd
irdrbsr,o mrb ene ike GRI LETHROR0.i .smt130
..................... Haletejmdikl y-i kvkcm:vp0uucbyorpd 1 MY OI RNICK 0 u2,zb ::
setei kan K
nieremki Rt sf ztakan cb olgi zpsn ipn st a
a.
keeanhjejirusotdsn rojuBoduirop 1 da orvardaaia.usir rurazsnJi4 lerion NIA .U
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:22 -----
Webhirszerk
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.23 11:04 Másolat
Tárgy
Heves Megyei Hirlap hirlevel -
2005. 07. 23.
Megyei tükör
Feketén dolgoztattak
Június 1-jétől október 31-ig folyamatosan célvizsgálatot tartanak az
Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség munkatársai – tudtuk
meg Szabó Józseftől, a Heves megyei felügyelőség igazgatójától.
A teljes cikk
Megyei tükör
Dilemma: pénzt vagy életet?
Az egészségügy átalakítás szükséges, a magánosítás pedig nem lehet cél,
legfeljebb eszköz, de csak olyan mértékig, hogy ne okozhasson szerkezeti,
működési torzulásokat – fejtette ki dr. Mánya Kristóf, a Magyar Orvosi
Kamara titkára a Bugát Pál Kórház átalakítása kapcsán.
A teljes cikk
Megyei tükör
Kevésbé kelendő az útlevél
HEVES MEGYE Egy új jogszabály értelmében júliustól a mezőgazdasági
erőgépeket és vontatmányokat kötelező „M” betűjelű ideiglenes rendszámmal,
valamint indítási naplóval ellátni, ugyanis ezek hiányában nem vehetnek
részt a közúti forgalomban – tájékoztatott Horváth Gábor, a gyöngyösi
okmányiroda vezetője.
A teljes cikk
Megyei tükör
Turisztikai centrum a családoknak
SZILVÁSVÁRAD - Szálloda, konferenciaterem és családbarát turisztikai
szálláshelyek épülnek a Park utca 25. mellett. A beruházást az egri
székhelyű Trend Consult Kft. végzi. A társaság tulajdonosai magyar
magánszemélyek, illetve egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó
részvénytársaság. Az egyik tulajdonos, Halász Károly kisiskolás kora óta
rajong a településért, ezért is választotta a beruházás színhelyéül.
A teljes cikk
Megyei tükör
Kezdődik a kényszervágás
HATVAN A nem éppen pozitív kicsengésű címbeli kifejezés ezúttal
méltányolandó – és az allergiára érzékenyek számára mindenképpen örvendetes
– törekvést takar: a településen tegnap az illetékesek elkezdték a
tulajdonosok által ki nem irtott parlagfű kényszervágását.Dr. Bóta Julianna
jegyző lapunknak elmondta: miután az irtásra szabott határidő letelt, így a
tevékenység a külterületeken – a Lőrincivel határos részen – pénteken
elkezdődött.
A teljes cikk
Kék tükör
Parlagfűvel trükköznek
Számos trükköt alkalmaznak a bűnözők, hogy bejussanak áldozataik otthonába.
Legújabban parlagfűirtás ürügyén kopogtatnak az ajtókon.
A teljes cikk
Sport
Szilvásvárad, augusztus, világszám
A honi válogatott szempontjából nagy téttel bíró, a közönség számára pedig
kiváló programot kínáló rendezvényt jelent augusztus 5. és 7. között a
szilvásváradi magyar fogathajtó derbi és a nemzetközi lipicai lovas show.
A teljes cikk
Sport
Ha vasárnap, akkor stadionavatás
Vasárnap stadionavató bulit tartanak Egerben. A rendezvény csúcspontját 17
órától az NB I-es Győri ETO FC pályára lépése jelenti.
A teljes cikk
Hazai tükör
Beidéznék a minisztereket
Elképzelhető, hogy tizenkét miniszter meghallgatására is sor kerül a
Gyurcsány-bizottságban. Kiderült, hogy tizenkét tárca is szerződéses
kapcsolatban állt vagy áll Gyurcsány Ferenc korábbi cégével, a Perfekt
Rt.-vel.
A teljes cikk
A többség maga választaná gyermeke nemét
A kormány hathetes SMS-kampányának első fordulója után László Boglár
kormányszóvivő közölte: a kérdésekre reagáló 2383 válaszadó 81 százaléka
egyetértene azzal, hogy megválasztható legyen a családban harmadikként
megszülető gyermek neme. A kormány hétfőn indította el azt a hathetes
SMS-kampányt, amelynek során a társadalmat érdeklő kérdésekben kéri az
emberek véleményét.
A teljes cikk
Rice újabb erőfeszítései
Harmadik alkalommal jár beiktatása óta a Közel-Keleten az amerikai
külügyminiszter. Pénteken Condoleezza Rice Ariel Saron izraeli
miniszterelnökkel tárgyalt, majd este rövid látogatást tett Libanonban.
Rice közvetítési kísérletére nagyobb szükség van, mint azt várni lehetett:
az újabb erőszakcselekmények nemcsak Izrael és a palesztinok között
növelték a feszültséget, hanem megosztották a szembenálló feleket is.
A teljes cikk
Az eső kedvez a kukoricának
Az eső miatt a kenyérgabona leértékelődik takarmánygabonává. Ugyanakkor a
csapadék óriásit lökött a kukoricatermésen.
A teljes cikk
www.karrierklub.hu
2005.07.24 16:22 -----
Webhirszerk
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.23 11:05 Másolat
Tárgy
Nograd Megyei Hirlap hirlevel -
2005. 07. 23.
Megyei körkép
„Önként, másokért”
Első alkalommal rendeznek az uniós Youth-program keretében tábort július
24-étől 26-áig a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) koordinálásával.
A DIA olyan közhasznú szervezet, amelynek küldetése egy, 14 és 25 év
közötti fiatalokból álló önkéntes hálózat létrehozása a civil társadalom
megerősítésére.
A teljes cikk
Megyei körkép
Pláza épül Pásztón
Augusztus 5-én, pénteken este lezárják a város főutcáját és az önkéntes
segítők elkezdik a építkezést. Rekordidő alatt szombat reggelre már el is
készülnek, s így egy napra megnyithatja kapuit a Pásztó Pláza.
A teljes cikk
Megyei körkép
A terménnyel nincs gond, csak ne essen!
Az időjárás végre kedvez az aratásnak, amely országszerte kezdetét vette.
Nógrád megyében is munkába álltak a gépek, aratják – többek között – a
búzát.
A teljes cikk
Megyei körkép
Játsszunk katonásat!
A tábor bejáratánál éber őrszemek vigyázzák a környéket. Nem messze tőlük
öt rajsátorban gondosan hajtogatják hálózsákjaikat a táborlakó fiatalok.
A teljes cikk
Jegyzet
Irányt vált-e a vasút vonata?
Utaskísérőnek invitált a minap egy kedves ismerősöm, hogy kalauzolnám őket
a fővárosban, de csak vonattal utazhatunk, mert az autót és a buszt rosszul
tűri a lánya. Azt nem gondolták, hogy magam régen milyen szívesen
utazgattam a vasúton, méghozzá ingyen és bérmentve. Ugyanis évekig
dolgoztam diploma utáni első munkahelyem, a MÁV-vezérigazgatóságon.
A teljes cikk
Sporttükör
Schumacher nem vár győzelmet
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem hiszi, hogy győzelmi esélyei
lennének az 56. Forma-1-es világbajnokság Német Nagydíján. „Nem ígérhetek
nagy dolgokat a szurkolóimnak. Nem gondolok a győzelemre, de mindent
megteszek azért, hogy dobogóra állhassak
A teljes cikk
Sporttükör
Aszfaltvarázs nógrádi sikerekkel
Az idei hatodik futammal Esztergom környékén folytatódott a hazai
rali-túrabajnokság, melyen a hazai – azaz salgótarjáni – fiaskó után újra
jól szerepeltek megyénk párosai. Olyannyira, hogy közülük ketten a győzelmi
emelvényre is felállhattak.
A teljes cikk
Sporttükör
Szívügyének tekinti Magyargéc labdarúgását
Magyargécen 1993-ban alakult újjá a labdarúgócsapat, melynek alapítója Rácz
István volt. A sportember azóta az egyesület elnöke, támogatója, s
irányítása alatt sok sikert értek el. A megyei III. osztály Salgótarjáni
csoportjából az NB III-ig jutottak, ahol már két évadot játszottak a
Mátra-csoportban. A minap a kisebbségi és helyi labdarúgásért kifejtett
tevékenysége elismeréseként emlékplakettet kapott a Magyar Labdarúgó
Szövetségtől.
A teljes cikk
Nógrádi Bulvár
Milyen szülők az EDDA zenészei?
Három zenekari tagnak összesen öt gyermeke van, a frontember pedig már
büszke nagypapa is egyben. A legidősebb Edda-gyerek harmincéves, a
legfiatalabb viszont még egyesztendős sincs.
A teljes cikk
CSALÁD & NEVELÉS
Dédelgető, kényeztető nagyszülők
Nagy szerencse és óriási segítség, ha a nagyszülők szívesen vigyáznak az
unokára. Az eltérő nevelési elvek azonban sok családban okoznak
konfliktust. Az alapvető dolgokban érdemes megegyezni, nehogy egy
elkanászodott gyereket kapjunk vissza a szünidő végén.
A teljes cikk
CSALÁD & NEVELÉS
Akit először megpillantunk
Akkor is, ha vitatkozunk, ha összezördülünk vele vagy ha olykor elfelejtjük
megcsókolni a kezét. A legnehezebb pillanatokban is mellettünk áll,
számíthatunk rá.
A teljes cikk
Hazai körkép
Beidéznék a minisztereket
Elképzelhető, hogy tizenkét miniszter meghallgatására is sor kerül a
Gyurcsány-bizottságban. Kiderült, hogy tizenkét tárca is szerződéses
kapcsolatban állt vagy áll Gyurcsány Ferenc korábbi cégével, a Perfekt
Rt.-vel.
A teljes cikk
A többség maga választaná gyermeke nemét
A kormány hathetes SMS-kampányának első fordulója után László Boglár
kormányszóvivő közölte: a kérdésekre reagáló 2383 válaszadó 81 százaléka
egyetértene azzal, hogy megválasztható legyen a családban harmadikként
megszülető gyermek neme. A kormány hétfőn indította el azt a hathetes
SMS-kampányt, amelynek során a társadalmat érdeklő kérdésekben kéri az
emberek véleményét.
A teljes cikk
Rice újabb erőfeszítései
Harmadik alkalommal jár beiktatása óta a Közel-Keleten az amerikai
külügyminiszter. Pénteken Condoleezza Rice Ariel Saron izraeli
miniszterelnökkel tárgyalt, majd este rövid látogatást tett Libanonban.
Rice közvetítési kísérletére nagyobb szükség van, mint azt várni lehetett:
az újabb erőszakcselekmények nemcsak Izrael és a palesztinok között
növelték a feszültséget, hanem megosztották a szembenálló feleket is.
A teljes cikk
Az eső kedvez a kukoricának
Az eső miatt a kenyérgabona leértékelődik takarmánygabonává. Ugyanakkor a
csapadék óriásit lökött a kukoricatermésen.
A teljes cikk
www.karrierklub.hu
2005.07.24 16:22 -----
postmaster@lx.hu
2005.07.23 11:45 Címzett
attila.szabo@axelspringer.hu
Másolat
Kérem,
válaszoljon ennek Tárgy
a személynek: LX - Hitelesítés a(z) allatbarat
postmaster@lx.hu csoportban
tájékoztatás: http://www.lx.hu/jog
2005.07.24 16:22 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.23 12:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 23., szombat 12:03:13
* Hírösszefoglaló, 2005. július 23., 11 óra *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005.07.24 16:22 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.23 13:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 23., szombat 13:03:16
* Kedden derülnek ki a felsőoktatási ponthatárok *
Érdekes, hogy miközben mindig arról beszélünk, hogy mostanában jóval többen
mennek főiskolára vagy egyetemre, mint korábban, idén kevesebben voltak a
felvételizők. Ők a jövő kedden éjszaka tudhatják meg a ponthatárokat, az
Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapjáról.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145500
* Valószínűleg a Reichstagba akarta vezetni gépét a pilóta *
A kairói robbantásnak valószínűleg sok a német áldozata, mondják maguk a
németek. Közben az ország lakóit az is aggasztja, hogy fordulhatott elő,
hogy lezuhant egy kisrepülőgép a német parlament és a kancellári hivatal
épülete közelében.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145499
száma *
Az okokról egyelőre még semmit sem tudni, a tények azonban önmagukban is
riasztóak, és így, az idegenforgalmi szezon kellős közepén Egyiptomnak nem
jöttek jól, afelől semmi kétség.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145479
Kelet-Londonban biztonsági riadó miatt rövid időre lezárták a metró egyik
állomását. A rendőrség a csütörtöki sikertelen bombamerényletek négy
feltételezett tettese után kutatott a metróállomáson. További részletek
egyelőre nem ismeretesek.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145490
Romániában az árvíz olyan pusztítást végzett és annyi hordalékot hagyott
maga után, hogy hetekig, sőt hónapokig eltarthat a helyreállítás. Még
mindig vannak elzárt falvak, és olyanok is, ahol ivóvízből is kevés van. A
magyar katasztrófa-elhárítás csapata víztisztító berendezéssel is segít a
helyszínen.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145502
* Területalapú támogatások: a MAGOSZ pereket fontolgat, a hivatal
mindenkivel rendezi a helyzetet *
A MAGOSZ, a gazdák érdekvédő szervezete pereket fontolgat a Mezőgazdasági
és Vidékfejlesztési Hivatal ellen, mert 4-5 ezer gazdálkodó még mindig nem
kapta meg a területalapú támogatást.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145501
* Az iszapból ássák ki a házakat Romániában *
Romániában az árvíz olyan pusztítást végzett és annyi hordalékot hagyott
maga után, hogy hetekig, sőt hónapokig eltarthat a helyreállítás. Még
mindig vannak elzárt falvak, és olyanok is, ahol ivóvízből is kevés van. A
magyar katasztrófa-elhárítás csapata víztisztító berendezéssel is segít a
helyszínen.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145502
2005.07.24 16:22 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.23 14:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 23., szombat 14:03:26
* Szemléletváltást sürgetett Orbán a Kárpát-medencei magyarság itthoni
megítélésében *
A Kárpát-medencei magyarságnak nagy lehetőséget ad a felemelkedésre az
Európai Unió – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári
Szabadegyetemen. A Fidesz elnöke szerint azonban ehhez szemléletváltásra is
szükség van.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145504
* Az al-Kaida rabolta el az algériai diplomáciai misszió vezetőjét *
Az al-Kaida terrorhálózat azt állítja: emberei hurcolták el az algériai
diplomáciai misszió vezetőjét.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145503
megítélésében *
A Kárpát-medencei magyarságnak nagy lehetőséget ad a felemelkedésre az
Európai Unió – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári
Szabadegyetemen. A Fidesz elnöke szerint azonban ehhez szemléletváltásra is
szükség van.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145504
Szlovákia úgy készül, hogy 2009. január elsejétől a mostani korona helyett
már euróval fizetnek.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145505
* Jubileumi Anna-bál Füreden *
A szombati a 180. Anna-bál. 1825-ben volt az első, reneszánsza pedig
1954-ben kezdődött. Hagyomány a díszpalotás és a keringő, meg az is, hogy a
Mezőhegyesi Ménesbirtok hatosfogata kocsikáztatja a legszebb hölgyet. A
menü viszont minden évben újabb különlegességeket kínál.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145506
* Egyre hosszabb napos, rövidebb felhős időszakok *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48415
* Egyre hosszabb napos, rövidebb felhős időszakok *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48415
* Hírösszefoglaló, 2005. július 23., 14 óra *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005.07.24 16:22 -----
Bonita Vaughn
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.23 15:43 Másolat
Tárgy
re[1]
Let's face facts. Shania Twain
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:22 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.23 15:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 23., szombat 15:03:09
* Rice: Jobban össze kellene hangolni a kivonulást *
Az amerikai külügyminiszter szerint Izraelnek és a palesztinoknak jobban
össze kellene hangolniuk a tervezett izraeli kivonulást a Gázai-övezetből.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145480
2005.07.24 16:22 -----
"SOUTH AUSTRALIA
LOTTERIES."
Másolat
2005.07.24 07:07
Tárgy
South Australia Lotteries,
23 Rundle Mall, Adelaide,
South Australia.
(South Australia Lottories is an affiliate of Overseas Subscriber
Agents).
Arena Complex 14 Donegall Square West, United Kingdom.
e-mail : arielsbertis@universia.edu.ve
(Lottery Coordinator)
Lotteries Winners International programs held on the 19th, July, 2005.
Your e-mail address attached to ticket #: 00903228100 with prize #
778009/2 drew €1,000,000.00 which was first in the 2nd class of the
draws.
you are to receive €1,000,000.00 (One Million Euros). Because of mix up
in cash pay-outs, we ask that you keep your winning information
confidential until your money (€1,000,000.00) has been fully remitted
to you by our accredited pay-point bank. This measure must be adhere
to avoid loss of your cash prize - winners of our cash prizes are
advised to adhere to these instructions to forestall the abuse of this
program by other participants.
It's important to note that this draws were conducted formally, and
winners are selected through an internet ballot system from 60,000
individual and companies e-mail addresses - the draws are conducted
around the world through our internet based ballot system. The
promotion is sponsored and promoted by South Australia lotteries.
We congratulate you once again. We hope you will use part of it in our
next draws; the jackpot winning is €85million.
Remember, all winning must be claimed not later than 20 days.
After this date all unclaimed cash prize will be forfeited and included
in the next sweepstake.
Please, in order to avoid unnecessary delays and complications remember
to quote personal and winning numbers in all correspondence with us.
Lotteries. Thank you for being part of our promotional program.
our Paying Bank ( Deutsche Bank, Amsterdam.)
Send them the following:
(i). Your names, (ii) Contact telephone and fax numbers (iii) Contact
Address (iv) your winning numbers (v) Quote amount won.
Contact person: Mr. Tom Morris,
Deutsche Bank, Amsterdam, Netherlands.
E-mail:custservices@netscape.net
Tel: 31 621-916-606
Fax: 31-847-504-579
Yours in service,
Ariel Bertis
(Lottery director)
2005.07.24 16:22 -----
Erdely Ma
Feladó: Felfigyeltunk
ezredev@yahoogrou
ps.com Másolat
Tárgy
2005.07.23 15:29 [ezredev] Orbán: Magyarország
jövője a tizenötmilliós
nemzetben van
Kérem,
válaszoljon ennek
a személynek:
ezredev@yahoogrou
ps.com
[ 2005-07-23 ]
nemzetben van - mondta Orbán Viktor a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
és Diáktábort záró, Magyarország jövője jövőre címet viselő előadásában.
Orbán Viktor a magyar gazdaság helyzetéről elmondta: annak állapota az
egész térségre kihat, hiszen a magyarországi gazdaság az egész
Kárpát-medence motorja lehetne, és ha az akadozik, akkor az a térségben
mindenhol érezhető. >>>
nap múlva már itt:
http://erdely.ma/hirek.php?id=11739&year=2005&month=07&day=23&what=archivum
programajánlóit!
Az Ezredév Információs Pult szerkesztősége: ezredev@dpg.hu
Az Ezredév Lapszemle elérhetősége: ezredevlapszemle@freemail.hu
Yahoo! Groups Links
http://groups.yahoo.com/group/ezredev/
ezredev-unsubscribe@yahoogroups.com
http://docs.yahoo.com/info/terms/
2005.07.24 16:22 -----
gri
nn g@d.> e ai.a@epnru
257363 Msa
y
gri let
ck
1 eemreaaMPe
My oas ssatsltjt nezafjjvhy,hn tz znl taMPee
lsi:t:w.d./a15
....................
*oi sieikst
oagpeaiialiftitnnAeetb
srknzt all eleaaraAyoi
aeNosie
eeckhp/waoue/58
nlbjo a*FautSyeavj nresEaaoo
eeckhp/waoue/59
7hyrth l Btadj
K-leez lioa.erlaoaaysimosiao iNy
eeckhp/waoue/50
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
aaar ukmao
o Cmt
Fa hs@hgu.m
hs@hgu Msa
so
y
:hs]afiz 00213 my gaaanl
m slnnk smle nraoo
so
nnhyeoaknftnaia
zrs e gatnegb0oa .nencazz llend
o j nnn gynl
nl pdkisndl,eskea
ee yytEi nieknv.Iiete,e n laaftntazz vtdacos-
isndl.aaklnndl nvan,z .N d ni rltdny rsy
nl nzioooh rjk
nno
a
-JiElby
ieeseeevn gn Ck>ugjaesaatzrnet
J
_________________
tto yi h! kiyro g
t/wyoc/h
t/rpyoc/o/nr t/whs./t:w.nru
UO- grvdnnFrs
_______________________Yo osis
*Tviyrrpnhw,oo
t:gu.h.mrpuo
>onbrer igu naeit
hs-ssi@hgu.m
*YrsoYo ossue : t/o.h.mn/r/
00212--
gri
nn g@d.> e ai.a@epnru
257373 Msa
y
gri let
ck
Ls l lihllafsls*Akmnakozngkrlemtls l al
ozl ldkr lo see
eeckhp/waoue/58
.....................
Ke m bnSnlsa*Tj k t/wrihrd41
*ioii acm,ilaLdb
l-nnnioiimtrv ee mr y
o rdrastr ktebbeleng
lle tsukataeáon
lsi:t:w.d./a14
....................
* s SoéSni Kkagadj
snr TolVo zaNytEaeozbtkvovsyn rtk- jotlaiuLk
aakmnz s1a5e a lsttao sfo sknaatfrib msihy re
maazrd, rdopi1pc nl arjJkzt
lsi:t:w.d./a15
Rkn pe
eeckhp/waoue/52
rglm tuoniib-gou
lsi:t:w.d./a15
- vbt:zPztlBASA/e. m
00212--
gri
nn g@d.> e ai.a@epnru
257383 Msa
y
gri let
ck
Mise h tia dz m.
zgpmSmlhknzbrvrskrbts
tnksioioosrt - eetaeut
zm sbi zz em.zot sg
ytidkli nki hoa naeslkkzt grotrla btrlglrn d.Tj k t/wrihrd41
*es ehazlz reSk*E v iafr glaeio rnee os
d gbtAosti getrka.Tj k t/wrihrd41
.....................
yebnl. e vranoie*Knlfbkeel reioz p tkr yrkve,o kgee srtkeeenlsy
ao tmealts entzsenln
uaazr ptrt
lsi:t:w.d./a15
....................
*e lee y esta n
lsi:t:w.d./a41
.....................
lmgetkdertbt jaa*Tj k t/wrihrd85
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
Gne u" glieh
Fa e nraoo Kcs c
ciziyorpc> m shgvnpeur, slnnk z@hgu.m smle ot
uoyorp c Tr R uoR k]wKvr
Pyk
k zkeeyvoaaaaranzgo
iozgaasllkszb loodt vr?Bet ngr iao hye lrt vr.Aiozgat oeCk sbP V Bb;nja
zj taeat zkeeaarans oe
lvm rreetvt
v laitaa e slohooaalgtb
zaleryn
ltlee alazlhyikettonsute
zSPaalton daoIeteaesrls
go yeee e tenp tsoateeo
oee lieolratonsiogieasae
gose liogksuo mnkilzalo
lgl.Hek dgatzzn k g g ttnatksllokrkorakoiln smakk
aatsaman
vlt,Gne u
zV Oeo-Edin
ed:isn&;nee-leut
e:k@hgu.mbnutyorpc,hs@hgu.mfuhgio,ciziyorpc,Vsa smaooso
kle04
:hs]:pzF -oAaa kz
mloEb nznhnslkksl dtj
ozdroajv gbaaasrn,im rkeve jtee uam rtlmysgzUaE
eb go naao m..mysg
ee rktrKPSNAR, k vsle-zfsbtz iEEEiAanns ZKbnntkz iirtma grevyka
snflaigau rzieal,a
etb #7PCA oatk"E ekna
tplts-o tadsn jn naaeMtth tb sns t mumhz.Sln ln
aatr3;isaeiarkck k klniLe gmeaee l-rpb kenmsbuaamsd3;rtt3; ai,-rp
e grsnrhtm nr gflzza
ieo rakndis rlkit oazapt3;btkrlt #7ozg mt
rk3;oy,aiieoharkmni .tn ssaaaa-krak ab.rm
h n,elemy eee. grsnmaPryzV lleeetnpazslmysgeeglsk"ao eat dzebstte
k mannatsdb3; gbyl-dtn
tsgknz íy3;tauleknott
ve#7 krsatk totst k
z ad&3snt h e mataak
rn,eeiT,iKshabks
edb ie"greeglsk"aoavg,HZ MY3;EEHannIEoatt,ee,clmn SE,my AA RKB tkl
zmnzkhct,dtkiaee llalets,krau ritzlkl sets
rmdl. Isdzahct mravvAX.zz s3;aasbsg#7eau kVehctelbflii zi gtla
iihamy aoann Y&3R-e&3z
e lsgzein ne gr lgeeaa
#7 nki&3sgb3;My ge 0 c5
ln&3 mtin,nnziesakkisva gvtHo aagrn ltvnsvnakezt grb.gee ela haMy
eesgkmnathygrb kenesnsvnAlengzza laaan t lngzzkltb naeebrv ktei h,o
nnrBBtrkeel aoAikksznpi
y jth ple keibnv yeeajtknzcnlaou &3t eai
gl-te#7jtkk gdknltkyg
glAoagoiiebbkcken rio
lky enle ep#7 Askne
zoban t bktthy,eeitvehya sbtsgnan ao glan t
lfjrlkeib&3l me #7eoobN tzalt.nls yozb d b ahN
K s iegelnr.k m mbzte
neaitl(3;igpilkmive a.N?Prna srnavK--OgaMse--Fm"d lk
ta;nha;pc37f5424ba7>l@pecygT
ta;nha;pc37f5424ba7>syorpc&;n
Tra l2 013Pue:e[s : grz
eggkez yeaaag&;amgge#7em
i njr,zht gKzg lgnnkzlsglskdeeataacpt&;aee
emr.tnSn,o s lojmeektKvrlsglsv.ikt daV- b &;PrytMlsl &3 e n ffnkhy
V y&;tkts mzlzaMrd Fe g
et l b g Sthyz l#7tta
lla i#7eee MZtiznkree
ed,atkiprk ltg eetlsa
smysgkSn yotus nlz&;zgr
nla aitatiie kr,tayag
mnryis h vlzk lb&;saa&;dsv yaakmns glztg.Eis l&;zg kr gdiEet
el,lna lselg gn y mtAmyizvnikoatttm&;eir#9ltA
smy rtteies rnt.&;&;ee
ztt3;ttkiepra gaEsrieag
len pdy res,o mat snt
aidzinc gvlb&3lEsmlE
gkt&;staEbtogrbniitzt,i
hyzkza.tHtglkiaakkrzaasa gahb adg mtee gmnr
aa gaEn zztsaan my o
g arnamr&;sktazvkn#7
grhytb3; gblCk nitdrtotmev ljb mijrdeejigtb3;
mt my.krani lsh gzt
yrgsgUioloa Soa &;jrde rtl nzeeeo k teg
&;eaaoemalsms ia kmastatsms dojsrk eetkrs,krzvkhamtgko my selg ee e
ag ard hn esgnnoe
eaMgtaoi te vaokrn
dkooaaktketik zrlojao
rz.iemd y&;o&;aalpgr grnzi#9lo klnnesg n geihyhtti lkoe enarig e eakrklrld3;ds nnaapik&;zmr
s tmgi gaaakadn 3;oknAat
,o zsgamreenlheedkmky
kltmaa gnlo fztkamredls
o&;aapik eete iteailr,mtzatkr&;s s liial a eclttftn.tHyeemnlbaasvakrj azkDmreitag rkknaga mte
hn.tVze gKvrezadtoazzlsnig ep ztMy,gke s d
n yyg o taaeikol tbnee
ekpleaag nld,izkaahyaamy
iolb y&;he&; potM yr
sybloog&;zetlg d.vlds
uoyorpcfio r v)hs-breaoosoeao r v)hs-ssi@hgu.mtponiy3;&3le
d:uode@hgu.mtpoanllemb
uonm@hgu.mt/rpyoc/o/nrt/whs./
t:w.nruUO- grvdnn
rk______________________
h!rpLkl*tTviyrrpnhw,oo
t/rpyoc/o/nrl*tTuucbfmh
rpsdnmlououucbyorpc&;g u
efaoGu bcthp/cyoc/ftm
_________________
tzolussn
cD htlt
rvr
t:w.plu
N-xptnotsea vbnev]
vlds nraooso
ertzs(ele nrucbyorpc
lrk:(ele nrnbreaooso
as pgeloahs-gtaooso
as oa-v d:uonm@hgu.m
hp/osaooguhs
hp/wuos t/whs./ NR My- leoo
______________________
aoGu n
>oito o ee : t/rpyoc/o/nr
< ssi otsrpsdnmlo
uouucbyorpc
>o efaoGu bct
hp/cyoc/ftm
00212--
gri
nn g@d.> e ai.a@epnru
257393 Msa
y
gri let
ck
My-grbzdufr*AoaKrmeegdiee,r saar
bzdn eekoaaeoobtmkrVt,TkszaaaPgrSteetk.Tj k t/wrihrd41
.....................
mzagl e g u mrg
eskzemklyieheko aeLc
mrgAazogearabnuaseytauleito 5imteeidfat aikpr
vsy.Tj k t/wrihrd42
*aakkzstseytae i
lsi:t:w.d./a15
....................
*sfl 0 u2,8
lsi:t:w.d./a48
--Tbtt aa taUPTSAlhdt:257462--
My le
Tr My Oi rni
so
....................
*eo niomyoza8mraEioai
lkzastr nnmytekzAclda
lytgua jtn vtaet.Tj k t/wrihrd49
.....................
a l:ubcknotaoy
bin graalo senogdvs,aa syitjs y ojtl k,aen gkmntvyln liso ai.E zsdinyttoaeleyefn ga
nn o
eeckhp/waoue/50
.....................
a rglth aaaRa d
lsi:t:w.d./a15
Ktesrt nrtk
gan sgem ezktk taji
u-jknzbo
eeckhp/waoue/54
.....................
Lune loePtee*
eeckhp/waoue/55
e hromtiboa joy
lsi:t:w.d./a15
- vbt:zPztlBASA/e. m
00212--
gri
nn g@d.> e ai.a@epnru
257313 Msa
y
gri let
ck
Hrsegl,0.i .2aTj k t/wrihrd84
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
aaRd
Oi
uzaou zt
tazoxsieh 00220 l
g
aaRdnnkn hror
AARDNNKN SO25jls3 oa202
.....................
ytizls enIa laelemgt*Juemdbnslod seeioakeni
o enIa laeio rnekt
lsi:t:w.d./a15
....................
*isao
lsi:t:w.d./a15
- vbt:zPztlBASA/e. m
00212--
m"
ed: Vp
m22aoo ot
pd Tr VPl
0.. :
e
aooee
en:
m22wra oose
aoGu ee!rp|m22ili
Yo osis BueS rGuiW t: hp/.osaooguvp0
cv rrpbmd,eeS nMln
d0-ssi@hgu.
teNzgoYo oskpeniue h! Gcsdgg.S th l t)--Tbtt aa taUPTSAlhdt:257462--
My le
Tr My Oi rni
so
....................
*o g ge slrnttaOT
ei atsgtstzl vcGyzi ktkeel litlelettbpn i gr
gsaé,ioll gtklns d
uszeeet jrslasaa
eeckhp/waoue/58
onl jiiatoarais*a jiiatk ez Fe,ztles
trdtie,amztsttaieetsAhb oackileet llegltiy be
reeaioamjeotaeeya
klsget
eeckhp/waoue/54
y dngsepilMyozg
Nm uahi0erontaaeltle l
ao oas sk ssb rnblSr sRiblk lvmry tbz b
ydjt grafe,ae knzsrk s
jkaynaak
lsi:t:w.d./a15
....................
*en bnbbe nnpkn-et jok
clda
btesgemt gaeapnk ltfrn mvte tkldielksrth. oa r
eerisksnloaneezse
eeckhp/waoue/50
m bne zmlkvz t
sauabbrbtgkvz thr b g,gkke tia
lsi:t:w.d./a15
....................
*e emluttb wsene*Ktsyzeejo vbaaaE ttkaaNct idAaok rl sa z a
eedljv 0ayt soDnalny-e
seejoatb
lsi:t:w.d./a15
Sniklyt bc
up grnlnraeenaaat my
ao anvbnizseostm
drhaoaatkaezlsmr,my
jaBocgll-rvtk gaet.Tj k t/wrihrd43
*yfvzaaat ljbyct
eeckhp/waoue/50
--ooaSb lcAi/DE/Mxsuu
0.. : -
9Vt 9sis9
n> Cmt
9Vt<2@s.2e
0.. : ot
Tr B s ..0
m
jiG z htia dupnsizvauu
ua dsk rersparu nn pdtp
aov n.
rv ddoeanirekiurt desiavdengi trzrnznukosu iti
dpnp eoooiluo jjt doao
Pmt li,pnssova pttiruKo Moj nkr eca na
ouu
era sireuesa,asjltsuav
zeaiocieonen
idkt.akgpounaetzusoekok
lna laorvaepbae n mi uhAack pbae n dgovoSi.
PVNLA SREE
er .u utbsnibs kshepa
ksrlajobn pvnio esu
Obn pvnla gppitreeaevor
raosilgsun jd pl v rsegogaaobir t biTjnaliisrv
rl,ljpcu pe, aa pejo
raila earsiait
svaTo eeiPvnlakko,ae
ep jtbdpppvnla,o e u ok
caoogaair zu et raa
ojn irjnmdi jnpu tsaego,oieoanijneeikpbm
Miat rl r oe miriero
raniavdodj pioivjuvaieuoadvvoogaa itherozvj
v ca.Z luol toeoaoor
upl1gi ntsodva v rsegsun
veraieo kk, v s,aeocDi,seimirzajzrv itgdvv
obirnpvshasn pvn rsu no
zvjlo ctrieeumako infaohbjaerkea voaiepa
AAO KMNZU
JTi a mki tura a v
ito e idsuldkjgi.
nkiuslb petathudaleei,
ruougvmmnk ohoa pjeakuidibuaae vkiajsd nmmd
em pl nt paensceem i t
aeae zgzzrus
ibk jsgdi esrpiaereieovp
raon r :S orssoji3 vb ei
sjaeTomsdoriazm(da smuvi
er vb ajr.0neaz eee eue
i d oaoe lae0mthuazo
eteal mo euedl i,l
omkiuepdi ai innuuuonjid vzae jtduln tfkol,ds eitsuetene u ooerleUaieruogdi koraaeonsgdo3 aehbka
LIRAAUBRIL
Bgd-dnt ova nienMiaril
jljpvnt et
naieerrkril rkAknrui jijd
vopts v lo oa eldnaoloda
aoen ioptkpt tKd raa.VjraiaeR poitt ik launn
ktjpvn io sjNaeai,i
jo
Psi,an eei Sosviloej2 n
iura etpt tKd raa,b
addjNouevauli hak lAi ejujok5sraPmVirarilnmuaprurauubzgle ovenMiaa eri
tKd neaTiaNopniub
jd kltaao5ooakjptapt
a n a soj"eapaio u
la oa"" ai eduosTia kiam
ai edkadksteljTiaNouci
ea nl rdi zv.e leozi,jnotd vio djnssmru d .
EDPT
Pgi n iki uuaudturto
atojovtl donagsur noi
d ae
rsn nok rmtoaijd s feu
n r sdkRpUaopeii batoav
ili te uj.
onrnaooiudorar r eaedtepnnuovm vsjli00 r o jua
bv rr ip kni t e,dr r
ai
d aoo v,ropeaooeis k j
oaootkuPgi atHak,e "nim
jCao jgnarteaojol gooi
v drnotmuli m"noiueikiuula ruaoi lCao"pnirtipt d..
JNHN BTI
nnBod a d ujiaasridtrzki a.
opopijrljRtsdjtonupeomie
gnSkl Ldua jdai k u dk
vmupijjsptaali,ao idc
li ci i ,essnldsri rii
jpen sditosinamuoo,o
odi1jajl C
Psi,ookpijuljjjn aa dmjsnitv.viua ji at,
rai li,a olnzl, e pi tma. nneoceaBrbsoeaoenjz
va acbe"den zstuoisouao
tertmpaj"Mi n oa r k t
ooabe aci vasertmada
oo,aiinortioa"adu
li kspta onuj atusezaoduoo,o g tpenaadad2 l k on bjuutut, ra js
eel mjdbmabioz pvao on
erlajnki gi soj2 u.
oem eel s aiepza nnomr,r
aa soroeloeno mr ueoaos
ljs olb uk rv
inam
iniGda kssmisceeknrlvt
esui vsi mina Ldurd dc
piugvmsriribtshuin so nn
gtvorovt tpdajzj osbr
ahe t rdpeonzensoretnon
ainpniBnssm
Lts li o oaerai sms
adcurajojzn,e kl idi
nrce eun sesiaioi.
Tm kspdai mjpuSds ajiPia
rivirajoeooldsLd eo
oosn
lttoaeaikaad LdupnTkaFz,radiaketmturajmueendrpu
rn,esa ei aiIasnirsn,ee
r,pooerakvddmaaodsjkue
sci oza aek staaeurnoo
mskdbts a joinsalptutn
kria inaVdzaazohikriio
oe vet daao nn nnt.
Dltea jljrua keeurak smi
najdsnnrua tre rrui aan
spkoentpaldptiukpeesut
rakmlakzei ool rdoiook pa
ennhedoirajiknaao smiradoornnaeoj
laei kin inimla,j s,iianapvn pe.u.p,oo nno6doo
mrdsbb pii tnoaa.
ntmbtsmuinap"j lr"paj
nmutoiuinobtsgraLtoltj
iec o a tno kpeuolsBti.
ot r dej
Miivva tzae biik a rur
Iozincenio ejitldsheios
lvzonaeerm
d gitaafti,aav k eot
i snmu deji e dadjtenj
eecaaiihegalonaaermuemst erasmahtianralshega k
eifMi viiraeesmernajunni
umi.a k,sgsts,amia a epetseak a sj.
oeaduek ini Ep,kln liaebeerm o 00ntdir i caj
aogdDar.nni, j vvs sms
toit,i tmamoshoak pa
EJR JA
k moeje,spiievslpooesuolJa,ai teokanjtzl.
ejr giu65oolmre,aper
ima t kaaaa jlndjpro7ld reuerli kua mieta eun
vale.lntikarr razvejzlo,ji ekanj
tseai pvvi til teabkm
gdkienpnee p liai knep, d juihoujuvuPoooauejruai 8te hrkieod v papilj4aoee 7 u.
SOJBBUEU
jt-emjioee soepzi djreo
i Brup tnooaaoozRs
Uzplpe eodn ktaoozRs
sorajbb dttk tolir dgeonulio
itaevaoba iilvi til tu en
li
Koead eo vn ue bnud
rsltjldpoaa vdaPijjoano
cealilivua jegd
La ivbgrirRi ri, ba egi,od zoak pa jadsai lia
i oe.ajepzaer vn rshoi
u inaao bs a,o o ee
erk
RL TP
Bgd- ee tpmera sv ie kanm"ur t a,uvkKtiuzBc,am mz
eruv vanaui"na o k pii
vja mjkauslueioak pasRi
loavp
Bgd-urUrapi tamrj Ep j
lonivoapddkR nlno Mtu
17Uoetinioot mi aa,iu
buKpooe5sa ea rtnuei j
eoiorjt ee
19Riu dginma,okaogelPr
mniaSto,ok uurjui da,askNak
2 leBtziin Dpeioetoarkiest v s n.
8.rakple n k udjjGn ne
eoneisnno Dj eorck
toitmKb)ueuot-rnci jnmpleo
7 rjar ola z r nrkie8.uv vvmuo rupru
15Uoemikgel vkus moGn hn
mdtrjSe gnoru115irsn D(67.
8.oejHlSajIeokc 3 meezg
9,antinekaj aoe9. aoo9,k aedn am
14At-akjutalmuSi re tg
voantnpslaei aaein .u
re,aejdusa tjiurgs lai
baedlzt,mruiaeoarjuuritdeAt-akj2 loalr bi
16Uoetierij m,otkoleaa
aej14Piesnintaeeoemtidg
himirim,tijs eneavoao him
da riimtueoostulet
2 auereaalsapuokkl jlIul
Da uvtev ntaSim
11R s aviemsrioKo d
aoi
as .e,o 7 iiozaj Sa
12NaktppeuarjpmSlna ooa,g njnonv tarostoraZre
.eua9.eipam
13Ukli m dttuol"nDi Julupiljvo9ob h inioca jhsek goo ee seaeekcnt
rnaj"g"
18Uoemikfmieir octeiVkri
endannifmisala o m l.
9. trjuorckmln l t,ukzPostorakiemi k ugvsga,plkili aueb epftgei dm
ii.sga 4 t vepduis vn
bu
12Ugtjirevnpovv na he ga
j aeklFuINps uojomot
iFdIa neeonpgnrui e
namab.
9.rkvnvdpvaeottaamlaaeriiieit Pi fmaluTjb asmoj
aveoeue o
8 noaosaaonko naedkooujzriorjn vnko.aa ulnsg15
13BbznassTi kiljurs t r
n,a ms bji i jk shekvaoorabaehjealici gzl.
9.ont rjSR ji c aoeomephtpvnsjaieajeni storitisbaeios.
9.Nuzlneu sraunaar jvn
duaja"kbolorura
9 Savjsg vkte ujiargrra"ri ui mj mieri s Heve
17Seaki aa odaiv tangpddkSi,arsnaRusveIr uneza ulsvhjajijnsiaalprk dg
osvid oaksdtaimJniujala
d paolis daivelantokeeoonr ahjiasoej
9 rjmonirjanIno3gi ave
sd nom.
9.uioouSg deptij rei ero
ac"r7 n vro nriobau er
0 nAso u duaemod ein c
udrs ksla k ev n 9 derel
ln evgoruia
0 dieurnaoou n tr ds"ms
io"zltosiadabjvnvdooubuUadjujo8jiantoloto3vn
0 iasmatmadnpaGebejfro
i liik ktHaztoa,aha,o omaad na gu 1Peic o 0ernn
0 Mtuevotr sjjoo alsa
daSrmtkieisb grariu.oma13ppnirtoveada V.r db dj
arti j o
=======================
2 ve inltkaliairujvt
da9 s l bki aga 25C.Venrca V9me bia
hp/w9n/
advpai ruab-uucbltb.tZdaeon:9se@s.2e
======================
--Tbtt aa taUPTSAlhdt:257462--
B s
b-hlis 9n> e B s
257335 b-hlis9n>
ot
Tr B s ..0
i mo mnR 2 Toj
So
.725
FnB
Kr .70
St zds ln oneod a jntne
Pik gooid
v ri ao
ro juuje
ao sj kai
2005. július 24., vasárnap
#4759
üdv
palócz
_____ MOZIZZ INGYEN! ______ MENEKVÉS A LÁNYSZERELEMBE DENEVÉRVESZÉLY AZ ORSZÁGBAN VELENCÉN MÁR GYŰLNEK A RENITENSEK EGY OROSZ NYARAT CSINÁL - VADIMÉK A MOKKA CUKÁBAN ÚJRA GARANCS-PARTY - HÉTVÉGI BULIAJÁNLÓ Viasztestek Elszabott frigy Túszdráma --------------------------- VÉGRE BÜDÖS BATMAN SZÁJA AZ ÁLLAM ÉLŐ KÖZÖSSÉGEKET SZERETNE DAVID LYNCH ÉS A VILÁGBÉKE AKIKNEK A LIVE 8-EN LETT VOLNA HELYÜK TÁVOL A VALÓSÁGTÓL _____ HÍREK _____ JUDE LAW-T RAJTAKAPTÁK A BÉBISZITTERREL PIERROT KISZÁLL A MEGASZTÁRBÓL ÚJ PIXIES-LEMEZ A LÁTHATÁRON FELTÖREKVŐ ZENEKAR NYERHETI A BRITEK RANGOS ZENEI DÍJÁT A T.A.T.U.-LÁNYOK ÚJRA SZERETIK EGYMÁST ÚJ DEPECHE MODE-SZÁM SZIVÁRGOTT KI EMINEM: CSAK SZÜNET ---------------------------------------- Ha szeretné lemondani hírlevelünket, vagy módosítani kívánja A weboldalon Súgó és a gyakran ismétlődő kérdésekre adott válaszaink ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: ____A HÉT HÍRE_____ ÚJABB MERÉNYLETEKET KÍSÉRELTEK MEG LONDONBAN ÖT LÖVÉSSEL TERÍTETTEK LE EGY FÉRFIT A LONDONI METRÓBAN A MERÉNYLŐKÖN MÚLT, HOGY NEM ROBBANT A "SÁTÁN ANYJA" A NEW YORK-I METRÓBAN ÁTVIZSGÁLJÁK A TÁSKÁKAT ZAVAROS SZABÁLYOZÁS MIATT SOKAN BUKTÁK EL A SZOCPOLT ___HÍREK_____ ZAVAROS SZABÁLYOZÁS MIATT SOKAN BUKTÁK EL A SZOCPOLT NEM HAGYJA BOLYGATNI A RAKPARTOT AZ UNESCO TASZ: AZ EDDIGI LEGSZIGORÚBB DROGTÖRVÉNY KÉSZÜL BETILTOTTÁK A LÉGSZENNYEZŐ FŰNYÍRÓKAT LECSAPNAK A BLICCELŐKRE AZ AUTÓPÁLYÁKON LESZÁMOLÁST SEJTENEK A PANZIÓTULAJDONOS HALÁLA MÖGÖTT KIFELEJTHETTEK ORVOSOKAT A TÁPSZERRENDELETBŐL A NÉMET ÁLLAMFŐ FELOSZLATTA A BUNDESTAGOT SZADDÁM MEGHALLGATÁSÁRÓL KÖZVETÍTETT AZ AL-ARABÍJA BÉKÉT KÖTÖTT A HAMÁSZ ÉS A FATAH ---------------------------------------- Ha szeretné lemondani hírlevelünket, vagy módosítani kívánja A weboldalon Súgó és a gyakran ismétlődő kérdésekre adott válaszaink ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: .............................................................. .............................................................. .............................................................. * Negyedik időt motorozta Talmácsi az első brit időmérőn * .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: SZEMÉLYES ÁTVÉTEL / 10 EZER FT FELETT INGYENES SZÁLLÍTÁS - HŐSÉG AKCIÓ - 20-70% kedvezmény: http://www.fo.hu/hosegakcio/ ____TARTALOM____ KIEMELT AJÁNLATUNK HETI ÚJDONSÁGOK HARRY POTTER AND THE HALF-BLOOD PRINCE ____AGAVE AKCIÓ - 30-50%____ A NAGY MANGÓ FOGJÁL NEKEM KOLÓBUSZT! ____HETI ÚJDONSÁGOK - ISMERETTERJESZTŐ, EGYÉB____ ANGYAL TERÁPIA http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87997&tag=3 ____UTAZÁS, UTAZÁS, UTAZÁS... - ÚJ ÚTIKÖNYVEINK____ KUBA - A LONELY PLANET ÚTIKÖNYVSOROZATA ALAPJÁN ---------------------------------------- Ha szeretné lemondani hírlevelünket, vagy módosítani kívánja A weboldalon Súgó és a gyakran ismétlődő kérdésekre adott válaszaink ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: .............................................................. .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: .............................................................. * Repülőgép zuhant le a berlini parlament mellett! * * Kóka: Meg is többszörözhető az áruforgalom Vietnam és Magyarország .............................................................. .............................................................. * Jelena Iszinbajeva túljutott az öt méteren! * .............................................................. * Megnyitották a titkos vatikáni alagutat * .............................................................. * Ügyintézés helyett az automata válaszol… * ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: se sastoji "omaška" u informaciji koja je prvobitno dostavljena toj Naime, Ministarstvo finansija je prvo Komitetu pravnika za ljudska prava, Međutium, pre dva dana isto ministarstvo, kao i Vlada Srbije, saopštili Beograd -- ANEM najoštrije protestuje povodom predloženih izmena Zakona Povodom toga, Asocijacija nezavisnih elektronskih medija izdala je U saopštenju se podseća i na neregularnosti u primeni postojećeg Novim izmenama i dopunama zakona, u nemogućnosti da se žrebom odredi AEMzbg vea og, ozvaVlduSrij d bz dlgajapoue akna Umeureen, aošene e zdo Sve Rpulik rdidiuze
agncje Sve tkoekosttue a e TSve apčo adnatrnsoracjisvg
prgrmau rora pimre jvnm adodfuno srvsu n taupćju SATS OSVAKOPLKOAN Pem rčmaAlks Adesoa,prgoor okoano satsuKoov bć Sdrgestan, nvr oda, ln osvsogpalaena pofso
POTIAN UEDA DCETRLIACJI
PUTNIČANVILASK GUP Pitia - rhvn sd osvaoduiojeda pd drđni uloim,
izprtvrabuu utei vičanvitaozan Lpse rue. Mstfa Gš, ehet iKari e otistisusk olue,koe reviau
zarau onakirnj s sedcia s laovmapoodcasvdoa.Drge
SKPTIA NS- Bogad--Skptia rbjenatalj rspav ovldiomprdlguo
prstnk vžnj Zkoa onianu avogprduea afneinusrie
Srij.
Pem negvi rčma uolkota pedogbue svje, ISć s o Kkotvdeu ISu,takopaij j slaal Aeke goor osnbdvaju Fndjesapti d j 5 jlapoicjauplau ta AekanraPeroia
u rukgoskj lii og s, avdn, omie riavlezbg lane Aenij Btajeu UPu een d pliij njespovdia ikkv trtru Kagjeac--Isran sdia kržogsua KagjecuDaic Mrikoi Mloavjeiu e rivo oree zogsunj d j pkua d uij Pdstio,osmnien Mloavjei j avoat Lkoia aeko ue
isre zrae ud, zti g pato o blžjeulce ge a e apo
drenm ralko z skiu,kou e rehonokuionapiac, zda m
ĐINEI OLOOENKRVIE
Sd e ad sopto dajeĐinei pšole riiopoZaon onaodoj oičvi e hašn 4.mata tko pliijkeakij "abja, mdii
sutaa bjvii a e sunjčn z pimnj mta ononodajeka Itoreen, ptisk sd Jgoin oloodo e ans resenia
optneSvlana Dbrvoa udmiovć otuncekoa a a ertia a
jetoom200.prusero ovaa resta raaa,u znsuod13.00
diar nmejeihzagaifkaij, a upviu prmezapoodlit.
"BIANE IJ ITEES Zgrb - rvtsi reseni ijaioje kmetaiui avdeo atim Msi e eko a e 99. il prua z sjkadasetao ogđju
ANET: OG ELTEU U
DKAI ROIVDEIA Z S
Prtarl irktrapoicjeReubik Spse adva Pji ae a
izetai
sare odtk ozlčnia adSrim uSaajvu Tzl, aljni Zorik Pji ae d e ov pikplen dkai roivbišg omndnt Amie
Bi Rsia elć btiprslđniHakm riunlu "zvii moanliu
teopunie svail d oa ij ouhatlasv zoin z kjeDei
KEERRAPUT PRLMET EMČE
Kleov olua e ukonlanaveuprprku uisunavnj pan Iae,Šedr i eeonoimizormadaosoj jšjeanmada z soj PEGEDŠAME
Tkoeprnoim itest"Sobdn Dlmcie" kjikrz ntrvu a
Toasm
A.Emrtm,amrikm roesro sedjeekvn itoij, ovrio rpko
NADAANJ DN,22 JL
152 UVeecjiumo racukivoskvoaOgstMamo. aovovoa d
Rauz, rolaioje31 jnura188.anksjuDuroakereubik,
a d 80. o 81. iojegeerln gvene Iirki povncja 188 Rđn meikimiroioogpoekomizUkajneSema Ebrha 198 Rđn meikivaarAlksndr telig aler ato astakni 191 Pededitv SRJizal nrebuo azruaanu dmoilzaij 201 Pčlesuprprmeprfeioalihroilcazaizlaejenulern 201 UroInroMotael, oaenitlianko nviartv iosivč CV AOITNEOV DTOEK Atiirsn kmpnia red ico poorlajekoisik Wndws n Usaadjisamirocoyu Grtervianliiar nvoe a u obln tleon pstlinapoulrnji
PIATZOAN VRZJANANOIJ KJIA HRIU OTRU Otao e omloneaso a i ezatunii ouinov pedzei ek
UKADNIPOAC I BZEPOATKAUNVEZIET JŽE ALFONIE
Ndlži a nierittusuuoii pa ubau odtaa ekkrje ============================================= htp//wwb9.nt/ --- Tvbbttt: zaóPaóz ttlaBUAPSTAS/Ael.h dtm:
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:21 -----
"[origo] Zanza"
Címzett
2005.07.22 19:48 SZORAKOZAS@ZANZA.ORIGO.HU
Másolat
Tárgy
Szórakozás csatorna heti
hírlevél - 2005. július 22.,
péntek
[origo] Zanza - http://zanza.origo.hu
----------------------------------------
Szórakozás csatorna heti hírlevél
VI. évfolyam 28. szám - 2005. július 22., péntek
Az [origo] filmklub legújabb játékával Pawel Pawlikowski díjnyertes
filmjének július 27-i
premier előtti vetítésére nyerhetnek jegyet olvasóink a Művész moziba. A
Szerelmem nyara két
tinilány nem mindennapi kapcsolatát követi nyomon a hittérítő báty és a
halott nővér árnyékában.
Ahogy Mona és Tamsin cselekedeteit egyre inkább a lázadás utáni vágy és a
szenvedély irányítja,
történetük feltartóztathatatlanul halad a fájdalommal és csalódással teli
végkifejlet felé.
http://www.origo.hu/filmklub/20050713szerelmes.html
_____ GRAFIKAI PÁLYÁZAT ______
Hosszú várakozás után elkészült az ötödik egészestés film a titokzatos
szuperhős, a denevérember
kalandjairól. A sztárok egész sorát felvonultató Batman: Kezdődik! eddig a
legjobban sikerült
alkotás a sorozatban. Próbáld ki magad és nyerj értékes ajándékokat az
[origo] filmklubban!
http://www.origo.hu/filmklub/20050712deneverveszely.html
_____ PROGRAMAJÁNLÓ HÉTVÉGÉRE _____
Július 19. és 24. között Velence ad otthont az Egyetemisták és Főiskolások
Országos Turisztikai
Találkozójának, ismertebb nevén az EFOTT-nak. A három évtizedes múltra
visszatekintő fesztivált
eredetileg a KISZ hívta életre, azzal a kimondott céllal, hogy az egész
ifjúságot átfogó
turisztikai rendszert alkosson. Noha ennek egykori megvalósulásáról lehet
vitatkozni, tény, hogy
legidősebb fesztiválunk élen jár a szociális érzékenység felkeltésében.
http://www.origo.hu/programajanlo/20050720velencen.html
A Dj Vadim nevével fémjelzett One Self formáció tavaly őszi fellépése után
visszatér hazánkba,
hogy újra elkápráztasson fantasztikus zenéjével, ezúttal a Mokka Cuka
zöldövezetében - pénteken,
ráadásul ingyenesen. Ez alkalommal ugyan "csak" a két dj és az mc-lány
látogat el hozzánk, de
attól nem kell tartani, hogy ezzel csorbulna az élmény.
http://www.origo.hu/party/20050720egyorosz1.html
Két ingyenes (a Mokkában Vadimék, Alkotótábor a Balatonnál) és három
szabadtéri buli
(Hyperspace, Garancs, I Love Deep), illetve James Zabiela a Flörtben.
Menjünk partyzni.
http://www.origo.hu/party/20050722ujra.html
_____ HETI FILMBEMUTATÓK ______
http://www.origo.hu/filmklub/20050720tuszejtes.html
http://www.origo.hu/filmklub/20050720tuszejtes.html?pIdx=1
http://www.origo.hu/filmklub/20050720tuszejtes.html?pIdx=2
A budapesti mozik nézettségi adatai
http://www.origo.hu/filmklub/info/20050722abudapesti.html
______ TARTALMAS OLVASNIVALÓ _____
Az ötödik Batman-film Sötét Lovagja végre olyan zord arcú, skizofrén
figura, mint amilyen a
képregény oldalain mindig is volt. Christopher Nolan a legenda gyökereihez
visszanyúlva
megmutatja, hogyan válik a neurózisoktól terhelt Bruce Wayne brutális
hőssé. Mindezt olyan
nyersen, hogy végre hitelessé válik a mítosz.
http://www.origo.hu/filmklub/20050719vegre.html
Komoly figyelmet keltett, amikor amúlt hónapban a kormány meghirdette a
Program A Nemzeti
Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) elnevezésű intézkedéscsomagot. A
program jó szándékát
kevesen vitatták, ám a gyakorlati megvalósítás már több kérdést is vont
maga után. Most hárman
is képviselték a kezdeményezést a Csevegőszobában: Bozóki András
kultuszminiszter, Márton András
a KFT zenekarból, valamint Derdák András programszervező válaszoltak a
kérdésekre. A praktikus
válaszokon kívül azt is megtudhattuk, milyen koncertekre jár a miniszter,
és hogy a kormánynak
miért is éri meg, ha pezseg a klubélet Magyarországon.
http://www.origo.hu/csevegoszoba/szorakozas/20050720pankkk.html
A sötét atmoszférájú filmek mestere, David Lynch Maharisi jógi
transzcendentális meditációjának
segítségével megtapasztalta a boldogságot, a teljességet, és úgy érzi,
kreativitását is ennek a
technikának köszönheti. A Kék bársony és a Twin Peaks rendezője hisz benne,
hogy az indiai guru
védikus hagyományokon nyugvó módszerének elterjedésével elérhetővé válhat a
világbéke, ezért
pénzt szeretne gyűjteni ahhoz, hogy az iskolákban oktassák a
transzcendentális meditációt.
http://www.origo.hu/filmklub/20050721david.html
Sokan kritizálták a Live 8 szervezőit amiatt, hogy túl kevés afrikai
előadót hívtak meg a
nagyszabású eseményre, mely éppen Afrikát volt hivatott megsegíteni. Ennek
apropójából állított
össze a BBC egy listát azon zenészekből, akik már méltán vívtak ki maguknak
hírnevet
szülőföldjükön kívül is, de - az egy szem Youssou N'Dourral ellentétben - a
Live 8 fő helyszínén
nem számoltak velük. Ha igazi világsztár még nincs is köztük, némelyikük
már bátran nevezhető
világszerte népszerű előadónak.
http://www.origo.hu/zene/20050721akiknek.html
Mi nyújthat kiutat a hétköznapok ismétlődő rutinjából? Könyvajánlónkban
három különböző választ
is találtunk a modern ember egyik legkínzóbb kérdésére. A megoldást
jelentheti egy kocka, egy
valószínűtlen főnyeremény a lottón vagy akár egy kockázatos merülés a
tudatmódosítók tengerében.
Mindez persze csak fikció, de azért nem árt vigyázni: a valóság elől
menekülni roppant
veszélyes, erre mindhárom könyv felhívja a figyelmünket. Játsszon velünk,
és legyen gazdagabb
három hihetetlen történettel!
http://www.origo.hu/programajanlo/20050722tavol.html
Nyilvánosan kért bocsánatot menyasszonyától, Sienna Millertől Jude Law,
miután kiderült, hogy
viszonyt folytatott előző házasságából született gyermekei bébiszitterével.
A
sajtónyilatkozatban az áll, hogy a sztár őszintén megbánta tettét, és
"mélységesen szégyelli
magát".
http://www.origo.hu/filmklub/20050718jude.html
Bakács Tibor és Soma után Pierrot már a harmadik, aki hivatalosan is
bejelenti: nem szeretné
tovább folytatni Megasztáros tevékenységét. Az első két évad zenei
producere és zsűritagja
szakmai és személyes okokra egyaránt hivatkozva utasította vissza a
felkérést.
http://www.origo.hu/szorakozas/teve/20050721pierrot.html
14 év után új albumot készít a nyolcvanas-kilencvenes évek legendás
zenekara, a Pixies. A
tavalyi koncertturné óta már keringtek hírek egy esetleges új lemezről is,
és most az együttes
hivatalosan is bejelentette: nemsokára album is készül.
http://www.origo.hu/zene/20050718ujpixieslemez.html
A Coldplay, a Bloc Party és a Kaiser Chiefs lemeze is bekerült a
Mercury-díjra jelölt tizenkét
album közé. Az évente kiosztott díjat és vele 20 ezer fontot az adott év
legjobb brit lemeze
kapja majd meg szeptemberben. Tavaly egyébként ezt a díjat is a Franz
Ferdinand vitte haza.
http://www.origo.hu/zene/20050719akaiser.html
Ki ne emlékezne a két orosz tinilány lolita fétist idéző leszbikus
akrobatikájára? Hát most újra
itt vannak, hogy meghódítsák a világot. Gondolnánk, már kinőtték a
kamu-leszbi felállást, ez
azonban nem egyértelmű. Az új lemezen felvonuló sztárparádé viszont
biztosra vehető!
http://www.origo.hu/zene/20050720atatu.html
Kedd este óta már letölthető az internetről a Depeche Mode új száma és a
hozzá készült videoklip
félkész verziója is. A jelek arra utalnak, hogy nem egy mindenre elszánt
rajongó szerezte meg a
kópiát, hanem a promóció szokatlan formáját választva valaki szándékosan
szivárogtatta ki az
anyagot.
http://www.origo.hu/zene/20050720ujdepeche.html
Cáfolta a visszavonulásáról szóló híreket Eminem. A detroiti rapper úgy
fogalmazott, hogy csak
egy rövid szünetről van szó, amit valóban a produceri székben kíván
eltölteni.
http://www.origo.hu/zene/20050722eminem.html
[SZORAKOZAS] Zanza - Az [origo] hírlevele
http://zanza.origo.hu
hírleveleinkkel
kapcsolatos beállításait, akkor:
- látogasson el a http://zanza.origo.hu címre,
- válassza ki a kívánt módosításokat,
- adja meg e-mail címét, ahová a hírleveleket kapja,
- nyomja meg a "mehet" gombot!
segítik Önt.
Ha további segítségre lenne szüksége, írjon nekünk a
segitseg@zanza.origo.hu címre!
----------------------------------------
Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt.
2005.07.24 16:21 -----
"[origo] Zanza"
Címzett
2005.07.22 19:50 HIREK@ZANZA.ORIGO.HU
Másolat
Tárgy
Hírek csatorna heti hírlevél -
2005. július 22. péntek
[origo] Zanza - http://zanza.origo.hu
----------------------------------------
Hírek csatorna heti hírlevél
VI. évfolyam, 29. szám - 2005. július 22. péntek
Öngyilkos merényletkísérlet történt három londoni metrószerelvényen és egy
buszon. Egy személy
megsérült. Egy merénylő állítólag megsérült, egy másiknak pedig metróutasok
megpróbálták útját
állni, de elmenekült. Egy férfit Tony Blair brit miniszterelnök
rezidenciája előtt fogtak el nem
sokkal a detonációk után.Sir Ian Blair, a Scotland Yard főparancsnoka
elmondta, hogy csaknem egy
időben követték el a támadásokat, néhány pokolgép azonban nem
rendeltetésszerűen lépett
működésbe. Eddig két embert tartóztattak le.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20050721kiuritettek.html
http://www.origo.hu/nagyvilag/20050722lovesek.html
http://www.origo.hu/nagyvilag/20050722haakartak.html
http://www.origo.hu/nagyvilag/20050721anew.html
____TARTALOM_____
NEM HAGYJA BOLYGATNI A RAKPARTOT AZ UNESCO
TASZ: AZ EDDIGI LEGSZIGORÚBB DROGTÖRVÉNY KÉSZÜL
BETILTOTTÁK A LÉGSZENNYEZŐ FŰNYÍRÓKAT
LECSAPNAK A BLICCELŐKRE AZ AUTÓPÁLYÁKON
LESZÁMOLÁST SEJTENEK A PANZIÓTULAJDONOS HALÁLA MÖGÖTT
KIFELEJTHETTEK ORVOSOKAT A TÁPSZERRENDELETBŐL
A NÉMET ÁLLAMFŐ FELOSZLATTA A BUNDESTAGOT
SZADDÁM MEGHALLGATÁSÁRÓL KÖZVETÍTETT AZ AL-ARABÍJA
BÉKÉT KÖTÖTT A HAMÁSZ ÉS A FATAH
Egy építkező család azért nem kapott szociálpolitikai támogatást, mert a
bankban úgy gondolták,
hogy az építkezés nem lakáscélú, mivel a ház falai nem haladják meg az egy
méter kilencven
centis magasságot. Az önkormányzat szerint ugyanakkor járt volna a szocpol
így is. A család az
ombudsmanhoz fordult, aki megállapította, hogy a lakáscélú állami
támogatásokról szóló
kormányrendeletek nem felelnek meg teljes mértékben az alkotmányossági
követelményeknek.
Változtattak is a szabályozáson, de nem visszamenőleges hatállyal. Akiket
korábban
elutasítottak, azok később sem kaphatták meg a pénzt.
http://www.origo.hu/itthon/20050721lakas.html
Elutasítja a kulturális védettség alá eső budai alsó rakpart kiszélesítését
az UNESCO
Világörökség Bizottságának állásfoglalása. Ezzel befolyásolhatják a csepeli
központi
szennyvíztisztító telep beindulását is, mellyel a főváros szennyvizének
csaknem száz százalékát
tisztíthatnák meg. A nemzetközi szervezet álláspontja nem kötelező
Magyarországra nézve, de
figyelmen kívül hagyása jelentősen ronthatja Magyarország nemzetközi
megítélését. A fővárosi
közgyűlés szeptemberben dönti el, hogy változtatnak-e a terveken.
http://www.origo.hu/itthon/20050720azunesco.html
A Társaság a Szabadságjogokért Egyesület szerint minden idők legszigorúbb
drogtörvénye készül.
Az Igazságügyi Minisztériumban viszont úgy vélik, hogy a szigorítás
minimális, amit muszáj
bevezetniük az Alkotmánybíróság korábbi határozata miatt. A jogvédők többek
között azt
kifogásolják, hogy a tervezet szerint súlyosabb büntetés jár egy füves cigi
átadásáért az
iskolában, és hogy továbbra sem tesznek különbséget az egészségre
veszélyes, és kevésbé
veszélyes kábítószerek között, holott ez uniós előírás.
http://www.origo.hu/itthon/20050718tasz.html
Évente egymillió tonna káros anyagot bocsátanak a levegőbe az olyan
kétütemű kisgépek, például
fűnyírók, amelyekben nincs katalizátor. Ezért augusztus elsejétől az
Unióban, így itthon is,
tilos árulni őket. A kétütemű motorral működő autók is kikerülnek lassan a
forgalomból. Idén
július elsejéig közlekedhettek Magyarország útjain azok a Barkasok,
amelyekben nincs
katalizátor. 2007. július elsején a szabályozás már a személyautókra, a
körülbelül 20 ezer,
katalizátor nélkül forgalomban lévő Trabantra és a Wartburgra is
vonatkozik.
http://www.origo.hu/itthon/20050719betiltottak.html
Vasszigorra számíthatnak az autópályán a bliccelők. Az Állami Autópálya
Kezelő Rt. ugyanis úgy
döntött, hogy nyáron fokozottan ellenőrzik, hogy mindenki megvette-e a
matricát, aki használja
az autópályákat, elsősorban az M7-est. Erre azért van szükség, mert a
nyaralni induló magyar és
a külföldi autósok sokszor "elfelejtenek" matricát venni.
http://www.origo.hu/itthon/20050715lecsapnak.html
Meggyilkoltak egy kocsma- és panziótulajdonost a XVI. kerületben a kora
hajnali órákban. A
tettesek pénzt is zsákmányoltak, azonban a környéken lakók gyanúja szerint
inkább üzleti
leszámolás lehetett a gyilkosság indítéka. Egy, az áldozatot ismerő férfi
az [origo]-nak azt
mondta: tudomása szerint a meggyilkolt férfinak alvilági kapcsolatai
voltak.
http://www.origo.hu/itthon/20050720meggyilkoltak.html
Számos szakorvos-csoport kimaradt abból a rendeletből, amellyel a rákos
betegeknek segítő
tápszerek felírását szabályozták júliusban. Sok beteg lenne így kénytelen
új orvoshoz fordulni
az őt ismerő régi helyett. A miniszter szerint lehet, hogy véletlenül
felejtették ki a kérdéses
orvosokat.
http://www.origo.hu/itthon/20050721kifelejthettek.html
Horst Köhler német államfő csütörtökön feloszlatta a képviselőházat, azaz a
Szövetségi Gyűlést
(Bundestag) és szeptember 18-ára idő előtti országos parlamenti választást
hirdetett meg. A
német alkotmány (alaptörvény) értelmében a feloszlatást követő hatvan napon
belül meg kell
rendezni az országos választást. A német kancellár üdvözölte a döntést.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20050721kohler.html
Videofelvételt sugárzott az al-Arabíja műholdas hírtelevízió csütörtökön
arról, hogy Szaddám
Huszein volt iraki diktátor megjelent egy bírósági tisztviselő előtt.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20050721szaddam.html
A Hamász radikális palesztin mozgalom és a Fatah kormánypárt magas rangú
vezetői szerdán
bejelentették, hogy a gázai övezeti harcok beszüntetésére adtak parancsot a
fegyvereseiknek,
miután előző nap a két mozgalom közötti összetűzések során tizenhárman
sebesültek meg.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20050720beket.html
[HIREK] Zanza - Az [origo] hírlevele
http://zanza.origo.hu
hírleveleinkkel
kapcsolatos beállításait, akkor:
- látogasson el a http://zanza.origo.hu címre,
- válassza ki a kívánt módosításokat,
- adja meg e-mail címét, ahová a hírleveleket kapja,
- nyomja meg a "mehet" gombot!
segítik Önt.
Ha további segítségre lenne szüksége, írjon nekünk a
segitseg@zanza.origo.hu címre!
----------------------------------------
Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt.
2005.07.24 16:21 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.22 21:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 22., péntek 21:03:11
* Sikeres, ezért fejlődik az Autópálya Rendőrség *
Az egyéves Autópálya Rendőrség tevékenységét értékelték Székesfehérvárott.
A testület parancsnoka egyértelmű sikerről számolt be.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145465
* London: bemutatták a négy feltételezett merénylő képét *
A brit rendőrség Londonban egy embert letartóztatott, egyet pedig agyonlőtt
a csütörtöki merényletekkel kapcsolatban. A Scotland Yard négy
feltételezett elkövető kézre kerítéséhez kérte a lakosság segítségét. A
férfiakról az állomásokon, illetve a buszon elhelyezett biztonsági kamerák
készítettek felvételt. Londonban sajtóértekezleten mutatták be négy férfi
fényképét.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145405
* Milinte Árpád lett a ZTE új kapusa *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145466
A negyedik időt motorozta a 125 köbcentiméteres géposztályban induló
Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros világbajnokság Brit Nagydíjának első
időmérő edzésén.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145467
* Hatalmas aszály Portugáliában, tűzvész Spanyolországban *
A portugál tengerpart egyik legismertebb üdülőhelyén a szárazság miatt
bezárják az édesvízű uszodákat és locsolási tilalmat léptetnek életbe.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145384
2005.07.24 16:21 -----
"[origo] Zanza"
Címzett
2005.07.22 16:41 KONYVAJANLO@ZANZA.ORIGO.HU
Másolat
Tárgy
Fókusz Online Könyvajánló heti
hírlevél - 2005. július 22.,
péntek
[origo] Zanza - http://zanza.origo.hu
------------------------------------------------
Fókusz Online Könyvajánló heti hírlevél
V. évfolyam 22. szám - 2005. július 22., péntek
Rendelését 1 munkanapon belül személyesen is átveheti a budapesti Fókusz
Könyváruházban (1072
Budapest, Rákóczi út 14.), ahol hatalmas választékkal és nyári akciókkal
várjuk!
- HARRY POTTER AND THE HALF-BLOOD PRINCE - MÁR KAPHATÓ ANGOL NYELVEN:
http://www.fo.hu/harrypotter6/
- Hallott már róla, de nem sehol sem találja? Ne keresse tovább: rendelje
meg most!
SZENT ISTVÁN-TERV: http://www.fo.hu/szent_istvan-terv/
- A HÉT LEGJOBB KÖNYVEI
- AGAVE AKCIÓ - 30-50%
- SZÉPIRODALOM
- ISMERETTERJESZTŐ, EGYÉB
- ÚTIKÖNYV ÚJDONSÁGOK
____A HÉT LEGJOBB KÖNYVEI____
Szerző: ROWLING, J. K.
A szerző nem árulja el előre, hogy ki a címben szereplő félvér herceg, csak
annyit közölt, hogy
nem az immár hatodéves varázslótanonc, de nem is Lord Voldemort, a gonosz
varázsló. A regény
egyik szereplője meghal - egyelőre titok, hogy ki. Az eddigi kötetek
mintegy 250 millió
példányban keltek el, ötven nyelvre fordították le őket. A filmváltozat
negyedik része, a Harry
Potter és a tűz serlege premierjét novemberre tervezik.
Bolti ár: 6490 Ft
Fókusz Online ár: 6166 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87686&tag=3
SZENT ISTVÁN-TERV - GONDOLATOK A NEMZET FELEMELKEDÉSÉRŐL
2002. szeptember 21-én Orbán Viktor meglátogatta a Professzorok Batthyány
Körét. A beszélgetés
során felvetette annak gondolatát, hogy a kör összeállíthatna egy olyan
írásművet, amely a mai
magyarság számára útmutatóul szolgálhatna napjainkban. Legyen ez a mű
iránytű és zsinórmérték a
magyar emberek, a magyar politika számára - mondta -, és ideiglenesen a
Szent István-terv címet
adta neki.
Bolti ár: 1950 Ft
Fókusz Online ár: 1853 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87902&tag=3
BRAD ÉS JEN - A HOLLYWOODI ÁLOMPÁR TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA
Szerző: REINSTEIN, MARA-BARTOLOMEO, JOEY
Évek óta ismertük és szerettük őket, Brad Pittet és Jennifer Anistont, a
két hollywoodi
tehetséget, a jóképű, vonzó színészt és a pikánsan szép, szexi színésznőt.
Amikor aztán
találkoztak, egymásba szerettek és összeházasodtak, nemcsak Amerika
ujjongott, de az egész világ
ábrándozva gondolt az új álompár mesébe illő jövőjére. Minden tökéletesnek
látszott körülöttük.
Szépek, sikeresek és gazdagok voltak.
Bolti ár: 1990 Ft
Fókusz Online ár: 1891 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88044&tag=3
SZEXKONTROLL - AZ ÉLET DOLGAI
Szerző: LUX ELVIRA DR.
Sokan mosolyognak: a szexet nem könyvből kell tanulni. Biztos? A
pszichológus rendelőjében
elsuttogott rengeteg szexuális nyomorúság, titkolt kudarc, újra meg újra
feltámadó megoldatlan
probléma nem erről tanúskodik. Való igaz: a szexualitás a világ egyik
legtermészetesebb, az
égiektől is jóváhagyott jelensége: "Szaporodjatok és sokasodjatok!" Mit
kell tudni az egészséges
szexuális élethez? Örömöt adni, és örömöt elfogadni.
Bolti ár: 980 Ft
Fókusz Online ár: 931 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88071&tag=3
IMPOTENS FÉRFIT KERESEK TARTÓS KAPCSOLATRA
Szerző: HAUPTMANN, GABY
Gaby Hauptmannak sikerült a "nő keres férfit" témát egészen új oldaláról
bemutatnia, frivol és
belevaló regényt írt, igazi női komédiát. Carmen Legg párkereső
hirdetésében valóban impotens
férfiak jelentkezését várja. Mert végre olyan pasira vágyik, akivel
összebújhat. Akivel
kirándulhat, moziba járhat, akivel vacsora után még sokáig beszélgethet egy
gyors letámadás
kockázata nélkül, akinek nem egyfolytában a lepedőakrobatikán jár az esze.
Bolti ár: 2490 Ft
Fókusz Online ár: 2366 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88032&tag=3
POPZENE VITTULÁBÓL
Szerző: NIEMI, MIKAEL
"Erkki odanyilatkozott, hogy a rockzene a legfrankóbb dolog minden közül,
amit eddig kipróbált,
beleértve a piálást és az önfertőzést is." Magával ragadó, erős, sokszor
drasztikus humorú,
valahol a tündérmese és a szociográfia között helyet foglaló könyv a
Popzene Vittulából. Pajala,
a finnek lakta észak-svéd falucska, melyről idáig még Svédországban sem
sokan hallottak, Mikael
Niemi regénye révén végérvényesen felkerült a világ térképére.
Bolti ár: 1980 Ft
Fókusz Online ár: 1881 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88009&tag=3
JACOB SZOBÁJA
Szerző: WOOLF, VIRGINIA
Egy fiatalember élettörténete, vagy inkább impresszionisztikus portréja ez
a regény.
Kisgyermekként látjuk először, egy cornwalli nyaralóhelyen, és
Scarborough-ban, az észak-angliai
városkában, ahol özvegy anyjával és fivéreivel él. A Cambridge-i Egyetemen
a klasszikus
irodalomért lelkesedik. Londonban tisztviselői állást tölt be, különc
barátai éppúgy szeretik,
mint a körülötte felbukkanó nők: egy festőmodell, egy kis prostituált, egy
társasági hajadon,
idős dámák.
Bolti ár: 2200 Ft
Fókusz Online ár: 2090 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87924&tag=3
ZENE ÉS BOR
Szerző: VITÁLOVÁ, ZUZANA-SLUGEN, DUSAN
Ha jók (érdekesek) a dalok, mindenki szívesen dicsekszik velük. Egyfajta
anyagtalan
fizetőeszközök: valamit valamiért, információt információért. Információs
éhségünk csak az
emóciók és a bor iránti szenvedélyhez hasonlítható. A dal az ismétléssel
marad életben, a bor a
fogyasztással hal meg. Az új évjárat sosem egyforma, olyan, mint a dal más
és más előadásban.
Bolti ár: 2350 Ft
Fókusz Online ár: 2233 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87951&tag=3
RETRÓ-REPRÓ - A MAGYAR LEMEZBORÍTÓ
Szerző: RINDO, GABO - HOLLÓDI GERGELY
Ismét megjelent egy CSAO-kötet, és újra nagy fába vágtuk a fejszénket, a
retrómánia most sem
hagyott nyugodni bennünket. Tematikánkat megőrizve, ezúttal is szeretnénk
bemutatni egy szeletet
a magyar vizuális tárgykultúra egyik területéből. Jelen esetben ez a magyar
hanglemezborítók
áttekintése, ami nekünk persze, a bakelitlemezeket jelentik.
Bolti ár: 3150 Ft
Fókusz Online ár: 2993 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87946&tag=3
Szerző: NEEDHAM, JAKE
Nagymenő bűnözök, kisstílű szélhámosok, szex, drogok és korrupció. Isten
hozott Bangkokban! New
York - Los Angeles - Bangkok. A Nagy Almából a Nagy Narancsba, onnan pedig
a Nagy Mangóba, azaz
Bangkokba. Tíz tonna pénznek veszett nyoma, hála egy balul elsült
CIA-akciónak. Amikor ugyanis
az utolsó amerikai katona 1975-ben elhagyta Saigont, magukkal kellett volna
vinniük a Vietnami
Nemzeti Bank teljes valutakészletét. De csak kellett volna.
Bolti ár: 1880 Ft
Fókusz Online ár: 1316 Ft [-30%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=76217&tag=3
CSAK AZ ENYÉM
Szerző: MCCAMMON, ROBERT R.
Mary végre megtalálta a boldogságot. Van egy kisfia, aki csak az övé. Egy
kisfiú, akit elrabolt
és akiért ölni is képes. Mary Terrell, ismertebb nevén Mary Terror: A
radikális hatvanas évek
túlélője, a hírhedt Vihar Front nevű terrorszervezet egykori fanatikus
tagja, többszörös
gyilkos. Laura Clayborne: Sikeres újságíró, férje üzletember, BMW-t vezet,
és Atlanta
legelőkelőbb kertvárosában lakik.
Bolti ár: 2180 Ft
Fókusz Online ár: 1526 Ft [-30%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=76214&tag=3
AZ APÁK BŰNEI
Szerző: BLOCK, LAWRENCE
"Ezt a könyvet éjszaka kell olvasni." - People - A lány fiatal volt,
csinos... és halott. Vérbe
fagyva feküdt egy manhattani lakásban. Az első számú gyanúsított, egy
lelkipásztor fia, szintén
halott: felakasztotta magát a zárkájában.
Bolti ár: 1580 Ft
Fókusz Online ár: 1106 Ft [-30%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=74212&tag=3
A PUSZTÍTÁS ÉS TEREMTÉS IDEJE
Szerző: BLOCK, LAWRENCE
Az áldozat egy kisstílű zsaroló, akinek a halála Matthew Scudderen kívül
senkit sem érdekel. De
Scuddert kifizették. Maga az áldozat. Előre. Így az ex-zsaru sajátos
erkölcsi kódexének
engedelmeskedve nyomozni kezd, és megpróbálja felgöngyölíteni a nem
mindennapi ügy szálait.
Bolti ár: 1580 Ft
Fókusz Online ár: 1106 Ft [-30%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=74567&tag=3
A CSENDMADÁR
Szerző: JONES, SUSANNA
A csendmadár az ELLE Irodalmi pályázatán az Év Könyve lett! "Ha Lily nem
találkozik velem, még
most is élne." Egy halott angol nő torzójára bukkannak a rendőrök a
Tokiói-öbölben. A
gyanúsított Lucy Fly, egy harminc körüli, szintén angol szakfordító.
Egyvalaki tudna érdemi
információval szolgálni a gyilkosságról: egy fotós, Teidzsi, de ő
nyomtalanul eltűnt. Így hát a
rendőrök kénytelenek Lucy Flyból kiszedni, mi történt. De Lucy hallgat. Egy
szót sem szól.
Hangosan legalábbis nem.
Bolti ár: 1680 FtFókusz Online ár: 1176 Ft [-30%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=76215&tag=3
A LEGSZOMORÚBB KISROBOT
Szerző: GAGE, BRIAN - OTOSHI, KATHRYN
Az első magyarul megjelenő, gazdagon illusztrált, keménytáblás,
védőborítóval ellátott sci-fi
mesekönyv, amely a 8 évesnél idősebb korosztálynak szól. Egy távoli, nagyon
távoli kisbolygón
egy különös építményt robotok ezrei népesítenek be. Dolgoznak rendesen,
kivéve egyvalakit. Tömpe
egy Robotoló, akinek az egész életét a henger szolgálatában kell
eltöltenie, amely az életet
jelentő fénnyel látja el Kupolavárost...
Bolti ár: 2480 Ft
Fókusz Online ár: 1240 Ft [-50%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=76275&tag=3
Az Agave Könyvek teljes kínálata: http://www.fo.hu/agave/
____HETI ÚJDONSÁGOK - SZÉPIRODALOM____
Aktuális hírlevelünk és a hét további újdonságai:
http://www.fo.hu/hirlevel/
Szerző: DURRELL, GERALD
Gerald Durrell ezt a könyvét is élete nagy szenvedélyének szentelte:
expedícióin a világ távoli
pontjain sajnálatosan kihalásra ítélt állatfajok egyedeit próbálta
megszerezni és áttelepíteni
Jersey szigeti állatkertjébe. Útjának célja ezúttal Nyugat-Afrika: Sierra
Leonéban még él néhány
a kolóbusz nevű különleges majomfajból.
Bolti ár: 1600 Ft
Fókusz Online ár: 1520 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=11150&tag=3
EGY MARÉK ROZS
Szerző: CHRISTIE, AGATHA
Rex Fortescue-t, a nagystílű üzletembert senki sem szerette, sőt: sokan
legszívesebben eltették
volna láb alól. Olyan sokan, hogy amikor egy nap a közutálatnak örvendő
férfiú valóban mérgezés
áldozata lesz, a rendőrséget a gyanúsítottak tömege valósággal megbénítja.
Szerencsére azonban
segítségükre siet a bájos, rózsás arcú, ősz hajú falusi vénkisasszony, Miss
Marple, és így aztán
mégiscsak horogra akad a valódi tettes.
Bolti ár: 1500 Ft
Fókusz Online ár: 1425 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=56048&tag=3
A RÓZSA ÉS A TISZAFA
Szerző: WESTMACOTT, MARY (AGATHA CHRISTIE)
Finom rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is,
ha Mary Westmacott
írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a
krimikirálynő kézjegye. Az
intim belső terek, az elrejtett igazságok, az összegubancolódó emberi
sorsok, az izgalom
lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy feltétlenül
gyilkosságok sorozatáig
vigye el a történetet, érdekfeszítő lesz az akkor is, ha csupán a
főszereplő lelkében zajlik az
indulatok csatája.
Bolti ár: 1999 Ft
Fókusz Online ár: 1900 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88080&tag=3
KETTEN PÁRIZS ELLEN
Szerző: VASZARY GÁBOR
"Szegénynek lenni s fiatalnak" - ezt a címet adta Szabó Lőrinc egyik
versének, körülbelül
ugyanabban az időben, amikor Vaszary Gábor írja ezt az "örökzöld" regényt.
"Szegénynek lenni és
fiatalnak - ráadásul Párizsban" - sóhajtanak föl Vaszary hősei a világ,
legalábbis a nyugati
világ akkori kulturális fővárosában. Mert Párizs mindent el tud fogadni a
külfölditől, csak azt
nem, ha pénztelen.
Bolti ár: 1990 Ft
Fókusz Online ár: 1891 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88090&tag=3
LÁNGOLÓ BABÉRKOSZORÚ - MARIANNE V.
Szerző: BENZONI, JULIETTE
Marianne a mesés Sztambulba érkezik, szíve alatt nem kívánt gyermeket
hordva. Elveteti-e a
gyermeket, vagy föléled-e anyai ösztöne? Megtudhatjuk a regényfolyam ötödik
kötetéből, ahogy
végre azt is, ki valójában Marianne férje, Sant'Anna hercege. Szóba áll-e
Jason a szeretett
nővel, tudván, hogy más férfitól várandós?
Bolti ár: 2490 Ft
Fókusz Online ár: 2366 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88092&tag=3
A TÖBBI CSAK KALAND VOLT - HÁROM KIS NAGY REGÉNY
Szerző: TURCZI ISTVÁN
"Volt ilyen év is, minek tagadnánk." Valóban, miért is? A három kisregény
egyikének Ante
scriptumából való idézet rávilágít, hogy bár Turczi István részben
önéletrajzi alakmás-hősei a
második ezredvég közép-európai útvesztőiben keresgélik magukat, a keresés
ábrázolása a
kendőzetlenség és az önkritikus irónia jegyében történik. Mindhárom,
többé-kevésbé hétköznapi
eseménysor (amennyiben sor egyáltalán) rendelkezik - már a címében is - a
magasabb, "égi" régió
kölcsönfényével.
Bolti ár: 2800 Ft
Fókusz Online ár: 2660 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87934&tag=3
KÉNYSZERHÁZASSÁG
Szerző: LEILA
Franciaországban évente több mint ötvenezer lány esik áldozatául
kényszerházasságnak. Ebben a
könyvben erről számol be egy marokkói származású, francia állampolgárságú
asszony. Serdülő
lányok és fiatal nők a világ számos más pontján is rá vannak kényszerítve
arra, hogy férjül
olyan férfit fogadjanak el, akit nem ők választottak, sőt legtöbbször
korábban még nem is
találkozhattak vele. A szülők érdekeinek megfelelően.
Bolti ár: 2299 Ft
Fókusz Online ár: 2185 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87943&tag=3
LECKE
Szerző: ARJOUNI, JAKOB
A reichenheimi Schiller Gimnázium anyanyelvtanára, a látszólag feddhetetlen
életű Joachim Linde
tisztában van azzal, hogy magán- és családi ügyei süllyedőben vannak.
Emellett szinte eltörpül
az óráján legutóbb történt felháborító eset. Most "legkínosabb, legbensőbb
ügyeit" kell
kiteregetnie a kollégák előtt, hogy mentse magát. És Linde elhatározza, nem
adja olcsón a bőrét.
Bolti ár: 1990 Ft
Fókusz Online ár: 1891 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87967&tag=3
KI NEVET A VÉGÉN?
Szerző: CABOT, MEG
Történetünk helyszíne New York leghíresebb bulvárlapja, a New York Journal
szerkesztősége. Meg
Cabot a A fiú a házból sikerén felbuzdulva az azonos helyszín és a részben
azonos szereplők
mellett formailag is az előző könyvhöz hasonlóan építi fel regényét:
e-mailekből,
naplójegyzetekből, üzenetrögzítőre mondott szövegekből tárul elénk a mai
amerikai társadalom egy
szelete: a fiatal értelmiségek nyüzsgő, szenvedélyekkel, barátságokkal,
szerelmekkel,
csalódásokkal tarkított élete.
Bolti ár: 2200 Ft
Fókusz Online ár: 2090 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88001&tag=3
HASZNOS HOLMIK
Szerző: KING, STEPHEN
Az új-angliai Castle Rock csöndes kisváros, izgalmas esemény, ha új boltja
nyílik. S még
izgalmasabb, ha az új boltot történetesen egy messziről jött, rejtélyes
ember nyitja, aki
belopja magát a városlakók szívébe nyomban. Mert Leland Gaunt
üzletpolitikája fölöttébb
szokatlan és megnyerő - hasznos-haszontalan portékájáért épp csak annyit
kér mindenkitől,
amennyi kinek-kinek pénztárcájában lapul.
Bolti ár: 1980 Ft
Fókusz Online ár: 1881 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=11156&tag=3
A FŐNÖKNŐM EGY BOSZORKÁNY - CAPPUCCINO KÖNYVEK
Szerző: WEISBERGER, LAUREN
Andrea Sachs friss diplomásként olyan állást kap, "amelyért lányok milliói
az életüket is
odaadnák". A Runway divatlap főszerkesztője, Miranda Priestly
asszisztenseként egy számára
teljesen új világban találja magát, ahol csakis Pradát, Versacét és Armanit
hordanak; a nők
elképesztően ápoltak és tűsarkakon tipegnek, a férfiak pedig izmosak és
elbűvölők. De Miranda
mindnyájukat képes hisztérikus kisgyermekké változtatni.
Bolti ár: 2490 Ft
Fókusz Online ár: 2366 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87994&tag=3
GÖRÖGDINNYE I-II.
Szerző: KEYES, MARIAN
Éppen elég gáz, hogy Claire-t a férje, James, az első gyermekük születése
napján hagyja el, de
még arra sincs tekintettel, hogy legalább egy vékony nővel cserélje le!
Egyszerűen meglép, s
otthagyja Claire-t egy újszülöttel, egy összetört szívvel, tíz kiló
súlyfelesleggel és... öö...
egy tízszeres vastagságúra tágult szülőcsatornával.
Bolti ár: 3480 Ft
Fókusz Online ár: 3306 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87920&tag=3
SIVATAGI VIHAR
Szerző: PALMER, DIANA
Brianne Martin egy szép napon, Párizsban megmenti az öngyilkosságtól a
gyásztól lesújtott
özvegyembert, Pierce Huttont. Bár nem sok közös van bennük a magányukon
kívül, szoros barátságot
kötnek. A barátságnál azonban hamarosan többre lesz szükség. Brianne csak
úgy kerülheti el, hogy
áldozatául essen egy őt megszállottan üldöző férfi beteges vágyainak, ha
feleségül megy
Pierce-hez...
Bolti ár: 1795 Ft
Fókusz Online ár: 1706 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87970&tag=3
DERMESZTŐ ŐRÜLET
Szerző: KAVA, ALEX
Maggie O'Dell, az FBI különleges ügynöke hosszú évek után végre szabadságra
menne, amikor a
pszichológus Gwen Patterson arra kéri, segítsen megtalálnia egyik eltűnt
betegét. Maggie nem
osztja barátnője aggodalmát, de a kedvéért elutazik abba a kisvárosba,
amelyben Joan Begleynek
nyoma veszett. Egy közeli kőfejtőben éppen akkor találják meg egy nő
hordóba zárt holttestét, és
több más hordóból is halottak kerülnek elő.
Bolti ár: 1795 Ft
Fókusz Online ár: 1706 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87960&tag=3
NYÁRÉJSZAKÁK
Szerző: ROBERTS, NORA
Nora Roberts regényei eddig több mint 100 millió példányban keltek el.
A kötet két regényt tartalmaz: Pengeélen, Fedezet nélkül
Bolti ár: 1795 Ft
Fókusz Online ár: 1706 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87969&tag=3
Szerző: VIRTUE, DOREEN DR.
Az előző életekbe visszavezető regressziók és a spontán emlékezés révén
sokan emlékeznek
Atlantiszra, a magasan fejlett civilizációra - amelyben a világítást és a
gyógyítást egyaránt a
fókuszált és kristályokkal felerősített gondolati energiákkal végezték. Az
atlantiszi gyógyítók
a természet energiáinak segítségével, pozitív elvárásaikkal, valamint az
angyalokkal és más
isteni lényekkel való együttműködésük révén érték el csodálatos
eredményeiket.
Bolti ár: 2490 Ft
Fókusz Online ár: 2366 Ft [-5%]
CSODASZARVAS I. - ŐSTÖRTÉNET, VALLÁS ÉS NÉPHAGYOMÁNY
Szerkesztő: MOLNÁR ÁDÁM
Jó cím a Csodaszarvas. Jó cím, hisz jó jelkép. Jó jelképe az országnak, az
egész nemzetnek, a
történelmünknek, a magyar néphagyománynak. Ezért aztán különösen alkalmas
címként szolgál egy
nyitott szellemiségű, őshagyomány tárgyú antológiához. De csak akkor, ha
nem ködevők erednek a
nyomába, ha nem délibábjaink felé csalogat. A csodaszarvas útja ugyanis
arra visz, amerre mi
akarunk menni.
Bolti ár: 3600 Ft
Fókusz Online ár: 3420 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87959&tag=3
AQUAFITNESZ - TÁNC A VÍZBEN
Szerző: ADAMI, MIMI RODRIGUEZ
Fedezzük fel ezt az új, rövid idő alatt is nagy hatékonyságú módját annak,
hogy fittebbek
lehessünk - ezúttal a víz segítségével. A nyújtó-feszítő, erősítő, aerobik-
és lazító
gyakorlatok következtében testünk feszesebb lesz és megszabadulunk fölös
kilóktól is. Közben
pedig csodálatosan érezzük magunkat.
Bolti ár: 2999 Ft
Fókusz Online ár: 2850 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87935&tag=3
ÚJRA EGYEDÜL - SZABADON, FÜGGETLENÜL, KIEGYENSÚLYOZOTTAN
Szerző: NAIK, ANITA
Elhagyott a szerelmed, a házastársad? S most úgy érzed, vége az életednek?
Ha így van, neked
szól ez a könyv, mert meggyőz arról, hogy férfi nélkül is létezik boldog,
teljes élet. Segít
abban, hogy szabadon és kiegyensúlyozottan viseld el az új helyzetet. Sőt
arra is megtanít, hogy
élvezd az új keletű függetlenséget, és az új lehetőségekkel élve
kellemesebbé tedd az életed.
Mert hidd el, csupán bátorság és elhatározás kérdése az egész.
Bolti ár: 1500 Ft
Fókusz Online ár: 1425 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87974&tag=3
MAGASVÉRNYOMÁS-BETEGSÉG ÉS CUKORBETEGSÉG
Szerző: NAGY KRISZTINA DR.
Mi az összefüggés a két betegség között? Miért gyakoribb a
magasvérnyomás-betegség a
cukorbetegek körében? Mit tehetünk a megelőzés, az ijesztő szövődmények
elkerülése érdekében?
Mit tegyünk, ha baj van?
Bolti ár: 1280 Ft
Fókusz Online ár: 1216 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=87944&tag=3
ELSŐK KÖNYVE - TALÁLMÁNYOK, FELFEDEZÉSEK, REKORDOK TÖRTÉNETE
Az elsőség mindig valamilyen felfedezést, találmányt, új utat, új módszert
vagy új elgondolást
jelent. Igazi kihívás olyasmit tenni, amit korábban még senki sem tett.
Elsőnek lenni
megfellebbezhetetlen és felülmúlhatatlan: minden úttörő felfedező, kutató,
sportoló új, még be
nem járt ösvényeket nyit meg az utána következők előtt. Az Elsők könyve a
szenzációs újítások és
vívmányok enciklopédiája.
Bolti ár: 6500 Ft
Fókusz Online ár: 6175 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88046&tag=3
KLASSZIKUS AKTFOTÓZÁS
Szerző: EVANS, DUNCAN-BANKS, IAIN
A Klasszikus aktfotózás egy lenyűgöző világ mögé vezet be, hogy feltárja a
legkiválóbb
aktfotósok műhelytitkait. Az aktfotózás ma a legnépszerűbb műfajok egyike,
és számos fotográfus
szerzett már hírnevet ezen a területen. Mivel egy témát rengetegféleképpen
megközelíthetünk,
minden művésznek megvannak a maga eredeti koncepciói és technikái.
Bolti ár: 3999 Ft
Fókusz Online ár: 3800 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88054&tag=3
METRÓ - A FÖLDALATTI VASÚT TÖRTÉNETE
Szerző: BENNETT, DAVID
Ma már egy világváros szinte elképzelhetetlen metróhálózat nélkül. A
kontinensen elsőként
Budapesten indítottak földalatti vasutat, és napjainkban már több mint
kétszáz városban működik
metró a világon. A földalatti mindennapjaink részévé vált, olyannyira, hogy
már észre sem
vesszük különleges építészetét és technikai megoldásait. A hiánypótló kötet
több mint kétszáz
fénykép segítségével egy izgalmas föld alatti utazásra viszi az olvasót a
világ legszebb
metróin.
Bolti ár: 5800 Ft
Fókusz Online ár: 5510 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88061&tag=3
PILATES GYAKORLATOK
Szerző: MORIABADI, USCHI
A Pilates-edzésmódszer, amelyet az 1920-as években fejlesztett ki Joseph
Pilates, a stúdiók és
sportegyesületek aktuális irányzata. Könyvünkben megtalálja az otthon
végezhető legjobb
gyakorlatokat, amelyeket pontos edzési utasítások tesznek jól
kivitelezhetővé. A gyakorlatok
minden korosztály számára megfelelők, minden teljesítményszinten
végezhetők, nyújtják és
erősítik az izomzatot, javítják a testtartást, fejlesztik a testérzékelést,
és fokozzák a
teljesítőképességet.
Bolti ár: 2499 Ft
Fókusz Online ár: 2375 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88066&tag=3
AKI EGY EMBERT MEGMENT - A VILÁGOT MENTI MEG
Szerző: SZITA SZABOLCS
A magyar holocaust történetének egyik különleges eseménysorát, az
1941-1942-ben alapított
Budapesti Segély és Mentőbizottság és főleg egyik vezetője, Kasztner Rezső
tevékenységét követi
nyomon Szita Szabolcs új könyve.
Bolti ár: 2800 Ft
Fókusz Online ár: 2660 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88030&tag=3
A BOLDOGSÁG TERMÉSZETE
Szerző: MORRIS, DESMOND
Desmond Morris, a neves viselkedéskutató (A csupasz majom és számos más
magyarul is megjelent
sikerkönyv szerzője) ezúttal a boldogság természetét próbálja feltárni az
olvasók előtt. A
könyvet végigolvasva talán nekünk is sikerülhet teljesebb életet élni. Mi
is az a boldogság? A
szerző, a világ legkiválóbb viselkedéskutatóinak egyike, ismét ezt a
mindenkiben újra és újra
felmerülő kérdést teszi fel.
Bolti ár: 1999 Ft
Fókusz Online ár: 1900 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88079&tag=3
TESTFESTÉS - TECHNIKÁK, ÖTLETEK, SABLONOK
Szerző: HAYES, SOPHIE
A Testfestés szet révén belekóstolhatunk a tetoválás művészetébe. A
csomaghoz mellékelt bőrbarát
zselés tollakkal eltávolítható rajzokat készíthetünk, a részletes útmutató
segítségével pedig
könnyen elsajátíthatjuk a testfestés minden csínját-bínját. A kötethez
tartozó sablonokat
közvetlenül a bőrünkre másolhatjuk, de a szerző a szabad kézzel történő
rajzoláshoz is ad
tippeket.
Bolti ár: 2999 Ft
Fókusz Online ár: 2850 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88073&tag=3
A SZERELEM CSODÁJA
Szerző: KUBITSCHEK, RUTH MARIA
"A szerelem csodája: csak most tudom, mit jelent szerelemben, hűségben,
bizalomban élni...
mintha végre hazataláltam volna, oly sok hosszú év után." Elisabeth
ötvenkilenc éves. Egész
életében várt a férfira, akit szeretett. Végre eljött az évtizedek óta
áhított nap: a férfi
elvált feleségétől. Elmegy Elisabeth-hez, hogy megünnepeljék új, közös
életük kezdetét - és
holtan esik össze. Elisabeth magára marad.
Bolti ár: 2200 Ft
Fókusz Online ár: 2090 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88081&tag=3
EGY FALAT... FRANCIAORSZÁG
Szerző: HALSEY, KAY
Az utóbbi években egyre gyakrabban hasonlítgatják a franciák főzőtudományát
más országok divatos
konyháihoz, és azokhoz képest unalmasabbnak, konzervatívnak, kevésbé
merésznek titulálják. Vajon
tényleg veszélyben lenne a francia kultúra felsőbbrendűsége, vagy, ahogy a
franciák töretlenül
hiszik, a francia gasztronómia még mindig a világ � legalább is a
nyugati világ �
legjobbja?
Bolti ár: 3550 Ft
Fókusz Online ár: 3373 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88045&tag=3
DÉLIGYÜMÖLCSÖK
Szerző: VELICH ISTVÁN-V. NAGY ENIKŐ
A déligyümölcsök szinte egyedülálló ízükkel, zamatukkal, különleges
formájukkal, színükkel,
illatukkal a trópusi, szubtrópusi tájak hangulatával csábítanak el
bennünket. A 80 növényfajt
bemutató könyv segít tájékozódni a mediterrán piacokon, tengerpartokon,
sőt, ma már a hazai
üzletekben is felfedezhető gyümölcsök megismerésében, s lehetőséget kínál
arra is, hogy a
kevésbé kényes fajokkal megpróbáljuk gazdagítani egzotikus
növénygyűjteményünket saját
kertünkben vagy hobbi üvegházunkban.
Bolti ár: 1958 Ft
Fókusz Online ár: 1861 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88031&tag=3
A KISGYERMEK GONDOZÁSA
Szerző: THOMPSON, JUNE
A csecsemő életének első éve alatt a szülőknek az információk valóságos
tárháza áll
rendelkezésükre szakkönyvekben, illetve az egészségügyi intézményeknek és
az egészségügyi
személyzetnek köszönhetően. A kisgyermek gondozásához azonban már nem ilyen
egyszerű ismereteket
szerezni. Most azonban íme a segítség azon új problémák és aggodalmak
kezelésére, amelyek a
csecsemő kisgyermekké válása során adódnak.
Bolti ár: 1995 Ft
Fókusz Online ár: 1896 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88029&tag=3
Kubában nem lehet csalódni: napfény, szivar, mojito, salsa, rum, Cadillac
van bőven. Állandóan
szól a zene, egymást érik a látványos műemlékek és épületek, a helyiekkel
akkor is hosszasan
elbeszélgethetünk, ha nem is tudunk spanyolul... A több mint 300 természet
adta tengerparti
strand, a világ legnagyobb korallzátonyai, a sokcsillagos üdülőhelyek és a
romantikus,
elhagyatott táborhelyek között mindannyiunk számára akad egy talpalatnyi
kubai föld.
Bolti ár: 7500 Ft
Fókusz Online ár: 7125 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88034&tag=3
JORDÁNIA MINDEN ÉVSZAKBAN - DEKAMERON ÚTIKÖNYVEK
Gyönyörű, egzotikus helyen kalauzolja végig az utazót ez a kifejezetten a
magyar turistáknak
szánt, télen és nyáron, tavasszal és ősszel egyaránt használható, vadonatúj
útikönyv, melynek
legfőbb célja minél jobban és teljesebben segíteni a kedves turistákat,
kalandozni, avagy
pihenni vágyókat abban, hogy praktikus, pontos, friss információkhoz,
tippekhez, ötletekhez
jusson, és ezáltal minél többet megtudhasson az országról, a helyi
szokásokról, és a páratlan
szépségű, izgalmas látnivalókról.
Bolti ár: 2990 Ft
Fókusz Online ár: 2841 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88051&tag=3
LIBANON - A CÉDRUSOK ÁRNYÉKÁBAN
Szerző: ROZVÁNY GYÖRGY
Olyan országot járunk be most, mely már a bibliai idők előtt is létezett,
gazdag kultúrája volt,
a látogatók előtt mégis alig ismert. A Földközi-tenger egykori hajósai a
keleti partvidéket
Levantének nevezték, mely elnevezés a 20. század elejéig fenn is maradt.
Jelentése: "a hely,
ahonnan a hajnal érkezik". Ez az ország Libanon, nagy történelmi
útkereszteződés a
Közel-Keleten.
Bolti ár: 2999 Ft
Fókusz Online ár: 2850 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88057&tag=3
PORTUGÁLIA - DEKAMERON ÚTIKÖNYVEK
Szerző: ZSIGA GYÖRGY IFJ.
Könyvünk a magyar piacon elsőként, nemcsak Portugália szárazföldi
területeire kalauzolja el
olvasóit, hanem részletesen bemutatja Madeirát és az Azori-szigeteket is.
Ebben a Magyarország
méretű országban minden megtalálható, ami egy turistát vonzhat. A déli
területek mediterrán,
homokos tengerpartjaitól a Douro gazdag bortermelő vidékéig északon, sok
érdekesség csábítja
maradásra a látogatót.
Bolti ár: 2990 Ft
Fókusz Online ár: 2841 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88067&tag=3
BOSZNIA-HERCEGOVINA - ÚTIKÖNYV ÉS TÉRKÉP
Szerző: FARKAS BARBARA - KISS PÉTER
Ennek az útikönyvnek egyrészt az a célja, hogy az utazók már az indulás
előtt pontosan
megtervezhessék, hogy az ország mely részeit szeretnék felfedezni, másrészt
az, hogy minél több
segítséghez és hasznos információhoz jussanak, amikor már
Bosznia-Hercegovinában vannak.
Bolti ár: 3990 Ft
Fókusz Online ár: 3791 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88043&tag=3
SVÉDORSZÁG - ÚTIKÖNYV ÉS TÉRKÉP
Szerző: HARGITAI MIKLÓS - VIZMATHY CSILL
Svédország valódi egzotikumot kínál, ám ahhoz, hogy megértsük, amit látunk
és még jól is érezzük
magunkat, érdemes felfrissíteni és kiegészíteni az országra vonatkozó
ismereteinket. Könyvünk
célja, hogy összegyűjtse a legfontosabb információkat, amelyek Svédország
megismeréséhez,
illetve egy svédországi utazás megszervezéséhez szükségesek.
Bolti ár: 3990 Ft
Fókusz Online ár: 3791 Ft [-5%]
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=88069&tag=3
Útikönyvek, térképek:
http://www.fo.hu/cgi-bin/start.cgi/kategoria.html?kat.id=CA111416
[KONYVAJANLO] Zanza - Az [origo] hírlevele
http://zanza.origo.hu
hírleveleinkkel
kapcsolatos beállításait, akkor:
- látogasson el a http://zanza.origo.hu címre,
- válassza ki a kívánt módosításokat,
- adja meg e-mail címét, ahová a hírleveleket kapja,
- nyomja meg a "mehet" gombot!
segítik Önt.
Ha további segítségre lenne szüksége, írjon nekünk a
segitseg@zanza.origo.hu címre!
----------------------------------------
Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt.
2005.07.24 16:21 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.22 22:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 22., péntek 22:03:09
* Eloltották a tüzet Sajóbábonyban *
Eloltották a tüzet Sajóbábonyban, az egykori Észak-magyarországi Vegyi
Művek ipartelepén.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145461
* Hírösszefoglaló, 2005. július 22., 21 óra *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005.07.24 16:21 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.22 23:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 22., péntek 23:03:07
* Autóba rejtett pokolgép robbant Libanonban *
Autóba rejtett pokolgép robbant Libanonban Bejrút egyik forgalmas utcáján.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145468
Németországban lezuhant egy kisrepülőgép a parlament épületének közelében,
a pilóta életét vesztette.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145469
között *
Akár meg is többszörözhető a kétoldalú áruforgalom Vietnam és Magyarország
között – jelentette ki a gazdasági miniszter Hanoiban.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145470
* Kóka: Meg is többszörözhető az áruforgalom Vietnam és Magyarország
között *
Akár meg is többszörözhető a kétoldalú áruforgalom Vietnam és Magyarország
között – jelentette ki a gazdasági miniszter Hanoiban.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145470
* Kiütöttük a horvátokat a vízben! *
Horvátországot is kiütötte a magyar férfi vízilabda-válogatott a montreali
világbajnokságon.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145471
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145472
* 15 nemzet kultúrája mutatkozik be Veszprémben *
Vasárnap este kezdődik a Veszprémi Nyári Fesztivál. Az augusztus 20-áig
tartó rendezvényen négy földrész mintegy 15 nemzetének kultúrája mutatkozik
be a várszínpadon és a zenélő udvarban.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145473
Átmenetileg megnyitották a látogatók előtt azt a titkos bejáratú folyosót,
amely a Vatikánt köti össze a római Angyalvárral. Augusztus közepéig
naplemente után a turisták is megtekinthetik a legendák övezte Passetto di
Borgót.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145474
* Vendégvárás kőzáporral, szobára terelés betyárosan *
A Turizmus Rt. elnökhelyettese szerint, ha hatékony marketinget biztosít a
tagjainak egy szövetség, akkor a tagok nem szorulnak rá a nepperekre.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145403
Vannak olyan cégek, amelyek az automata ügyintézővel akarnak költséget
csökkenteni, de tulajdonképpen ezzel vesztik el ügyfeleik jó részét.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145404
2005.07.24 16:21 -----
B92 Vesti
B92 Vesti
2005.07.22 23:40 Másolat
Tárgy
B92 Vesti za 22.07.2005.
organizaciji.
na osnovu Zakona o slobodnom pristupu informacijama od javnog značaja,
navelo da je Vlada Srbije porodici generala Vladimira Lazarevića namenila
40 miliona dinara pomoći nakon njegove dobrovoljne predaje.
su da je reč o omašci i da su 40 miliona dinara sredstva namenjena kao
pomoć svim haškim optuženicima koji su se dobrovoljno predali.
ANEM: VLADA ŽELI KONTROLU
o radio-difuziji, koji je Vlada Srbije uputila Skupštini na usvajanje.
saopštenje
u kom se navodi da je to drugi put da ova Vlada menja Zakon o
radio-difuziji
od njegovog usvajanja pre tri godine. Time se ponovo odlaže njegova primena
i rešavanje nagomilanih problema u radio-difuziji, smatra ANEM.
Zakona o radio-difuziji, odnosno na to da prilikom izbora tri člana nije
poštovana procedura i zakonom propisani uslovi, i da je izmenama Zakona o
radio-difuziji tada razrešen čitav Savet Republičke radio-difuzne agencije,
uključujući i članove čiji izbor ni na koji način nije bio sporan.
trajanje mandata pojedinačnih članova Saveta, Vlada će već izabranim
članovima paušalno određivati dužine mandata, na osnovu neprihvatljivog
rangiranja kandidata. Time se, podseća ANEM, krši i osnovna suština Zakonao ado-ifzii,a o e epliizcia edjse fee ro imetnj
eglaorihnalenst uraiodiuzjinajenosaosalo,neavsn
esprtkoteo,je pedoenm zmnaa laa okšvadaspei aku
deoltiacjunaetnjm ajueg esogdinegmadaa lnoim Svea
koi u t tlokadiovnika sraakikadiat.
soptnj s uozraa d s lkanimeij, akn t s rkoi a
njhou riatzaij podžvau o raa 00, stvlen n mlot
emlot oklnm oniim se o ardnh oklnh zbra
oizenmai opnaa aknao ado-ifzii z kušinkeprceur.
avt:Poreeo rasomaij RS-
km e ae a e ajsaetoduiodanasee rezm pkrtaje
iicjaiv ipoloa ezni z tanfomaij Rdi tleizjeSrij
jvn dfunisevi.
soptnj s nvoi d j svaane aconlng avograioifzng
sevia njbljm ntreu raaa rbjei eohoanusovza
iteraij
rbjeu vrpsu niu.Oduk d RS osan jvn srvs,neavstn
odpoitčihutcaa,poraumvai eavnj nzapotoeihpiana
ka tosuuvđnj petlae,prmee pogamko kncpt, meovnj
akno pedienh rgnai rua,doaj s usapteju
itržvajakoa elž prat leanst.
nae AEMjedaaskrtiovo anjnj tanfomaij RS- ujani
srvs.U aošenu e soijcie,stjidaANM odžvauvđnj
replteka nčnadaseobzbdistbinofianirnj jvng eris,
ka idasejanisevi zšit o nporeno ulia oltie oj j
emnoanu itacjiu ojj e innsrajevrineosedo z udea.
"
itacjuu ojj e,meuim RS e dlj tk edo d noihjani
reuzć ijg enrano dretoa Uraniodorimnue rzršva
dretn Vad Rpulie rbje petlaa e oe rit soj fnkij,
on j tk amt,a ikkogaanij nzaisosi d epsrdng plva
pliik",doaj s usaptejuANM-.
Pršin - Pedtani Mđnaode rinegrpeu ritniocnjjeda
n pstjidororeejezaKoov kji b blezaovlje vestan
eoa
koplkoan. ak j oeno,neebii ak pstć dgoorprhvtliv
izaAlane z spsu lau.Aneronveuj d b, odau ardnh
12meec, ogo a e skisalš pano ekj rsi slvn
ezvinoti
ilzoij
a ritnsomunveziet, maradazakoaansttu Ksoa ij
eohoanprstna Sbie."Bogadim pav d bdezantreovn a
poicjukoovki Sbaove,odoso ozciu raosave rke.I isim
d t si hvtau.Al tosetiepiana taus, eora jdnstvn
em lgiimte",ocni j Hdaj
Pršin - efUNIKa orn esn-etrsn otiso e dmnitrtinu
uedu pčtk dcetrliacjenaKoov.
rebaporaumvareliacjupiotprjeat istarnj pt ovh
opina Ptpsianemurdb odeenraizcii frmln j ooben
eaizcia ilt-roeka orirnj pt ovh ptia,a o u raaic
odPršin, eerl anovćko Kčnia,Juikko Dčna Mmuako
rirea Prtško Gjian.
mpemnaij plo pojkaa,koi kluuj jdn ii ie atsaskh
optna bć ralzoan uviefaa.Prorte s ošin Gaancai
Đerl anovć
Ov gup in bve iskestreie ekdane slboilče ojke
Ksoa.Meuosobđnia u usemMutaa,pona ko omndntRei,
Latf ai,NaifMemei NimKari, eko e edn d dvkaa
Lask gup Tm ai,a avjaTeevzia osva Pem negvi rčma
lnoi rue u utei erjeprosepnaprsua onšen, pedet
n pnonosueje
ifomaij oslčjuniu bjvlen.
riadik Lpse rue ptžic trei a bitv pt osvsihAlanca
ineegln pitarnj, reijnj imuejeosorcedrgi Abaac
aoi reijnj imuejejeno ksoskg rbna
brzlžć tj relo, instr udrsvai nretkeRaomr auov
jč j rka d j ptrbn d tj akn ud uint,je e im bti
svoen uloi a eogaizciu aconln nfte omanje
. ktbr tanfomiat udv jvn pedzeazatrnsor nft i
nftihdeivtai a rasprt dstibciu,skadšene tgoin
as.
reeprduee ie kconrso ruto oj e e avtiisraianem
rozvdnom perdo, isriucjo iprmeomnatei afni driat
itržvaje iprizodjo pirdng as.
osanciDeokatkestane,Srsk rdiale trnk i
Scialemkrtse
patie ajvii u a ee odžtiprdlžnoukdajezaon oosivnj
afneinusrie rbje kji j pedien tanfomaij t kmpnie
u riprduea.
RIATIC TŽ NS
eora - Vasic pivtnh umi odel s dna rpulikj lai
prjau roivNatn idutrjeSrij.
reseni Uruejaprvani bnznsihpupiSrij, iln akć kza
a e riav pdntadabiseuknu mnoolkipooajnaioale afne
kmpnie oj dktrausov pd ojm stliuesic n tžšu afih
driat uSrij mrau osovti Pem negvi rčma Uruejeć
odet itub z ndonau ttekoa e riijea riaticma jr
ihNI n sabev griomu kldusaugvoni oavzaa.
Rai j rka d NS nenoprvaniim ipouuj smook 20 o 00
tnanatnh ervaa,a a stlukoiin driat, d ko4.00toa,
ipouuj Jgoetolvi iNA-oimpupaa.Onjedoaodaruovdsvo
NS- pav "pikoe odbnh npoobihtrovcakoim e spruiat
ervae pislavaihdaprdau am oe rse kliie ervaa oj
ISprcei a ei a spruibe ozia a vasn ulae bnkrse
gaanij".
NI ngia ptže
afnainusria rbjeneirlajesv otub Uruejaprvani
eninki pmp Sbie.Name uNI-ukaudajereubikitriti
inpeto povri Aeke goor kjepupeNI-Jgoetoli ISNA
mau klplen s pivtnm umam izaljčo a ptže riatik
is tče d s NS sem pidžvazaljčno uovra
s vasicmaprvani pmp zogprciniegplniana upvie,prrae
i roet nftihdeivta ononozbg niaana rokvapoloana
i ovćnj sablnst usnbdvajutrisa.
O E REAL D S TEZI?
Begrd - HPtrž o gnealoginpetoa UPa a prvee stag
bo zosavjanadvjie laia SP tai ra uBegrdu
mzie.Alksndr etovćzaB9 kž d s pliaji,koi u e azil
a lkho, epsrdn pšo e osupo o jiovm alguuzviu,
uree pove ilm ši sani otm dvligau taic.
splisudameobre zvru uk ia ea,stveliic, alcukrz
rue.Jasa bo ppuaa nko kćojtrneci au olciskm
koim sm avšo arpaa otoniamstga n d s oujm.Sv j
o il u pove,denjvu uree,štiana bree,udrajepaicm
poglvii o el. a orm a odesm ubuprti th olcaac,
jasa pdno riav, e na klio etoimtiefkt ai nimoaj
a noe aknse oledce
nd voicm raaa,ve a u nibii jao ijnii ezbrzn" rea
poicjcma adasuu taic pivdei a renene.
ILSALJVIUPRTVR 0 AN
drdia e rivo o 3 dnaSeimruMiosvlevć i Kagjeca
dvkaa
TaomraLeovć, uprvzoa ona a umniaro rao. Sdia anca
Mrikoi ijail j z B2 a e prvoejeisrae reloia inć
ose asuana ilsaljvia otćno Lkoia sedka
ie daac p gav iteu.Kao 92nevainosanae,Miosvlevć
j bvi lien avoat Lkoia.
Leovćje ko osedcunaad, rerpo otesmoga pvrde
gudogkoai esograen itrnunojehopialzoannaodleju
nurhiurij. upug ićrk Ttoir Lkoia zjvie u a
kofeenij
a ovnae,dajeTaomr ose avnj itevja a ado looda
Evop, obja petjedać btiliviirn,puemteefna eekrosk
ote ko SS orka Pijtej dvkaa ekvia Rnk Mloavjei,
povro e a e ekvi aoinerjuzaRaioSlbonaEvop ozlčnia
prpania arvonejeinceMU-aŠorioi d m j Lkoi rka
a umjadamuprtne puuu soe oj tai akitrbual Fndza
hmaitrn pav, ii e ekvi uprvzo, ataiojehinuisag
npau a raujvakg dvkaa,isiui a e ekvi rnie io
iloe pitscmaodstan kimnani gup iprpania olcie oj
u čstovliu atimzlčnia,jalj dpini B2 amraSrteovć
ov Sd,Svlana - Vhonisu Sbie otrdo e anjuprsuu a
jeŽvoa onevćosobđn ptže a eolaen džnj vtrno
ruj.
rhvn sd im j, aonesnvau,odiožlb Orung avogtuiatv
Nvo Sdu Pdstio,prosepno pesdo kivčogveaOkuno sda
uNoomSau 4.maa 00, udjaĐinei j olooenodopubedaje
u
somstnuu eorau eolaen džo ripitlj iveukoiin
etka
obrni n onou ojg u vigrđnidun d ivraaj vjn oavzu
pem tmei a a ahevnalenh rgnaprmei re aouane" Sd
jeĐineia slboioodovrnst idajeu ajiomstnuu eorau
dra pšol mrk Bovng de utmask pše,auomtsi itoj
"kopin"i eu olču etka jr e stnoljnodasuihu ta
onlisurua iot oičvia Vria,i oji fiirSlboanDoli.
Noosdsi krži udjenapr oičviatoomprše odneosdi n
ri
msea ator zognevlšeogdrajatr pšola mniij rzlčto
albr, lijeVrovi udSrij uino u reud inaoionoo
sueje
reseni VnrspavogveaOkuno sdau eorau ezkoit ulaaao
kzn ibi ublskj ez s "emnsimklno".
I udmiovćosobđn ptžic
udjesaluaje sedkai viomu okmetaij uvriodaBuimroi
ij do alg a reacvajeti pra ztošo t vem, ao
pededik
Suptneoptnenie ioovaćn a asopae udeom Z t j,
kao e tvđno bo adžn reseni Ivrng avtaVoinVučvi.
Kao e udutrdo,ti pstpkm is otćninigrđni kjisusvje
premolidapoigu Ošin ii esojzaedic, nsuoteee i
menazaedic, kušin ošin ko i Enrgga".
Probtnm reudm ud uSvlanc, udmiovćjebi ouennatr
escazavoa,šo e onšioOkunisu uJaodnii dlčo a e
potuakvoi re ošinki sdo.
zoinmau siek, a biane ivlaniad njebi hvask itees
Koenaršć nvoe tmp, oj potklh an pnonopieo
slčjeim hpena,muejai ikidcie eklio estaa raaa
srsk ncinanotikrje 191 i192.u siek, z kjeseka
ardbdaacteet tdani eketr dban gad Banmi Gavš
tjpa Msi e eko a ak j t nkouino rea ogoartizato.
Sa t teb dteat d kaj, resvgadaseneopuuj oi oj nsu
kiv, d ogoarjuon kjisutouinli jr em n jdng rvtsog
itees p km i ek mga uit blokoegciil, il ij dtebio
koegzaobjeik. akihhratki itees nma Iak j t nkočni,
ta teb ogoartizato, eko e esć
ndovojee tvri ai a bo skoljvajas adšjo pliikm,
o utovrmenie ogo itadauin. n e rieto a e stag o
zoinmau sjkuve orladabue avšnai a ad co lua teb
a e stradokrjaje e e rvtsa,u upotom kmpomtoat ped
Eroom setm pedsaomsoom
ageb--GrđniHratkeu vrpsojunjinaraij b vdei raae
Bonei eregvie,a ajane rbjei rn Gre pkauj akea.
Reultianet kjujeurdia gecia ul, okzuu a e a laak
BH E ijanio a 6 ost ipianh,do j potv il smo15
ost. dug srae,ulza SG E pdraa am 4 ost ipianka
okjeprti 3 ost. rea imreulatma uazk akdoij pdraa
65odto Abaij 5 iTusk 5 ost ipianka
ana uk - MP S odeojenalenm uilšvia etizetaa roiv
7 lcazakrvin dlarano zoin nd rbma
Mliia,odoso ztvruVito Bbaj Sraev, kmesubii
zavoen Sbi zoin nd riadicmabiš JA tzlnsojkoon i
npau a anstr iomslć
o omndoji ruimviovmaodovrnst mraodovrai re Hšim
tibnaom Itezinoi ririeto va tm UPa S ad n pikplanu
maerjani dkaa zoinmakoe e n oino.
erin--Neakiprdsdnk ort elr dlčo e a asusi aramnt
inata nčn ozol pevemnepalaenare zbre
anelra
Grhrd reer oprvrmeimizorma kjijesapti psl praa
njgoe arij scialemkrtanareioalimizorma22 mja reer
j tdapova n rspšane aramnt iodžvajevareni iboa.
Prvrmei aramntrn iboi i ogi a ud oujćniuklio
vrovi udNeakeodui a rdeovpln,koi buvaa iglsaane
neovrejakacear, ie e ovoen mgunstzaraputnj
unesag
rspsiane zbra njeu kldusaUsavm.
Meuim mlibrj rania erjedać sd it potv elrakoi,
pem Utau,pri rea a tvdidalisuprvrmei zbriu kldusa
nmakm akno. koik s n pjae e stvn-pave reree,
pevemni
svenipalaenari zbriza16 szi Bndstganaveovtnjeć
it oran 1. epemra
lau npoulrn eonmse efrm. eutm,reulat akea okzuu
daveik anu a zbria maopziioa riankodeokatkaunja
a eu a a nglo Mrkl,iao e čkue a i e jea laa algaa
za"jšdaeksenje eonmse er.
Peged tapemoee roiat Kmeta i lst "ans" tks otoe
kaa e aitasmnjn laievčva, raomr rsovć pkoni Vjse
SC i "lia" ovr n iriane reud otueim z uisvoIvna
Samolć ipouajubsta uk Dakoia Bdv i ndejnka"Vem",
ko itržvaje"Devik" atoseu rvtsojćtao suaj
Glva"
osvsommiu nvitestFealtrbjnao raimruGlvau
oen AekanarVeik, esl Vksan FI bia ilner, Veer 8
putia e a ovšnuVeer, ognui da iKuajHuei.
56p..e Rđn akdosk kal AekanarII Vlii,leenari rki
vjsovđ, oj j z kato ree voe laavne(36-23p..e upe
a
raor hljduodšjacasta,grdeinoe erere raov istarjui
nvuciilzaij. ekvia e nsirsa lkoneumtnkei esik.
45. riankavosk pd omndm gaskg ojkooe anš Hnjdia
poedlatusk sag kjesuopolleBegrd.U rpki nroni psmma
Hnjdi kjijeu ok brb urou emnu somnj s ko ibnjni
ano.
179.Tusk vjsa bciko Goce obdia usriane pimraa h
danause rbjui eora. eoraskm irm d 8.setebr Bogad
iteitrie evrn o ZpaneMoav s psl 2 gdie onvoprpai
Otmaskm artv.
78. oenneakiasroomi atmaiarFrdrh ilel Bse, oj j
zrčna ptajuHaejvekoet.
81. bciko Slaane,u pnii,Brtacisupo kmado vjvde
o VligtnapoazliNaolonvuvosk kjo j kmadoaomašl
OgstMamo.
83. Bč uroNaolonII vjvdaodRahtaa,si Npoeoa
onpatei arjeLuze uukhasbrko cra Nsujei ar nsldnk
namonje vadrau vrpi urojeu arko doru ebrn,u ojm
je22goin rnie orvi Npoeo ko obdnk adhasbrskm eom
akma, obtnk obloe agad z mdiin 152 z ponlaak
sretoicna
rotoni knsrucia d etlnh leentapoezni icma kjeje
pmoumaihmoor uiioporeni, a u oblenaiv"mbii" Negv
"mbi" grmnh azer pstvlenje198. iprd alteUNSK-a
uPaiz.
93. meikipiotVii os pvijesa oleeoZelj. etjetrja
edm an, 8 aov i49miut.
93 -Amrikg ljčaa ankai biu,"džvng epijtejabrj
jean Doa ilndea,u iag s, akn 3 escipoer, bii geti
Fdealogisrang ira.
193.Saezikesngesuu ruomsvtsomrau auel ialjask gad
Plemo n otru iclia.
194.U ubin uDrgo setko rtugrpapojsihpoitčra pslta
i SSRa,fomial Kmietnaodogosobđnj, oj j Mska rinaa
ka pivemnupojsu lau asprt zbglčojvldiu onon.
97. ovetkakomik snd "enra8"spstlasenaporin Vnee
s oj j dse mnua,pr ngošo u zgrei nsrueni,emtoal
odtk.
98. urkiteorst Mhmt liAgž ouennadoiotu objuzbg
pouaj aenat n ppuJoan Pvl I 1. aj. akn 0 odnaputn
jeizzavoa ujuu 00. reatjeTuskj.
198.U kpozjiauombia-ome biznisiijkevonebae zpano
ejut pgiul j sda, rnjno48ljdi
vi ieglnh ojihfomaij uHratko.
99. ajei olmbjsi riuma dog Pbl Ekoarpoego z ator.
99. ozvaui e a koomkukrzu pededikRaae Kldra
sspndva
stvn pav uVeecel.
99. spšanempaet s hanm z vina U s pčlehuantanu
pmo
zaok 70.00ljdiu uno Sdau,koim j zprtia mr o gad.
99. taijnsi udosdi ncitikg S fiir Eih Pibeanape
odnazavoa a loie oinen uItlii a ree ruogsvtsog
rta
odoric Krs, oj j uavusu 00, okm ebiu arncvo mru
otnua a ubnuod10 mtaa,a vi 18 lnoa osdejepoinlo
devog
lst "l onae uoo" kjidaasizaz pd meom"I oral".Pota
e ozatka rtn ivetčizFisk tko Dugg veskg at.
00. npau meiki sag n jdn rzienij iako pededik
admaHueia Msuu ognua u voic negvi snoa,Udj Ksa.
00. 7. odniumo meikikopoitr žriGodsit ato mzie
zamngeklsin flmvei oplaneTVseij.
ojvunoogIneretcra oj s mskraka dtoek i ppuare
Aplevemrže uzče roavic iuns.Cr Oani. s ir meom
z tentn rzmnudaotkakopaij AL AO IstntMesege, IM;
jo ve njezaelžnodasukoisic Mcitohaimliprblmasa
cvo.
rvsenaaz udaotciiTne.ee,čjeim j oaban s nmeomda
zvaa orsnkei avdeihdapoise a e ad olealojdaotci
si tovaa riaoe,cr n npanuomrauar ovaa al vat,
poezjesesaIR srvro xz.eg0nne iprjaljjenakaal canel
#at, deprmaintrkcjeodsvg utrai zvšvaihnarauar kji
j npa.
udć d jšuvk ij zbeeen negvomaovo iene,stunjci
kmpnie red ico u panot d rv Oani. oelžliozakm
"nsk".(GB.
ARNE: ILJADUPRDAIHMOILIHTEEFNAU 00. ODNI
Israiakakopaij Grterobavlajeizeta ukoe e avdidać
roaj mbini tleon n setko tžšu 00. odneprć mgin
raic o jdn mliare roath reaa.Isovemno 4 pst
taovik
ae laet e osdoat mbiniteefn.Gatnroi staivč s u
jdnm anje ivetjuprdvdei a edokrja205.goin n setko
ritubii roat 70 ilon mbini tleon, t pedtalj prat
od13potou dnsuna204.goin.
aoi rniimGatnroimizetaim, zisk zmle tmoni
koisic
oblnh elfoa u ajasunii a dlče ezltteprdae a
glbano
ritu UAzjisetrnunokoisi ,6miijrd mbini tleon,
a eda evrin sihprdaihteefnaotad n aijkezelj. o
krjaov dceij, a ziskm rituć s podvai eda reia d
ukpng roa roath oblnh elfoa a veskm ritu
eekrosk ueaj, rzutai jiov podjeprtelisureulat
roaj ftopaat ipesoalihrauar, a a iobčihteefnsih
aarta Pitm,njhoa en nprstnoopda Dk e 204 gdii
prsen cnamoilogteefnaizosla17 dlaa,prdvđ s d e
00. odnibii am 11 olr. Aaltiai avdeprme i SD,gd
e obln tleon podjuuzpoolneusov isavietrki pputo,
tao a h orsncidoijjuprktčo eslano Jdnm eju itiu
Grtervianliiar, obln tleon s pstliglbanifeomn,
sejdn d l s rdio ritia erzvjeihzeala devldaprva
"la" a efinm paatmail oevopki zmlam ge orsnci
ulano
amnjjustremoel mbini tleon nvi.
Grtervo ivetjusenaod idać d pčtk 209 gdie roaj
paetih tleon zsnvaihnaopraivomsiteu ymia dstć
edu etnuodukpng roa roath elfoa a veskm ritu (.B)
sranj s mkr.c.y
Iao letrnso zdnj kjie Hai otr plurvi ric" njnvieg
nstvk i srial odeau aobjau arjuPoer, ij ojaljno
zogstah o novaćno kpiana,piatkoizane omnaseipk
poavlonaIneret.
o vo pilci rdiseo kcjineozatg juitlj rmaa rianke
sistejie žanRolig,koi e keiro ov kjiu i j j nbaio
iuzpoo sfter z otik pepznvaje tks petoro eekrosk
blk.Daotkesuprše zvsn jzik povru(p rčmaonh oj s
idlipiatkuveziu,neba ajolu) azaimsuprtvree HML
dtoek d b rma bo osavje n Mei.
Prdsavikzašamu lteari get ouinov ijail s d "e
popuo aso a e oprajeknig injhoo bjvlivnj n Iteneu,
ii reziane,jaanslčj rena aknao utrsimprvia.Ipk,
uveii luaa e ad ostasveimobžvacia arjaPoer, oj
reod iobavjuu njgenaIneret bz amredatie star
innsjsu obt"
ranekoak; a o ree jeo ajovjedeo iomsvtaobrareore
u oged podje blodaserai VliojBrtaij ge e roat da
miioa rierkaknig, ADgd j z 2 as podto6, mlina
pimraa
il meno kjiai maonkoa e maa ie d ilonnaudbna (.B)
sranj s mkr.c.y
vainii nierittaJun Kliorij ojail s d s i rčnask
az pdaak tg nierittaukadnizais s lčimpoacma
nkaanjh
stdeat. zpiim s s, zmđ otaog nlail ien sudnaa
jiov bojvisoijlng siurnj. Ugoen bzapoatkasari
ok 20.00zais, liunvezietkizvninciniu ogi reizo
danaed klio e odtaa krdeo. P nihvi rčmarai e
deetnaa apsa.
Iao ncdet ij upopuosi asetje ireontrisn,siuri mo
d npaa njebi ustnj d pisup vćm rou apsaisovemno
aoi a e ogo a h relea am nsuic. isimdasenemoe
gvoit oveikm rou krdeihpoatka, zjvia e etinHainto,
prreto z sudntkapiana nieritta
un, ad i j otoe baesionemeovninoinr z osAnees.
Reguui a akrsi pa, nierittse latisuonmouil pisup
Wb okcii nierittai oel d oavšavjuosbečjilin pdai
susečvai bzi P rčmanalenh,prstp ebloacjiUnveziet
ebii mouenkaa ov bzbdnsn mrebuu ptpnotiprmejee.
Prmazaon Kliorij, svjeompr de odne isttuij ii
kopaij
ij rčnask bzejeprvajeo,dun s d oavst oob ij lči
poac s uroei.Buui a e raaidnttea SD veraienja
vejeveibrj meiki džvakoe u vee lisespemjudauvdu
tkv popse aslčn akn edoet iSeatSA. rea odcia
amrik
avzn tgoinkekoisje(FdealTrdeComisin,FT) ie d est
miioa meiknaa vae odnepotau rvekrđ ienitta (.B)
sranj s mkr.c.y
92s e tvrea aiin lst kjaslzizaditrbuij vst
adjaB9. esi e alu bokvia vaogdaa 2:5 CT.
Vseinoracjao TVB9 mzee obtina
Zaodav psajie orkuna b2--ususcib@lst.b2.et
Z ddanekoane:b9-shep@iss.92ne
=============================================
20507241621----
B2 esi
B2 esi
20507222345
Msoat
Try
B2 esi a 2.7.00
Lia amioa am n RV 92 Tmoejv
etk
2.07 205
F n B2
Kžprt 0.07 0.
Sktr ezedosi e
kluan
GoanPeroi d
saa jvnst nje
Pliik zgvoioniedu
Hrnia rčniu zakoe Sđnj z rtn zoin njeu unj er
uena a rg kimna sajo kjanie
ruto bla d tkokae,
Svt klovialo
koomja porien ppiim.
Rzn nf eisje
Uisk edlj 1.
07 0.
o om teb d s
ivii
Neobaam s m
svtu j knketo
e e brćm veu,
POITKA a e e brćm
rutu.. i e
brćmoka
KADI:IM PEGVOA MADĆM nvldie
Ivo: 92 Bta "ans" oranzaij, t j
a snvn gekau
orcia,poren
Begrd - atš Kndćkaedasevoe reovrio erepij, i e
reaj hšogopuenka bvegkoanana ojke oraao ravim
RSRakaMldia oranmai
nsitciam d
irktrk Fnd z hmaitrn pav j, osujć reuzu vemee
a K elviij, eka a e pilcidačjei a orkekoe orjuda
nadasevoe azovriok tgadieknos laom pedzm sobirm a
ii osoj nkokoa e laa vlstlada odovrnstkou
prgoar s gupmakoe e alzeok Madć. imju Zai,toje
Mđti, odlajeon, itnj j d l olua de t, e brćmosemi
pavu a lai ptpnonetae liu racutoa veu,a o t s t
daondoij nva. resmraa a
set..(Bljna
Oa erjedagrpeok Madć "aunjunape ovčvi uo)
ilon dlaa agad, oj j aerča laa nf eisje
dvjia a nfrmcie Madć iRaovnu ečni 0. 7.05
Kražć, d s sdapotaljjuusov ge e Biel dgm,
Mldi zdžvai azu ator. setko anae
Ii eEvopkaunja
aniev j rkl d n vrue ikmeizov vasi a rie nmail
o ae a e nagd s Madći ardi: Mili eo i pe pše
d j stucia aka a lat oe d jurudo rke p ušmu..
veedapoavjadanea nfrmcia desenaaz koon zisa ise
lai iKaadi,al j ptajekoć tmeda a momitao ši
poerje Tlio e okzao d kdasutvdii a arnflia cvia
e nau,on(Madć j bo u ege ord,gd g ukoitalez, nd
jebio ak vdei. i mao osa
pedbrm nivim
NtaaKadi erjedajei reseni Sbie ors juim..
adć dk e iomiisarodrae rbjei rn nf eisje
or, na ge e lai: Mili d j Tdi iou Janatana07 0.
neimsiuaijmadaneizovraon tojezno. 05
Veujm a e a ionzno dejeMldi pd "o e veubja u
ijm e atiom N vruemnidanie na meSrij"
okjn pemje Zra ini.Sv s oi mai ek Acia olcie a
ifomaij ge e alziMldi. hatnj pčniac
mradabue am
Suaj"Ati" osoj pvikoakka
otrianu stneo
Naaa ani j pnoil d pstjeizor kji pstjajupaavjnh
gvoe a e amni pededik Spse adkane fomaij i Sbie
stane omslv ikli lin" riorva hvask kjesuraovleu
cvie sluAnin"d ise inkapoja. Hvaskj,u osi
naKoov. reizn
"J sm,polesvjepre zjve inea ddane dgvo n ptajeko
odtk i nkoik nzaisihizor, a asolžm u ni k j svoio
impoacma kjigoor onjgoojumšnotiu vemoue cren
zlčnena cviim uAnin",relajeon i beete"i a i
doal d j jda o ivoa okza"peivla Srij ia kave
žtv",koa reozaj d j Nkoi bo vzes enciomu
hvaskm el Ati, d "ek gvoe a e ino Sebenciodnavee
n riorva hvask cvie a itemisk e ogć vžosi,a
plj".Kadiea e eka a osoj sedcikoi psldie og
ptvđjuraij inee pie ogđjau ntnu ai dgvoa seaese
d nkonie eko nošo e vril SS d j jšmngogoin.
ikli iohuantaacil task oicr d j ino miij
doa smou ostui a e iodoroolac Oa e
isaka d j ovoen itrgapoodm luaa
"Ati" d s "loi dgoioi t vem s tmo
naaz Tmila Nkoi".
odetmo NtaaKadi e reinm un rkl z potse esi
B9 d pstjepoac otoe a e ikli itkao
bi usiuaijmasaoržemi a u ek cvii
Anin sraal o negverue" idoal d e
"imbue asimsiura a e veprveen, zai
ujanot" Nko tga Tmila Nkoi j tžo P:"Pav"
atš Kndćzbg e zjve čtvtfnau!
Arma: lai j uSrij
brdoi ojaio
Potpro Tžlata ako tibnaa loan Atmn piak16igaa
kaedajeRakoMldi Sbii d j zogtoa
nprhvtliv d jšnie hašn.
Jlea šnbjea
ZnmodajeRakoMldi Sbii zogtoa e reo mtaa!
epihatjio a o njeuhpen Ptekć s
nsitcie.I lanatuielic Krl dl one e
gvou re SveombebenotiUNisaka a MčCren
oltia obovljihprdaa magrnie.Saa e zeza-uvnts
inencadadoroolni pedjavienea"rela tkza
e rtanzalit Daas.
Benaano Maeu: Zega n
erj ikme"
eaujć n nvoe irktrk FP- NtaeKadi,
efpolaikegrpeDeokatkestane rbjeu
epblčojSkptii,Mio Aigudć rka j d erezvi:"Jš
džvanea azana desenaaz bvi omndnt ola ezna"
ojkeboanki SbaRakoMldi d n el d
koenarš ijae aniev, ersuon bznčjn,
ka tojei nabenaana. UEA:Pe
anidtazaEUO
rea eim Aigudć, ijai orpaol 202
Tuiatv Hšogsua loan Atmn a e lai
naaz uSrij pistn j itošo e uo vš
avat o gavogtuicatrbual Krl dl ena:"Nć d
Pote "o e olmia oj s jkoduo od imi enamsite
mouvk aodraa kaivlii krtai anj d ige"
ak nkoim sznnj idoaz ge e alzenei d
aki otueik d b blojao obo a e okze
przetue ravimoranmaSrij, a i nimoli Evolga CKA
dareguu" ijaiojeAlgrdi,prnoi oNt. faort,Patian
e
PNZONSA J AI IJ PNZONSA
Izor B2,Bea obdaGvriij u
1. tai Tua"
Begrd - ukvnk SC Dagmi Kstvi ese
pezinianal idajeobvla unciu omndnt
ogstkeVSG. se esi
Krtoi j ujanotipoinanka ogaizto
obzbđnj Rtk Madć. stvrmeo ad j
Mnitasto dban ojail d j Kstvi
pnzonr,onjeda itevj Včrnimnoosim
ko omndntloisik.
instr dban Pvola Dvii kž d j
peziniane fiir kmpikva pstpa, a e
a sdatrnuakkaa e rsovći omndntu
geerltau kdazanjganevaevoniprpii:
"Oogtrnukakaa e n enioisn n ie e
poleepo pavlakoa ae a oja ic, oj
mrau a raesalanot repotaljni d b s
oraai tmp. n e brćo aomajevie
cvinolie.Moamdava kžm a u osoj nšo
t lud vn ojketek mgudaraumju Kda
neogpeziniee n a zvstn ainosaj n
patomspsk iu ojcidv d ti esca jr e
tavaprceur, ak d sdaimmorakoak d j
n ratin pnzonsa, lijetenik jšuvk
vjsi,pasenanjganeprmejuu vaprvia.
Ša erait dug subepoodm ihizav bvih
člnkaslže ezedosi ese a imoranma
jr n aociilo ic vš n ptpdapo nš
ngrecie"
Poseim, ivišf rave ezedosi orn
etovćreaojedajepuovikKrtoi bo
zauenzaobzbđnj Madć d kaj 202
odne
PuovikKrtoi trd d njepezinian
ukvnk ojkeSrij iCre or Dagmi
Kstvi,zakoa e avdjnou avosi a e o
202 gdie iozauendačvahakg ptžnia
Rtk Madć, egra j trdjeMiisartv
obrnedajepezinian
Niako eene o en njestgl ijasvje
unotiobvlamnomano Bo amnaboovnj,
ans amsevrti. em nrebepokoojse
pnzonšm ko t vdie ans amnomano
oaonapoao, eko e rsovćza"Bic o
suot.
Nviar tg isa atkl s Kstvianarano
mst gtoo itovrmekaa e instr dban
ProsavDainćizavo a e ajpuovikneavo
pezinian uokir panraogsmnjnj boj
roesonlnh riadik vjse.
ILŠVI:99 I CVEIHBEETI
Izor B2
Kua - poobos brb potv errimaprkaal
e olcia rbjenaveb Potvtroisike
jeinceizKue.
Nčlnk JBMiosavMioevćtvdidauztu
jeincugrđniSrij mguminodaspvau,be
obir tojezarao e obišm rvni
ertkma "mh h, u.Piane oj s salo
pstvla.Jeincazaspciale peacjeje
odukmaŽvkviee lae asorirna Zai
stlisuprpanii e ednie,on kjiniu il
z nšo sunjčni atoje99pototejeince.
"jiovek kmadat ese sue z da zblja
zoin ii e z tajesv otue, lije
njvžij d oi emjuniake ez s tm" kž
ilšvi.
os Potvtroisikejeincebi j ef
bebenotiu mbsai jeinenh rav, ikMe
Ni, oekkoi madvdeetgoin ikutaa
obzbđvajuvanh inoti O s isa uljčo
u ebuu enruzaobkuu ul: Prfeioala
jeinca kjadeuj vom eiksn. eoa am
rea tojeon odei topoae oezeenu
naeamasde.
ose erritikh apdau onon, redv
edlj, UPjepoaaoobzbđnj abaad Vlie
Brtaij iSjdijeihDraa,ka ireidncjau
koim iv abaadri Nčlnk ave ezedosi,
iak oeuj d em iubduespciale leat
sao ak vžaj.
SORZU J USKAD S ZKOOM
Izor B2,Bea
Begrd - instr dban SG ae a e poazm
saNAO-m otisn slau a akno.
Sorzu s NTOomkoimjedovoje polza
sngaa liane ro zmlu itnj j kjebi
ogo a ovdedoozilno nslgajaizeu laa
rbjei rave ajdnceok tgakojepro
real d s ijanio jeu.
Suobbidoato ogo it ueankaa e tvdiko
goor itiu.Miisarodrae rvslv avni
šf ipomtie ukDršovćkoi vre a u ek
instrsvaVldaSrij iCre or oobil
sorzu ii rpulikj lai dedeanuj d s
upteznlikao zged knaa uovr a AT-o.
Miisarodrae rbjei rn GreProsavDainć
izavo e a poazm ij ptpsa pek nć ida
senanjmurail pek etrigoin. avni
pdsć d s tm poazmo bvio ie omćh
vldaka idajes bzro n bzbdnsn iazve
koreaana taus Ksoa roenen d j u
aeminersudaseta sorzu s NTO
inliir.
"Ncr tg poazmaupćn e adeni
mnitastim de rav laic džvn zjenie,
znč Sbii Cno Gri Mnitastu rade
Miisartv fnaij icain, oziomdase
adloo ekm riilgiam iunteim s kjia
t mnitasta rea a e loe Ipoitvn
ogoor o th instrsav s dbien. a snvu
toa atjeprdlg d trneMiisartv
notrni pslvadaseodbr patora a
pegvoe a AT-o",kaeDainć
IMiisartv solni pslvaSC dmatoal j
tvdne a laa rbjei jei rgniniu
onulovniok sorzua a AT-o. kbiet
ef dplmaij pdsćjudasuda psl
otisvaja n sstnk psvćno sanu a
osvu sorzu pdrai reseni SG veozr
arvi,prdsdnk rbjeBoisTai, reijr
Srij Vjila Kšuncai reseni
Kordnaioogcetr Nboš ovć
Uvldipoleuzranh eacia oliu zjvada
s z oak vžn poazm azal tk ose
ptpsiana atgoinodeanuj d s n blo
kjinai oluial onjmu "ijdn o
instrsav, instrsvoprvd, instrsvo
fnasia,i instrsvountršji pslvaniu
dlipoitvn mšjejeo poazmusaNAO-m it
s vdei onču erij tg poazma, ae ran
Djri e knclaij z sranj smeijmaVlde
Sbie.
mđvrmeu ocjaisia arij Sbie ajvia
jedać iicrai meu insta notrni pslva
Vua rakviazbg otisvajaugvoa a
NTOom Scialst o ij pdrk zvii laa
ojslvaKotnucepouuj idaoptaakvlde
il blokoi rui oltik sorzu njevrda
noihprmaaa pniejazelj.
VldaSrij dmatoal SIP
Vad Sbie emntvaa e vrnj Mnitasta
spljihpoloa rave ajdncedasuprmier
VoisavKotnia dug pedtanii lae
njnioran blikosutoan ospraum džvn
zaedic s NTO
Vad Sbie aošil j d njedaa agasos,
njejeuoše azatal sorzu džvn zjenie
a AT, erjeo jeu ponaa ekpot j
otisn."Rdn gup ukoojsubii meovni
pedtanii lae rbjeniad s njesataa,pa
saimti njenimoladausglsispraum,
avdeo e vadno soptnj.
"etčn e nvo d j pededikVldeSrij
pe otisvajabi uozatsaspraumm.Taode,
neaanjenaoddajeda psl ptpsiana
prdsdnk lae rbjeda sglsnstnaspraum,
avdeo e soptnj.
Mnitasto pojnh osov SG anjedaasje
deanovlotvdne a laa rbjei jei rgni
is knsltvai redaana vlšejaSaet
miisar ef dplmaij VkuDršovć d
otie poazm kpnni lniam kmuikcia a
enrani skrtaomNAO apdeHo Sefro.
"Dn ose otisvaja n sstnk psvćno
stnj n Ksou,Spraumsuporal pededik
SC Setza Mroi, reseni Sbie ors adć
pemje Sbie ojslv otuic iprdsdnk
Korincino cnta a osvoNeojaČvi"
sapti j SIP
SATS OSVAKOPLKOAN
Izor FNe
Pršin - Pedtani Mđnaode rinegrpeu
Pitii cejue a e osoj dbr ršnj z
osvokoimbibie advojn se trne
Prmareia leseAneron, reovrio ončom
satsuKoov bć vom kmpikvai.Kao e
oeno,neebii ak pstć dgoorprhvtlivi
a lbnc izasrsk vad. ndrsn erjedabi
mža nreni 1 msei,moaodaseisritaie
la oneojvrtiusove ezvinoti
S rue trne Eve Hdaj la ksoskg
prlmetai roesr ilzoij n pitiskm
uivrzteu,smtr d z knaa sats osva
njenephda pisank rbje "eora ia rao
dabue aiteesva z pziij ksoskh rb
vd, dnsn pziij pavslvn ckv. mslm
d t si hvtau.Al tosetiepiana taus,
eora jdnstvn nmaleitmiet, ceioje
Hdaj
OPISNAURDB ODEENRAIZCII
Ivo: et
Pitia - e UMI-aSoenJeenPeeren
otiso e dmnitrtinuurdb opoeku
ecntalzaij n Ksou.
Urdb pdrzuev ralzaij plo pojkaa
tvrajepe nvi oštn. otisvaje uede
ecntalzaij ifomanojeodbrnareliacja
plo-pojkt frmrajape nvi ošin, t s
Gaancako Pitie,ĐnealJakoi kd
Kčnia,Juikko Dčna Mmuako Pizen i
Pate odGnilna
mpemnaij plo pojkaa,koi kluuj jdn
liviekaasrsihoptna bć ralzoan u
vš fza Pioitt u ptie raaic iĐerl
Jnkvi.
UTEI LNOI APKEGRPE
Izor Bta
Pršin - Vhonisu Ksoa dlčo e a,po
oreeimusovma i pitor bduputnisv
lnoi akzvneLask gup.
Ou ruu ie iveviok saršneneadšje
Oloodlak vjse osva Mđ olooenmasu
Rute Mstfa pznt aokoanan Rmi Latf
ai,NaifMemei NimKari, eko e edn d
dvkaa apkegrpeTo Gš, jvla elviij Koov. rea jeovm eim, lnoi rue u
pšen jr e rvstpea reud pnitna a
reme n pnonosueje
Mstfa Gš, ehet iKari e otistisusk
dlke kjeprdvđjuzarau onakirnj s
veocmai a lnoim proic sedka Dug
nfrmcie suaj nsuobavjee.
PipdnkeLask gup otuncateet z uisvo
pt osvsihAlancai elganoprtvraje
prbiane mčnj omoic dugh lbnaa aoi
prbiane mčnj jdng osvsogSrin.
SĐNJ Z RTN ZOIN
DOAZ POTV ELĆ I R
Izor B2
BajaLua - UPRSpone j ndlžim
tuiatvmape ivetjaprti 7 lcaza
riinadea atogzlčnana Sbia.
orpaoldiekor pliij Rpulie rpke
RdoanPei kž d ivetjisare odtk o
zoinmana Sbia Sraev, uzi,Čplin,
voniu Mliia,odoso ztvruVito Bbaj
Sraev, kmesubii atorniSri,zlčnu
adprpaniim bve NAu uzanko kloi
apdunamaasirŽtoisi.
ejćkaei a enoi riupjei okziprti
bvegkoanana rmjeBi Rsia elć bti
roleei ako tibnau:"Ivil so naiz t
otuncei hvtii a nanie buvail se
zoin z kjeDei p kmadnj dugm idvia
dgvonotimoa dgvaat pedHakm riunlo.
ntnzvn iprortenoovj imMU-aRSrai a
pikplanu atrialihdoaz ozlčnia oj j
o pčni."
RUTO
SLČJEI LOTALJNJ DCE
Izor B2
Begrd - rislčjazlstvlana uisva
maoltn dceporelasuSrij upolenjh
eklio an.
Name upoedljk e aošen d j jda
Begrđni mtano ipomprmlti toj dce
soj bve ee,a uork e,u el kd
oarvc, čh a mr pebo vo
jenopoodšje pstrk. osedjuu iz oih
trgeij pliij j oeldail učtvta,
hašnjm oek kjijesesuln zosavja
togdinu evjic, oj j url pšo ojje
naeotek tleneporee.
alš Jvtvi 31, oj j bo vzisaAnm
Fiipvi,osmnienjedajeu ie avat nen
roodšjukeru dvdi uštnu a krvia
mst uZvzdrsu uu dk e aja eal,
ekuanoseiivjaaona dvočco, daajć j
pitm nan rkaa ngaa o lai tlu
Isovemno Aa ilpoi j gub kšlasvje
proineobvee rea ćrk isvsn j savjaa
tžk olžj,omguiš Jvtviudase
sesuln iiljvana dvočco idajetue
ririajć pvrdeiziljni piam, avdi
bogadkapoicja Dvočcajeusedporea
url, Jvtvi e sunjčn a riinodeo
objue potvpirdng lua.
MliiJetoiu Ai ilpoi itrži udja
Orung ud uBegrduodedo e edomsen
rivo. evovćv dvka, veozr ujčć rka
j aenij Bta d s uisrai boe egrai
izrene el, ekvi a emjuvee a
zosavjaje dtea.Vuai j, eutm,reaoi
dajeJetoi, okjebi ipiivn pliij,
kaaodajebi pipdnk ednie a peijln
peacje MP- Sbie d j iaočn
otukvnka AvoatjenaeodajeJetoi 194
195 bo a atšu,naončgase200,zbg
pshikh rolea vjenaskg inroa,
amulnto eiou olic z mntln zralj u
Pamoievj lii Bogad. eutm,MU Sbie
dmatoaojedajeMaia evovćbi zpole u
olcii.Osmnien Jvtvi ikdanie iou
rano onou MP- Sbie,tao a ij mga d
tenečn otukvnkapoicjekao avdemeij,
aošil j pliij idoal d j Jvtvi d
193.zaosenu avomprdueu Grdsa itoa.
MinaKoanvi z omtea rania a jusk
prvaizaav ndudać dmaeprvoue vodeo
ipk kaakersai aoubsto sodo om g i
anciniat: Ak preit jdn kau a oj
čniacmoedadoij gdiu lidv dna z oo
krvin dlo oljbena mloetimliem tkoe
b dbi itukanu"
rui lua: bi pstrk
Uodojno suaj, lataPeroi i slanaomk
oarvc, hašn e bo smne a e bi
jenopoodšje pstrk. el dtea roaen j
zkoan ublzii ordin gobic Ptrviau
irjeu,u anuk z mniij, moan unalosk
da. bdkcon nla ptvđjedajesmt asal
aslnm utm,usedbrjnh oved gav i
pelmaloane.
etai el Mriev okrai u bitvm eak,
ai au a e latapona p pekj arvi "
oe is sel, i aja i ab, a ovrenit o
tme ko i jeov mjk, eri a jo o ta
rditojesauajboe, ae raisavKoti.
Inč, lataPeroi oumjie j izanaile
ordii adneenaomsuruomVeno injno
ajomStno, oj s nlae a lood iprti
kji s n vdiniakv osupk.MinaStnoevć
kž d j nveovtn d mjk njeznladadeet
nmaneolkodaa iraaa umjudajanoti
nsuprzetoan se nfrmcie:"tosemake
tč, najeu ajanu uk znearlanee voe
proineobvee.Ak s umeureen n ipotai
a e naa,a tm luau i il pmaa u
izrenu riino dla"
Nanoij suajnaila admaoltncia ogdi
seu meeeev, dejepoicjauhpslaZoan
avovć (1)zvno arn,izĆriova,zbg
smne a e zvšo blub iprtiprronibld
nd alleni oobma
rea aošenu olcie,Paloi j oljbi
duenoboesu alleniu .G(1) z meerva s
koomjeu ie avat iaosesuln onoe.Onje
osmnieni rue luneranj, čnjne6.jua
oe odneu meervu nd alleni dvočcaa
DA.(8, .A (0)i .A (2)
olcia e aošil idakePaloi j o rnie
pona pliij zogisovsnh el idasuprti
jea,u ie avat, odoen kivče riav.
Naile osoj, ligamngiigorš
esa taojvi z avtoalša roivnaila
kaedanaila addeomim mog vš ngošo
mospemi a aodršvoprznmoi ak nšo
obloanmo " mni ko ervanoi ein lud,
poebn esizzia o uane koin, odin,
prjaela.. a rotonemou a rivaimdaneo
em pjm tasedeaa dvočco, d iv u
stm voituil zrai.Znč, i mopo
hijait pt atjii,je scialo kržnj mra
daprhvtiobveu a riav ao riet bloša
sunjvo"
Pem pdaim Icet ramacetr, 9 ost
slčjea,poiioi aslj izlstvlana u
pznteosbeizpoodce ko a rierotc,ouh
ii svjiel.
elfo Kize elfosk subeprti sksalog
aslj, oj rdino-sopjete01 46 33.
Tai: ootit kznnupoitku
Draa or d potr kznnupoitkuprma
pčnicia suesicmazlstvlana proic,
zjvi j pededikSrij Bri Tdi,"dboo e
otesn ontrozimzlčno uisvatrgoinj
deojie .J.
Poivm adeneoran, rajae jvnstSrij
a brzuu ajdnči rot pevncjii
ascajuovkvh riinlnh el usaomkoen",
nvoi e psaojizav pededik Sbie.
baez j sihgrdjnadareguu a ajanu
nznkunaila,poebo addeom kjesedeaa
nihvo nporeno orueju nglsi j Bri
Tdi.
UENE A ALENE ŽMIE,7.PU
Izor B2
Ni - akn et dlgajadaasjeodžno
udene ptžnia a alene žmie Nš.
Jeno oob sdjnj j zogboesi dvjeo,do
e voic madć sdjnou dsstu z nim j
asisnaInerolvapoeric. ein oriljni
zjvia e a e olcia a ji všlaprtiak
a rinau a u čstovliu alenu ršnj
damje Ptoo d smroopuenh rinai u a
s bcai amnie a smlain damju17 mrt
prše odne ai e d s uetvvai
pljnj.
rakoi Mrjna rdjkaokivjeogDuaa
Mačć, ae a e sunjčnepoicjaprvea z
prtnu a orjudaprznjudasuuesvoal u
rueju Dojcastriihljdi rsejeihsa
Koov ijail s d s smouesvoal u
prtetu ko h lad dugh.
Ko veoc otub ijae e al ptoo
pliajca Nkiodnjh zjvii u a u a ic
metaprponai roic madć, oksuosal
idntfiovlisavieosnmaa.On s psvdoii
dajedamjazaalen inurausedekplzie,
kao e repotalj, lisk bce
Gavi rgmet uioa iojedasuokivjei
nko pvia oj s s ul: aplio žmiu dk
u azalivlivrtadamjemoal ial ses o
ezlttia vo dloana.
Pr pčtk sdjnj sotna lud, edu ojmasu
bii odteji rdjcii riatlj oriljni
iro e roesovloisre zrae ud, bo tga
so u,kao au,u alenu ršnj daij
uesvoal hljdeljdi adasujeanesorca
okivjeihžtvvai,be dkaa.
adsa Kstć oacokivjeogAlksnda rsia
kaekao e jeovsi mra d nputizelj d
bizaado a iot adajeopuensao at to
e iotao.
Glvn petesjezaren aprsua ebii
ojaljna26 jla
uene e o ad olaan es pta njpe bo
toa t s usuu is pjaljvai viopuen
ii jiov banoc, psldni utadokti
odrae raii u zuee resenia ptiskg
kržogsua dstvlane remea rhvnm ud.
udjezaljčo,nazate Tžlata,dase
dojciopuenh,Alksndu rsiu Mlau
taiiu,sui osutv izanjmajerapian
Inerolvapoeric.
IamIsamkevesk zjenie usaf Jsu- pai
rnie e eko a i slmsa ajdncaprvd
molazaraitii a iimintacaa bo salog
olaana uena,izetaa opsnk 92
lesadr Sanovć
KOĆ KNTOLSAI OLCIU KKO
Izor B2
Begrd - enraniinpetoatMU-a pem nvo
aknuo olcii ogo i a ud zmeje sktro
uutanj kntol.
Njmebiruovdi nčlnk og pstvla instr
poicje Pedogzaon pedia d mnita
prpiuj kkoć t subaizuta onroisti
MP.Meuim ekprtBoolubMiosvlevćkaeda
tie instr olcie objaprveik olaena
n onou ojh i ogo d zusav aciu
untršjekotrleka gd oel.
"T j oo odašo e oommoel njsabja
tča,pomo mšjeju atojedavlstil
ogćos d mnita bkvln skrjenee tvri
oj b kntol rzokrlai asij i
pezntvaa avosi liprduel dug mreu
okir olaena d kžmoteslže dretoa
poicjei ruihljdikoi ebii dgvoniza
ra pliij",kaeMiosvlevć
Untršjakotrlaraa olij d sdajebia
reulsaa am iteni pavlnko. kteli
enraniinpeto Vadmi Bžvi ae a i e
mra uet uobiri tai railik kjije
slži a iemječludovojaaošroo ole
raa:"Mđti, ov mnita j tj railik bz
kosutaij s momil bloki i oe lub,
prmeionedeferuraov gdie uodeenj
mei uzo vlšejai adenotislži
geerlng nsekor, t j z psldiu mao
smnjnj nšg bia ad ipoloe odoena
kivčihprjaa.Zbg og so mai onulacje
n nvo Vad idoil so veavnj d e a
mteij zkoomo olcii reizo,naavo
deokatkiu kldusaprpoukma OBSa Svea
vrpei reit."
MEICL CHOLNEA DOREJE
Ivo: et
Bogad--Miisartv zralj soptlojeda
pivtn fkute "edcisk aadmia U Mdial
Scoo" em ršnj z pčta rda
Miisartv zralj j usaptejuobavjeom
poodm onura a pi n pvugoin sudjana
ajfauletnael j tj akltt obo sao
sglsnstnaelboato prvdnotiosivnj",
reeje kjeje13 jnaizaoReubikisaetza
uapedene isko oraovnj.
Tojevan ifomaij z zinersoan sudnt
nihveroitlj. ij mnj vža i ijeic
dastdiane a omfaulet njeukjueo
site mdiinko oraovnj Sbie Erosk
nie,neo AD adapr tmenea rinaana ih
dplmapoauomtimu ngodapotoi baez
notrfiacjesvh ipom, pai ni seenh a
teitrii AD, ie soptnj.
Miisartv zralj j nveo d s soptnjm,
koe e otiso instr omcaMiosvlevć
"orajue d n mž d pihat ogooros z
sv psldie oj e asat eenuani rdo tg
faulet".
Mnitasv j, edutm,nael kkose"potvida
seosivnj pivtng edciskg aklttarai
ezprcee panrajaporea emjezalearma
bz azijni kitrium z areitciu,be
odovrauegprstrai prme s nstvnm azma
u drvsveimusanvaa džvnm lanitu
bz ovljo raspretnst urau riatog
faulet".
Usaptejusedoaj d "em pan iprgrma
nstve dkaa,saet, roesrasapuimrani
vrmeom, t j mgueviet n itene sjt
ww.edciau.cm
JKO: T J OAKA
zvr:B9
eora - JKO tai d instrsvafianij d
reizrau eu e asoj "mak" ifomaij
koa e rvbinodotaljnato ogaizcii.
Nim, instrsvofianij j pvoKoittu
prvnkazaljdsa raa,naosov Zkoa
loodomprstpuinoracjaa d avogznčja
avlodajeVldaSrij proic gneal
Vadmia azreia amnia 0 ilon dnaa
pmoinaonnjgoe obovlje reaj.
Meuiu, redv dnaiso instrsvo ko
VldaSrij, aošil s d j rčo mac ida
u 0 ilon dnaa resta amnjnaka pmo
vi hšimopuencia oj s s dbrvojn
prdai.
ANM:VLDAŽLIKOTRLU
Izor B2
Begrd - NE njotij potstjepoodm
prdlžni imea aknao ado-ifzii,koi e
VldaSrij uutlaSkptii a svjaje
ovdo tga Aocjaij nzaisihelktonki
mdia zdlajesaptejeu omsenaod d j t
dug pt a vaVldamejaZaono ado-ifzii
2005. július 24., vasárnap
#4758
identified this incoming email as possible spam. The original message
has been attached to this so you can view it (if it isn't spam) or label
similar future email. If you have any questions, see
feketelyuk@freeblog.hu for details.
Content preview: Ăźdv palĂłcz ----- TovĂĄbbĂtotta: SzabĂł PalĂłcz Content analysis details: (7.6 points, 5.0 required) pts rule name description The original message was not completely plain text, and may be unsafe to
Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dĂĄtum: 2005.07.24 16:20 ----- Magyar
RĂĄdiĂł Online
2005.07.22 07:04 MĂĄsolat [...]
---- ---------------------- --------------------------------------------------
-1.1 BAYES_40 BODY: Bayesian spam probability is 20 to 40%
[score: 0.2795]
1.5 MIME_BASE64_BLANKS RAW: Extra blank lines in base64 encoding
1.0 URIBL_SBL Contains an URL listed in the SBL blocklist
[URIs: rindlefgbna.org]
0.4 URIBL_AB_SURBL Contains an URL listed in the AB SURBL blocklist
[URIs: rindlefgbna.org]
1.5 URIBL_WS_SURBL Contains an URL listed in the WS SURBL blocklist
[URIs: rindlefgbna.org]
3.2 URIBL_OB_SURBL Contains an URL listed in the OB SURBL blocklist
[URIs: rindlefgbna.org]
4.3 URIBL_SC_SURBL Contains an URL listed in the SC SURBL blocklist
[URIs: rindlefgbna.org]
1.2 MISSING_SUBJECT Missing Subject: header
2.3 LONGWORDS Long string of long words
-6.6 AWL AWL: From: address is in the auto white-list
open with some email clients; in particular, it may contain a virus,
or confirm that your address can receive spam. If you wish to view
it, it may be safer to save it to a file and open it with an editor.
2005. július 24., vasárnap
#4757
üdv
palócz
.............................................................. * Szeptember 18-án tartják az idő előtti német választásokat * .............................................................. .............................................................. ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: .............................................................. * Katéter-centrumok az infarktusos halálok csökkentéséért * .............................................................. * Keserű emlékeztető Londonnak: kísérteties a hasonlóság a két héttel .............................................................. .............................................................. .............................................................. * Mi lesz az omladozó régi bérházakkal? * * Hogyan veszítsük el pénzünket és türelmünket a vakáción? * ----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum: Izbor Radiodifuznog saveta, ključnog tela za sprovođenje zakona o decom ima mnogo više nego što smo spremni da kao društvo priznamo i tako Inače, prema podacima Incest trauma centra, nepoznati počinioci seksualnog Takodje, u Incest trauma centru ističu da su dobru saradnju ostvarili sa Podsetimo, telefon krizne telefonske službe protiv seksualnog nasilja, Požarevac -- Požarevački SUP saopštio je da je Vlasta Petrović iz sela Dete je bilo staro godinu i po dana. Protiv Petrovića je podneta krivična "Telo maloletnog Stefana pronađeno je zakopano u blizini porodicne Beograd -- Srbija se po stopi mortaliteta od kardiovaskularnih oboljenja Stručnjak Instituta za kardiovaskularne bolesti, koji je direktor Klinike Sada je radno vreme tih sala 12 sati i za to vreme se izvrši 18-20 Ostojić je rekao da su liste čekanja pacijenata na kateterizaciju urađene Direktor Instituta Siniša Pavlović je istakao da se na listi čekanja za Prema rečima direktora Kliničkog centra Srbije Vojka Đukića, taj centar Institut za kardiovaskularne bolesti se sastoji od četiri celine i to su Banjaluka -- MUP RS podneo je tužilaštvima pet izveštaja o ratnim zločinima Portparol direktora policije RS Radovan Pejić rekao je novinarima na Palama Policija RS podnela je i izveštaje koji se odnose na zločine počinjene Izražavajući nadu da će svi ovi predmeti biti procesuirani, Pajić nije MUP RS do sada je nadležnim tužilaštvima podneo oko 530 izveštaja o Priština, Skoplje -- Vlada Kosova zabrinuta je zbog najava novih sukoba Vlada Kosova je zabrinuta zbog nagoveštaja tamošnjih oružanih grupa da Kosovska vlada je istakla da "poštovanje i vladavina prava treba da budu MUP Makedonije: Oružane grupe nisu ušle s Kosova Makedonska policija demantovala je izveštaje da je grupa naoružanih osoba Makedonski državni vrh podeljen je oko toga da li se u Kondovu nalazi Premijer Vlado Bučkovski i njegovi savetnici nisu pristalice teze da Lider DPA Arben Džaferi, čija stranka jedina nije osudila nedavne napade Džaferi je, reagujući na izjavu Crvenkovskog, rekao da makedonski Zagreb -- Jedan holandski turista je teško povređen u eksploziji nagazne Lekari su morali da 27-godišnjem Holanđaninu, čije ime nije saopšteno, Turista se zaustavio u polju, za koje se mislilo da je razminirano, Kako je "Jutarnjem listu" rečeno iz hrvatskog minitarstva odbrane, mladiću Portparol Ministarstva obrane Mirjana Klanac tvrdi da su pripadnici Centra Požar na južnoj strani Visa kod mesta Podšpilje buknuo je juče popodne, Sarajevo -- Pomoćnik ministra civilnih poslova BiH kaže da se radi revizija Prema podacima "Dnevnog avaza", proveravano je oko 750 osoba, uglavnom "Uskoro ćemo ići sa izmenama Zakona o državljanstvu, prema kojima će Sekretar Ministarstva sigurnosti BiH Bakir Dautbašić, koji je bio Pandurević je objasnio da sadašnja komisija može samo sugerisati Prema pisanju sarajevskog dnevnika, probleme u vezi sa državljanstvima I nadležni organi Distrikta Brčko uskoro će pokrenuti istragu o izdavanju Ujedinjene nacije -- Teška kriza zbog nestašice hrane u Nigeru mogla bi Glad preti populaciji od više od tri i po miliona ljudi, od kojih skoro Visoki zvaničnici UN kažu da Kancelarija UN za koordinaciju humanitarnih "Potreban nam je centralni krizni fond kako bi mogli da planiramo Međutim, takva situacija mogla se predvideti zbog najezde skakavaca i suše Na apel Organizacije UN za hranu i poljoprivredu da se uputi pomoć od Svake godine UN apeluju da se za humanitarnu pomoć izdvoji oko 3,5 Nablus -- Na Zapadnoj obali jevrejski doseljenik više puta nožem ranio Oni tvrde da su dečaka, starog 12 godina, napali iz zasede doseljenici Palestinci, koji traže svoju državu u Zapadnoj obali i pojasu Gaze, žale Bagdad -- Alžirski visoki izaslanik u Iraku, jedan diplomata i njihov Policijski zvaničnici, koji su želeli da ostanu anonimni, rekli su da Policijski zvaničnici su rekli da je izaslanik, zajedno sa još jednim Ujedinjene nacije -- Sjedinjene Američke Države su poručile članicama Podsekretar za politička pitanja američkog Stejt departmenta Nikolas "Naše gledište je da je sada suviše rano za glasanje o proširenju Saveta Japan, Nemačka, Brazil i Indija, poznatije kao Grupa četvorice, pregovaraju Berns je rekao da je imao sastanke sa afričkim vođama i da ima "vrlo Za promenu sastava Saveta bezbednosti potrebna je dvotrećinska većina Pariz -- Parižani, ali i mnogobrojni turisti željno su iščekivali otvaranje Originalna ideja gradonačelnika Pariza, Bertrana Delanoea, da u centru Čak tri miliona posetilaca uživalo je prošle godine u plaži na Seni, Gradske vlasti diče se uspehom plaže, ističući vrednosti čuvenog francuskog Berlin -- Jedan Nemac odlučio je da flašira prepoznatljiv miris koji se On će ga ponuditi nostalgičarima za Istočnom Nemačkom po ceni od 3,98 Petnaest godina nakon ujedinjenja dve Nemačke i dalje ima onih koji osećaju Beograd -- U Pregledu štampe možete pročitati tekst iz "Danasa" o tome da Beograd -- Formirana inkvizicija, Bonaparta osvojio Egipat, otvorena 976. Osnovana je austrijska kneževska loza Babenberga koja je vladala 1542. Papa Pavle III formirao je inkviziciju - kongregaciju kardinala 1718. Zaključen je Požarevački mir između Turske, Austrije i Mletačke 1773. Papa Klement XIV izdao je papsku bulu "Dominus ac Redemptor" kojom 1774. Sklopljen je Kučuk-Kajnardžijski mir kojim je okončan rat Rusije i 1796. Umro je škotski pesnik Robert Berns, poslednji veliki škotski 1798. Napoleon Bonaparta je, nakon pobede u bici kod piramida, zavladao 1816. Rođen je osnivač britanske novinske agencije Rojter Paul Julijus 1820. Danski fizičar Hans Kristijan Ersted predstavio je svoje otkriće 1884. Rođen je srpski biolog i fiziolog Ivan Đaja, član Srpske akademije 1897. Princ od Velsa otvorio je galeriju Tejt u Londonu. 1899. Rođen je američki pisac Ernest Miler Hemingvej, dobitnik Nobelove 1904. Završena je gradnja Transsibirske železnice od Moskve do Nahotke 1921. U Delnicama je ubijen ministar unutrašnjih poslova Kraljevine Srba, 1940. U baltičkim državama, Litvaniji, Letoniji i Estoniji, uspostavljena 1960. Sirimavo Bandaranaike postala je premijer Cejlona (Šri Lanka), kao 1967. Pod točkovima voza poginuo je Albert Džon Lutuli, južnoafrički 1973. Uprkos protestima svetskog javnog mnjenja, Francuska je počela seriju 1974. Grčka je prihvatila rezoluciju UN o prekidu vatre na Kipru, jedan dan 1983. U Poljskoj je ukinuto ratno stanje, uvedeno u decembru 1981. 1985. Umro je Zoran Radmilović, jedan od najvećih glumaca u bivšoj 1985. Umro je Aleksandar Vučo, jedna od najžnačajnijih ličnosti srpske i 1993. U poplavama i klizištima, prouzrokovanim jednomesečnim kišama, u 1994. Ruski pisac Aleksandar Isajevič Solženjicin stigao je u Moskvu, nakon 1995. Predstavnici 16 zemalja na Međunarodnoj konferenciji o Bosni u 1998. Umro je američki kosmonaut Alen Šepard, prvi Amerikanac koji je 2000. Umro je jugoslovenski kompozitor Stanojlo Rajičić, član Srpske
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.24 16:18 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.21 22:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 21., csütörtök
22:03:16
* A menekültek befogadását kérte az ENSZ-főbiztos *
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra kérte a fejlett országokat, hogy
tartsák nyitva kapuikat a menekültek előtt a terrorizmus miatt növekvő
félelem ellenére is.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145374
A német államfő feloszlatta a Bundestagot, és szeptember 18-ára idő előtti
általános választásokat írt ki.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145376
* Magyar győztese van a svájci dzsessz-énekversenynek *
Szőke Nikoletta nyerte meg a dzsessz-énekversenyt Svájcban, a zsűri
elismerése mellett ő kapta a közönségdíjat is. Az idei versenyre 21
országból több százan jelentkeztek.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145373
* Hírösszefoglaló, 2005. július 21., 21 óra *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/48484
2005.07.24 16:18 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.21 23:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 21., csütörtök
23:03:12
* Nyáron bekeményít az élelmiszer-kommandó *
Nyáron talán még fontosabb az élelmiszerek ellenőrzése, mint a többi
évszakban. A mostani ellenőrzés-sorozatnak egyebek közt az a célja, hogy
követhetővé tegyék az áru útját a termelőtől a fogyasztóig, függetlenül
attól, hogy külföldi vagy hazai élelmiszerről van szó.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145380
A szív- és érrendszeri betegségek száma alapján még mindig Morbus
Hungaricusként jelölik meg a nemzetközi statisztikák a hazai állapotokat,
hiszen még mindig előkelő helyezést foglalunk el a listán, olyannyira, hogy
Oroszország, Bulgária és Románia után a negyedik helyen állunk a betegségek
kockázatát tekintve.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145361
* Amerikában higgadtan fogadták az újabb londoni merényletek hírét *
Az Egyesült Államokban viszonylag higgadtan fogadták az újabb londoni
merényletek hírét. Igaz, már két hete, az előző robbantások után tovább
szigorították a biztonsági intézkedéseket. Bush elnök csak közvetve reagált
a londoni eseményekre.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145378
ezelőtti merényletekhez *
Két héttel azután, hogy 56 ember vesztette életét a londoni robbantásokban,
a brit fővárost újabb merényletsorozat rázta meg. A július 7-i
robbantásokhoz hasonlóan a csütörtöki incidensek is három metrószerelvényen
és egy emeletes buszon történtek. A mostani, szinte egy időben történt
robbantások, illetve egy sikertelen robbantási kísérlet azonban jóval
kisebb léptékűek a két héttel ezelőttieknél.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145311
* Meglepetés Ázsiában: felértékelték a jüant a dollárhoz képest *
Az ázsiai piacokon csütörtökön nem kis meglepetésre gyengült a dollár. A
változás hátterében az áll, hogy a kínai jegybank két százalékkal
felértékelték a nemzeti valutát, a jüant, a dollárhoz képest. Pekingben
egyben bejelentették: már nem a dollárhoz, hanem egy valutakosárhoz kötik
ezután a jüan árfolyamát.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145377
* Sorsoltak a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában *
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145379
* Miért több a színtévesztő fiú, mint a lány? *
Bár a számítógépnek kétségtelenül vannak negatív hatásai is, színtévesztés
nem alakulhat ki tőle. A színtévesztés ugyanis örökletes; az anyák
hordozzák és örökítik át a fiúgyerekre.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145335
Most a panel a sláger, pedig a régi típusú téglaházakban többen laknak,
mint házgyári lakásban - a panelprogramban kínált pályázati lehetőségek így
számukra semmit sem nyújtanak.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145294
Nincs léghűtés a buszban, állva kell utazni, az idegenvezető keveset
beszél, a szoba szűkös... A nyári utazások és üdülések félidejében tartunk.
Hány nevezetességet kell megmutatni egy kiránduláson? Milyen az ideális
idegenvezető?
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145297
2005.07.24 16:18 -----
B92 Vesti
B92 Vesti
2005.07.21 23:40 Másolat
Tárgy
B92 Vesti za 21.07.2005.
a 1. septembar.
Radiodifuziji, od početka prate neregularnosti. Od prekoračenja roka
nešto obelodanimo: “I meni i verovatno većini ljudi poseban bes izaziva to
ćutanje okoline, rodbine, prijatelja... Ja prosto ne mogu da prihvatim da
neko nema pojma šta se dešava sa devojčicom, a da žive u istom dvorištu ili
zgradi. Znači, mi smo po hiljaditi put zatajili, jer socijalno okruženje
mora da prihvati obavezu da prijavi ako primeti bilo šta sumnjivo. Bolje
prijaviti i kad nema krivice, nego ne prijaviti a onda dodje do ishoda
kao što je ovaj”.
zlostavljanja čine manje od dva odsto, a u 98 odsto slučajeva su to poznate
osobe iz porodice, kao na primer otac, očuh ili usvojitelj.
policijom i tužilaštvom, ali ne i sa školama i domovima zdravlja.
koja radi non-stop jeste 011 2436 326.
UHAPŠEN UBICA PASTORKA
Mirijevo uhapšen zbog sumnje da je ubio pastorka S.G.
prijava za delo ubistva, ali i za nasilje u porodici - nad svojom
nevenčanom
suprugom Vesnom i njenom majkom Stanom.
grobnice Petrovića u Mirijevu, u sanduku za municiju, umotano u najlonski
džak. Obdukcioni nalaz potvrđuje da je smrt nastala nasilnim putem,
usled brojnih povreda glave i preloma lobanje", navodi se u policijskom
saopštenju. Vesna i Stana Grujić i Vlastina majka Branislava su na slobodi
i protiv njih se ne vodi bilo kakav postupak.
PO SRČANIM BOLESTIMA DRUGI U SVETU
nalazi na drugom mestu u svetu, kaže doktor Miodrag Ostojić.
za kardiologiju u tom institutu, rekao je da je po tom broju ispred Srbije
jedino Rusija i najavio da će u cilju smanjenja smrtnosti od septembra na
toj klinici raditi dve najmodernije opremljene sale za kateterizaciju 24
časa dnevno.
kateterizacija. Stručnjaci instituta saopštili su na konferenciji za
novinare da je na listi čekanja za tu intervenciju na srcu trenutno 1.300
ljudi koji će na operaciju čekati od tri meseca do godinu dana.
u zavisnosti od težine slučajeva i dodao da cena tog zahvata za pacijente
koji ne žele da se nađu na listi iznosi od 60 do 65.000 dinara.
ugradnju pejsmejkera nalazi 135 ljudi i da oni koji žele da se ugradnja
pejsmejkera uradi odmah moraju da plate samo aparat koji košta 957 evra.
beleži stalni rast obima i kvaliteta posla i na njemu se zbrine oko 50
odsto pacijenata koji boluju od kardiovaskularnih bolesti u Srbiji.
Klinika za kardiologiju, Pejsmejker centar, Klinika za vaskularne bolesti
i Klinika za kardiohirurgiju.
IZVEŠTAJI O ZLOČINIMA NAD SRBIMA
nad Srbima u Sarajevu, Tuzli, Čapljini, Zvorniku i Milićima.
da je Centar javne bezbednosti Istočno Sarajevo Okružnom tužilaštvu podneo
izveštaj o 38 osoba koje se terete da su od septembra 1992. godine do
kraja novembra 1995. godine počinile krivičcna dela ratnog zločina nad
Srbima u bivšoj kasarni JNA "Viktor Bubanj" u Sarajevu.
nad Srbima u selu Donje Raševo, kod Milića, i mestu Parlog, kod
Zvornika. Policija RS Tužilastvu BiH podnela je i izveštaj za napad na
manastir Žitomislić kod Čapljine.
želeo da otkrije imena osoba koje se terete za ratne zločine nad srpskim
stanovništvom. On je dodao da MUP RS prikuplja nove dokaze protiv bivšeg
komandanta Armije BiH Rasima Delića koji će biti prosledjeni Haškom
tribunalu.
krivičnim delima ratnih zločina, u kojima se 2390 osoba tereti za počinjene
ratne zločine.
VLADA KOSOVA O MAKEDONIJI
u Makedoniji, navodi se u saopštenju.
izaberu primenu sile kao sredstvo za ostvarivanje svojih ciljeva. "Mi
verujemo u političke procese u Makedoniji u skladu sa Ohridskim
sporazumom. Vlada Kosova podržava Vladu Makedonije u unapređenju ovog
procesa", saopštila je kosovska Vlada.
preduslov za svako demokratsko društvo" i dodala da poštuje suverenost
i teritorijalni integritet Makedonije. Bilo kakvo nasilje ili politička
destabilizacija u Makedoniji uticaće negativno i naneće štetu procesima na
Kosovu, ocenila je kosovska vlada. Na vlasti u Skoplju i na sve albanske
i makedonske političke strukture u Makedoniji, Vlada Kosova apeluje da se
pridržavaju vladavine zakona i učine sve što je moguće da sačuvaju
stabilnost
te zemlje. "Stabilnost, u bilo kojoj državi Balkana služi i integracionim
procesima regiona u evro-atlantske strukture", podvukla je Vlada Kosova.
sa Kosova proteklih dana ušla u skopsko selo Kondovo kako bi pomogli u
skrivanju Agima Krasnićija, koga makedonski sudski organi traže zbog više
krivičnih dela.
naoružana grupa i kako treba rešiti situaciju. Predsednik Branko
Crvenkovski
ocenio je da je stanje alarmanto i pozvao vladu i ministatrstvo unutrašnjih
poslova da neutrališu "kriminalce u Kondovu" koje političari žele da
iskoriste za svoje ciljeve. Crvenkovski je direktno optužio opozicionu
stranku Demokratska partija Albanaca (DPA) da stoji iza Agima Krasnićija.
situaciju u Kondovu treba rešiti putem policijske akcije.
nepoznatih napadača na policiske stanice u Vratnici i skopskom Bitpazaru,
rekao je listu "Koha" da je DPA demokratska stranka koja ne želi nasilje,
a da je Crvenkovski "demagog koji reciklira medjuetničke tenzije".
predsednik
razlog za sve što se dešava treba da traži kod sebe, a ne kod albanaca
u Makedoniji.
HOLANDSKI TURISTA RANJEN NA VISU
mine na hrvatskom ostrvu Vis, saopštila je policija.
amputiraju levu nogu kako bi mu spasili život. Nije poznato da se na mestu
kojim je šetao turista nalaze mine, navodi policija. Portal index.hr navodi
da je reč o mini zaostaloj od JNA, na brdu Hum na Visu i navodi da se radi
o Holanđaninu Steku Tesu Dideru.
kako bi gledao požar u Podšiplju. U jednom trenutku oko 19 sati zagazio
je u područje izvan uobičajene pešačke zone, koje nije bilo označeno kao
minirano. Tragedija se dogodila otprilike 40 do 50 metara od ograđenog
prostora radarske postaje Hrvatske vojske, navodi index.
su u pomoć priskočili pripadnici oružanih snaga smešteni u radarskoj
stanici,
te su ga transportnim helikopterom prebacili u splitsku bolnicu.
za razminiranje Vis, nakon povlačenja JNA s ostrva 1992. godine, pregledali
područje oko radarske stanice, koja se nalazila na istom mestu kao i danas,
u promeru od 12 do 15 metara od ograde. Tada je utvrđeno da prostor nije
zagađen minsko-eksplozivnim sredstvima, pa su pirotehničari, s obzirom da
na tom području nije bilo vojnih delovanja, zaključili da nema opasnosti
od mina.
a pod kontrolu je stavljen oko 19 sati.
BIH REVIDIRA DRŽAVLJANSTVA
svih rešenja o državljanstvu izdatih strancima od 1996.
azijskog porekla, ali će se proveravati i kriminalci iz Srbije. Od tog
broja utvrđeno je da je u oko 400 slučajeva bosansko državljanstvo izdato
na sumnjiv način. Pomoćnik ministra Miodrag Pandurević je rekao da je u
BiH evidentirano oko 11.000 naturalizovanih osoba, što uključuje i građane
SCG koji su imali pravo na državljanstvo.
komisija koja radi reviziju dobiti ovlašćenja da može ukinuti rešenje,
bude li utvrđeno da je stečeno na nezakonit način", izjavio je Pandurević
za sarajevski dnevnik.
predsednik
prve komisije koja je imala mandat da izvrši reviziju državljanstava
izdatih od 1992. do potpisivanja Dejtonskog sporazuma 1995. godine,
izjavio je da je do sada oduzeto više od 40 državljanstava. "Nakon toga,
konstatovali smo da ima još mnogo slučajeva koja su izdata nakon Dejtonskog
sporazuma. Mi nismo imali mandat ni da gledamo te predmete. To je radila
komisija koja je nastavila naš posao, ali ona nije imala ovlašćenja da
oduzima državljanstva", izjavio je Dautbašić.
entitetskim
MUP-ovima da isprave uočene nepravilnosti i da se shodno tome "nekome i
oduzme to pravo".
mogli
bi se rešiti i pravnim tumačenjem kojim bi se dao odgovor na pitanje - da
li
su stranci koji su se zatekli u BiH nakon Dejtonskog sporazuma uopšte mogli
aplicirati za bosansko državljanstvo, s obzirom da je Zakonom precizirano
da sve strane jedinice posle potpisivanja sporazuma moraju napustiti BiH.
državljanstava i pasoša, jer je ustanovljeno da je poslednjih godina na tom
području izdat veliki broj putnih isprava, a sumnja se da su te dokumente
dobili i brojni kriminalci iz Srbije, piše "Dnevni avaz".
KRIZNI FOND UN ZA GLAD U NIGERU
biti sprečena ako bi UN imale rezervni fond za humanitarnu pomoć.
milion dece, u afričkoj državi Niger, dok svet ignoriše apele UN za
pomoć. Kriza sa hranom nastupila je zbog invazije skakavaca, a zatim i
dugotrajne suše. Oko 150.000 ljudi u zapadnoj Africi umreće ako ubrzo ne
dobije hranu.
poslova ima 50 miliona dolara sa hitne intervencije, ali može da ih da samo
kao pozajmice koje moraju da se vrate. Šef Kancelarije Jan Egelend rekao
je novinarima da oni, umesto toga, traže 500 miliona dolara za kredite
kako bi mogli da brzo deluju čim se pojave znaci krize.
unapred. Sad tako nešto nemamo", rekao je Egelend. "Deca umiru dok mi
razgovaramo", istakao je Egelend, navodeći da je u Nigeru humanitarna
kriza koja zahteva hitnu intervenciju.
koja je zahvatila pojas oko pustinje Sahara. Niger je najjače pogođen,
ali je odgovor međunarodne zajednice bio blag. Kiša je počela da pada,
ali bez semena i novca za setvu, a žetva u oktobru će podbaciti.
četiri miliona dolara odazvala se samo Švedska, koja je uputila 650.000
dolara pomoći. Da je svet odmah odgovorio na poziv, koštalo bi jedan dolar
dnevno da se spreči neuhranjenost kod dece. Sada treba 80 dolara dnevno da
se spase život jednog gladnog deteta, rekao je Egelend. "Naćićemo novac
za Niger, svuda su slike dece koja umiru. Ali, sada je prekasno za one
koji su teško neuhranjeni i koji umiru", dodao je.
milijardi
dolara, što je, kako je rekao Egelend, "trećina sume koju Evropljani
potroše
na sladoled godišnje, a jedna desetina novca koji Amerikanci potroše na
svoje kućne ljubimce".
PALESTINSKI DEČAK IZBODEN NA SMRT
palestinskog dečaka, koji je od tih rana umro, preneli su svedoci.
u blizini njegove kuće u selu Kvarjot u blizini palestinskog
grada Nablusa. Izraelski radio preneo je da je napad usledio posle
ulaska doseljenika u selo, što je dovelo do koškanja sa lokalnim
stanovništvom. Portparol izraelske policije izjavio je da je istraga u
toku. Lekari su saopštili da je dečak izboden 11 puta.
se na učestala uznemiravanja i napade doseljenika tokom četiri i po godine
borbe. Oko 240.000 doseljenika često su meta napada naoružanih Palestinaca
i bombaša-samoubica. Ozlojađenost doseljenika povećana je posle odluke
izraelskog premijera Arijela Šarona da Izraelci napuste Gazu i deo Zapadne
obale sledećeg meseca, kako bi se stišale tenzije sa Palestincima.
OTET ALŽIRSKI ZVANIČNIK U BAGDADU
vozač oteti su u zapadnom Bagdadu.
se otmica dogodila danas posle podne u oblasti Mansur. Oni su dodali da
nemaju više informacija o tome. U alžirskoj ambasadi su rekli da je šef
misije Balarusi Ali "otet pre 15 minuta" i da osoblje alžirske ambasade
nema vise detalja o tom događaju.
diplomatom, kidnapovan blizu jednog restorana u Mansuru, kada su naoružane
osobe izvukle njihovog vozača iz vozila.
SAD PROTIV PROŠIRENJA SB UN
Generalne skupštine UN da ne glasaju za proširenje Saveta bezbednosti.
Berns rekao je da je poručio delegacijama da je za takvo proširenje još
rano. On je novinarima u Njujorku rekao da su druge reforme važnije pre
septembarskog svetskog samita UN, kome želi da prisustvuje i predsednik
SAD,
rekao je Berns.
bezbednosti. Ujedinjenim nacijama potrebne su prvo reforme. Mi smo u
kontaktu sa svim stranama i voleli bismo da u budućnosti vidimo možda
manje proširenje, jer smo zabrinuti da bi veliko proširenje moglo da smanji
efektivnost Saveta", rekao je Berns.
sa Afričkom unijom da se broj zemlja članica SB sa sadašnjih 15 poveća
na 25 ili 26, uključujući i šest novih zemalja - stalnih članica tog
tela. Prvi korak ka proširenju je glasanje u Generalnoj skupštini UN,
koju čini 191 zemlja i gde Vašington ima samo jedan glas.
bliske kontakte" sa Japanom, Nemačkom, Brazilom i Indijom, koje žele da se
o njihovoj rezoluciji glasa ovog meseca. On je ponovio da SAD razmatraju
eventualno proširenje Saveta sa dva stalna mesta i nekoliko privremenih
članica, gde je Japan jedna od zemlja koju Vašington podržava.
ili 128 glasova. Da bi promena stupila na snagu, potrebna je i promena
Povelje UN, što treba da odobre i pet zemalja - stalnih članica Saveta,
gde pripadaju i SAD, koje, sa Rusijom, Velikom Britanijom, Francuskom i
Kinom, imaju pravo veta.
PLAŽA U PARIZU
plaže na obalama Sene.
grada
napravi morsku atmosferu, sa sunčanjem i letnjim igrama na pesku, piknikom
pod palmama, šetalištem punim izletnika u kupaćim kostimima, doživela je
veliki uspeh od kada je prvi put pre tri godine sprovedena u delo.
koja je grad koštala oko dva miliona evra. Ove godine obalama Sene širiće
se ritmovi Brazila, zemlje čija se kultura i radost življenja slavi u
Francuskoj ove godine. Među novitetima su i restorani na vodi, projekcije
filmova na otvorenom, časovi sambe.
socijalnog modela. Sportski tereni, ulaz na obale posute peskom, koncerti,
zabava za decu, sve je besplatno i niko nije izuzet - ni najmlađi, za
koje su rezervisani posebni prostori, ni oni stariji, koji mogu da biraju
između brojnih sadržaja. Inicijativu Delanoea, kome će ovo doći kao lek
na ranu nakon ogromnog razočarenja zbog neuspele kandidature Pariza za
letnje olimpijske igre 2008, kopirale su i druge svetske prestonice,
poput Rima i Tokija. Pariska plaža biće otvorena do 21. avgusta.
MIRIS "TRABANTA" ZA NOSTALGIČARE
širio iz auspuha popularnog istočnonemačkog automobila "trabant".
evra. Tvorac ideje Torsten Jan je, uz pomoć jednog prijatelja, proizveo
1.800 konzervi, poput onih sa pivom, u kojima se nalazi vata u koju je
iz auspuha trabanta "hvatan" tipičan miris tog vozila. Jan tvrdi da miris
nije otrovan, pošto su pomoću vate filtrirane sve otrovne čestice.
nostalgiju za istočnonemačkim komunizmom, kojeg, pored nekih socijalnih
vrednosti, simbolizuju i razni proizvodi "starih vremena", među kojima je i
"trabant".
PREGLED ŠTAMPE
MUP hoće da ukine inspektora policije, zatim iz "Dnevnika" o uvođenju RTV
pretplate i kako je to regulisano u drugim zemljama, a iz "Glasa javnosti"
o 20. godišnjici smrti glumca Zorana Radmilovića. Iz "Politike" možete
čitati tekst o odnosima Kine i SAD.
NA DANAŠNJI DAN, 21. JUL
galerija Tejt, Bandaranaike postala prva žena na čelu vlade u svetu.
20. godina od smrti Zorana Radmilovića.
Austrijom do 1246. Njihov porodični arhiv postao je osnovni fond današnjeg
Državnog arhiva u Beču.
sa ovlašćenjima da progone jeretike, kako bi pojačao borbu protiv
protestantizma.
Republike, nakon turskog poraza u ratu 1714-18. Tim mirom Turska je
prepustila Austriji severnu Srbiju, južno od Save, Banat i deo Srema.
je raspustio jezuitski red.
Turske 1768-74, u kojem je turska vojska doživela niz poraza.
književnik koji je pisao na škotskom dijalektu.
Egiptom.
fon Rojter.
– elektromagnetizam.
nauka i umetnosti, osnivač katedre za fiziologiju (1910). Pariska
Akademija
nauka dodelila mu je 1946. nagradu za rad u oblasti fiziologije (Prix
Montyon).
nagrade za književnost 1954. Poznat je po svojim izuzetnim romanima i
novelama, ali i po uzbudljivom životu, koji je 2. jula 1961. okončan
samoubistvom ("Za kim zvona zvone", "Sunce se ponovo rađa", "Starac i
more").
kod Vladivostoka (9.300 kilometara). Železnica se gradila 13 godina.
Hrvata i Slovenaca Milorad Drašković. Atentat je, u znak protesta zbog
donošenja Obznane, zakona kojim je zabranjen rad komunističkoj i drugim
levičarskim partijama, izvršio Alija Alijagić, pripadnik levičarske
organizacije "Crvena pravda".
je sovjetska vlast.
prva žena u svetu koja je došla na čelo vlade. Ona je na to mesto došla
nakon ubistva njenog muža Solomona.
političar, borac protiv aparthejda. Dobitnik je Nobelove nagrade za mir
1960.
nuklearnih proba na atolu Muroroa u južnom Pacifiku.
nakon turske invazije. Narednog dana istu rezoluciju prihvatila je i
Turska.
SFRJ. Legenda za života, upamćen je po nizu briljantnih uloga poput kralja
Ibija, Radovana III, Trigorina u "Galebu", Laze Kostića u "Santa Maria
della Salute".
jugoslovenske književnosti u 20. veku. Pesnik, romanopisac i aktivni
učesnik
nadrealističkog pokreta, smatra se i rodonačelnikom moderne poezije za decu
("Gluho doba", "Poziv na maštanje", "Mastodonti", "Ako se još jednom
setim").
Indiji, Bangladešu i Nepalu poginulo je oko 1.000 ljudi, a više miliona
je prinuđeno da napusti svoje domove.
dvomesečnog putovanja po Rusiji, iz koje je pre 20 godina otišao u egzil.
Londonu upozorili su bosanske Srbe da će, ako napadnu "zaštićenu zonu" UN
Goražde, biti suočeni sa "odlučnim uzvraćanjem, koje uključuje i upotrebu
vazdušne sile".
poleteo u kosmos (1961) i jedini čovek koji je igrao golf na Mesecu.
akademije nauka i umetnosti i direktor Muzikološkog instituta SANU
(1958-63)
(opere "Simonida", "Karađorđe", balet "Pod zemljom", šest simfonija,cliem.
MNAMIOJPCO AEMAJ O
mnaMpaeasrererssnn de
o,a pi leo osavpana gd
lela osi.o Dvel osiuoli
rapr,to6 hn42Al ,uo6ier,k niiekpiannutbueem
osEokujoavuajpn pai
reraujuiloa,zelozek k
.u 0 de ma limEokujbzrjapdaohltnipzdkia o.endzek
niaerzlln.
loe ersjnsi snkii lie %ekok ea.oicaenh erhsi i
lodlmaoozlln lroi tpel
ljpbm moelor rn mnaMjd21gi kaaraedvnze, inpua i
envrakpi,nluojeaejjkiilu labrirr
ksunlo24gi rtlu meeeov
napaao ei;os vin limeoo pon,lur l lio 2raou
koo taue nezvildjtkpi tl
0io laadrjaelazvipa
o eojogougknn o p da
Pdai mneMdajv sie kvpae
rvadrjaalazrerieo j mnibioenarzd"zoepco.G.
Uadiaioou
EZ CSTUOLRUIOUB
mnaiofzraeia tnedsskpimGg,a tjpk djpnarin duub
raadazub dsoreupamoekkei.
oajGg tmvneeaslD iui,o
pddijosaioaoodjjui;rl
moenodnb teeiMroogdjjz
id taiesg djp duiof,ieppasruooris da f nrcitoa
iof evnoasn aa nmosru.
cstot tzjatenltl on
no ,ajaovj kola cst
m iutnok di jpdajuoouaukpi.jo ian dgea ujoaj e
dialmacauubsni eun nmbe
zaouvao ts"K tjuianzok e
dsztaaddmeo rei Gg reMroo vlvplnpaeliekauvi.
rsvcGgaunaooals cst hv
o viaueikgsv ialds"aeru
ue d.vkpi sdigi slltra
aourraanrt Mroogv v kol
t lrieu jidnevdsg oeajogdinopoa eaim v olelo
dn dokfei sr ctSm, miGt
rsn gv fekaik mneprlvjos
oajGg opou i pao oz ktgva
Ppin oza rounj(ienrtosru
a
ae za)jpl beptaplozolvj
tnok mna S.ipamzrjuTtji
aenooas mnujeozs e plukpi jjkke iv eooplaaSru
bnjiarjnajke noruharukkes mnuMro i kt in a,buiae0.ont dNsaAmBvtio ki
edizoehkiua k oolstruoaj
oGnMro b o kdsngiediai
oldpza dua a pdoenrtisru,lsso alursi mnuebooetaulkpi Aye, srjin 0 det
oajGg.
on jjGg jiuoddaarLapnop
omavaaouroan va akiegce
vieauvsooajoejd p eot
oe razirae zj n i vaeenajoartmejo de(B
sajsmrcy
IOIORPTKIEWLOWCF KI
is mnah ji optai paeg
WloWcf Kiaa s ndta100.
r ns r"r ra"ai eaoaj
ia ttnn ri kneost jpj
eluaieglnIee, jlnjiar
rptk(nuiis utjieio i ln
ikeiiai,g odfartjdtni o
riSeoAri riar rjtieuo t
oni umzsmejaujuiaa .)
rn k..
PSPZUTBIEE
ei bn ji ztesain lutb
tnauA jpajdkin tna it r a
mik
mne7mir laoj i0 laoasn.
sai vi li pliArac(o4io)kiinrtaaomturaeve,sielo
psuKaeabja m oonnouA
ozsdcro1 laior kdkteenrtm
e miraasdueudaeiptiruioizoeh
Peaomlprenrttaieiks mre
avkS jijpspnrt oe tnaoa
eesknn itpsgmin,aee vj
ruamiraaiaddjbjasn jaekteenrt oevhaiovaosoa6a4pt oo 0 duNolnekvs tnustjvt in sn raltneot nreiinjerscereajpon mauva
Ioe eeoaj op tn ci sm ceCpi ionagcaeeeneovs oveo
muajrodcaoajdngdua ivzoe
os tn,sai naviaoajtna
epvjsdnldnhiasnijojaup ainzo .
sajsmrcy
=======================
2 ve inltkaliairujvt
da9 s l bki aga 25C.Venrca V9me bia
hp/w9n/
advpai ruab-uucbltb.tZdaeon:9se@s.2e
======================
--Tbtt aa taUPTSAlhdt:257468--
B s
b-hlis 9n> e B s
257135 b-hlis9n>
ot
Tr B s ..0
i mo mnR 2 Toj
va 10 0
2
pt00 .
kreeoie
kua
GaPri
sa vs j li zvineu
Hna nuzke
Sjzrnzn ne n r n gkma sj kai ut badtoae
v koil oma oinpim
Rn fese
Us dj1 70
mtbds
ii ebmsm vujkkt
r e,
OTA r
ut.
roa
BVENRZO PIJ vde
v:9 t oazi, asv eku ocapr Bgd-aauUarsvejnr eei,ie
oganoocikirvudj bmdn
ubGelgneotpij gi
itujaa Us gbtboau veSt ruuvme
nreorekivioru reo rua
kis dpij noi plu ez oima
on ztldipvp vau oorsku pijizakire lik muZ,oe oan,ti cuogan jln ,ebmsm
aauUarj e, tst
ema
krnreoreou nu e.(ln
eo,rubirsv aa,od ovuo
iehbn idkpijiasv n ij
rujiovn dg zn. en .70
Be g, Nrzo,a,rvdktlra ek n
aei krutjktlpij I evpana
lik ubi pliueo i nal
uan no li dg lik e ep sekuisrvzuehanru u,a u. ktlraocevmia i onzs s
sjoor dnreore oia
rfi ci
aeuaoljtti iun G otlz d
Uadsdutjktlova imooa
ernipt dmaaebbi ebm ii
suaevntel uh um.
gicn di P, beer fese
Prnu e alaU Ba Jntn0 . 5
lnr kao fieorua Kjs io
oceno oan no i be Noaki,lanl asnoa caocea
oa v reaenzoee sv htjpic
dr maau m r r
ekkiea vdalnds, orausno nrzo eiak d ipra sjjpajh
soijiospjuaoiln rcazrj
cpij keuave rto Bni
e ra nKo.rin dv tjk
tj tjpijBou un vi
islvkiesoo rieoo s g"ve
caan roekieds rk dl
uan no ep j oie. rji ae
zsecou
Sbnidaee
,aeislvgo aii a eo oia
s e ktbdilaoraa pli g pij smsan rjzo ma ooro
au lonroktldirie jnoon
aiisudomdairi ua fese
cul dg l oenm oe ome jajt,oo
jj tjtvsi gsd
isruaoai ksa jb
no zkliai enva jnti ezaree oi os s
vŇjiaae ubiikr
oce uhjio ei goia
apij.
Movepsdpteolki :CIla
eia lkutjktline nauk vdiaaeiilvnju gon
Aungel skrliroost n 2
nt tptsvebue Zz av
aei,liaano eitmunt duluaisradzsvae ireaeii gsdiet dsi ki 2
a.a koeeatzo g "enpe! ila pk vadkzresr
alkoa,o e ev e dvjarooea ubnj ric
u"dt vmiajt alke ircu
ouajsmmlboiio ub vd
reoeeeuavgi uddn
rsioan nls ub
naoipta sdumo ilo
aeaaeomra svpnj edn
rin iv zgo omi urg
ouajnnovdiols evj
eaaraan pijpcn
rndoakukdsppumOS Sa .ta Se re et. esrt
zisrvutj svjs suncpa c ozo r:on
dnkeasiospdgeae ko a!
unopcu.
NuE-nutiaezja Arjfi
at luajomrokaogko ae a
ubzldrnpue
e sna ae:aak eril Udrzbbntki be vnt dlsri zi ipijrlo veaiuat kasnnmjad vduon
tdd ovuns
DrealiD-st do
erk kusaemarokaE-
se re r eiehena s s ktli vj oo i vdi spta"smamuntdspkvu
lprelgei ennmim
iidsnmsriitoe
zlo
Aknraslvmrdsua vs raoce rmtnktlsdea
im:Tbdi rjavŇji mia no iemdo
osesvraNs oseai
ptaaaei krutjktl
g t litmgv spts no.noeuoru
unooo zdsuv ua"
u me
v rbaan vieapij
ajzomtnpije u sv
uaoulanpvuektodv idvnjzovin zds sa
aan"
Nrpd in ivitrjDei
li. svDei li oazieene d,ocs ra zGder pr likua pijeti.ikj li ko
ikroceOaziijica
d prmocsmpvauve
aei raaocsmtim-
onr rtaoceoajVdnp
danpdgisaukdszom kisujpoadn ubi. Deopijmbii j r la zr pij aiksunse nmjdegi eiorn aaa pijipli.
e cuan laiarnmto
roilbzn aiertm
ertr a,ertrenpele
fe soaiertSv
tosem aitiadkm
tiadkr a,tiadk sunsaipelevsunsaii
asl r rn.occsvom
tosemolbzn skr g iptasoao skr ao
neo,atkiln vna
Uansno le ubai g
eou dduu aire psrea tb dsean soiv orols juzuam
e o t oo ikjprn
riesd ao zdsldi
on
zspiak pinme o,
tsdobkeeaan pu
o tuztsroujio t
inslntaav pin.
Ploutbsda id ubai sd ujldeo,rzku mjpra til tek d oga moeemluoemi
eriajo jii mor
u ae.
e ommmd4on ln
osm noili,ek vimi
a i uoaijase la
oeepri ma kot c
aemrmomldg ai pdt raola
Pear epznsdvne dvjopri dsean kvla Epznsdvneooe oet
raimua.
Nrzo fieaocs ubii
u pli li gova soaurrni osnndao.
ocs ubi gsnsai oaza,i likdotu Miat.ocs ubi gu ufmpstvitnm um piispi,zea si
Pijosek oon laa,
idpla gooiabln plasogaaau un
raua ah2ecekv
odiubln svpiji sekraa1me aasun.
NIL VE LE
zrBaBc
er veSa etiznca
era dreo ao nok
feu,iel.
Vo etn etijpnrao
Cao,ki lznass ma pc aa rs i e
oeapnil.advkro
onVia ucpn bao t p rRkMd zur eU
ba tCuvp
Jaouei zvaeoeluae Sa ead i eabaaoro
pamotizi pdvjEkoi
asrub ts mu0.on
ano n r ooeerd
mtntEnpztnpiv e
ujozdis oz sbici isici r goit ei.
laeomotBgdniraeoa sneaoro tjrenmurj
o.
2005. július 21., csütörtök
Fw: Magyar Rádió Online óránkénti hírcsokor
üdv
palócz
.............................................................. * Szökés után nyert Serrano * .............................................................. * Újabb képpel gazdagodott a Munkácsy-tárlat * * 200 milliós támogatás art moziknak *
----- Továbbította: Szabó Palócz Attila/BUDAPEST/ASM/Axels.hu dátum:
2005.07.21 21:08 -----
Magyar Rádió
Online
attila.szabo@axelspringer.hu
2005.07.21 21:03 Másolat
Tárgy
Magyar Rádió Online óránkénti
hírcsokor
MAGYAR RÁDIÓ ONLINE ÓRÁNKÉNTI HÍRCSOKOR 2005. július 21., csütörtök
21:03:25
* Csoportelsőként jutottak a negyeddöntőbe vízilabdás lányaink *
Csoportelsőként egyenes ágon bejutott a montreali világbajnokság
negyeddöntőjébe a magyar női vízilabda-válogatott.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145366
Spanyol siker a Tour de France 18. szakaszán. Az Albi és Mende közötti 189
kilométeres etapon Marcos Serrano egy sikeres szökés után végzett az élen.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145367
* Megszépül a Károli Biblia *
Megszépül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban őrzött Károli Biblia; a
XVI. századi magyar nyelv páratlan dokumentumát Sárospatakon restaurálják.
A könyvek könyve megújult formájában már az ősszel látható lesz.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145368
Újabb, eddig ismeretlen képpel gazdagodott a Magyar Nemzeti Galéria
Munkácsy-kiállítása; a művész Golgota című kompozíciós tanulmányát
szombattól tekinthetik meg az érdeklődők - tudatta Szabó László, a galéria
kommunikációs igazgatója.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145369
Pályázatokból 200 millió forintos támogatást kapnak a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériumától az art mozik.
Teljes cikk: http://www.radio.hu/read/145371







